osztatlan közös tulajdon - használati megosztás


burnsie # 2019.04.16. 10:26

Tisztelt Hölgyem/Uram, Szakértők!

(Bár nyitottam neki külön topikot, a hasonló kérdések miatt itt is közzéteszem).

Építettünk egy ikerházat, amelyhez szeretnének társasházi alapító okiratot készíteni. Ez meg is történt, azonban a szomszéd egyik napról a másikra azt közölte nem írja alá, mindenféle indok nélkül.

Jelenleg a beálló a közös, és van használati megosztás, kihez mi tartozik, kinek mekkora kerje van, stb, térképes vázrajzzal.

A kérdésem, ha a szomszéd nem írja alá, akkor ez csökkenti-e az ingatlan forgalomi értékét. Mivel az elejétől úgy rendelkeztünk, hogy társasház lesz, de ez miattuk mégsem történik meg, számíthatunk-e valami formában kártérítésre, és ha igen, annak mekkora lenne a reális összege, és milyen formában érvényesíthetjük.

Kles # 2019.04.16. 10:06

Tisztelt Hozzáértők!

Kérdésem az lenne, hogy látott már valaki bírosági ítélettel végződő erdőbirtokossági társulásból való kilépést. (osztatlan közös megszüntetés van folyamatban) Mert a fórumban, amit írnak, hogy beadod a papírokat és jön 1-2 éven belül az ítélet. Hát rendeztük a sok halottat, azt megvolt a természetbeni megosztás, hivatal rábolintott, megvolt a szakértői vélemény, hogy mi mennyit ér? és.. új halott ... Tud valaki konkrét ügyről ami elérhető a leírata, hogy legalább tudjam van volt ilyen, mikor döntött a bíróság a tulajdonról? Esetleg tud valaki valamit a minisztériumi csodafegyverről? Előre is köszönöm a választ.

Herthaner # 2019.04.16. 09:56

Tisztelt Szakértők,

Használati megállapodás jogkörével kapcsolatban forulok Önökhöz.
Második kerületi ingatlanunk egy 1000nm telken fekszik. Ikerház, amely 3 méteren ér össze a szomszéddal.Osztatlan közös tulajdonú a kert, de írásbeli használati megállapodásban rögzítettük a telekrészeket. A szomszéd rednszeresen bejárkál hozzánk ennek ellenére (tipikus idős bácsi, aki ráér) és beleszól hogy mit csinálunk a mi részünkön, bár ő arra rá sem lát és semmi dolga ott. A telekhatártól a saját oldalamon elválasztottam egy 150 cm-s kerítéssel, amelyre ő panaszt tett az önkormányzatnál, akik kötelezni akarják a kerítés lebontását. A másik oldalon ahol autóval bejövünk, szintúgy egy elektromos kaput szeretnék rakatni, hogy ne járjáljon át hozzánk mikor nem vagyunk otthon. Az önkormányzati szemle során közölték velem, hogy bármit akarok csinálni(pl. egy homokozó a gyerekeknek) a kertrészemen, ahhoz a szomszéd beleegyezése kell. De akkor minek a használati megállapodás? Nem magánjog hogy épp hintát vagy homokozót rakok a kertembe? Nem tudom leválasztani egy alacsony kerítéssel hogy ne járkáljon át és bosszantson minket? A mi részünkön se mérőórája se egyéb nem található. Előre is köszönöm a segítséget.

MajorDomus # 2019.04.12. 19:19

8. § (1) A közös tulajdonnak társasháztulajdonná való átalakítását bármelyik tulajdonostárs kérelmére a bíróság is elrendelheti. Az alapító okiratot ilyenkor a bírósági határozat pótolja.
(2) Több épületből álló társasház esetén az egy vagy több épületben levő lakások tulajdonosainak - tulajdoni hányad szerinti - többsége kérheti a bíróságtól önálló társasház alapítását, ha az nem sérti a megmaradó társasház tulajdonosainak méltányos érdekét.

drbjozsef # 2019.04.12. 05:06

Ha van érvényes használati megosztási szerződésed, akkor tértivevényes levélben szólítsd fel az illetőt, hogy kézhezvételtől 8 (vagy 15) napon belül vigye el a területedről a dolgait, különben hulladékként fogod kezelni, és elviszed a bontóba.

Ha a tértivevény visszajövetelétől eltelt a meghatározott időpont, akkor a hivatalos eljárás az lenne valójában, hogy ha nem vitte el, hívsz trélert, és valamilyen más, zárt területre szállíttatod. Természetesen ennek a költségét, és a tárolás költségét is behajthatod rajta utólag - de fizetned neked kellene.

Én a magam részéről (ha amúgy van rajtuk rendszám), simán kitolnám az utcára. Akár tilosba, vigyék csak el a rendőrök.

Ha pedig több hétig nem viszi el közterületről sem, akkor egy sűrű sötét éjszaka akár mindkét rendszám is leeshet róla véletlenül, aztán másnap már mehet is a bejelentés a helyi közútkezelőnek, felmatricázzák, és elviszik pár hét alatt.

vincencia2019 # 2019.04.11. 19:51

Ha beadnánk társaháznak a 2 nagyobb rész tulajdonosa akkor mi lesz a többiekkel? el kell fogadniuk ? mert nyilván az akadékoskodó 10/256-os ezzel nem fog egyet érteni. Hogyan lehet mássképpen oszatlan közöst felbontani? én ugy olvastam ahhoz minden tulajdonosnak egyet kell értenie és beleegyeznie. Telek nagysága 1359 m2, elég nagy és fizikailag osztható, illetve most is osztott fekvéséböl adodóan. Minden közmü külön van , és két utcafront van, mert saroktelek. A ház középen van de mindkét utcárol megközelithetö, külön bejáratok vannak.

vincencia2019 # 2019.04.11. 19:39

A birtokvédelmi eljárás folyamatban van, tegnapelött adtam be, azt mondták 8 nap az ügyintézés. Ha van bitrokvédelem és megvan a 2007-ben megirt használati megosztás a területemen kizárolagos használatára, akkor elszállitja a gépjármüveket a hatóság? Vagy ki? A kamiont ma elszállitatta a hatóság a ház elöl, nagy felfordulás volt, 4 rendörautó TV is kint volt. Hiába kérdeztem mi lesz a többi auto sorsa, nem mondtak semmit.

MajorDomus # 2019.04.11. 17:23

A Jegyzőtől kérj birtokvédelmet!
ha a másik 1/4-es tulaj normális,akkor fogjatok össze,és alakitsátok az ingatlant társasházzá,onnantól megszűnik az osztatlan közös,és a saját külön tulajdonod lesz!

akkor felpakolod és kidobod!

vincencia2019 # 2019.04.10. 20:34

A renedörség javaslata az volt hogy a 3 rendszámmal ellátott gépjármüveket mindennap jelentsem fel idöpecsétes fotoval mellékelve. A helyszínelt 2 hamis rendszámú autokról leszedte a hatóság a rendszámokat. Birtoksértést jelentettem,birtokvédelmetkértem, illetve a rendörség magánterület sértésként kezeli az ügyet. Na de nem vitethetem el az autokat és ök sem viszik el merthogy magánterület, azon ök nem intézkedhetenk. Akkor most mit tudok tenni?

vincencia2019 # 2019.04.10. 20:16

Tisztelt Szakértök!
Esetem egyedisége miatt fordulok önkhöz.Ingatlanom egy osztatlan közös tulajdonú, amelyre van érvényes megosztási szerzödés az egykori tulajdonostársak között. Az én részem a telek megvásárlásától az egész ingatlanra tekintve 2/4 =128/256 tulajdonrész. A másik 1/4( 64/256)-1/4(64/256) akkor két másik tulajdonosé volt akikböl az egyik a mai napig tulajdonos. 12 évvel ezelött mi akkor használati megállapodást kötöttünk, és beleirtuk azt is hogy az én 2/4-em és az ö részeik között egy 2 méteres köfalat épitunk hogy fizikailag is elkülönüljön és nekem a 2/4-re kizárolagos használtaot biztositsunk.Ez a fal felépitodött 12 éve és az ingatlanok használat ezidáig rendezett volt. 1,5 évvel ezelött az egyik tulajdonos elajándékozott az 1/4-éböl (64/256-odbol) 10/256-od részt a bérlöjénk, igy most 4 szereplös a történet.Ez az új tulajdonostárs régóta garázdálkodik az ingatlanban külömbözö cégeket betelepitve,üzemeltetve amikhz nem kérték hozzájárulásunkat mindezidáig amig nem jutott eszükbe az ingatlant kereskedelmi vendéglátoipari egységnek megnyitni, illetve kiadni. Ehhez én a 2/4-emmel és edesanyám haszonélvezeti jogával nem járultunk hozzá, plussz az egyik 1/4 tulajdonos sem. Az ujdonsült töredéknyi részben tulajdonos meghiusult terve miatt bosszuhadjáratot inditott, aminek egy zaklatásos feljelentés lett a következménye. Konkrétan az én kiza´rolagosan használt területemre idegen gépkocsikat parkolt be, feltörve a zárt kaput, és blokkolva a garázsbejáratomat.Plussz egy 33 tonnás kamion vontatmányát parkolta a házam elé közterületre. Mindenröl készült jegyzökönyv és helyszinelés, de nem törenik semmi, minden hivatal tud rola. A gépjármüvek akadályozzák a mindennapi életünket, mozgásunkat, de nem távolithatom el öket magánterületemröl, mert nem az én tulajdonomban vannak, A kedves tulajdonostárs a z osztatlan közösre hivatkozva parkolta tele az én területemet, mert nem volt tudatában a megosztási megállapodásban. Mostmár tudja de az autok kamion továbbra is ott vannak. Ezek nagy valoszinüséggel a "eldobott" cégei maradványai, ezért hiába büntetes, feljelentés, nem érdekli. A 33 tonnás kamion meg közterületet foglal ah ázam elött az utcán egy zöldövezeti lakonegyedeben, és a közterület sem távolitja el. Eddig 3 ügyvédet kerestem fel, senki nem akarja vállani az ügyet, rendörség nem intézkedik , pedig több mint 30 bejelentés ment be ezügyben. Mit tudok tenni hogy a gépjármüvek elkerüljenek az ingatlanomrol?

Normika # 2019.03.22. 19:32

Akkor szerencsés helyzet,mert semmin nem szeretnék változtatni
A bírósági határozatból kimaradt 2 ingatlan pontos használatát szeretném csak szabályozni az eddig kialakult-1963-óta rendszer szerint.
Itt anno 2 tulaj volt és az egyik tulaj pereskedett az általa eladott ingatlan használaton a vevőjevel.Bár őszintén szólva nem tudom mi okuk lenne nem aláîrni a használati megállapodást,hiszen változtatást nem tartalmazna,csak minden ingatlanra kiterjedően tartalmazná a mostani állapotot.Vagy egy aláírás vagy bíróság!ez egyáltalán pernek számít?
Csak kérném ez is legyen leírva!köszönöm

drbjozsef # 2019.03.22. 16:10

de ezek szerint bírósági úton mindenképp tisztázható es írásos formába ölthető a kizárólagos használat!??

Persze. Kérésre a bíróság biztosan létrehozza írásban a használati megosztási szerződést, ha a felek maguktól nem képesek erre.

De mondom : nyomós indok nélkül, pontosan az fog szerepelni benne, ami a mostani állapot. Csak ezt foglalják írásba, ha nincs rá ok, akkor nem változik meg. Márpedig az, hogy neked (vagy bármilyen másik vevőnek, aki jogutódja az eladónak az ingatlan tekintetében) ez így nem tetszik, az édeskevés.

Normika # 2019.03.22. 15:55

Köszönöm!az ingatlan ára nagyon kecsegtető ..még teljes felújítás összegét hozzáadva is fél áron tudnék hozzájutni mint a környékbeli lakások ára.Befektetési szándékkal venném kiadás céljára!idöm lenne majd elrendezni a papírokat csak az a kizáró ok ha ezt sehogy nem lehet rendezni de ezek szerint bírósági úton mindenképp tisztázható es írásos formába ölthető a kizárólagos használat!??a többi ingatlan nagyobbrészt tulajdonosa és az eladó perben álltak amit az eladó nyert igy ők nem kommunikálnak az eladás előtti használati minden ingatlanra kizárt emiatt.

drbjozsef # 2019.03.22. 06:08

Normika,

A használat kialakult gyakorlata a jog szerint "szerződés". Nem írásbeli, de ráutaló magatartással létrejött. Jobb az írásos, térképes okirat, mert az a bizonyíthatóságot jelentősen segíti, de nem elengedhetetlen.

Igen nyomós ok, jelentős érdeksérelem kell ahhoz, hogy a kialakult gyakorlatot (=szerződés!) megváltoztassa a bíróság. Nem jellemző, de nem is lehetetlen. Ha nincs rá ok, akkor nem fogják megváltoztatni, és ha kéred, a bíróság okiratban is létrehozza a megosztási szerződést.

Mindenesetre, én sem venném meg így. Intézze ezt el az eladó előbb, aztán utána esetleg. Legfeljebb úgy, hogy letétbe kerüljön a vételár, és pereskedem én, de ha valami mégis máshogy végződik (hiszen a múltról, meg a mostani lakók közötti viszonyról nem tudhatsz meg ezer százalékra mindent, kieshet egy csontváz a szekrényből), akkor ki lehessen szállni az ügyből.

MajorDomus # 2019.03.21. 21:22

Hogyne létezne!
.
,,a bíróságon nem az nyeri meg a pert akinek igaza van,
hanem aki a pert megnyeri,annak van igaza !,,
.
szerintem ne vedd meg,mert bele fogsz bolondulni mire tulaj leszel!

Normika # 2019.03.21. 19:57

Köszönöm a választ!A bíróság végső lehetőségként tiszta sor.Csak érdekelne ,hogy létezik-e olyan bírósági ítélet valószínűsége amelyik nem nekem ad igazat?a többi érintett ingatlan egy apró mellesleg másik telek részen lévő kivételével tisztázott ..tehát hogyan fordulhatna elő ,hogy az én részemre valaki más tartson igényt úgy,hogy az ő tulajdoni hányaduknak megfelelő használati jog rögzítve van..??a szokásjog szerinti használat is mellettem szól ,mert ezt a részt 1963 óta csak 2 tulaj birtokolta es használta is mindvégig!Lehet -e itt a gyakorlatban valami probléma ?Témában tapasztalt jogászok szerint?
Az elővásárlási jogot pedig úgy értettem ,hogy erről való lemondásás nem is történik meg..
Koszonom

drbjozsef # 2019.03.21. 06:54

Ha rendezni szeretnem a használati viszonyokat de a többi tulajdonos nem partner a dologban hiszen az ő részeiről rendelkezik a végzés ,igy ez nem érdekük akkor erre milyen lehetőségeim lennének?
Ami a többinek volt : a bíróság. Már ha nincs megegyezés.

Azáltal,hogy a többségi ingatlan használata szabályozva lett ennek a résznek a használata nem egyértelmű?
De. Most egyértelmű, hiszen csak az eladó használja, nem?

Lehet esetleg később valami gond?
A TV2-n délelőtt van jós műsor.

És tudtommal eladó a többi tulajdonost az elővásárlási jogáról nem mondatta le..ennek lehet a későbbiekben valamilyen vonzata?
Milyen későbbiekben? Azt írtad meg szeretnéd vásárolni. Tehát még nem vetted meg. Akkor nincs későbbiek még.

Normika # 2019.03.20. 22:34

Tisztelt Szakértők!
Segítségüket szeretném kérni!Adott egy ingatlan amit meg szeretnék vásárolni.Osztatlan közös tulajdon,belváros kis telek 5 ingatlan
Ebből 3 ingatlan használati joga bíróságon tisztázott ,de a maradék 2-ről közöttük a megvásárolni kívánt ingatlan is -a bírósági végzés nem rendelkezik.Keszült vázrajz ,azon szerepel,le van írva ,hogy 70 M2 lakóépület,1963-tól kezdődően egy tulajdonosé es örököseié,majd 2002-ben vásárolta meg az aki most eladná..a végzés másolatát megkaptam, az eladó szerint ez teljesen elég. A szokásjog ezt az ingatlant mindig elkülönítve használta ..a perben sem volt érintett a használata.
Ha rendezni szeretnem a használati viszonyokat de a többi tulajdonos nem partner a dologban hiszen az ő részeiről rendelkezik a végzés ,igy ez nem érdekük akkor erre milyen lehetőségeim lennének?Azáltal,hogy a többségi ingatlan használata szabályozva lett ennek a résznek a használata nem egyértelmű?Lehet esetleg később valami gond?
És tudtommal eladó a többi tulajdonost az elővásárlási jogáról nem mondatta le..ennek lehet a későbbiekben valamilyen vonzata?
Köszönettel

MajorDomus # 2019.02.12. 20:20

Irattárba helyezed,ügyvédi letétbe,befalazod a falba!

Kovács_Béla_Sándor # 2019.02.12. 15:44

Azért évtizedes gyakorlás után a lényeges tartalom csak igazolható valahogy.

Gabesz07 # 2019.02.12. 12:50

üdvözletem!

az volna a kérdésem, hogy használati megállapodást lehet-e pótolni?
Osztatlan közös tulajdonú telek, van ügyvéd által készített használati megosztás kizárólagos használattal, ahol megvan ki melyik részt birtokolja. Földhivatal ezt nem jegyzi be, és mi van akkor ha valami oknál fogva nekem eltűnik az erről szóló szerződés, de mondjuk 20-30 év múlva szükségem lenne rá? Ki lehet valahonnan kérni? 50-50 a tulajdoni arány, de az én részemen van egy ház, a másik teljesen üres így nyilván a megállapodás az én érdekem.

MajorDomus # 2019.01.26. 19:02

Hm.
két nő békésen???

drbjozsef # 2019.01.26. 09:04

Ja, hogy nem tudod elfogadni.

Így mindjárt más - ja nem, hiszen pont ezt írtam.

Én szurkolok nektek, hogy legyen megoldás a problémátokra, de továbbra is tartom, hogy jogi megoldás nincs, ha a másik (=a lány és a bank) felek közül egyik sem hajlandó a megegyezésre. Nem kötelező nekik ugyanis, akkor sem, ha te ezt nem fogadod el.

Én a helyetekben a lány irányába próbálkoznék sokkal inkább, mint a bank felé.

MajorDomus # 2019.01.25. 20:10

Eva

nem kell megsértődni. itt nem mindenki tanult retorikát,
néha nyers a stílus,de legalább ingyen van.!

Sz_Eva # 2019.01.25. 13:41

Tisztelt drbjozsef: Amit írtam: "nem mindegy hogy zálogkötelezett vagy adóstársi minőségben" ebből az következik, hogy természetesen tudjuk mi a különbség adós, adóstárs és zálogkötelezett között, s ebben a fórumon kapott válaszok is megerősítettek bennünket. Ön mindenre azt a választ írta, hogy a bank azt csinál amit akar stb., ezt nem tudom elfogadni, szerződések, szabályok őket is kötik, de ezeket mi nem ismerjük. Ezért keresünk folyamatosan ügyvédet, ill. itt tanácsokat. Részemről ezt a személyes vitát most befejezettnek tekintem itt a fórumon, nem akarom széttördelni mások fontosabb kérdéseire kapott válaszokat ezzel. Habár úgy látom Önnek előítéletei vannak az itt kérdezők intelligenciájával kapcsolatban.
dr Szabó Éva