Társasházak jogásza!


Mouse M.D. # 2019.06.06. 17:55

Köszönöm a választ. Én nem emlékszem, hogy ilyet megszavaztam volna. Hacsak nem régen, a társasház alapításakor írták ezt bele. De akkor így bárki meg is duplázhatná a szavazati arányát a házban. Ez eddig senki másnak nem tűnt fel a házból, akiknek mondtam. A legérdekesebb, hogy az önkormányzat tette meg ezt, nem ok nélkül. Tizen milliós tételekről van szó most már,szavazáskor. Meg kell keresni az alapító okiratot.

drbjozsef # 2019.06.06. 17:14

Mouse,

Ha bekerül az Alapító Okiratba, akkor igen, hivatalosan növekszik, és igen, nagyobb hányaddal szavazhat. De egy galéria esetén ez nem jellemző.

Az Alapító Okirat módosítása csak a tulajdonostársak 100% egyetértésével lehetséges (nem a jelenlévő, az összes).

Mouse M.D. # 2019.06.06. 15:24

A probléma tehát akkor az lenne hogy galéria beépítésével, a lakás alapterülete hivatalosan növekszik-e, és ez ennyivel nagyobb szavazati arányt biztosit a lakás tulajdonosának, feltéve ha ez a társasházi alapító okiratába bekerül?
Alkérdés: A t.a. okiratot csak a t.h. közgyűlés módosíthatja így, többségi szavazással?

MajorDomus # 2019.06.04. 19:34

Az szmsz-ben erről rendelkrzni kell!

Kovács_Béla_Sándor # 2019.06.03. 13:26

Nem.
Azért ha más nem, az éves költségvetés határt szab.

Berci2006 # 2019.06.03. 13:01

Szép napot!

Szeretnék választ kérni az alábbira:
Közös képviselői pozició átruházható-e a közgyűlés kihagyásával (pl. két jogi személy közötti megbízással)?

A közös képviselő bármekkora összeghatár felett rendelkezhet-e javításról? Ez esetben érvényes-e az az Szmsz, amelyben nincs ilyen értékhatár belefoglalva?

Köszönöm!

Mouse M.D. # 2019.06.03. 10:29

Tisztelt Kovács_Béla_Sándor!
Köszönöm a választ.
Ha az önkormányzat teszi ezt? Ők akkor mit változtathattak meg?

Kovács_Béla_Sándor # 2019.06.03. 10:14

Nem. A szavazatszám csak alapító okirat módosításával változtatható meg. (100%-ban csak a halál biztos. Meg az adó.)

Mouse M.D. # 2019.06.03. 10:09

Üdvözletem!
Egy egyszerűnek látszó kérdésre keresek 100 % biztos választ:
Társasházi lakásban, egy galéria beépítésével, ezután a lakás tulajdonosa a galéria méretével megnövelt nm. tulajdoni arányban szavazhat a közgyűlésen?
Köszönöm !

MajorDomus # 2019.06.02. 21:50

Egyetértünk

Kovács_Béla_Sándor # 2019.06.01. 10:10

A joggyakorlat-elemző csoport azt mondja egyrészt, hogy a jogviszony a lemondással megszűnik. Másrészt állítja, hogy annak érdekében, hogy erről ítélete legyen, a volt közös képviselő pert indíthat. De a jogviszonya nem az ítélettel szűnik meg, az ítélet már csak utólag megállapítja a megszűnést.

Hogy az az elfogadásos,felmentéses tagmondat hogy került a szövegbe, nem tudom. Teljességgel téves. (Mondjuk, szerintem a perindításra vonatkozó is, csak az nem annyira nyilvánvalóan.)

Szomorú örökös # 2019.06.01. 07:25

MPMP1

ebbol is latszik hogy ezen a forumon olyanok irogatnak nagyreszt akik NEM ertenek SEM a szakmahoz SEM a joghoz. stilusulbol pedig ugy tunik hogy nem a legkulturaltabb retegekbol jonnek

Erre a legszebb példa vagy te - és nem csak szerintem!

nyilvanvalo hogy ertelemes tisztesses szakemberek annyira el van foglalva munkajukkal hogy nincs ideje forumokon irogatni

Quod erat demonstrandum! (vajon latinul tudsz-e? :-D )

bocsika 6+ nyelveken beszelek

Ebből az első kettő a „tahó” és a „bunkó

Akadnak tisztesseges hatosagok

Ilyen pl. a rendőrség, aki megérezte, hogy kivel állnak szemben és 10 éve is szépen elcsendesedett a vihar a házatokban, ezt pont te osztottad meg velünk, nem én találtam ki. Szerintem a következő eljárást nem a közös képviselő ellen fogják indítani, hanem téged vesznek végre elő. Az a gáz, hogy akkor be fognak idézni, neked meg kutya kötelességed lesz megjelenni, vagy elővezetnek - akár külföldről is. Az tuti nem lesz olcsó. ;-)

en mar tobb mint 10 eve fogzlalkozom a tarsashaz problemaival, jobban ismerem a jogszalyokat

Vajon akkor miért ide írogatsz? Tedd a dolgodat! Aztán majd 10 évig megint csend lesz az újabb vizsgálatig. Mellesleg szerintem inkább maradj külföldön, mindenkinek jobb lesz így. Esetleg vetesd is le a magyar állampolgárságot, hogy az országnak ne kelljen miattad szégyenkeznie. ;-)

MPMP1 # 2019.06.01. 06:50

kedves forumozok,

valoban jogszabaly szerint jegyzonel lehet Torvenyessegi Vizsgalatot inditani, tulajdoni lapot fognak kerni hozza.

Nem csak a jegyzokhoz lehet fordulni segitsegert....

mivel BP belvarosi tarsashazunkban sulyos torvenyessegi es egyeb problemak vannak, ezert nagyon sok hatosaghoz folyamodtam.

Akadnak tisztesseges hatosagok es egy ilyen kulon Torvenyessegi Vizsgalatot vegez egy Bp-i masodfoku hatosag Tarsashazunkban jelenleg.

Akinek szuksege van informaciora, az uzenetet tud irni, nem nezem az itteni beirasokat tovabb jelleguk miatt.

MPMP1 # 2019.06.01. 06:40

Szomorú örökös

eleg buta vagy, nem csak a jegyzoknel lehet torvenyessegi vizsgalatot inditani...

mas hatosagnal is folyamatban van kulon keresemre... hivatalos budapesti hatosag, sot a jegyzok felett van..
butasagokat ne irjal, amit nem tudsz igazolni, arrol meg ne kommenteljel

ebbol is latszik hogy ezen a forumon olyanok irogatnak nagyreszt akik NEM ertenek SEM a szakmahoz SEM a joghoz. stilusulbol pedig ugy tunik hogy nem a legkulturaltabb retegekbol jonnek...

nyilvanvalo hogy ertelemes tisztesses szakemberek annyira el van foglalva munkajukkal hogy nincs ideje forumokon irogatni, HISZEN DOLGOZNAK..

bocsika 6+ nyelveken beszelek....

meg a neved is szomoru....

MPMP1 # 2019.06.01. 06:30

major domus, en mar tobb mint 10 eve fogzlalkozom a tarsashaz problemaival, jobban ismerem a jogszalyokat mint te.

hozzaszolasaid udvariatlanok, es elaruljak rossz jellemedet, de ezenkivul azt is hogy mennyi nem ertesz a szakmahoz.

a tarsashazkezeles nem diktatorikus alapon megy.

az a baj hogy sok az ilyen buta, diktator jellegu, hozza nem erto, magat szakembernek nevezo.. aki veri a mellet
3 ev... .ha meg estenkent itt irogat, az is elarul valamit. foglalkozz inkabb a hazad ugyeivel
egy szakember minimum 20 eves tapasxtalattal rendelkezik....

mar mondtam hogy tobbet kerem NE irjon nekem, ezt ujra elmondom

drbjozsef # 2019.06.01. 05:54

kissramona,

Érdekes iromány, pláne annak fényében, hogy az az egy mondat végül pont ellentétben áll az összes előtte lévő mondattal.
Főleg az utolsó előttivel.

A Tht. 28.§ (3) bekezdése csak a felmentésről
rendelkezik, azt azonban nem zárja ki, hogy a közös képviselői jogviszony más módon is megszűnhessen.
Ebből kiindulva: a közös képviselő lemondhat a tisztségéről, amely egyben a megbízási szerződés
megszűnését is jelenti. Ha a lemondást a jogközösség nem fogadja el és nem menti fel a közös képviselőt
vagy nem hoz határozatot, a lemondott közös képviselő pert indíthat annak megállapítására, hogy közös
képviselői jogállása megszűnt.

Abból én pont nem ezt vonnám le : hanem azt, hogy ha lemondok - mert az lehetséges, mert nem zárja ki semmi - akkor pereljen az, akinek ezzel problémája van. A hepciáskodó lakótárs pereskedjen, hogy de ő akarja, hogy én közös képviselő maradjak. Ez is egy orbitális hülyeség, de az, hogy én pereljek ennek megállapítására, az szerintem még nagyobb.

És mondom, az előtte lévő 5 bekezdés is pont azt boncolgatja, hogy nyilván lemondhat a közös képviselő.

De én nem értek hozzá.

Berci2006 # 2019.05.31. 19:52

Jó estét! Lenne két kérdésem: 1. A közös képviselőnk egy BT. volt. Ez a BT. megbízott egy Kft. a jövőbeni közös képviseletre. Ez így törvényes? 2. Szmsz- ben kötelező-e javításra összeghatárt megadni,mely felett számvizsgáló I jóváhagyás szükséges? Köszönöm!

MajorDomus # 2019.05.31. 19:40

Nem baj.
A társasház is a logika alapján működik.

kissramona # 2019.05.31. 19:04

Köszi MajorDomus!

Tényleg lehet, hogy kicsit túlaggódtam, hogy az néhány közös képviselőt marasztaló ember hogy reagál majd a lemondásra, azt persze tudtam, hogy munkára nem kényszeríthetik.

Mindenesetre, ha valakit érdekel, ebben a véleményben volt az idézett rész a 24. oldalon:

Összefoglaló vélemény a 2016.El.II.JGY.P.1. számon
a társasházi jogviták egyes eljárási és anyagi jogi kérdéseinek vizsgálatára alakult joggyakorlat-elemző csoport tevékenységéről

Gugli kidobja.

MajorDomus # 2019.05.31. 18:56

A lényeg,hogy a megbizatása a 90.napon automatikusan megszűnik,a felelőssége átszáll a társasházra.

kissramona # 2019.05.31. 18:50

Szomorú örökös

Gondolom, hogy megnyerné a pert, személyesen fogadnék neki ügyvédet, ha ilyen méltatlan helyzet állna elő.

Köszi még1x az infókat, most már sokkal nyugodtabb vagyok :)

Szomorú örökös # 2019.05.31. 18:41

kissramona

Van azonban egy erőteljes (vagy csak hangos) tömeg a házban, akik bizonyos munkálatok, felújítások elvégzéséig nem szívesen engednék el a képviselőt.

Szerintem nem ők fogják eldönteni, hogy az idős ember bevállalja-e ezt vagy sem, hanem majd kizárólagosan ő egyedül.A tisztelt hangos lakóközösségi tagok pedig kénytelenek lesznek belenyugodni. Inkább ha ők ilyen hangosak, esetleg vállalják el ők maguk. Ja, hogy azt már nem? Hát akkor ideje venni nekik nyugtatót, mert ha a vérnyomásuk az egekbe szökik, az idős úr akkor is le fog mondani. :-)

Egy apróságot ne felejd, az a bizonyos per, amiről írtál a kúria állásfoglalásában, nem ingyenes, sőt nem is olcsó...és hidd el, az idős ember meg fogja simán nyerni. És abban is biztos vagyok, hogy nem ő fogja fizetni a végén.

kissramona # 2019.05.31. 18:26

Kedves Szomorú örökös!

Köszönöm szépen a választ. Én azok közé tartozom, akik természetesen támogatják a közös képviselő döntését, eszembe se jutna a lemondását akadályozni. Van azonban egy erőteljes (vagy csak hangos) tömeg a házban, akik bizonyos munkálatok, felújítások elvégzéséig nem szívesen engednék el a képviselőt.

Ezért jutott eszembe, hogy megkérdezzem itt a fórumon, hogy milyen helyzet áll elő, ha a közösség nem akarja elfogadni a lemondását, bár tudom, ez nem tipikus élethelyzet. Megörültem, hogy a Kúriai döntést megtaláltam, mert legalább tudom, a legrosszabb helyzetben mi történhet. Remélem azért, hogy minden rendben zajlik majd, lehet, hogy én aggódtam túl a dolgot.

Ramóna

Szomorú örökös # 2019.05.31. 17:47

kissramona

kb. 30 éve ő a közös képviselő a házban, jól is végzi a dolgát, ezért lehetséges, hogy, ha bejelenti a lemondását a közgyűlésen, akkor a közösség nem fogja azt elfogadni.

Amikor a közös képviselő jelzi, hogy nem kívánja tovább ellátni a feladatkörét, akkor nektek, mint lakóközösségnek egyetlen lehetőségetek van: keresni másik közös képviselőt. Még akkor is, ha csak 30-40 éves a jelenlegi közös képviselő, vagy fiatalabb, nem pedig idős öregember. Akarata ellenére ezt senkire nem erőltethetitek rá. Az öregúr max. 90 napig köteles ügyvivőként ellátni a feladatot továbbra is, de az ügyvivői feladatokat érdemes tisztázni ilyen esetben.

Bár célszerű úgy leváltani a közös képviselőt, hogy már megvan a kiszemelt utód, nem ritka eset, hogy a lakóközösség még nem határozta el, kit bíz meg a közös ügyek vezetésével a jövőben. Mindenképp könnyebbség ezen a téren, hogy a leköszönő közös képviselő köteles ügyvivőként képviselni a házat ezalatt az idő alatt. Ilyen helyzetben nincs szükség külön megválasztásra, a leköszönő képviselő utóda hivatalba lépéséig, de legfeljebb 90 napig köteles ügyvivőként funkcionálni, ahogy azt a társasházi törvény 28. paragrafusának h pontja tartalmazza.

Annak érdekében, hogy az új közös képviselő hivatalba lépése és elődje leköszönése közti ügyviteli időszakban is minél hatékonyabb legyen az együttműködés, mindenképp érdemes az ügyvivői feladatok tisztázása. Ez nem jelent mást, mint hogy a tulajdonosi közösség és a közös képviselő a köztük létrejövő szerződésben összefoglalják, milyen feladatok ellátására köteles ebben az időszakban a leköszönő képviselő. Ezáltal a felek közt tisztázott, hogy mit várhatnak el egymástól az átmeneti időszakban.

Ha addig nem gondoskodtok új közös képviselőről, akkor bizony e tisztség nélkül marad a ház. Hogy ennek milyen következménye lehet, annak nézz utána, nem tudom. Egy biztos, hogy a régi képviselő átminősül legkésőbb 90 nap után szimpla lakótárssá. Feltéve persze, hogy ott lakik ő is a házban.

MPMP1 # 2019.05.31. 17:28

Szomorú örökös

a rendorsegi ugyeken mar 10 eve tul vagyunk... legfejjebb ujra lesz...
sot minden hatosagot bejartam az ugyben 10 eve... mar folyamatban van tobb hatosagi vizsgalat, tobbek kozoss a Torvenyessegi :)

koszi az infot