kazáncsere


fancyname1 # 2011.04.06. 15:32

Ennek az a menete, a kéményesek kijönnek, engedélyt adnak, hogy mire cserélheted le a kazánt. Ha zárt lángterű van és arrébb is helyezted, akkor kell külön tervet is készíteni, ha a régi kazán nyílt lángterű volt. Én úgy tudom, még a gázszolgáltatóhoz is be kell menni. Na, ezután itt Szegeden, ha ez megvan, akkor a kéményesek újra jönnek és leellenőrzik az egészet. Amúgy ha nincs engedélyed, terved és kiderül, meg is büntethetnek, plusz kikapcsolják a gázt. Én is nagyon izgultam, mert a kéményesektől volt engedély, a gázszerelő nem mondta, hogy szóljak a gázszolgáltatónak, illetve mikor felhívtam, akkor azt mondta, amit lentebb is írtam. Szóval nem tudom, én még így is izgulok, mert el akarom adni a lakást és nehogy gond legyen, de másik kazánra, nem volt pénzem, mert a terv is vagy 35 rugó. Szerintem névtelenül érdeklődj utána a gázosoknál, illetve hívd fel a szerelőt is.
Amúgy a szerelőnek elvileg mindent el kellett volna monadnia. Az enyém azt mondta, ha kellett volna gázterv, vagy bári más, szólt volna, mivel régen a gázzolgáltatóknál dolgozott és pont ezzel foglalkozott. Remélem, tudtam segíteni.

ispes # 2011.04.01. 09:37

Üdvözletem a Fórumozóknak!

A kérdésem a következő: adva van egy családi ház, amelyet nagyapámtól örököltem. A külön bejáratú (külön levegőjű) kazán helyiségben felszerelt kondenzációs gázcirkóhoz nincs gázterv (kicsit odébb lett felszerelve az új készülék), és kéményseprőknek sem lett bejelentve (tudok róla, hogy így készült). Amúgy jól működik, és amióta megörököltem még nem látta kéményseprő.
Mi a helyes ebben az esetben? 1.) Hogyan igazolhatnám, hogy nem én csináltam a kazáncserét (ha ez biztosít egyáltalán valami elévülést)? Egyáltalán megoldás lehet, ha úgy csinálok, mintha semmiről nem tudnék, hátha a kéményseprő sem vesz észre semmit a következő ellenőrzéskor (utoljára több éve volt) és nincs más külső kényszer? 2.) Az amúgy jól működő és megfelelően bekötött készülékre (bélelt kémény) utólag kell engedélyt kérni a kéményseprőkről (ha műszakilag amúgy minden OK)?
Előre is köszönöm!

Zoltanuss # 2011.03.24. 15:54

Nadír05 !!
A cég név ?? Hátha mi is tanulunk belőle !
A szolgáltatók ?
Hát szeretnek mellébeszélni !!

fancyname1 # 2011.03.21. 08:32

Na, kiderült, a gázszerelőm a DÉGÁZ-nál dolgozott, úgyhogy valószínűleg tudja a szabályokat. Imerősnél is ő csinált mindent, még a DÉGÁZ-zal is ő beszélt, mert ott komolyabb problémák voltak, gázcsőtörés miatt, ha már kint voltak, átnézték az egész házat, hogy megfelel-e a szabványoknak.

fancyname1 # 2011.03.20. 22:55

bocsi, pár napja a kéménybélelésnél félreérthető voltam, van a kéményben, annak cseréjét nem írták elő, tehát jónak kell lennie a 16 éve épült ház kéménybélésének.

fancyname1 # 2011.03.20. 22:47

Ja! És a kéményessel fél órát beszélgettem, kikértem a tanácsát. A kémény újrabélelését nem írták elő, bélelve van, ha jól látom a szakvéleményen, amit a csere előtt csináltattam 8900 ft-ért külön, a kazáncsere miatt.

fancyname1 # 2011.03.20. 22:42

felhívom még a beüzemelő céget is.

fancyname1 # 2011.03.20. 22:40

a kéményesek adtak rá engedélyt, papír is van róla. A beüzemelő cég az egyik példányt el is vitte. A gázszerelőt felhívtam

fancyname1 # 2011.03.20. 22:37

A kéményesek adtak engedélyt kazáncsere előtt, megvizsgálták a kémenyt, 11 pascal huzata van, azt írták a papírra, meg ráírták milyen kazánra, teljesítményre adnak engedélyt, meg szóban is rákerdeztem, csak a turbósnál kell újra hívni őket. A gázszerelőt felhívtam egy hete, azt mondta, nem kell szólni a dégáznak, mert a gázcsaphoz csatlakozó csőhöz nem nyúltunk, csak a kazánhoz csatlakozásnál és a kazán hajszálpontosan odakerült, ahol a régi volt, uolyan teljesítményű. A gázosok sem mondtak tervkészítést, mikor érdeklődtem, csak hogyha új ablakaim vannak, akkor nem lehet nyílt lángterűm megint. De 16 éve épült a ház, uazok a fa nyílászárók vannak, direkt le sem szigeteltem, nincs páraelszívó sem. A beüzemelést nem a szerelő, hanem másik cég csinálta, ők is csak a kéményes papír másolatát vitte el... Azért utánanézek még, mert nem akarok bajt. Köszi a válaszokat!

fancyname1 # 2011.03.20. 22:36

A kéményesek adtak engedélyt kazáncsere előtt, megvizsgálták a kémenyt, 11 pascal huzata van, azt írták a papírra, meg ráírták milyen kazánra, teljesítményre adnak engedélyt, meg szóban is rákerdeztem, csak a turbósnál kell újra hívni őket. A gázszerelőt felhívtam egy hete, azt mondta, nem kell szólni a dégáznak, mert a gázcsaphoz csatlakozó csőhöz nem nyúltunk, csak a kazánhoz csatlakozásnál és a kazán hajszálpontosan odakerült, ahol a régi volt, uolyan teljesítményű. A gázosok sem mondtak tervkészítést, mikor érdeklődtem, csak hogyha új ablakaim vannak, akkor nem lehet nyílt lángterűm megint. De 16 éve épült a ház, uazok a fa nyílászárók vannak, direkt le sem szigeteltem, nincs páraelszívó sem. A beüzemelést nem a szerelő, hanem másik cég csinálta, ők is csak a kéményes papír másolatát vitte el... Azért utánanézek még, mert nem akarok bajt. Köszi a válaszokat!

nanemaaa # 2011.03.16. 10:52

A gázszolgáltató üzembehelyezési engedélye nélkül nem lesz garanciális a kazánod. Magyarán ki kell hívni.

A kémény bélelése elsősorban nem a kémény élettartamát növeli, hanem a tulajdonosét (használóét) :)

SolnesM # 2011.03.15. 07:59

Amugy fifikásak a kéményseprők. Pl. az első szakvéleményre elfelejtik ráírni, hogy a kémény a gázkészülék üzemelésésre alkalmas, minden hülyeséget ráírnak, csak a lényeget nem. Ilyenkor elvben lehet kérni egy másodikat is.
A lényeg : szeretnek jól keresni.

Az „átvétel“-kor alaposan megvizsgálják, hogy biztonságosan üzemel-e és ez a te érdeked is
kik vizsgálják meg ? A kéményesek ? na ne mondd !

Mint írtam ez az üzembehelyező feladata !!
Természetesen ehhez kell egy előzetes szakvélemény (Amiért fizetni kell ) És a szakvélemény mindig célirányos kell, hogy legyen, tehát jelen esetben, hogy gáztüzelésre alkalmas vagy nem alkalmas . Ha nem elviekben indokolni kell, miért nem !
Ha nincs indoklás nem kell kifizetni!!
Persze az egyszerű halandó midig besétál valami pénzlehúzási csapdába.
Ebben a kéményseprők az élen járnak !!

SolnesM # 2011.03.15. 07:47

fancyname1 !
Elviekben az üzembehelyezőnek kell a szolgátatót értesítenie. Ha ez a kijelőlt üzembehelyező.
Viszont mint írtam - minden gázszerelőnek biztonságosan kell szerelni, meg kell győződni a feltételek meglétéről. Ezek : gáztömörség, levegő utánpótlás meglete, és a kémény megfelelősége , amit az első szakvélemény mond ki - ha nem akkor mi a fasznak kellene csinálni ?
kémény bélelés ?
itt is sok félreértés csúsztatás van.
A bélelés egy hasznos dolog, meghosszbítja akémény életartamát.
na most némely kéményseprő összejátszik a kéménybélelőkkel és elev elrendeli - had keresenek a bélelők !!
Bélelés nélkül is eltart 10 -15 évig még a gázkémény is. Azt meg had döntse el a tulaj melyik jó neki : a bélelés vagy a javítás.

SolnesM # 2011.03.15. 07:37

Nadír05 csak nem a kéményseprőlobbi embere vagy ??
Ez a sok kell kell !!
Tehát egy egyszerű gázkészülék csere :

tűzhelynél : kihivod a felhatamazott üzembehelyező, ő beszereli, meggyőződik a biztonság feltételeiről (ha nincs meg nem szereli be - ilyen egyszerű ) A feltételek - légután pótlás és gáztömörség. És lejelenti a szolgáltatónak Az az hogy minden renben - ő a szolgáltató MEO-sa. És lepecsételi a garancia jegyet.
Ez vioszonylag drága. Ha van szomszédba jogosult gázszerelő , ő is bekötheti - miért ne b? És neki is meg kell győzödnia biztonság feltételeiről, csak ő nem írhatja alá a garancia papírt. Nyugtát számlát neki is adni kell.
Kazáncserénél nagyjából ugyan ez aprocedura, annyival kiegészítve, hogy tényleg kell a kéményseprő előzetes szakvéleménye - hogy a feltételek megfelelnek.
És az engedélyes üzembehelyező üzembehelyezi, gáztömören szerel, meggyőződik a feltételekről (kéményseprő papír, légutánpótlás és jelent a szolgáltatónak. Mint Meós !
Tény némely kéményseprő még egy második procedurát is szeretne - miért ne, kell nekik a pénz, de mint írtam az első szakvéleménynek elégnek kell lenni..

És ami a lényeg : bármely gázszerelő üzembehelyezheti a készülékedet - csak a mezeinek nincs jogosultsága a garancia jegy aláírására , de a biztoság feltételeiről neki is meg kell győződnie.
Ezért felel !!
Ehhez nem kell számla, elég egy tanú vagy egy mobil felvétel is.

fancyname1 # 2011.03.12. 21:46

Üdvözletem Mindenkinek! Az lenne a kérdésem, hogy a kéményseprők megadták az engedélyt nyílt lángterű kazán cseréjére, tehát uolyan teljesítményűre lecserélték, ez is nyílt lángterű. A kazáncsere kész, garanciális beüzemelés is. Az a kérdésem, a gázszolgáltatót értesíteni kell? Nekem ezt senki nem mondta, még a gázosok sem, amikor a cseréről kérdeztem. A szerelő és a kéményesek sem mondták. A kéménybélelés szükségességét sem írták a papírra. Köszönöm a válaszokat!

MajorDomus # 2010.11.25. 20:45

Szabad rablas

matthiasi # 2010.11.25. 17:42

És tovább :
volt ezen a konferencián nagy hajciő.
Pl. egy épülegépész így fejtette ki a gondolatait :
Soha nem kérdőjeleztem meg a kéményseprők tevékenységének szükségességét, de nagyon sokszor jeleztem a szabályozatlan kvázi hatósági tevékenység - amely során a hatósági jellegű tevékenység összekeveredik a tiszta szolgáltatási tevékenységgel - visszásságait. A meglévő törvényekre és rendeletekre épülő kéményseprő tevékenység a régi rendszerben, állami keretek között, úgy ahogy működött, a gondok nem a rendszerváltás következtében, hanem elsősorban az energiaválság miatti takarékossági intézkedések következményeként jelentkeztek.
.
”.

.„ A kommunikációs gondok a kéményseprők és a gázkészülékes szakma között 1991-1995 között jelentkeztek, volt olyan neves nyugat-európai, korszerű készüléket forgalmazó cég, amely beszüntette a rendezetlen körülmények miatt a magyarországi készülékforgalmazást
.
.
.
. Az ipartestület kérte a tevékenységet akkor felügyelő BM-től az "Irányelvek." kötelezővé tételét, ezt a kérést a minisztérium főosztályvezetője a szakmai egyeztetés hiányára való tekintettel elutasította. Az egyeztetés mind a mai napig nem történt meg, ennek ellenére ezt a pontatlan, műszakilag több esetben nem indokolható előírásokat tartalmazó "szabályzatot" a kéményseprőszakma kötelező jelleggel betartatja a laikus lakossággal, igen sok esetben szóban közölt utasításokkal. (Az anyag "Műszaki előírások" címmel megtalálható a www.kemenysepro.hu honlapon.)

A szóbeli hibaközlés nem teszi lehetővé a jogorvoslatot, korrupciós lehetőséget is magában hordozhat, elbizonytalanítja a fogyasztót, így a szakma szereplőinek is káros. A lakosságnak nincs fellebbezési lehetősége, hiszen a kéményseprőket felügyelő jegyző nem szakember, a szóban közölt "utasítás" pedig nehezen bizonyítható. A közelmúltban megtartott - véleményem szerint sikeres - Kéménykonferencián az egyik kéményseprő szakvállalat vezetője a kéményseprő cégeket forintban ért károkról beszélt. Arról kellene inkább beszélni, milyen károk érik a lakosságot, hiszen az indokolatlan követelmények betartásának költségeit is ők fizetik. El kellene gondolkozni mindenkinek arról, melyik a fontosabb, a cél vagy az eszköz.

Itt van a kutya elásva ::

...pontatlan, műszakilag több esetben nem indokolható előírásokat tartalmazó "szabályzatot" a kéményseprőszakma kötelező jelleggel betartatja a laikus lakossággal,......

Ebből élnek a kéményseprők és elég jól, jól jön az a kis baksis !!!!

matthiasi # 2010.11.25. 17:19

Akkor ahogy igértem :
Az V. Országos Kéménykonferencia határozatai

ezen a konferencián a derék seprők a következőket javasolták :
.
.
Az elhanyagolt gázkészülék - égéstermék-elvezető rendszerek (melyek az egyik fő baleseti forrást jelentik) kiszűrésére, valamint a pontosabb nyilvántartás elérésére javasoljuk egy az egész rendszerre vonatkozó "Karbantartási napló" bevezetését, amellyel a fogyasztó igazolhatja a közüzemi szolgáltató felé az időszakos karbantartások szakszerű megtörténtét. A karbantartási naplóba csak arra jogosult vállalkozások képviselői tehetnek bejegyzést.
A kéményseprőszakmát ért kritikák és a szakmai véleményeltérések kezelésére jogszabályban rögzítve kell megteremteni a kéményseprő szakmai döntésével és eljárásával szemben, a szolgáltatótól független fellebbezés lehetőségét.

Szerencsére karbantartási napló még nincs (amit természetesen a kéményesek ellenőríznének ) és a sok fogyasztó szerencsétlenségére még a fellebezési lehetőség sincs meg.
Így az urak továbbra is seperők !!

MajorDomus # 2010.11.25. 16:45

Csirke
a kisgyerek nem mentség es nem indok.
Egyszerűen bekapcsolják a gázt. Megtehetik.

matthiasi # 2010.11.25. 16:35

Helló robbantottcsirke !
Most látom mi a neved !
Tán csak nem akarsz a valóságban is robbantottcsirke lenni ?

Azt honnét lehet tudni, hogy mi a szabály?
A GMBSZ elődje GOBSZ, (Gáz műszaki biztonsági szabályzat, ill. a Gáz és olajipari műszaki biztonsági szabályzat ) úgy van megfogalmazva, hogy néhányan kedvük szerint értelmezzék. Ez kicsúcsosodik a kéményseprők tevékenységébén.
Egyébként a magyar jogrendben nemcsak itt van "gumi" szabály. De ez a csúcs.
Tehát ha valamire a kéményseprők rámondják : életveszély - ott apaelláta nincs !
A kéményseprők az ő monopol helyzetük fenntartására nem mennek a szomszédba
egy kis csúsztatásért !!

Na majd bemásolok egy két meredek dolgot a nagyérdeműnek az okulásért .
Egyébként ha nem bélelteted a kéményed, semmi nem történik. Csupán annyi, hogy 8-10 év múlva tönkre megy , na nem az egész kémény csak a felső negyede. Azt meg egy 20 -asból ki lehet javíttani.
Ezért mindenkire ráerőszakolják a kémény béleltetést - 120 eft tól 300 eft -ig.
Amúgy a 120 eft se 120, mivel ők erre még készíttenek szakvéleményt min 40 eft ért. Az első ahaverok pénze, a második az ővék.
Tudod a bűvszó : életveszély !!!!

robbantottcsirke # 2010.11.25. 13:57

MajorDomus

Azt honnét lehet tudni, hogy mi a szabály? Az említett oldalon (http://gmbsz.hu) nem találtam olyan kitételt, hogy kötelezhetnének kémény bélelésre, ill. zárt égésterű kazán használatára, mivel se nem új kémény létesítéséről van szó, ill. a korábbi kazán is nyílt égésterű volt. A fűtés beindítást sem értem, mivel jelenleg van gázszolgáltatásom, így megy a kazán, azt meg kikapcsolni nincs joguk, mivel ha jól tudom kisgyerekek miatt védettek vagyunk erről az oldalról.

MajorDomus # 2010.11.24. 22:13

..csirke
sajnos kétszer fizeted ki, mert addig nem engedik a fütés beindítását amig nem szabályos.

matthiasi # 2010.11.24. 15:38

Hi Rexor !!

Ha ennek ellenére megtörtént a hivatalos átadás/átvétel a gázművek részéről, akkor nincs probléma.
Ennyire optimista vagy ??

A gázművek valóban végezhet MOE vizsgálatot. De az csak a gáztömörségre terjed ki, néha a légutánpótlásra. Hiába mondja a Gázművek, hogy minden ok., a kéményseprők bármikor felülvizsgálhatják ezt is, és mindent és ha ők valamire rámondják a bűvös szót - életveszély, arra mindenki ugrik. Ezen állításukat nekik nem kell bizonyítani, nem kell körül írni, nincs aki felülvizsgálhatná a döntésüket.
Erre mindenki ugrik, mint írtam !
A jegyző, a tűzoltó büntet - a gázszolgáltató kizár a fogyasztásból.
Lehet cáfolni !!

matthiasi # 2010.11.24. 15:29

robbantottcsirké -nek !
A kéményseprők nagy urak, talán egy kis borravalóval rugalmasabbak lesznek !
Tény , hogy a gáz veszélyes üzem - ebből sokan hasznot húznak - főleg a seperők (akik amúgy már nemigen sepernek ).
De szerintem nem egyértelmű, hogy már csak zárt égésterü mehet egy lakásba. Kell természetesen megfelelő légtér ill. kell levegő utánpótlás , azt az un. légbeejtőkkel lehet megvalósítani.
Kémény bélelés ?
Hát ezen is lehetne vitatkozni, de mint írtam a kéményseprők nagy urak - összejátszanak a bélelőkkel, így mindenütt elrendelik.
Tény bélelve hosszabb élettartalmú egy kémény, de az nem igaz, hogy anélkül rossz !!

Mit tudnak velem tenni, ha nincs ilyen tanúsítványom?
Kikapcsoltatják a gázt !
Ja : ők vizsgálatot soha nem végeznek. Ha tanúsítvány kell : akkor egy ép. gépmérnök végez különféle áramlástani számításokat, készít rajzot stb.
Ezért természetesen fizetni kell és ez alapján adnak a seperők tanúsítványt. Amiért szintén kell újra fizetni.
magyarul . más faszával verik a csalánt !! Sőt, ha nem az ő beépített emberük a számítgató, kiderül(het), nem jó nekik.
Lehet cáfolni !!!

robbantottcsirke # 2010.11.24. 15:12

Átolvastam a mellékelt szabályzatot. Mivel nekem korábban is B tip. nyílt égésterű gázkészülékem volt, és nem új gyűjtőkéménybe vezetem az égésterméket, ezért úgy értelmezem, hogy kötelezhet a kéményseprő vállalat a kémény bélelésre, valamint zárt égésterű kazán cseréjére. Bár azt nem tudom, hogy hogyan fogok kéményvizsgálati tanúsítványt kapni a kéményseprőktől, mivel ők támasztják ezeket a feltételeket. Mit tudnak velem tenni, ha nincs ilyen tanúsítványom?