Közterület elbirtoklása


Bea1 # 2017.06.10. 05:40

A vízkezelő által bérbe adott vízállások megközelítése pedig a vízkezelő kezelésében álló, minimum 6 méteres parti sávon valósúlhat meg, amely a teljes holtágon körbefut, azaz körbejárható lenne az egész terület hivatalosan, és nem én vagyok kijelölve, mint akinek biztosítania kellene a stégekhez való lejutást a magánterületemen.

Az útról 4stég közelíthető meg, abból 3 az enyém, a 4. tulajdonosának pedig adnék kulcsot, habár 300 méteren belül van egy másik lejárat is, amin meg tudná közelíteni a stégét, pont a polgármester telke mellett...

Van más lejárat is, azokat mind lezárták évek óta a tulajdonosaik, de mint írtam, ezeken a helyi etikai kódex szabályozás szerint egyébként sem lehet stégeket megközelíteni, mivel azok megközelíthetőségéről a Kötivízig gondoskodik, a holtág parti sávjában.

Az általam közterületnek tartott területek, amit a szomszédaim szerintem elbirtokoltak, egy annó játszótérnek megálmodott terület 1-1 darabját képviselték.

Az én magánutam ellenben nem közterület.

Köszönöm, hogy foglalkoztok újabb, nem egyszerű "kalandommal".

Bea1 # 2017.06.10. 05:26

"Az a magánterülete milyen művelési ágnak is van bejegyezve a tulajdoni lap szerint?"

Kedves nonolet

"Kivett út"-ként van nyílvántartva, ez azonban ne tévesszen meg, mert van egy "Etikai kódex" a területre, amely kimondja, hogy:

"Üdülési célú és rekreációs területek közé azok a holtág menti területek (galériaerdők,gyepterületek,játszótéri területek,közlekedést szolgáló területek és vízterületek) tartoznak, amelyek nem védettek, nem esnek ex-lege védelem alá,karbantartásuk a kezelő által biztosított, és nem tartoznak a versenypályához.

TULAJDONJOG SZEMPONTJÁBÓL PEDIG ÁLLAMI,VAGY ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONBAN VANNAK.

Az üdülési és rekreációs célú területeket (közösségi célú területek) az itt élők pihentető sétákra, kikapcsolódásra, gyermekek szórakozását szolgáló tevékenységekre, horgászatra, csónakázásra vehetik igénybe."

Ebből következik, hogy a magánterületem NEM üdülési és rekreációs célú, mivek nem felel meg a tulajdonjogi feltételeknek, (nem állami, nem is önkormányzati tulajdon, hanem 1/1 az enyém, az e-onnak van rajta némi vezetékjuoga) ennélfogva azt az itt élők nem is vehetik igénybe " pihentető sétákra, kikapcsolódásra, gyermekek szórakozását szolgáló tevékenységekre, horgászatra, csónakázásra ".

Vagy rosszul értelmezem ezt a dolgot, kedves nonolet?

Bea1 # 2017.06.10. 05:03

Még egy dolog: az én magánutam és a szomszéd telkének azon darabja, amely szerintem közterület volt, egy 2016 decemberi helyszínrajz szerint színekkel meg van jelölve, a szín definíciója pedig:

"II. rendű közlekedési célú közterület (belterületen és külterületen beépítésre szánt területen)"

Tehát az én magánterületem a szín szerint közterület!

Ezenkívűl a szomszédjaim "közterülete" "víz látványvédelmi korlátozás területe és határa" sávba is esik.

Mindhármunk magántulajdonának a vége pedig szín alapján ezzel határos:

"I rendű, nem közlekedési és nem vízgazdálkodási célú közterület (Ev, Ek)"

Magyarul a magánutamon sehová sem lehet eljutni, csak nem közlekedési célú közterületre, azaz a holtág parti sávjára, amely lezárt magánstég, nádfal, lezárt magánstég, nádfal kombinációból áll, azaz a stégtulajdonosokon kívűl más csak lezárt stégekkel és nádfallal találja magát szembe, márha átvág a 60-80 cm-es növényzeten.

Bea1 # 2017.06.10. 04:42

" ne zárd le önkényesen a területet, mert akkor belefuthatsz egy birtokháborítási ügybe."

A birtokvédelmis azt tanácsolta, hogy a túlkerített részen túl csináljam meg a saját kerítésemet a saját, de a szomszédaim által bírtokolt területre úgy, hogy ne nyúljak a szomszédok átlógó kerítéséhez, és miután bemenve a szomszédok telkére, felhúztam a saját kerítésemet, onnantól jogszerűen bonthatom le az ő kerítéseiket, amik így már az én kerítéseim közé fognak kerülni.

Ezen fantasztikus tanácsa előtt kifejtette, hogy 3 ok miatt is el fogja utasítani a birtokvédelmemet, az egyik az, hogy egy éven túl fennál a lekerítés, és hiába mérettem fel megvétel után azonnal, ez nem birtokvédelmi ügy, mert a lekerítés, túlépítés, ahogy fogalmazott, több éve történt, vagy azt fogják megállapítani,hogy a szomszédom van bírtokon belül, én meg indítsak bírósági pert a prominens, különböző igazgatók ellen, akinek biztosan jó és sok ügyvédje van a birtokvédelmis szerint.

Eléggé összezavarodott viszont, amikor nyeles telekről, meg közterület elbirtoklásáról kezdtem beszélni.

"önálló szöveges bejegyzés felmérési, térképészeti és területszámítási hiba kijavítására irányuló eljárás megindítására"

Ez szerepel mindkét szomszédom tul lapján, mindketten ugyanaznap adták be a földhivatalhoz (letelt a 15 év!) és mindkettőjüknek ugyanaznap le is zárták.

Mindez tavaly szeptember végén történt.

Hogyan tudom magamat ügyfélként elismertetni, ha akkor még nem voltam a szomszédjuk?

Meg szeretném tudni ugyanis, hogy konkrétan nem-e közterület elbirtoklást palástoltak ezzel a furmányos tul.lapi bejegyzéssel, mert nekem fogalmam sincs, hogy mit takarhat ez.

oregbeatsuhanc # 2017.06.09. 23:02

"Örülök, hogy Ön gyakorlati tanácsokat adott, köszönöm szépen."

Szívesen, nincs mit. Az én ügyemet a háttérből ügyvéd segítette, de az aprómunkát nekem kellett elvégeznem.
( Pl. a képviselő testületi, bizottsági tagokat is bevontam az ügybe, kisajátítást is kérve, amit végül is nem szavaztak meg, pedig támogatta a Közighivatal vezetője!)

"Ha nem tartják be a határidőket, packáznak veled + összefonódás gyanúja áll fenn akkor a felettes hatóságtól kérheted, hogy vegyék el az egész ügyet ettől az önkormányzattól és az ügy lefolytatására másik önkormányzat kijelölését kérheted."

Ha sérelmes, elutasító döntést hoznak az ellen panasszal, fellebbezéssel a megyei Közigazgatási Hivatalhoz, annak vezetőjéhez fordulhatsz.
(Most ez már Kormányzati Hivatal, ha igaz.)Írásban és fogadóórán személyesen előadhatod a panaszodat, erre alapos ok esetén új eljárásra utasíthatják az önkormányzatot, vagy, ha nem várható az ügyben elfogulatlan döntés kijelölik egy másik önkormányzat jegyzőjét, aki a teljes irat anyag átadása után azt áttanulmányozva, helyszíni szemlét tartva fog döntést hozni.

"Ki a jegyző felettes hatósága?"

Szó szerint véve a jegyző közvetlenül a képviselő testületnek tartozik felelősséggel, amúgy meg, úgymond ő a törvényesség őre! :-)
Tehát csak törvénysértés esetén lehet eljárást kezdeményezni ellene Kormányhivatalnál, vagy az Ügyészségnél.

"Ügyvédet azért nem bízok meg jelenleg, mert az utóbbi időben 4,egymástól független ügyvéd adott félrevezető információt, és nemismerek személyesen többet, illetve bízom benne, hogy megértik, hogy a magánterületemaz enyém, és jogom van lezárni."

Ezt részben megértem, nem egyszerű ügy az ilyen és amiben nincs nagy pénzre kilátás sem, azt nem szívesen vállalják el.
Reméljük tényleg megértik, de amíg nem, ne zárd le önkényesen a területet, mert akkor belefuthatsz egy birtokháborítási ügybe.
( Ha ilyen netán bekövetkezne, - de inkább ne - a jegyző határozatát vagy bíróságon, vagy az ügyészségen támadhatnád meg, ahhoz viszont tényleg egy jó ügyvéd kell!)

"Sajnos a polgármester körébe futottam most bele, de bízom benne, hogy a jog felett azért ők sem állnak."

A polgármester "felett" is a jegyző áll, ő általában csak beterjeszti a javaslatait, vagy a testületét döntésre, de tulajdonképpen a jegyzőé a döntő szó, ő az önkormányzat feje. Nem is egyszerű megszabadulni tőle:-(

( Magánvéleményem, hogy az önkormányzatiság és a jegyzői pozíció, olyan, mint a demokratikus centralizmus volt az átkosban. Akit egyszer megszavaztak és hatalomra juttattak az jó időre a nyakunkon maradt.)

MajorDomus # 2017.06.09. 20:00

Helyben ő csinálja a jogot is!

nonolet # 2017.06.09. 10:24

Az a magánterülete milyen művelési ágnak is van bejegyezve a tulajdoni lap szerint?

drbjozsef # 2017.06.09. 06:49

de bízom benne, hogy a jog felett azért ők sem állnak.

Elvileg nem. Gyakorlatilag...

Bea1 # 2017.06.09. 04:16

Örülök, hogy Ön gyakorlati tanácsokat adott, köszönöm szépen.

"Ha nem tartják be a határidőket, packáznak veled + összefonódás gyanúja áll fenn akkor a felettes hatóságtól kérheted, hogy vegyék el az egész ügyet ettől az önkormányzattól és az ügy lefolytatására másik önkormányzat kijelölését kérheted."

Ki a jegyző felettes hatósága?

Ügyvédet azért nem bízok meg jelenleg, mert az utóbbi időben 4,egymástól független ügyvéd adott félrevezető információt, és nemismerek személyesen többet, illetve bízom benne, hogy megértik, hogy a magánterületemaz enyém, és jogom van lezárni. Sajnos a polgármester körébe futottam most bele, de bízom benne, hogy a jog felett azért ők sem állnak.

MajorDomus # 2017.06.08. 21:05

Miért nem bizol meg egy ügyvédet ?

oregbeatsuhanc # 2017.06.08. 10:34

"Ezek az ügyek egymástól függetlenek.
Az "akkor nekik miért" kérdés, tehát értelmetlen..."

Méltányossági alapon, miért ne hivatkozhatna erre főleg, hogy a kialakult állapot miatt hátránya keletkezett?
A következetlen, diszkriminatív eljárásról már nem is beszélve.

"A válasz: mert így látták jónak és ezért így döntöttek."

Ez frappáns válasz lehet, tekintettel a hazai demokratikus, jogállami közállapotokra.
Egy ilyen döntés rossz esetben, akár közérdeket is sérthet, netán hűtlen kezelés, előnytelen szerződések, vagy jó erkölcsbe ütközés esete?

(Én magam csináltam egy ilyen ügyet a szentendrei önkormányzattal a lentebb írt stációkat végigjárva.)

oregbeatsuhanc # 2017.06.08. 10:10

Azt, hogy eladták-e a területeket és mennyiért a Vagyongazdálkodási Irodánál meg lehet érdeklődni.
A telekalakítási határozatot korábban az önkormányzat telekalakítási ügyekkel foglalkozó irodája hozta meg, melyről elvileg ki kellett értesíteni tértivevényesen az érintett szomszédos ingatlanok tulajdonosait.
(Ezt, ha igaz most a földhivatal végzi.)
Egyébként a terület korrekció sem úgy működik, hogy csak úgy megváltoztathatják a telkek korábbi nagyságát méreteit.
Először is a területeket fel kell méretni, ha van, vagy lesz a korábbi állapottól lényeges eltérés ( F 1. es szabályzat szerint max. 0.4 m ) akkor azt a mérési Vázlaton, vagy vázrajzon ki kell munkálni. Ha az eltérés mondjuk a 25 % szomszédos telket érint akkor a kimunkált - sraffozott - rész mellé a "csak bírósági határozattal lehet igénybe venni" megjegyzést szokás odaírni. ( Ez a klasszikus eset pl. amikor a szomszédos telekbe belekerítenek egy keveset és ebből telekhatár vita lesz. )
A felmérésről egyébként "illik" az érintett telekszomszédokat kiértesíteni, de ha nem akkor a Határozatot a Földhivataltól viszont meg kell nekik küldeni.
Ahhoz, hogy bármilyen eljárást kezdeményezhess, kérelmedre be kell, hogy vonjanak az ügyfélkörbe ! Ha ezt megtagadják mondjuk egy végzéssel, akkor a 2. fokú hatóságnál fellebbezéssel élhetsz. Most Kormányhivatal a neve ennek a szintnek, ha nem tévedek.
Amennyiben ügyfélnek minősülsz ki kell kérni a sérelmesnek vélt telekalakítási határozatot és azt törvénysértés esetén megsemmisíthetik a 2. fokon, majd új eljárásra kötelezhetik az 1. fokot. Ez legalábbis korábban így volt.
Ha 40 + plusz jó sok napig húzzák az időt akkor megsértik a KET et, amiért panasszal élhetsz.
Ha nem tartják be a határidőket, packáznak veled + összefonódás gyanúja áll fenn akkor a felettes hatóságtól kérheted, hogy vegyék el az egész ügyet ettől az önkormányzattól és az ügy lefolytatására másik önkormányzat kijelölését kérheted.( Mindent írásban kérj, gyűjts a papírokat, mert arra később szükséged lesz! )
Ezek lehetnek az első lépések, de egy ilyen ügyekre szakosodott jogásztól kérj tanácsot.
Bíróságon egy évig a szerződést meg lehet támadni és megsemmisíteni, de a törvénysértést bizonyítani kell tudni!
Államigazgatási úton, ha 1. 2. fokon nem érsz el eredményt, akkor törvényességi vizsgálatot kérve a megyei ügyészséghez is lehet fordulni, akik majd az önkormányzatot perelni fogják törvénysértés esetén.
A törvénysértés megállapításához fordulj a Közút Hatósághoz( nem a helyiekhez, annak nem lenne értelme )vizsgálja meg, hogy a közterület útnak minősül-e, kezdeményezték-e náluk a bicikli út és egyéb álmodozó terveiket, megkeresték-e a a telekalakítást, adásvételt megelőzően őket, vagy sem.
A Közút Hatóság ez esetben, nyilatkozni fog valamit, majd elrendelheti az eredeti állapot visszaállítását.
Ezeket a lehetőségeket mérlegelve egy jó ügyvéd segítségével én felvenném a kapcsolatot a jegyzővel hátha méltányos megegyezésre jutsz vele.

nonolet # 2017.06.08. 08:34

Ezek az ügyek egymástól függetlenek.

Az "akkor nekik miért" kérdés, tehát értelmetlen...

A válasz: mert így látták jónak és ezért így döntöttek.

Bea1 # 2017.06.08. 04:52

"Közterület esetén a felettes - közút - Hatóság véleményét és hozzájárulását előre ki kell kérni! Ha ezt elmulasztják és ezzel további személy jogos érdekeit sértik, akkor törvénysértő államigazgatási eljárás miatt a határozatot, adásvételit meg lehet támadni, meg lehet semmisíteni.
(A jószívű önkormányzat térítés nélkül is átadhatja a területet, de a telekalakítás, földhivatali eljárás költsége a kérelmezőt terheli.)"

Köszönöm a tanácsot, ez érdekesnek tűnik, futok egy kört ez ügyben, mertha az építésügy, amelyet a jegyző bevont, jövőbeli építésügyi beruházásokra hivatkozva nem engedi lezáratni a 300 nm magánterületemet, akkor miért is engedélyezték ugyanott, töllem jobbra és balra is 300-300 nm közterület magántulajdonba kerülését és lezárását.

Bea1 # 2017.06.08. 04:46

Mindkettőjük tavaly indított térképészeti hibák rendezése címen földhivatali eljárást, ugyanazon a napon le is zárták, és mindkettőjük telke nagyobb lett a környéken megszokottaknál 300 négyzetméterrel, hozzáteszem, a tavalyi térképészeti hibák kiküszöbölésére tett erőfeszítésüknél nem bukott ki a túlkerítésük.

Hogy mi közöm a szomszéd telkekhez, kérdezed.

1: lenyulták a telkem majd 25%-át

2miközben lenyultak 300-300 nm közterületet, és az én telkem 25%-át, mégis az én magánterületemen akarnak ők is lejárni, holott mindkettőjüknek van hátsó lejárata is a vízhez, azaz szerintem simán rosszhiszeműek.

Van tavalyi vásárlás miatt a 2 telekről helyszínrajzom, egyértelműen nyeles telkek, a bekebelezezz közterületünek méga színe is más a helyszínrajzon, mint a nyeles telküknek.

Felvetették, hogy megvásárolták anno. Ezt vajon hogyan lehet megtudni?

Az útlezárási kérelmem cirka 40 napja van a jegyzőnél, aki a telekszomszédaim jó ismerőse, szóban már 3 hete kinyilatkozta, hogy nem engedi lezárni, hivatkozva valamely jövőben elképzelhető, valószínűsített beruházásra (a környéken se csatorna, se gáz, se normális aszfaltút, de biciklisutat terveznek, az én magántulajdonomon is majd,miközben a buszjáratot is 15 éve ígérik, hozzáteszem) de hivatalos papírt még mindíg nem küldött erről, miközben a többi, telekszomszédaimmal hasonló prominens munkakörben dolgozók MIND LEZÁRTÁK az ugyanolyan besorolású útjaikat, amit nekem nem enged a jegyző, mert jogszerűen kívántam eljárni.

Na ezért foglalkoztat a közterület elbirtokolhatósága.

MajorDomus # 2017.06.07. 21:27

Szerintem anno megvették.

oregbeatsuhanc # 2017.06.07. 11:48

"Közben kiderült, hogy mindketten elbirtokoltak jó 300-300 négyzetméter területet az önkormányzattól, egyszerre, egy napon intézték a "telekalakítást", nyeles telkükből így szabályos négyzet alakú lett, ami már 16 éve úgy is van lekerítve, azaz szerintem simán rosszhiszemű, mivel ha én tudom, hogy nyeles telket vettek 16 éve, akkor ezt nekik is tudniuk kellett."

Nem számít hány éve nyúlták le a szomszédok az önkormányzati területet, most lebuktak, a telekalakítást hivatalosa végig kellett nekik csinálni.
Persze ez normális esetben úgy működik, hogy a felesleges területre a vételi igényt be lehet nyújtani és térítés ellenében meg lehet vásárolni. Ehhez a ( forgalom képtelen )területet a törzsvagyonból testületi határozattal ki kell venni.
Közterület esetén a felettes - közút - Hatóság véleményét és hozzájárulását előre ki kell kérni! Ha ezt elmulasztják és ezzel további személy jogos érdekeit sértik, akkor törvénysértő államigazgatási eljárás miatt a határozatot, adásvételit meg lehet támadni, meg lehet semmisíteni.
(A jószívű önkormányzat térítés nélkül is átadhatja a területet, de a telekalakítás, földhivatali eljárás költsége a kérelmezőt terheli.)

nonolet # 2017.06.07. 06:24

"Két szomszédom felháborodott, hogy a magánterületemet le akarom záratni."

Ha az a magánterület ÚT.
Akkor jogosan háborognak...

Az ő telkükhöz egyébként neked mi közöd van?

Kovács_Béla_Sándor # 2017.06.07. 06:05

Meg úgy általában az elbirtoklást sem érti.

lajcsó # 2017.06.07. 06:00

"Jól értem, hogy önkormányzati területet nem is lehetne elbirtokolni?"
Nem.

Bea1 # 2017.06.07. 05:49

Két szomszédom felháborodott, hogy a magánterületemet le akarom záratni.

Közben kiderült, hogy mindketten elbirtokoltak jó 300-300 négyzetméter területet az önkormányzattól, egyszerre, egy napon intézték a "telekalakítást", nyeles telkükből így szabályos négyzet alakú lett, ami már 16 éve úgy is van lekerítve, azaz szerintem simán rosszhiszemű, mivel ha én tudom, hogy nyeles telket vettek 16 éve, akkor ezt nekik is tudniuk kellett. Mindketten prominens, jegyzőközeli közszereplők.

Jól értem, hogy önkormányzati területet nem is lehetne elbirtokolni?

bartis # 2015.05.29. 18:21

üdv mindenkinek.Nem tudom,él-e még a forum,érdemes-e leírnom a problémát?

nanemaaa # 2009.09.02. 10:33

A parkolók kiépítéséhez az állami útügyi hatóság engedélye kell. A hatóság nyilvánvalóan vizsgálni fogja a meglévő útcsatlakozásokat, valamint azok használhatóságát is. Az engedélyezési eljárás keretében beszerzi a helyi és az állami küzút kezelőjének hozzájárulásáat is.
Az ügyben mint érintett édesanyád ügyfélként részt vehet, az iratokba betekinthet, nyilatkozatokat tehet, melyeket a hatóság majd mérlegel. A döntés ellen jogorvoslatnak is lesz lehetősége.
A fentiek alapján az indokait is előadva érdemes lenne az útügyi hatóságnál az engedélyezési eljárásban ügyfélként bejelentkezni. Ha meg a "szegény" szomszéd a parkolót sutyiban gondolta megcsinálni, akkor pláne jó, ha így legalább a hatóság tudomást szerez róla.
A többi kérdésedre a válasz a fentiek után szerintem felesleges.

BakosBori # 2009.09.02. 09:24

Kedves fórumot látogató szakemberek és tapasztalott szerzett jóhiszemű amatörök!

Téma: Bajdú-Bihar megyeszéli kisvárosban parkoló igénylése körüli homály

Helyzet: Mellélkutca egyirányú megy ki a Főutra
Mellékutca utolsó háza az Édesanyámé, a Főutcán mellette sorban a Szomszédé.

Édesanyám házának ablaka közvetlen a járda mentén vannak előtte egy méteres ágyásban megyfákkal és egy darab kapubejáróval.

Szomszédban virágüzelet beljebb épült ( engedélye úgy szól, hogy a melllkutca felől behajthat és a vele párhuzamos hátsó útcán kell kihajtania.
A Szomszéd telek tulajdonosa a háza előtt 7 parkoló kialakítására kért engedélyt.Eljárás folyamatban.

Tanácsot kérek!!!!!

AZ ügyintéző szerint az édeasanyám és a Szomszéd telek előtt terület két hároszögre van osztrva,anibek tulajdonosa efyrészt az önkormányzat, másrészt az állam. Ezt a területet a Főút építésekor az Édeasnyám házához tartozó területből vették el.

Most a szomszéd ezen akar parkolót a virágboltja számára kialakíttatni az önkotrmányzattal, úgy hogy annak kezelési joga a szomszédé legyen.
Igy ott a fákat kivágathatja és a kocsi bejáronkat lezárathatja- mint használó.Igy a házunk elértéktelenedik.A garázsunkba nem tudunk beállni autóval.

A házunk előtt is megállni csak a szomszéd jóindulata alapján lehet.Ami nem reális jövőkép számunkra. Szeretném megvédeni édesanyám érdekeit és nyugalmát.

Hol kezdjem el? Vidéki állami tulajdon felől hol döntenek? Elvehetik-e a bejárás lehetőségét?
Szervízútnak milyen távolságra kell lennie a háztól?

Kérédések és kérdések nem tudom hol kezdjem????
Esenczki Valéria

(Háttér:Mivel édesanyámat több éve megfélemlíti( levágja bokrait, betonkerítést húzatot fel a két telek közé,
előtte átjárt a kertünkbe. Előzőleg éttermet akart nyitni, amit egyik szomszéd sem támogatott.A virágüzletre is csak ideiglenes engedélyt kapott.)

BakosBori # 2009.09.02. 09:23

Kedves fórumot látogató szakemberek és tapasztalott szerzett jóhiszemű amatörök!

Téma: Bajdú-Bihar megyeszéli kisvárosban parkoló igénylése körüli homály

Helyzet: Mellélkutca egyirányú megy ki a Főutra
Mellékutca utolsó háza az Édesanyámé, a Főutcán mellette sorban a Szomszédé.

Édesanyám házának ablaka közvetlen a járda mentén vannak előtte egy méteres ágyásban megyfákkal és egy darab kapubejáróval.

Szomszédban virágüzelet beljebb épült ( engedélye úgy szól, hogy a melllkutca felől behajthat és a vele párhuzamos hátsó útcán kell kihajtania.
A Szomszéd telek tulajdonosa a háza előtt 7 parkoló kialakítására kért engedélyt.Eljárás folyamatban.

Tanácsot kérek!!!!!

AZ ügyintéző szerint az édeasanyám és a Szomszéd telek előtt terület két hároszögre van osztrva,anibek tulajdonosa efyrészt az önkormányzat, másrészt az állam. Ezt a területet a Főút építésekor az Édeasnyám házához tartozó területből vették el.

Most a szomszéd ezen akar parkolót a virágboltja számára kialakíttatni az önkotrmányzattal, úgy hogy annak kezelési joga a szomszédé legyen.
Igy ott a fákat kivágathatja és a kocsi bejáronkat lezárathatja- mint használó.Igy a házunk elértéktelenedik.A garázsunkba nem tudunk beállni autóval.

A házunk előtt is megállni csak a szomszéd jóindulata alapján lehet.Ami nem reális jövőkép számunkra. Szeretném megvédeni édesanyám érdekeit és nyugalmát.

Hol kezdjem el? Vidéki állami tulajdon felől hol döntenek? Elvehetik-e a bejárás lehetőségét?
Szervízútnak milyen távolságra kell lennie a háztól?

Kérédések és kérdések nem tudom hol kezdjem????
Esenczki Valéria

(Háttér:Mivel édesanyámat több éve megfélemlíti( levágja bokrait, betonkerítést húzatot fel a két telek közé,
előtte átjárt a kertünkbe. Előzőleg éttermet akart nyitni, amit egyik szomszéd sem támogatott.A virágüzletre is csak ideiglenes engedélyt kapott.)