Telekhatár - rendezés


István 1973 # 2015.05.23. 13:59

Tisztelt Jogi Fórumozók!

Segítségeteket, illetve tanácsotokat szeretném kérni. Az adott szituáció: 1999-ben vásároltam családi házamat 606m2 telekkel, amire bővítés miatt 2002-2012 között jelzáloghitel volt terhelve. idén úgy határoztunk, hogy a kerítéseket felújítjuk, illetve újat létesítünk. Ezen ok miatt kimérettük a telket és kiderült, hogy az egyik irányban 36 m2 le van kerítve. A mi telkünk a 17 m szélesség helyett 15,8 m, míg a szomszédé 17,7 m. A szomszéd ingatlan hozzáteszem 3 éve lakatlan, Levelet írtunk számukra, hogy a helyzetet megbeszélhessük. Egyből verbálisan ránktámadtak, hogy eddig miért nem zavart minket, hogy kisebb a telkünk, ők most úgyis eladják így nem foglalkoznak velünk. Azzal védekeztek, hogy a telket még 1990-ben főldmérő tüzte ki, tehát annál a földmérőnél reklamáljunk. Hozzáteszem a beszélgetést rögzítettem, és a kedves szomszéd elszólta magát, hogy a telek hátsó részén áthelyezték a kitűzéskor a telekhatár karóját. Kérdésem: mit tegyek, amennyiben polgári perre kerül sor, milyen költségekkel kell számolnom.

Válaszukat köszönöm: István

montschi # 2015.05.21. 19:58

Tisztelt Jogi Fórum, kedves Ügyvéd Úr!
Problémás területen lakom, ahol látszólag hasraütésszerűen mérték ki anno a telkeket. Nem untatom részletekkel, de a lényeg, hogy 520 nm területet jegyeztek be 2007-ben a nevemre a ráckevei földhivatalnál. Hozzávetőlegesen lemértük (nem egyszerű a pontos mérés, 3 szinten van és idétlen formájú telek): szóval ez már most is csak max. 510. Most viszont utat készül előttünk építeni az önkormányzat, és friss mérés alapján állítják, hogy jelentősen túlkerítkeztünk, nagyjából 30-40 nm-t még ebből lecsapnának. Eddig nem tűzettük ki a telekhatárt, de eljutottam oda, hogy alig merem megtenni, és erre vonatkozna a kérdésem. Nagyon naiv módon én azt gondoltam, hogy ha a földhivatalnál, egy ilyen atombiztos intézménynél a vásárláskor bejegyeznek valakinek a nevére egy adott területet, akkor - tökmindegy, hol vannak a határok - az az övé, vagyis nekem a Föld nevű bolygón valahol van 520nm-em. Elképzelhető az, hogy mondjuk a kérésemre kitűzik a telekhatárokat, kiderül, hogy az 520 az csak 450, a földhivatal megvonja a vállát, átírja a számokat, és ennyi? Ez benne van a pakliban?
Köszönöm előre is a segítséget: Móni

bimbus # 2015.05.07. 08:36

A szomszéd elbontotta a közös telekhatáron álló kerítést. Építkezett, és túlépítkezett. Azt mondja, hogy a tényleges telekhatár nem esett egybe az ingatlan-nyilvántartási határvonallal, az az én telkemen állt. Ettől az elbontott, mostmár virtuális kerítéstől ő hibahatáron belül épített túl, ezért nincs keresnivalóm. Most pedig kéri, hogy a földhivatal a jelenlegi állapotnak megfelelően állapítsa meg a telekhatárt. Mikor van helye a hibahatárra hivatkozni? Ha ez járható, jogszerű, akkor akár minden évben túlépíthet a hibahatán belül, kialakul az új határvonal és lassan elveszi a telkemet. (Tudom, ez csak elméleti feltevés, de ebből a gyakorlatból ez is lehetne.)

Punka # 2015.05.07. 05:55

Tisztelt fórumozók egy kis segítségkellene:

Adott egy nyeles telek amin egy háromlakásos sorház (társasház) áll. A házakon kívüli rész ill. a telek nyele (bejáró) közös osztatlan terület, szépen letérkövezve. Na most amit a nyelestelek körbezár telket azon van egy ingatlan benne egy nem túl okos emberke. Körbekerítette a kis telkét de úgy, hogy a mi tékövezett részünkből is lekerekített egy darabot (mondván, hogy szerinte az még az övé) pont a bejárónál így a közlekedésünk igen meg van nehezítve. Birtokvédelmi eljárást indítottunk amire az volt a válasz, hogy ha nekünk nem tetszik, hogy a szomszéd ráhuzza a kerítését a térkövezett kijárónkra akkor méressük mi ki a telekhatárt. Na most nehogy már én fizessek 60 ezer forintot a földmérőnek, ha a szomszéd jön át a mi telkünkre. Ha minden szomszéd ezt megcsinálná velünk akkor csődbe mennénk.
Kérdésem, hogy lehet rendörségi feljelentés ilyenkor mondjuk bírtokháborítás miatt, vagy hogy kötelezhetném a szomszédot, hogy tüntesse el a kerítést a bejárónkról. A birtokvédelem ugye semmit sem ér, polgári per túl hosszú, sajnos olyan helyen dolgozom, hogyha eltakarítom saját kezűleg a kerítést akkor annak én iszom meg a levét.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.04.26. 12:54

Ha nincs saját helyrajzi száma, akkor biztosan nem közút. Sőt, valószínűleg nem is út a telekkönyv szerint. (Az önkormányzati felvilágosítással meg az a baj, hogy egyrészt eleve nem rájuk tartozik - hanem a földhivatalra -, másrészt az efféle állásfoglalást sokszor a portás adja vagy a szociális ügyintéző.)

(Megjegyzem, tulajdonosa minden ingatlannak van.)

kissbrigit # 2015.04.26. 11:59

Elnézést,de nem értem.Ki számít a "szolgáló telek tulajdonos"-nak? Az önkormányzatnál azt mondták,hogy amiről szó van az közútnak számít, tehát nincs magántulajdonosa.Bocsi, ha "butaságokat" kérdezek, de nem értek a dologhoz, azért tájékozódom.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.04.26. 10:07

Ha a ti ingatlanotoknak nincs saját közútkapcsolata, akkor megillet benneteket a szükségbeni út szolgalmi joga. De ez nem jelenti azt, hogy ott járhattok be, ahol akartok. Ha a szolgáló telek tulajdonosa azt mondja, hogy az eddigi útvonalba tegyetek bele egy - mondjuk - tízméteres "pukli", akkor beleteszitek.

kissbrigit # 2015.04.26. 08:43

Nincs saját helyrajzi száma, megnéztem a térképen. Ez esetben mit lehet tenni?
Köszönettel.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.04.26. 08:30

Ha ez elegendő ahhoz, akkor önálló szerintem
Ugyan. Akkor önálló, ha van saját helyrajzi száma.

kissbrigit # 2015.04.26. 07:23

A térképen, amit a kikértünk útként szerepel, illetve a mérete is meg van adva, milyen szélesenek kell lennie. Ha ez elegendő ahhoz, akkor önálló szerintem.Mikor építkezért terveztünk a területen, akkor is meghatározták mennyi helyet kell hagynunk az úttól. Mi határozza ezt meg, és hogyan tudnánk utána járni? Illetve mi a helyzet ha nem önnálló és mi a helyzet ha igen?
Válaszát előre is köszönöm.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.04.26. 06:50

Az az "út" önálló ingatlan, amely ekként van nyilvántartva?

kissbrigit # 2015.04.26. 06:27

Tisztelt Jogi Fórum!

A telekszomszédunk (külterületről van szó, egy szántóföld, mely a mi tualjdonunk és a szomszéd ipari területéről,melyen van egy építmény). A fölmérés során kiderült, hogy az építmény utólagosan felépített része benne van az útban. Ennek ellenére a telek bekerítése úgytörténik, hogy beleesik az út egy része. A szomszéd közlése szerint elíndított egy eljárást, mely alapján megvásárol az útból egy részt. Lehetéges ez a mi beleegyezésünk nélkül? Ebben az esetben az út leszűkülne, nem tudnánk használni. Egyébként egy földútról van szó.
Várom válaszukat.
ELőre is köszönöm.

Cserszegi # 2015.04.23. 21:47

Jó estét!
Kérdésem az lenne, hogy alkalmazható-e a birtokvédelmi eljárás egy, a szomszéd által már több mint 10 éve használt telekrész ügyében, mely teleknek/ingatlannak én csak 2014 szeptembere óta vagyok a tulajdonosa?

A házam a mostani kerítésviszonyok értelmében telekhatáron fekszik, de csak később és más okból kértem le a térképszelvényt, ami alapján egyértelműen látszik, hogy a telkem a ház mögött több méterrel folytatódik. Fel is vettem a kapcsolatot a szomszéddal -lévén, hogy nem lakjuk a házat-, hogy az említett rész telekkönyv szerint az én telkemhez tartozik. Ők viszont csak az elbirtoklást ismételgetik, hogy azon a címen az övék, és forduljak bírósághoz, ha ezt nem tudom elfogadni.

Ők idő közben ezen a részen melléképületet építettek, kapubejárót alakítottak ki...

Mik a lehetőségeim?

Köszönettel!

bimbus # 2015.04.23. 05:58

bermuda háromszög, neked is köszönöm az ötletet!

bimbus # 2015.04.22. 15:58

nanemaaa!
Köszönöm! Nagyszerű ötleteket, kérdéseket adtál. Élni fogok vele.
Az ügyvédem nehezen aktiválható. Én voltam kénytelen geodétával beszélni, mint a korábban leírtakból kiderülhetett.

nanemaaa # 2015.04.22. 14:16

Bíró nem fogja a szakértőt felülbírálni. Meg kell próbálni összezavarni, olyan kérdéseket feltenni, amire nem tud válaszolni, vagy egymásnak ellentmondó válaszokat ad. Onnantól kezdődik a szakértői vélemény kiegészítésének igénye. Vajon a fotó alapján meg tudná-e mondani, hogy az általa felrajzol vonalnak mik a digitális (GPS) adatai, hogyan azonosítható be az egy digitális alaptérképen? A földhivatali ingatlan-nyilvántartás adatai közhitelesek, mivel tudná megcáfolni a hiteles adat tartalmát egy fotóval?
Ügyvédedet kicsit aktiválni kell. Célszerű összehozni egy geodétával, aki segít képbe kerülni geodéziai szakkérdésekkel.

bimbus # 2015.04.22. 08:55

nanemaaa!
Köszönöm. Már leírtam a beadványban, a tárgyaláson szóban elmondtam, hogy az amatőr kép nem mérési céllal készült. Nem tudjuk a fényképező gép pontos helyét, nincsenek mérési pontok rögzítve, egy képes mérésnél követelmény a lencse síkjának és a mérendő tárgynak a párhuzamossága, stb, kértem, ezt ne vegye figyelembe a bíró, mert a szakmai feltételeknek nem felel meg. Ezért az ebből nyert adatok nem tekinthetők hitelesnek, reálisnak. Kértem új szakértő kirendelését, a bíró ránézett a szakértőre, ő pedig azt mondta, szerinte helytálló, amit ő mond. Ezzel el volt intézve a dolog. Mellesleg 3, a szakétőtől független korábbi mérés sem támasztja alá a szakértői véleményt, sőt a Földhivatal is ellentmondott a szakértő által valószínüsített térképezési hibának. Ezért vagyok tanácstalan. A kért szakértői kiegészítés (a volt szakértő tette), semmitmondó.

nanemaaa # 2015.04.22. 06:59

Ez elég bizarrnak tűnik. Ha már szakértő, akkor ide minimum geodéziai mérés kellett volna. Egy fotó legfeljebb kialakult használatot tud rögzíteni, azt is objektívtől és a gép elhelyezésétől függően pontatlanul, az ingatlannyilvántartás adatai ritkán látszanak a levegőben lézersugárral kirajzolva. A bíró alighanem nem áll a feladata magaslatán.
Lehet, megpróbálnék valami kétségest keresni a "szakvéleményben" és szakértői vélemény kiegészítést kérni. Ha már nem szakérthet a szakértő, akkor lehet, hogy azt már nem tudná megtenni, így a bíró kénytelen lenne új szakértőt megbízni. Bár, ha elsőre is kutyakiképzőt rendelt ki.......?

bimbus # 2015.04.21. 15:55

Bocs, még egy kérdés, ami kettő. Lehet-e egy ilyen foto alapján rekonstruálni a kerítés helyét? A másik kérdésem, el lehet-e dönteni a kép alapján, hogy a kerítés és az ingatlan-nyilvántartási térkép szerinti állapot egybeesik vagy nem?

bimbus # 2015.04.21. 15:51

A szomszéd túlépített a telekhatáron, az én telkem rovására.
Per lett belőle. A bíróság igazságügyi szakértőt rendelt ki, aki egy amatőr felvétel alapján fotoshoppal egy vonalat rajzolt a képre, hogy szerinte ott húzódik kerítés oszlopoknak a vonala, ami az aljnövényzet miatt nem látszik.Ezzel a vonallal, kerítéssel egy meglévő járda párhuzamosan húzódik. A járdához viszonyítva, mérési adatot állapított meg belőle. Szerintem ez minden szakmai alapot nélkülöz. A kerítés és a fényképező gép lencséjének a síkja nem párhuzamos, nincsenek kijelölve mérési pontok, nem tudjuk a fényképező gép milyen távol volt a kerítéstől, stb. Én ezt nem fogadom el, kértem a bírót, rendeljen ki új szakértőt. A bíró nem rendeli ki az új szakértőt, mert a jelenlegi véleményét elfogadja, még akkor is, amikor a szakértő úgy nyilatkozik, valószínűleg, kb. ennyi, úgy gondolom... Mit tehetek? A másik kérdésem, hogy a szakértő január 1-el már nem igazságügyi szakértő. (A megbízása idején még az volt.) Adhat-e szakvéleményt áprilisban, amit a bíró elfogadhat?

nanemaaa # 2015.04.14. 07:12

Szerintem kiméretted a telket (remélem be is kerítetted), így a telekhatárok a részedről tisztázottak. Aki vitatja a telekhatár helyét majd pert indít ennek megállapítására.
Elvileg nem kizárt, hogy a telked használatáért pénzt kérj akár visszamenőleg is.

illespali # 2015.04.12. 16:57

Kedves Fórumozók.

A kertszomszéd jóvoltából elszántott kertünket (a telken van a ház is)újramérettem kitűzettem hivatalosan, mert már kb -35% területveszteségünk volt, így visszaállt az eredeti mezsgye ami régen is volt. És ezután jött a klasszikus történet, az az ő földje, rosszul lett kimérve, fel kell lebbezni és az újramérést megint nekem fizetni stb.. Jelenleg külföldön tartózkodok így azon kívül, hogy figyelem a fejleményeket mást nem tudok tenni. Az lenne a kérdésem, hogy van-e okom aggódni, a fentiek miatt, mert azon kívül, hogy újra lett méretve és kitűzve a telek mást nem követtem el. Illetve ha ez a probléma nem avul el, nekem van e olyan ütőkártyám, hogy évekig jogtalanul szerzett hasznot az én kertemből.
Köszönöm!
Üdvözlettel

nanemaaa # 2015.03.19. 06:25

Hidd el, hogy nem érti. ;)

Immaculata (törölt felhasználó) # 2015.03.18. 10:28

Érti, csak nem tartja tiszteletben a másét.

nanemaaa # 2015.03.18. 10:16

Kaptál választ, csak még mindig nem érted. Nincs két saját telked.