A lakáshasználót hogyan lehet kitenni / kilakoltatni?


ObudaFan # 2014.07.14. 12:16

Viktorius1

Ha még írásban nem jött létre a szerződés, akkor véleményem szerint legfeljebb biztatási kárt érvényesíthetsz, vagyis azokat a költségeket kérheted, amit a másik fél ígéretében bízva az ingatlanra fordítottál.

Viktorius1 # 2014.07.11. 21:10

Tisztelt Szakértő(k)?
Segítséget kérek önöktől. Egy nagy ingatlant bérelek vidéken (380 m2 családi ház, 3700 m2 telken, 32 hektár legelővel)
A jelenleg érvényes bérleti szerződésem 07.31-én lejár. tehát határozott 1 éves idejű. De 2013. 09.06-án írtuk alá.
A bérbeadó 2014.05.24-re ígérte az új szerződést amivel továbbszerződünk, de az csak néhány hete jött meg és néhány e-mail váltás után, több módosítást végrehajtva megegyeztünk. ehhez képest két napja eljött személyesen és közölte, hogy költözzünk ki.
Nos én nem szeretnék kiköltözni, mert:

  • éppen termőre fordul a kert, amibe sok pénzt fektettem (várható hozam 500 000 - 1 millió Ft kistermelő-őstermelő vagyok)
  • Az épületben -a tulajdonos tudtával és hozzájárulásával- szálláshely szolgáltatást üzemeltetek, augusztusra telt házam lenne.

Díjakat, rezsit rendszeresen határidőre fizetem
Mi tehetek?

MajorDomus # 2014.07.11. 20:38

Ma voltam az albérlőknél, azt kérdeztem miben tudnék segíteni, csak a betört ablakot meg a fürdőszoba zár javítását kérték.

Nagyon szegenyek, de becsületesen fizetnek, amiben tudom segítem
őket.

Maradva a témánál, nem vagyok híve
A túlzásoknak, de a szabályokat be kell tartani. Nem fizet, lakik ingyen a tulajdonomban, halmozta a közüzemek tartozásokat, amit az én lakásomra terhelnek, s még neki vannak jogai?

Lehet, de akkor én meg úgy védem meg az érdekeimet ahogyan tudom . kárt nem okozok neki, de ,, meggyorsitom ,, a folyamatot.

MajorDomus # 2014.07.10. 21:48

Én sem, de az sem állapot hogy ingyen használja valaki a tulajdonomat, engedélyem nélkül befogad oda valakit, és neki több joga van mint nekem?

Egyjogász # 2014.07.10. 21:20

"Már Bocsánat, de hagy döntse már el a tulajdonos, hogy kell neki a szolgáltatás, vagy sem."

Ha nem a tulajdonos lakik az ingatlanban, akkor nem "neki" nyújtják a szolgáltatást, hanem a birtokosnak, használónak.

Az kétségtelen, hogy a szolgáltató nem mérlegelhet, ha az ingatlanban lakó bemegy, és kéri a szolgáltatást, akkor szolgáltatniuk kell. A szolgáltató nem bíróság vagy jegyző, hogy eldöntse, a tulajdonosnak vagy a használónak van igaza.

Egyébként a jogszabály egyértelműen szabályozza a birtokvédelmi eszközöket, a tulajdonos törvényes jogait, lehetőségeit a jogcím nélküli használóval szemben, én ezek között a villany, a gáz és a víz kikapcsoltatását - mint rendkívül humánus, európai módszereket - nem olvastam....

MajorDomus # 2014.07.10. 20:57

Ennél még a lakás kiürítési per is gyorsabb.

Rasmanovval értek egyet.

A szerződésemmel (ajándékozási?)
Meg a tulajdoni lapommal bemegyek a szolgáltatóhoz, magam nevére iratom a számlákat, azután elfelejtek fizetni!

Még a kikapcsolási felszólító is nekem jön, aztán kérjen birtokvédelmet!

Éppen ez ügyben vagyok, holnap írom a szerződést az albérlőknek.

Minden számla az én nevemen,
A szerződés közjegyzői okiratba lesz foglalva.

matthiasi # 2014.07.10. 07:39

Ez a birtokvédelem a magyar jogrendszer egyik gumicsontja. Akár évekig is lehet rágni.

matthiasi # 2014.07.10. 07:37

Mészáros P. !

Mivel én gondoztam nagyanyámat több mint 20 éven át, az ingatlant megkaptam hálájának jeléül.
A testvéred viszont úgy is értelmezheti, hogy helyezkedtél, sőt befolyásoltad a nagymamát.

Azért hogy beengedte csak jelentett valamit.
két év alatt csak ránézett ő is a nagyanyjára - nem. ? Nos mindegy. Arról viszont nem szól a történeted,hogy Te birtokon belül vagy vagy sem .
Sok variáció elképzelhető. pl. egy szoba a mamikájé, egy szoba tiéd mint gondozóé, és egy szoba a nővéredé. A megváltozott helyzetben ez hogy alakult ?
Bírósági per és addig is háborúskodás.
ha birtokon belül vagy hozzákezdesz a felújításhoz
Szeretném felújítani a házat és igénybe venni mihamarabb.
Ha ravasz is vagy még a hozzájárulásukat is megszerzed aztán a felújítás akár évekig is elhúzódhat.
A törvényeknek van rengeteg kiskapúja - még a jó törvényeknek is hát még egy szar törvénynek.

matthiasi # 2014.07.10. 07:20

Nem fizetés esetén előbb útóbb úgyis kikapcsolják ( kivéve a vizet )

Egyjogász # 2014.07.09. 23:45

"Gyorsabb az ügy, ha mint tulajdonos,
Kikapcsoltatod a közműveket, mint fűtés és áram."

A közműszolgáltatók dolga, hogy aki az ingatlanban igénybe kívánja venni a szolgáltatásukat, annak szolgáltassanak, és baromira nem az, hogy az ingatlan használata jogszerűségét vizsgálják, vagy ingatlannal kapcsolatos birtokvitákban az egyik fél oldalán fellépve szopassák a másik felet.

De ma már ezt nem is nagyon merik megtenni, mert a fogyasztóvédelem keményen odabasz..:)

Kovács_Béla_Sándor # 2014.07.09. 20:17

Birtokvédelmet kér, és fizetheted a visszakapcsolást.

MajorDomus # 2014.07.09. 19:34

Így hosszabb.

Gyorsabb az ügy, ha mint tulajdonos,
Kikapcsoltatod a közműveket, mint fűtés és áram.

Nem túl sportszerű, de hatékony!

Mészáros P. # 2014.07.09. 05:12

MajorDomus:

Igen, a húgom és a fia be vannak jelentve.
Az élettársa nincs. Ilyen esetben is elhúzódhat a lakásürítési 1 évig, vagy ilyenkor azért hamarabb lezajlik ?

MajorDomus # 2014.07.08. 18:28

jogcím nélküli lakás használó.
Nagyanyád halálával minden engedély megszünt, te vagy a tulajdonos.
Szólítsd fel távozásra, s közölt hogy tavozasaig 50.000 Ft használati díjat számítasz fel.
Ha nem megy, lakáskiűritési per!

Be vannak oda jelentkezve?

Mészáros P. # 2014.07.07. 12:58

Kedves fórumozók

Sajnos elhunyt pár hónapja a nagyanyám, majd az édesanyám megörökölte a házát. Mivel én gondoztam nagyanyámat több mint 20 éven át, az ingatlant megkaptam hálájának jeléül.
A problémám a következő: a nagyanyám két éve megengedte a húgomnak, hogy ideiglenesen ott lakjon és be is jelentette. Természetesen nem kötöttek semmilyen szerződést, a nagyanyám nem részesült ellenszolgáltatásban, a húgom fizette a saját rezsijét, ennyi.
A húgomnak van egy 3 éves fia egyébként és pár hónapja szert tett egy új élettársra is. Azt szeretném megtudni, hogy miképp szabadulhatnék meg tőlük, amennyiben nem akarnak elköltözni, miután felkérem őket a távozásra.
Szeretném felújítani a házat és igénybe venni mihamarabb.

Nem szépítem a dolgot, nem vagyunk jóban egymással és a nagyanyám is csak a dédunokája miatt volt kegyes a húgommal. Az új élettárs tovább rontott a helyzeten, egyébként még kibírtam volna, ha maradnak még fél évet.

Minden egyes segítő választ nagyon szépen köszönök előre is.

M.P.

MajorDomus # 2014.06.12. 20:26

Amennyiben határozott idejű a szerződés, az általában a 1 év addig maradhat az albérlő.
Amennyiben határozatlan, akkor felmondasz a neki.

h.gabee # 2014.06.11. 16:19

Tulajdoni hányad: 1/4+2/4+1/4=4/4
Sikeres árverés esetén sem törölhető jogok: minden jog törölhető (tehermentes)

h.gabee # 2014.06.11. 16:16

pontosabban az lett volna a kérdésem, hogy érdemes-e belevágni egy ilyen aukcióba, hogy ha van benne albérlő, vagy utána neki joga van "maradni" a lakásban?

MajorDomus # 2014.06.08. 20:31

Nem ez volt a kérdés .
még az árverés sem történt meg.

gerbera317 # 2014.06.07. 22:53

A végrehajtó birtokba adja neked

Időben előterjesztett kérelem nélkül aligha.

MajorDomus # 2014.06.07. 22:14

Ez nem a te gondod.
A végrehajtó birtokba adja neked a lakást üresen.

Azért azt nézd meg hogy van meghirdetve az árverés

Global2012 # 2014.06.07. 07:25

Kedves Fórumozók!

Meddig tarthat egy lakáskiürítési per?
Eseteleg valakinek volt-e hasonlóban része?(Ideiglenes intézkedést kértem a bíróságtól)

h.gabee # 2014.06.05. 18:43

Kedves Fórumozók!

Abban szeretnék segítségét kérni, hogy amennyiben végrehajtási árverésen vásárolok ingatlant, és jelenleg nem az adós/adósok laknak benne (nem is arra címre vannak bejelentve) , hanem albérlő lakik jelenleg az ingatlanban, akkor a mostani bérlőnek kötelessége kiköltöznie az árverés után, vagy rá is vonatkozik a kilakoltatási moratórium, hogy nem kell elhagynia a lakást.

A válaszát előre is köszönöm!

MajorDomus # 2014.06.04. 19:52

Kockázatos

TCsabi # 2014.06.04. 16:04

ok, köszönöm, csak nem tudtam mi az etikett (nehogy esetleg sürgetésnek (van ezer más fontosabb dolga bizonnyal), sértésnek vegye az eljáró bíró) és visszafele süljön el