határozott idejű bérleti szerződés felmondása


Anna_ # 2016.11.25. 00:03

Tisztelt Szakértők!
A határozott idejű szerződés rendkívüli felmondással felmondható, ha ez egyértelműen benne van a szerződésben (pl. bérlő dohányzása esetén)? Ilyenkor mi van a kaucióval?
Köszönöm,
Anna

MajorDomus # 2016.11.24. 20:58

Természetesen, mert a tulajdonos nélkül nincs bérleti piac.

Nincs ebből semmi gond, decemberben és januárban nem fizetsz, és lelaktad a kauciót. Majd távozol.

h3xadron # 2016.11.24. 10:17

Ezzel nem tudok vitatkozni, hogy ki van előrébb azt látom hogy keresési eredmények között inkább a tulajdonos oldalról van megközelítve a kérdés.

Semmi nincs elmaradva rendezve van minden sőt mint kiderült ő fogyasztás szerint kéri a pénzt de átalányt fizet ami jelentősen kisebb.
Tisztába vagyok azzal, hogy a kaució lényegével.
Én célom az, hogy korrektül elszámolunk mindkét irányba nullára kihozzuk a történetet és elválunk mert az hogy minden a mi költségünkre megy de lakásba semmit nem csinál meg vagy ha meg csinálja az is igénytelen vagy még rosszabb életveszélyes.

Oké hogy a szoba állapotát felmérni de ahhoz tartozik fürdő konyha és közös helységek de egy 20 perces körüljárás alkalmával nem biztos hogy belefutok egy csótány családba. Ami most megtörtént nem olyan rég és ez volt az utolsó csepp a pohárba a sütővel csak finoman akartam érzékeltetni, hogy az eszközök állapota amit a bérléssel kaptam se kielégítőek és az ingatlan állapota se és a lakás felszereltsége se kielégítő. Az én logikám szerint én egy szobát béreltem és a hozzá tartozó részekkel a lakásban ami fel van szerelve és ne nekem kelljen poharat lábost venni és még velem akarja kifizettetni a csótányirtást is.
És ha már a szerződésben ki van kötve hogy a tulajdonos vállalja a karbantartást és ezt ő terheli és többszöri felszólításra se tesz eleget úgy gondolom ez erősen szerződés szegésnek minősül. Feltételezem nem csak az albérlő tud szerződést szegni.

Én célom az, hogy korrektül elszámolunk mindkét irányba nullára kihozzuk a történetet és elválunk mert az hogy minden a mi költségünkre megy de lakásba semmit nem csinál meg vagy ha meg csinálja az is igénytelen vagy még rosszabb életveszélyes.

"Sajnos pont a fodítottja igaz, Magyarországon a bérlők érdekei előrrébbvalóak a tulajdonosénál.
Kauciót nem követelhetsz vissza.
A kaució visszajár(hat) ha nincs elmaradt közüzemi díj és lakbértartozás, és károkozás. 1 hónapja van visszaadni a kauciót ráadásul.
A sütő gombjának hiánya nem hinném, hogy azonnali felmondási indok lenne.
A helyzet nem az, hogy mindenki a tulajdonos érdekét nézi, hanem az, hogy ha nem töltöd ki a határozott idejű szerződést, akkor bukod a kauciót, amit akár bolondítási díjnak is nevezhetünk.
Egy szobabérlés esetén nincs annyi ellenőrizendő dolog, hogy arra tudj hivatkozni, hogy nem sikerült felmérni a szoba állapotát szerződéskötés előtt."

Bea1 # 2016.11.24. 10:02

Sajnos pont a fodítottja igaz, Magyarországon a bérlők érdekei előrrébbvalóak a tulajdonosénál.

Kauciót nem követelhetsz vissza.

A kaució visszajár(hat) ha nincs elmaradt közüzemi díj és lakbértartozás, és károkozás. 1 hónapja van visszaadni a kauciót ráadásul.

A sütő gombjának hiánya nem hinném, hogy azonnali felmondási indok lenne.

A helyzet nem az, hogy mindenki a tulajdonos érdekét nézi, hanem az, hogy ha nem töltöd ki a határozott idejű szerződést, akkor bukod a kauciót, amit akár bolondítási díjnak is nevezhetünk.

Egy szobabérlés esetén nincs annyi ellenőrizendő dolog, hogy arra tudj hivatkozni, hogy nem sikerült felmérni a szoba állapotát szerződéskötés előtt.

h3xadron # 2016.11.24. 09:45

Tisztelt Fórumozók!

Segítségeteket szeretném kérni felmondással kapcsolatban.
Sokat googleztam de mindenhol a tulajdonos oldalról közelítik meg a felmondást. Na nekem a másik oldalról kéne.

Tényállás:
Bérbe vettem 6 hónapra határozott idejű szerződéssel egy szobát. Elsőre nem tűnt vészesnek de hát az idő meg mutatta, hogy a lakás állapota hagy némi kívánni valót.

Az lenne a kérdés arra hivatkozva, hogy a tulajdonos elhanyagolta a karbantartást pl.: bútorok kb össze csuklanak a konyhában a sütőnek gombjai hiányoznak vakolat hullik ezekre hivatkozva felmondhatom azonnali hatállyal a szerződés és vissza követelhetem a kauciómat?

A szerződésben vállalja a tulajdonos a karbantartást de alapvetően egy netről letöltött szerződés néhány pontal kiegészítve ahogy néztem.

Válaszotokat előre is köszönöm!

Üdv,
H3xadron

MajorDomus # 2016.11.16. 21:44

Jó, de ez lakásbérleti!

lajcsó # 2016.11.16. 08:44

Van ilyen jogszabály, de csak termőföld haszonbérlete esetén!!!

"59. § A természetes személy haszonbérlő azonnali hatállyal jogosult felmondani a szerződést, ha az egészségi állapota oly mértékben romlik meg vagy családi és életkörülményeiben olyan tartós változás következik be, amely a haszonbérletből eredő kötelezettségeinek teljesítését akadályozza vagy azt jelentősen megnehezíti."

(2013. évi CCXII. törvény a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról)

MajorDomus # 2016.11.15. 20:57

Hol találtad ezt a jogszabályt?

Kovács_Béla_Sándor # 2016.11.15. 11:51

OFF

Most látom az aláírást. „Viszlát, szomszédom Cseh Tamás,
vettem egy autót és elmegyek.

ON

Kovács_Béla_Sándor # 2016.11.15. 11:49

Találtam egy olyan új jogszabályt, miszerint egészségügyi okokra is lehet hivatkozni.
Nocsak...

tukoo # 2016.11.15. 09:05

Tisztelt Fórumozok!

Segítséget szeretnék kérni. Határozott idejű bérleti szerződést szeretnénk egyoldalúan felmondani/felbontani, mint bérlők.
Két évre szerződtünk (tudom butaság volt) és egy év után szeretnénk váltani.
Milyen kibúvók vannak?
Az sem érdekel minket, ha a kaució teljes összege a tulajdonosnál marad, csak egyéb költségeket nem szeretnénk még, ha ránk hárítana.
Találtam egy olyan új jogszabályt, miszerint egészségügyi okokra is lehet hivatkozni. Ez pontosan mit takar?
Mindenféle csalás és poén nélkül, féléve kiújult az asztmám. Ebbe lehet valahogyan kapaszkodni?
Előre is köszönjük a segítséget!

Üdv: Cseh Tamás

Csak egy közvetítő # 2016.11.14. 21:54

Budapesti ügyvéd munkatársaink állnak rendelkezésükre polgari mint büntetőjogi képvisetben egyaránt.

http://kompromisszum.com

drbjozsef # 2016.10.22. 15:17

lelvira,

az a baj, hogy olyan, hogy "rendes felmondás" és olyan, hogy " közös megegyezés" nincs egyszerre.

Vagy rendes felmondással fel lehet mondani valamit, vagy csak közös megegyezéssel. Jellemzően elöbbi vonatkozik a határozatlan időre kötött szerződésekre, jellemzően utóbbi a határozottakra. Ettől el lehet térni, de annak egyértelműnek kellene lennie a szövegből. Ez pedig nem az. Felteszem, valami netről letöltött laikus által összebarkácsolt szerződés lesz az.

Határozott időre kötött szerződést nem mondhatsz fel előbb általában, csak akkor, ha a másik fél is beleegyezik. Megpróbálhatsz belekapaszkodni ebbe a rendes felmondásos 30 napba, de ha a bérlő ragaszkodik az eredeti időponthoz, úgyis Te húzoda a rövidebbet, mert ő van birtokon belül, szóval amúgy is jó idő lenne kirakni.

Én a helyedben megpróbálnák egyezkedni vele, esetleg a hátralévő időhöz arányosított lelépési díjat lehetne felajánlani, ha az neked kisebb veszteség...

wers # 2016.10.22. 08:30

a közös megeyezés mintha nem felmondás lenne, és indokolni sem kell

matthiasi # 2016.10.22. 07:31

lelvira

! Azért kötöttétek határozott időre , hogy addig tartson a bérlet.

lelvira # 2016.10.19. 08:25

Tisztelt Fórumozók!
Érdeklődni szeretnék, hogy főbérlóként egyoldalúan felmondhatom-e a határozott időre kötött ingatlan bérleti szerződésemet? Az szerepel a szerződésben, hogy "rendes felmondással , közös megyegyezéssel" 30napos felmondási határidővel felmondhatom, de mi van, ha ők nem egyeznek bele? Családi ok elfogadható számomra hátrányos jogi következmények nélkül?
Előre is köszönöm a segítséget! Üdv!

Bea1 # 2016.10.04. 03:00

Határozatlan idejű szerződésnél is visszajár a kaució, ha nincs elmaradt rezsi illetve lakbértartozás, és a bérleményben sem keletkezett semmilyen kár, de semmiképp nem lelakható!

A kaucióból levonható az elmaradt rezsidíj, lakbér, a bérleményben keletkezett károk.

Határozott idejűnél furcsa, hogy nem rendelkezik a kaució visszaadásának idejéről, mert mindíg szoktak, ott csak bizonyos ideig, sok esetben a tartam végéig ottlakás feltételévé teszik a kaució, vagy óvadék visszaadását.

Ha nincs benne ilyen rész, a későbbi követelései akkor is jogosak lesznek a bérbeadónak, ezért mondom, hogy tudna ő is kellemetlenkedni a későbbiekben, ezért javaslom a jogkövető magatartást.

"A felek a bérleti szerződést bármikor írásban felmondhatják". A felmondási idő 30 nap"

Érdekes, hogy ilyet írtak egy határozott idejűbe, ráadásul a tulaj jól ismeri a szabályokat, igaza is lenne... de ha ilyen szerepel a szerződésbe, akkor a szerződés szövege az irányadó.

Kellene legyen benne olyan, hogy a kaució csak abban az esetben jár vissza, a szerződés teljes tartalma letelik, és minden rendezve van.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.10.03. 19:43

Bea1, te olvastad a szerződésüket? Csak hogy ilyen határozott válaszokat tudsz neki adni.

somogyiviki # 2016.10.03. 18:32

Kedves Bea1,
Köszönöm a választ!

A szerződésben nem esik szó a felmondás feltételeiről/következményeiről semelyik fél felmondása esetében. (Bolondítási díj/kártérítés/ stb nem szerepel a szerződésben, ami egy kétoldalas, fénymásolt szerződés, amit az ingatlanos hozott magával)
Ebben az esetben sem jár vissza semmi a kaucióból?
Csak mert később azt írta, hogy van a tulajnak 30 napja, hogy visszaadja? Akkor mégis van, hogy visszajár?

Köszönöm szépen!

Bea1 # 2016.10.03. 17:17

A szerződés bármikor felmondható, igen, de a kaució nem jár vissza, csak ha pl 6 hónapig béreltétek az ingatlant, stb, ez lehet külön pontba szabályozva.

Ezenkívűl ha a tulaj nem tudja kiadni hasonló feltételekkel az ingatlanát másnak Önök után, a határozott idő leteltéig jogosan követelheti Öntől a bérleti díjat, ha Ön kezdeményezte a felmondást, és nem közös megegyezéssel szűnik meg a határozott idejű szerződés.

A kaució nem arra van, hogy lelakják, ez pontosan szabályozva van, de a szerződés rendelkezhet arról, hogy lelakható. Ha nem rendelkezik így, akkor az biza nem lelakható, sőt, a tulajnak van 30 napja, hogy visszaadja, hisz az elszámoló számlák megérkezéséig nem látja a pontos rezsidíjat!

Ön lépett ki egy határozott szerződésből, ilyen esetekre szól a bolondítási díj, amit Ön kérhetne, ha a tulaj mondana fel idő előtt ok nélkül!

Járjon el tisztességesen, szerintem!

somogyiviki # 2016.10.03. 14:40

Tisztelt Ügyvéd Urak!

Határozott idejű albérlet felmondásával kapcsolatos kérdésem lenne.
2016. május 20-i dátummal egyéves határozott idejű albérleti szerződést kötöttünk, előre fizetve kéthavi (160.000Ft) kauciót.

A bérleti szerződés 10. pontja szerint "A felek a bérleti szerződést bármikor írásban felmondhatják". A felmondási idő 30 nap, a hónap végére.

Mivel közben sajnos a férjemnek megszűnt a munkája, a bérleti szerződést a 10-es pontra való tekintettel 2016. szeptember 26-án felmondtuk az életkörülményeinkre hivatkozva, október 31-re.

A bérbeadó szerint nem jár nekünk vissza a kaució, mert felmondtuk a szerződést, amit szerinte nem lehet egy év előtt felmondani.
Próbáltam a fórumon utánaolvasni, de csak összezavarodtam.
A 10-es pont valóban törvény által engedélyezett esetekben érvényes csak, vagy bármilyen indokkal felmondható a szerződés, ha ez a kikötés szerepelt benne?

Mivel ő előre közölte, hogy nem adja vissza a kauciót, megtehetjük, hogy nem fizetjük az utolsó két hónap rezsijét (2*20,000), hogy azt a kaucióból vonja le? A lakbért október 20-ig kifizettük már.

Ha nem fizetjük ki ezt a rezsit, de a szerződésünk él október 31-ig, jogilag megteheti, hogy elzárja a közműveket/zárat cseréltet/kipakol bennünket? (2 hónapos kisbabával vagyunk).

Nagyon köszönöm a válaszukat előre is!

SV

Kovács_Béla_Sándor # 2016.08.07. 19:05

Mennyi a felmondási idő? Kiköttetek-e bánatpénzt?

birozsu # 2016.08.07. 18:37

Tisztelt Ügyvéd Urak!

Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy bérleti szerződés kötése után, 24 órán belüli felmondása esetén a tulajdonos jogosan tartja magánál az előre megfizetett tárgy havi bérleti díjat a rezsi díjjal együtt, plusz a 2 havi kaukció díjával úgy, hogy a bérlő 1 napon belül felmondta a szerződést? Jelen esetben a szerződés szombaton készült, és vasárnap megszünt. Jogosan nem adja vissza az előre kifizetett pénzt?
Előre is köszönöm megtisztelő válaszát!
Üdvözlettel Zsuzsa

Kovács_Béla_Sándor # 2016.07.30. 07:14

A Ptk. alapvetően diszpozitív: "ha a felek másképp nem állapodtak meg".

Zoltanuss # 2016.07.30. 02:28

Nos ezért nem kötök sohasem határozott idejű szerződést !
Viszont igaz e az, hogy határozatlannál nem 30 nap hanem 3 hónap azaz 90 nap ?
V a felmondási idő vagy ez csak egy lehetőség arra az esetre ha valamiért elfelejtik beírni a felmondási időt ?