Tulajdonjog bejegyzése földhivatalban


goldeage # 2018.01.11. 10:54

Üdvözletem, gondoltam, beszámolok a kérdezett ügyem kimeneteléről, hátha hasznos lehet valakinek a jövőben:

Igazolási kérelmet nyújtottunk be a már jogerősen elutasított földhivatali eljárásban, aminek helyt adtak így, hogy nem édesanyám vette át annak idején a hiánypótlásra való felhívást (emiatt nem kapta kézhez), és azóta már rendben be is jegyezték édesanyám tulajdonjogát; szóval, nem kellett hozzá semmi extra, elfogadták a hiánypótlást simán, ügyvédi közreműködés nélkül, és az ítélet alapján bejegyezték a tulajdonjogot. A segítő hozzászólásokat megköszönöm még egyszer, és üdv minden kedves fórumozónak. :)

lajcsó # 2017.12.15. 14:01

A kérdező ugyan nem fejtette ki, hogy konkrétan mit tartalmaz a széljegy.
Az is lehet, hogy örökölt ingatlan esetében, az örökös tulajdonjogának bejegyzése van folyamatban (széljegyen).

Grave7 # 2017.12.15. 12:51

@Tibor1591: Úgy érted, hogy az ingatlanfejlesztő/beruházó cégnél most történt meg a felépített ingatlan társasházzá alakítása és ez (a megosztás külön helyrajzi számokká) van széljegyen?
Ha nem, akkor nincs olyan amit írtál, hogy a "vásárolni akart ingatlan" széljegyen szerepel. Ez utóbbi esetben, arra gondolsz, hogy az ingatlan tulajdoni lapján szerepel széljegyen valami? A kérdésedre ekkor a válasz: attól függ.

lajcsó # 2017.12.15. 12:49

Minimális kockázat igen, van.

Tibor1591 # 2017.12.15. 12:29

Vevő részéről van-e, s ha van, mi a kockázat, ha Földhivatalnál széljegyen szerepel a vásárolni akart ingatlan?

goldeage # 2017.11.09. 22:13

Ó, a kérdőjelek helyén egy csinos kis smiley volt eredetileg, de a fórummotor másként gondolta, bocsi; tekintsetek el tőlük, mintha ott se lennének.. ;)

goldeage # 2017.11.09. 22:09

Akkor jót írtam be, köszönet még egyszer, szép estét.. ????

Kovács_Béla_Sándor # 2017.11.09. 18:06

A jogerőt - tehát a másodfokot.

goldeage # 2017.11.09. 17:55

Hálás vagyok a segítőkészségetekért, nem is élnék vissza vele, még egy utolsót kérdenék, ha nem gond: a B400 1. oldalának 2. pontjához csak egyetlen okiratot lehet hivatkozni dátum-megjelöléssel, mint a vagyonszerzés alapját, ilyenkor mit írtok be, az I., vagy a II. fokú ítélet dátumát?

Kovács_Béla_Sándor # 2017.11.09. 17:01

Igen.

goldeage # 2017.11.09. 15:03

Köszönöm Lajcsó, van eredeti példányunk, kettőt is találtam mind az első- mind a másodfokú ítéletből; tényleg, mindkettő kell, mármint első- és másodfokú ítéletek?

lajcsó # 2017.11.09. 14:28

"az előzmény-eljárásra hivatkozással is újra be kell-e az ítéletet csatolni két eredeti plusz egy másolati példányban, vagy elegendőek-e azok, amiket az eljáró bíróság már megküldött?"
Szerintem elegendő az előzményre hivatkozni, de ha tutira akarsz menni akkor kérsz a bíróságtól eredeti példányt. Ügyvédi képviselet meg azért szükséges az új eljárásban mivel az már nem a bíróság megkeresésére indul, hanem a te kérelmedre.

goldeage # 2017.11.09. 13:22

Alfa, neked is köszönöm, de ezt már átböngésztem á-tól zett-ig, és nem találtam semmi erre az esetre alkalmazható infót. Valójában még azt se találtam meg, hogy az előzmény-eljárásra hivatkozással is újra be kell-e az ítéletet csatolni két eredeti plusz egy másolati példányban, vagy elegendőek-e azok, amiket az eljáró bíróság már megküldött?

goldeage # 2017.11.09. 13:15

Köszönöm, ez mennyire biztos?

Mert a legrissebb Ányk-programmal töltöttem ki, és a segédlet nem tartalmazott semmi olyat, hogy csakis ügyvédi közreműködéssel, stb. nyújtható be, és hibát sem jelzett ellenőrzéskor a főlap képviseleti rovatának kitöltetlensége miatt.

Az nem lehet elegendő, ha a bejegyzés iránti kérelem megfelelő rovatában hivatkozom az előzmény-ügyet, mármint az elutasított bejegyzési eljárás ügyszámát?

alfateam # 2017.11.09. 13:02

goldeage!
Itt mindent megtalálsz!

http://www.foldhivatal.hu/…/view/17/26/

Kovács_Béla_Sándor # 2017.11.09. 12:59

kötelező ehhez ügyvédi közreműködés?
Szerintem most már igen.

goldeage # 2017.11.09. 12:38

Kedves Jogértő Hölgyek, Urak!

Ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés tekintetében kérném tanácsotokat édesanyám ügyében, aki tulajdonközösség megszüntetésével szerzett tulajdonjogot. A bíróság ítéletében felhívta a hatóságot a tulajdonjoga bejegyzésére, megküldte az iratokat a földhivatalba, ahonnan hiánypótlási felhívás érkezett az eljárási illeték megfizetése tárgyban, amit édesanyám teljesített határidőben, majd szanatóriumba került.
Ez idő alatt a hatóság újabb hiánypótlásra szólította fel a B400-as adatlap megküldése végett, amit a vele együtt lakó nővére vett át, szólni persze elfelejtett róla nekem, aki édesanyám ügyeit intézem, ezért a bejegyzésre utasító bírósági megkeresést /bejegyzés iránti kérelmet?/ elutasították.
Ezt is nagynéném vette át, ezt is sikeresen elkavarta, olyannyira, hogy csak ma találtam meg édesanyám postáját rendezve. Sajnos nagyjából három hete már jogerőre emelkedett az elutasító végzés, és tanácstalan vagyok, mit tehetünk a bejegyzés érdekáében, benyújthatjuk-e újra a kérelmet a kitöltött adatlappal együtt, megtehetjük-e mi magunk, vagy kötelező ehhez ügyvédi közreműködés?
A válaszokat köszönöm előre is, üdvözletem mindenkinek.

MajorDomus # 2014.04.11. 20:07

Már semmit.ez a hajó elment.uj eljárás.

swedcsawar # 2014.04.10. 18:16

Jó estét kívánok!
Nem biztos, hogy a megfelelő helyet találtam meg a fórumon. - elnézést érte
2013. szeptemberében kelt adásvételi szerződés alapján lehet-e kezdeményezni a földhivatalnál a tulajdonjog bejegyzését zártkert tekintetében?
A gond, hogy a megbízott ügyvéd, aki anno beadta a földhivatalhoz az iratokat, nem fizette be általa átvett eljárási díjat, hibásan töltötte ki a vevő adatait, és nem csatolt nyilatkozatokat. A meghatalmazott ügyvéd átvette a hiánypótlási felhívást, de nem tett semmit, csak hitegette a vevőt, hogy majd minden rendben lesz, csak idő...
A tulajdonjog bejegyzést a földhivatal elutasította, a fellebbezési idő lejárt.
Az ügyvéd azóta utólérhetetlen, telefonokat nem veszi fel, jelenleg legalább az eredeti iratokat igyekszünk visszaszerezni tőle...
Mit tudunk tenni, hogy ne kelljen az új, szigorú szabályok szerint újra végigjárni a procedúrát???
Köszönöm szépen a választ!

MajorDomus # 2014.04.07. 21:29

Ezért van ott az elado is

lajcsó # 2014.04.07. 15:03

Valószínűleg nem tulajdoni lap "szemlét" hanem "teljes másolatot" kértél. A teljes másolat az aktuális és valamennyi ingatlan-nyilvántartási előzményt tartalmazza.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.04.07. 14:53

Akkor azt jelenti, hogy tőle szerezted. De ezt nem szokás külön rögzíteni.

nyár # 2014.04.07. 14:01

illetve még jogcím: vétel, jogállás: tulajdonos

nyár # 2014.04.07. 14:00

II/5: annak az adatai, akitől a lakást vettem: neve, szül. neve, szül. ideje, anyja neve és a címe, ezen kívül a tulajdoni hányada: 1/1 és a bejegyzési és törlési határozat időpontja

ObudaFan # 2014.04.07. 13:56

Hát mi szerepel a II/5-ben?