adózás lakás eladás után


mindlevery # 2011.01.13. 14:16

Kedves Szakértők!
Szeretném segítségeteket kérni abban, hogy mennyi adót kell majd édesapámnak fizetnie az eladott lakása után.
Örökölte a lakást (illetve én ajándékoztam oda neki édesanyám után), 2008-ban volt a hagyatéki tárgyalás, édesanyám 2007 augusztusban halt meg. 2010-ben eladta a lakást. 3/4 rész volt az övé, 1/4 a nagybátyámé. 16mért adták el, abból ő 12m fizetett, 1 m volt az ingatlanügynök, az ő része ugye 750e ft ebből. A hagyatéki tárgyaláson felbecsülték a lakást, beköltözhetően 12.700.000 ft, lakottan 7.600.000 ft. És volt még 300e ft adósság a lakáson, amit kifizetett. Melyik értéket veszik figyelembe az adó megállapításánál? A lakáseladásból származó összegből egy lakást vett 2010ben 9mért. Köszönöm előre is a segítséget!

cs69 # 2011.01.11. 12:31

Tisztelt Szakértő !

Testvéremmel 2005-ben örököltünk édesapánk után 1/4-1/4 tulajdonrészt egy lakásban.
Édesanyánk 2009-ben halt meg, így ő utána is a fenti tulajdoni hányad öröklődött.
Most meg szeretném venni a testvérem tulajdonrészét.
Arra gondoltam, hogy a 2005 ben örökölt 1/4 rész megvenném, mert az után neki nem kell adóznia.
A másik 1/4 részt pedig elajándékozná, hogy ne kelljen adóznia.
A fizetendő illetékeket egymás között megoldanánk.
Ön szerint megoldható-e ez az ügylet?

Köszönettel várom válaszát.

Cintus # 2011.01.11. 11:27

Én pontosan 2002.december10-én örököltem egy ingatlant a testvéremmel.2007.december 17-én adtuk el.Táhát meg volt 5 évig.De mi nem sokat értettünk az adózáshoz ezért bevallottuk.Állítják sokan,hogy ez ídő után már nem kellett volna adót fizetni.Hozzáteszem még nem is fizettük be,mert teljesen tanácstalan vagyok,higy most be kell-e,vagy nem kell befizetni.Minden könyvelő és adótanácsadó mást-mást mond.Ha valaki biztosan tudja,hogy kell-e fizetni vagy nem az írjon kérem,mert már 3 éve nem tudom ezt az ügyet lezárni.És ha tényleg nem kell fizetnem,akkor hogy lehet a bevallott adó töröltetni?
Vakaki segítsen!!!!!!!

Heni55 # 2010.11.27. 22:30

Tisztelt Szakerto!

Az alabbiakban kernem a segitseget:
2004-ben 12 MFt-ert vasarolt lakoingatlan 2010-ben 8 MFt-ert ertekesitesre kerult.
Kerdesem: Van-e barminemu ado- ill. illetek fizetesi kotelezettsegem. Van-e e kerdes tekinteteben valtozas, ha egy even belul ingatlant vasarolok?

Segitseget elore is koszonom!
Udvozlettel,
Henrietta

MajorDomus # 2010.11.18. 19:08

Sok sikert

Minyon # 2010.11.18. 15:09

Bocsánat, látom, hogy válaszoltál a második kérdésre is, csak elsőre valahogy elsiklottam felette.

Minyon.

Minyon # 2010.11.18. 09:05

Kedves MajorDomus! Köszönöm szépen, remélem, hogy sikerül leszedetni ezt is. Arra a kérdésre tudnál még válaszolni, hogy egy második, közvetlenül az építtetőtől történő lakásvásárlás esetén (az első is így volt) is érvényes, hogy 15 millióig illetékmentes az ingatlan? Sem én, sem férjem nem töltötte még be a 35. életévét.

Köszönettel: Minyon.

MajorDomus # 2010.11.17. 22:26

Igen, mert a kamattámogatás a hitelhez kapcsolódik, ax pedig már nincs.

Minyon # 2010.11.17. 20:21

Kedves MajorDomus, köszönöm szépen a válaszodat. Nem szeretnék értetlen lenni, csak lehet, hogy nem jól fogalmaztam az eredeti leírást. A banki hitel elidegenítési és terhelési tilalma már lekerült a tulajdoni lapról, csak a Magyar Állam elidegenítési és terhelési tilalma van még rajta a felvett kamattámogatás miatt. Anno telefonon azt mondták, hogy hiába fizettük vissza a hitelt, az eredetileg felvett futamidő végéig ott marad a Magyar Állam elidegenítési és terhelési tilalma. Ezért is kérdeztem, hogy esetleg átvihető-e ez egy másik ingatlanra. Vagy úgy értetted, hogy a Magyar Állam elidegenítési tilalmát is tudom töröltetni a banki igazolással?

Köszönöm szépen.
Minyon.

MajorDomus # 2010.11.17. 19:50

Ha kifizetted a hitelt, kérj rola igazolást,azzal a foldhivatalnal töröltesd az elidegenítési tilalmát.
Ekkor eladhatod, az illeték mentesség a második ingatlanra is jár ha ax építtető az eladó

Minyon # 2010.11.17. 16:52

Tisztelt Szakértő!

Férjemmel 1/2-1/2 arányban vásároltuk meg első, akkor új építésű lakásunkat 2004. januárjában, ez az adásvételi szerződés aláírásának dátuma (a vásárlás közvetlenül az építtetőtől történt, illetékmentes volt). A tulajdonjog átszállási nyilatkozat dátuma 2005. december. A felvett hitelt már visszafizettük, viszont még rajta van a felvett állami kamattámogatás miatt a hitel futamideje végéig az elidegenítési és terhelési tilalom. Most szeretnénk egy másik, szintén új építésű lakást venni, szintén közvetlenül az építettőtől 1/2-1/2 arányban.

Két kérdésem lenne: (1) a második ingatlan vásárlása esetében is érvényes-e az, hogy bizonyos összegig illetékmentes az ingatlan? (2) az első lakást is szeretnénk eladni, a kérdésem az, hogy lehetséges-e ezt az állami kamattámogatás összeget az első ingatlanról a másodikra valahogy áttetetni, ennek mi a menete, vagy csak akkor tudjuk a tulajdoni lapról levenni ezt a terhelést, ha egyösszegben visszafizetjük ezt az összeget. Ha sikerülne mégis áttetetni ezt a terhelést, az első ingatlan eladásakor milyen vagyonszerzési szabályok vannak érvényben?

Köszönöm a válaszát.
Szép napot.
Minyon

MajorDomus # 2010.11.11. 22:04

Azert várd meg mig elfogadják ax adótörvényeket

monalisa1 # 2010.11.11. 21:03

szja. tv. 62. §

lakásingatlan átruházása esetén a számított összeg:

  1. 100% a megszerzés évében és az azt követő évben
  2. 90% a megszerzést követő második évben
  3. 60% a megszerzést követő harmadik évben
  4. 30% a megszerzést követő negyedik évben
  5. 0% a megszerzést követő ötödik és a többi évben.

Vagyis a számított összeg 25%-a a személyi jövedelemadó, és annak a fentiek szerinti százalékos arányában kell az ügylet után adózni.

Bimbi1 esetében 3 M Ft az ügyletből szerzett jövedelem és az 1. pont alapján ezen összeg 25%-a a fizetendő adó.

pandas esetében a 800e Ft lenne a számított jövedelem és a 2006-évi szerzésre tekintettel a 4. pont alapján ezen összeg 25%-a után 30% a szja.

Az adókedvezményre én nem tudok érdemben válaszolni, azonban vélem az 5 éven belüli eladás miatt a kezvezmény összegét vissza kell fizetni...

Add el a lakást 2011-ben és akkor szja fizetési mentességed lesz már, valamint lehet hogy az adókedvezmény dolgában is ekként jársz jól.

monaLuis
laikus hozzászóló

pandas # 2010.11.11. 19:02

Üdvözlöm!

Érdeklődni szeretnék, hogy 2006 10. hónapban felvett lakáshitelemet ki szeretném váltani a lakás eladásával, felvettem rá adókedvezményt, de nem tudom ilyenkor vissza kell-e fizetni?
Illetve milyen egyéb költségek merülnek fel ha 7.200.000 Ft értékű(akkori)lakást 8.000.000 Ft-os áron adnám el.

Köszönöm segítségét,
tisztelettel:
Sz. László

Bimbi1 # 2010.11.11. 17:05

Üdvözlök mindenkit!

Segítségre lenne szükségem eladott ingatlan illetékfizetésével kapcsolatban.Adott egy eladott családi ház,a tulajdonrészek úgy néztek ki,hogy 1998-tól 1/6-od része édesanyámé,5/6-od része az én nevemen volt.2009-ben átirattuk az 5/6-od részt is édesanyámnak,5 millió állt a szerződésben.Így egyedüli tulajdonos lett.Most eladtuk 8 millióért.Azt szeretném megtudni ilyenkor hogyan számolják ki az illetéket.illetve mennyit.
A választ előre is köszönöm.

MajorDomus # 2010.11.07. 21:17

A totveny január 1-tol lép eletbe

ha tudnám # 2010.11.07. 20:31

Sziasztok,
ha még idén eladom a lakásom, amelyet tavaly vettem, akkor a vétel-eladás különbözet után 2011 májusáig 16%(amennyiben megszavazzák az új szja-t) vagy 25% adót kell befizetnem?

galaburgyesz # 2010.11.02. 20:18

Sziszo1

Összegezve példaképpen:

2007-ben örökölt 1. ember, öröklési érték 4.000.000
2008-ban örökölt 2. enber, öröklési érték 2.000.000
3. ember, öröklési érték 2.000.000
(ezeket az étékeket példa képpen írtam, természetesen a valós értékek a határozaton szerepelnek, és nem feltétlenül egyezik meg a 2007-es a 2008-as)
Ez az ingatlan eladásra kerül 2010-ben 9.000.000 forintért.
Az 1. embernek a 4.500.000 (9.000.000, 50%-a)a bevétel melyet csökkenteni lehet a szerzéskori értékkel, és az egyéb járulékos, számlával igazolható költségekkel.
Tehát alap esetben 500.000 forint a jövedelem (a 4.500.000-4.000.000), ezt azonban még lehet csökkenteni a jövedelem 10 %-val, tehát 450.000 forint után kell 25% szja-t fizetni.
A 2.és 3. ember 2.250.000 - 2.000.000 azaz 250.000 után fizet 25% szja-t, az Ő jövedelmük még nem csökkenthető.
2008-tól nem számít, hogy a jövedelmet mire költik, tehát ingatlan vásárlás nem mentesít az adó megfizetése alól.

marijja # 2010.11.02. 20:01

TISZTELT CIM!

Az alábbiakban szeretnék kérni segitsége, azaz megválaszolást egy-két kérdésemre, mert sajnos nem látok tisztán ez ügyben.
4 hónapja örököltem egy fél lakást. A másik felét már 12 éve örököltem az édesapámtól, azaz akkor lett a nevemre irva. Most édesanyám halálával örököltem ezt a felét. 19.mill.-ra értékelték, és lett a földhivatal felé leadva. A kérdésem, ha most akarom eladni, tehát 1 éven belül akkor most mennyit kell adót fizetnem. Ha 19.ért adom el, akkor semmit? Ha pedig 09.mill.felett akkor annak a felének a 25%-át. A másik kérdésem, hogyha ezen az összegen én ingatlant veszek, akkor ez jelent-e valamit. üdv. és előre köszönöm válaszukat!

Sziszo1 # 2010.11.02. 19:49

Tisztelt Hölgyem /Uram,

segítségüket kérném az alábbi kérdések megválaszolásában:

Egy 3 évvel ezelőtt örökölt ingatlant első részben 1 fő megörökölte 50 százalékban, majd a maradék részt 2 éve 2 fő örökölte meg. Az ingatlan idén eladásra került az örökléskor felbecsült értékhez képest 1 millió Ft-tal magasabb áron.

Az első kérdésem, hogy ebben az esetben az eladás után az egyes örökösöknek mekkora az adóvonzat, illetve, hogy szükséges-e (magas adóvonzat elkerülése végett) új ingatlant vásárolni az eladáshoz képest egy éven belül?

Mielőbbi válaszukat várva,
Köszönettel,
sziszo

Tovább: http://www.jogiforum.hu/forum/32/14513#…

Rexor # 2010.11.02. 09:53

Deniell: igen, kell.

deniell # 2010.11.02. 09:17

Sziasztok! Nagyon szeretném tudni, ha eladom a lakóingatlanomat 2010-ben amit 2007-ben vásároltam, és veszek belőle egy másik lakóingatlant, akkor is kell utána adót fizetnem, mert még nincs 5 éve, hogy megvettem? Azt értem, hogy 5 éven belül adóköteles, meg azt is látom, hogy le jön a lakás vásárlásának összege, de az adóköteles összeg után akkor is kell fizetnem adót, ha azt lakóingatlan vásárlására költöm?

kopeti # 2010.08.18. 18:36

Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni. Volt egy lakás, amit 11,8 millió forintért eladtunk. Két tulajdonosa volt a lakásnak én és az édesanyám 50%-50% arányban. Az édesanyám nem vesz lakást. Neki akkor adóznia kell a 5,9 millió forint után? A lakást 2005. január 13.-án vettük és 2010. augusztus 8.-én adtuk el. Mivel eltelt 5 év ezért én úgy tudom, hogy nem kell adózni. Úgy tudom, hogy létezik olyan, hogy ajándékozás. Ez adó és illeték mentes.

tamsi # 2010.08.15. 09:35

Eddig rendben is van,de az nem tiszta számomra,hogy a csere ingatlan nyaraló besorolású.Ilyenkor mi a változás?Van e valami buktató fizetni való???

tamsi

Kovács_Béla_Sándor # 2010.08.15. 08:38

Ja nem. Ha egyforma az érték, akkor nincs illetékalap.