A nép ügyvédje jogintézményről


Hekatee # 2003.04.16. 11:31

http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?…
mai napon jelent meg a fenti helyen elérhető cikk.
Első gondolatom az volt, hogy  miért ne lehetne egy ügyészségi szervezeti mintára megszervezett  intézmény ez, ha ugyanolyan jól megfizetik az ebben a szervezetben tevékenykedö 'népi ügyvédeket', (kik persze nem lehetnek ügyvédek, mert hiszen, itt munkaviszonybann állnának,)- akkor ugyanolyan szinvonalas munkát lehetne tölük elvárni, és kapni, mint pl. teszem azt, most az ügyészektöl. Persze ennek a felétele az is lenne, hogy az állam ezeknek a 'népi ügyvédeknek' az elhelyezését, irodájuk fenntartását, ugyanúgy szponzorálná mint az ügyészségekét. Hisz itt is alkotmányos feladatot teljesítene az állam....
Napi 8 órában aztán itt lehetne elérni azokat az ügyvédeket, akik az ügyek egy meghatározott csoportjában a rászoruló jogkereső közönségnek felvilágosítást adhatnának, elláthatnák a perekben a felek képviseletét. Megmaradhatna pl. a bíróságoknak a kirendelö jogköre a peres ügyekben- mint ahogyan  most is rendelnek ki pártfogó ügyvédet.
És ezzel meg lehetne szüntetni az egyébként sem jól müködö bírósági panasznap intéményét is.
Lényeg lenne, hogy az itt alkalmazott ügyvéd havi fix fizetést kapna, és nem kellene -nem is lehetne - saját ügyvállalása, ún fizetős ügyfelektől.
( és délután négykor hazamehetne:-))) , ami nekünk gyakorló ügyvédkenek csak vágyálom....)

Vagy mükodhetne a nagyobb ügyvédi irodák mintájára is, szervezeti felépítésével egyezöen, ide erre a célra  tömörült ügyvédekkel, azzal a különbséggel, hogy az állam havonta meghatározott összeget utal át az irodának, aki ezért köteles ellátni az adott illetékességi terülteten felmerülő összes olyan ügyet, amit jogszabály hatáskörébe utal. Kezdve a gyámhivatali kirendelésekkel induló csj rendezési ügyeket,az eddigi pártfogó kirendeléssel müködö ügyeket, és jogosult lenne bizonyos igazolás felmutatása után a hozzá forduló-rászoruló ügyfelek peres ügyeiben képviseletet ellátni.

Persze mindkét esetben a büntető eljárásbeli védői feladatok kizárásával.
Nekek mi a véleményetek?

Mindenki  véleményére kíváncsi vagyok, de értelemszerüen elsösorban az ügyvéd kollegák elképzelése érdekelne.
Tudom, ez a zárt ügyvédi beszélö témája lenne, dehát ilyen nincs jelenleg.

Béres-Deák Attila # 2003.04.28. 21:04

Ez kicsit hasonlít az SZTK-s fogorvos, vagy magán fogorvos problematikájára.Sokan nem biznak majd a nép ügyvédjébe, mert nem ők fizetik. Inkább a szűkösből is áldoz a nép, már csak annak reményében is, hogy ha 'Jól megfizetem, biztosan jobban véd.' Van egy sanda gyanúm, hogy meg fog bukni az intézmény. Multkor egy csempészet első fok iratait nézette át valaki, hogy lehet e mit tenni? Megkérdeztem, hogy miért nem kért legalább kirendelt védőt? Azt mondta, ha nincs pénze ügyvédre, egy kirendelt akkor se védje.


attika

Hekatee # 2003.04.29. 20:19

Végre megszánta valaki témát...:-)))
Nos én is tapasztaltam ilyet, söt annak idején müködött ún jogsegély szolgálat is, szakszervezti müködtetésben, és az is eléggé dicstelenül múlt ki, és szakmai melléfogásaitól volt hírhedt.
Jelneleg a bíróságok akkor rendelnek ki pártfogó ügyvédet,(kizárólag polgári peres eljárásban) ha a bíró nem tud boldogulni az ügyféllel, mert az pl. süket, vagy annyira értetlen, hogy nem tud szót érteni vele a bíró. ekkor kap az ügyfél egy pártfogó ügyvédet, az kínlódjon vele, és gyözködje ö, hogy nincs igaza, nincs jogalapja, kifutott a határidöböl stb.

csacska # 2003.05.03. 17:22

Jó lenne, ha igazán működne!

Ügyvédi irodák fogják ellátni ezeket a feladatokat? Én legutóbb ezt hallottam. Ki állapítja meg, hogy ki jogosult rá?
És nem kell-e attól tartani, hogy egyes ügyvédek esetleg csak éppen 'benne lesznek', és igazából nem tesznek meg mindent az ügyfélért!!! Sajnos ezt néha tapasztalja az ember a pártfogó ügyvédeknél. /Ne vegye magára, akinek nem inge!/Ezért megválogatjuk, hogy kié is lesz ez a hálásnak éppen nem mondható feladat.

Szerintem elég sok buktatót rejt ez a dolog.

Azért a bírósági fogalmazók hálásak lennének, ha megszűnne a panasznap, és valljuk be, egészségesebb is lenne....

Béres-Deák Attila # 2003.05.05. 19:21

Kedves Csacska!
Szerintem nem kellene félteni a bírósági fogalmazókat. Hát nem a panasznapon nyernek betekintést az élet 'jogi sűrűjébe'?
Egyébként nem értem a kirendelt vagy pártfogó ügyvédek némelyikének nemtörődöm hozzáállását.Ha már úgyis el kell járnia- jólehet bagóért- akkor már nem lehetne szívvel lélekkel.Lehet, hogy 'kényszerügyfele' megelégedése esetleg több - esetleg jobban fizető- ügyfelet eredményezhetne. Meg azért szakmai önbecsülés miatt is:Ne, hogy ne tudjam megnyerni a pert?
Egyébként Csacska, Te bíróként, ha ilyet tapasztalsz , szoktad jelezni az ügyvédi kamara felé, vagy esetleg a tárgyaláson szólsz az ügyvédnek, hogy ideje lenne komolyan vennie a hivatását?


attika

Nick Name # 2003.05.06. 16:56

Bár nem engem kérdeztél, kedves Attika, de engedj meg annyi kritikát: utolsó kérdésed kissé életszerűtlen. Bocs!


Nick Name

Hekatee # 2003.05.06. 18:49

Legutóbb, amikor magam is kirendelt pártfogó ügyvédként jártam el, és az alperes részére is pártfogó ügyvédet rendelt ki a bíróság, és a nyugdíjas rendörből lett kollega azt mondta az ügyfelének, hogy ö nem ér rá ilyen ügyekben bíróságra járni, és nem is tett egy árva tollvonást sem az ügyben  csak kimentette magát a tárgyaláson való részvétel alól azzal, hogy a megyei bíróságra kell mennie,- nos hiába hozott az első fokú bíró jogilag helyes első fokú ítéletet, a Megyei Bíróság hatályon kívül helyezte az ítéletet azzal az indokolással, hogy lényeges eljárási szabályt sértett a bíróság, akkor, amikor az alperest nem tájékoztatta arról, hogy viszontkeresetet terjeszthet elő, mert a tájékoztatási kötelezettség nem merül ki abban, hogy az ügyfél részére pártfogó ügyvédet rendel ki a bíróság.
( csak megjegyzem, hogy az alperes  immár megbízott ügyvéddel a másodfokú eljárásban terjesztett elő viszontkeresetet !(sicc) a törvényi tilalom ellenére.
Tehát sajnos nem ritka, hogy a pártfogó ügyvéd nem hajlandó dolgozni.
De az sem ritka, hogy dolgozik.
( - mondom, én is pártfogó ügyvéd voltam)
De  a másodfokú eljárásban igen meglepő volt, hogy míg az alperes perköltségét 30.000.-Ft.-ban állapította meg a Megyei Bíróság, az én pártfogó ügyvédi munkadíjamat 5.000.-Ft.-ban.
Hát legyen kedve az embernek dolgozni... ( persze nem ebből élünk meg... illetve ebből nem élünk meg!

Kozeschnik # 2003.05.12. 22:56

Kétségeim vannak, hogy az állam jól meg tudná (akarná) fizetni a nép ügyvédjeit. A bírák és ügyészek létszámának emelésére illetve a már dolgozók megfizetésére sincs elegendő pénz a jelenlegi költségvetésben és az eddigi kormányok egyikének sem volt 'szívügye' az igazságügyi tárca.A az újdonság bevezetése a meglévőektől vonna el müködési és fejlesztési forrásokat csekély erdmény reményében.
Mert ha nem fizetik meg reálisan a leendő nép ügyvédjeit, nem tudom miért működne jobban ez az intézmény mit a kirendelt védői.


Kozeschnik Bálint

csacska # 2003.05.26. 04:16

Kedves Attila!

Nem szoktam jelezni az ügyvédnek, hogy vegye komolyan a munkáját. Ez az ő jól felfogott érdeke. Ha nem megfelelően látja el a pártfogó ügyvédi feladatot, akkor elfelejtem, és nem rendelem ki többet.Mást nem tudok tenni.Viszont: Nem rendelem ki ügygondnokként sem, ami mint tudjuk jóval kevesebb munkával jár, illetve nem ajánlom az ismerőseimnek sem.
Sok ügyvéd van, aki kezdőként az ilyen megbízásokból kezdte kialakítani a klientúráját, és örült, hogy sok kirendelést kapott, mert ez újabb megbízásokat hozott neki.

Hekatee # 2003.06.08. 18:33

Az új Be. szerint iszonyúan meg fog nöni a kirendelések száma... kirendelt ügyvédje lehet a vádlottnak, aki ráadásul vagyoni viszonyaira tekintettel költségmentességet kaphat ( ki fizeti a bünügyi költséget majd?) kirendelt ügyvédje lehet a tanúnak is.... ezek után ki lesz aki aki nem fog kérni kirendelt ügyvédet? Mi meg ülhetünk ott napestig védeni a tanú jogait (?) ... Hogy lesz ez akkor??

Béres-Deák Attila # 2003.10.11. 14:31

Tévedésben vagy. A tanúnak nem lehet kirendelt ügyvédje.


attika

Béres-Deák Attila # 2003.10.11. 14:41

Kedves Csacska!
Hogy viszonyulsz a szakértő kirendeléséhez? Az új Be. szerint a terhelt, vagy védője kérésére kirendelhet a bíróság , ügyészség, nyomozó hatóság szakértőt. Ebben az esetben a szakértő díját a terhelt előlegezi.
Láss csodát! Július 01-től igen megszaporodtak a szakértői kirendeléseim. Nyilván ez annak köszönhető, hogy nem a bíróság szűkös keretéből kell állni a szakértői díjakat. Persze ez Nektek is jobb bíróknak, mert nem kell szakjogi kérdésekben "előtanulmányokat" folytatni, és adott esetben "blődli" ítéleteket hozni.
Szeretném, ha ebben a kérdésben véleményt alkotnál és megosztanád velünk.


attika

Leiterjakab # 2003.11.03. 12:24

Közben úgy látom, hogy már régen kész a törvényjavaslat és meg is vitatta az Ogy. már csak ki kell hirdetni.

Az eredeti javaslat szövege:
http://www.mkogy.hu/…919/4919.htm

Volt már ideje vkinek végig futni? Azt már láttam, hogy a Pp. vagy egy féltucat helyen módosítja.


Leiterjakab

Petrocelli # 2005.07.14. 13:04

Van valakinek tapasztalata? Ügyféltapasztalat is érdekelne meg olyanoké is akik gyakorolják ezt a funkciót. Milyen ügyeket kapnak ?

kispali2 # 2005.07.19. 10:29

Egy kérdés a T. Jogértőkhöz, kérve válaszuk:

Véleményük szerint a kirendelt pártfogó ügyvéd, vagy a 'népügyvédje' jogosult a 140/1992. Korm. r. 2.§ -ban kihirdetett Egyezmény Kieg. Jkv-ja 3.Cikk (3) bekezdésbeni külföldi jog iránti tájékoztatás előterjesztésére, 'lehívására' ?

Kérem, ha volt, vagy van ilyen jellegű tapasztalatuk, írják meg.

Köszönet.

Vanilia # 2005.10.07. 18:51

Nemrég beszéltem az ügyünkről Kőszeg Ferencel a Helsinki Bizottság elnökével.
Egy tényleg nem mindennapi ügyről van szó, ami még szakmailag is nagy kihívás lenne bármelyik ügyvédnek. (Kivéve, aki majdnem 9 évig képviselte az ügyet.)
Kőszeg Ferenc pedig unottan végighallgatott, majd elköszönt. Úgy tett, mintha naponta hallana ilyen eseteket.
Szégyenlem magam a helyette is.
A történet hamarosan olvasható lesz a www.korruptorszag.tvn.hu oldalon.

Legislator # 2005.10.11. 13:41

Szívesen olvasom, ha elérhető. Ugyan nem tudom, hogy mi, de esetleg szabad lesz az ügy végeztével tudományosan feldolgozni:)?


Sunshine after the rain.

kispali2 # 2005.10.21. 12:50

140/1992. Korm. r. 2.§ -ban kihirdetett Egyezmény Kieg. Jkv-ja 3.Cikk (3) bekezdésbeni külföldi jog iránti tájékoztatás előterjesztésére, 'lehívására' - hogy ez a gyakorlatban, vagy a jogszab-hely szerint a T. Jogtudok szerint "üzemelhet"-e, arra ha válaszolnátok, lécci!

Köszönet.

kispali2 # 2005.10.24. 10:21

?

qqcezar22 # 2005.12.04. 03:48

Tapasztalatom:
Választ kaptam egy kérdésre Érden, majd Budaőrsön pontosítani szerettem volna az aggályaimat, és teljesen ellentétes válaszokat kaptam.
Na, most laikusként döntsem el, hogy mi a ... csináljak.
Sokat mesélhetnék a tapasztalataimról, ügyvéd, és bíróról is. És ezek mind saját tapasztalatok, és roppant lesulytóak.
A fentiekben mindenhol a maximum negatívum volt a valóságban.

qqcezar22 # 2005.12.04. 03:51

Bocsi, lemaradt.

Most azt kell eldöntenem, hogy mit válasszak, a gödröt, vagy az ingyenélők hizlalását. :(

Itt tartok, mert hittem 15 évig a magyar igazságszolgáltatásban.

kispali2 # 2005.12.07. 18:51

Bingo.
Már annyiban, hogy akkor - ha vagyon kb. 15 év tapasztalat - 'örömmel' szapulhatnánk együtt a negatív tapasztalatokat, hogy a bennük rejlő pozitív vonulatokat, azok fölismerési képességét megerősítsük.
(Én ezt keresném, komolyan!)
Ha mailben lehetne akár kissé 'turbózni' a témát, örömmel tenném, s hallgatnám.

Valójában az a ~kommunikációs technika-féleség foglalkoztatna (egyebek mellett), hogy a jogvégzett, és méltán nagytudású, s általában min. nagyDr. jogtudósokkal mi módon lehet olyan kommunikációt folytatni, mely elvezethet (leglább elvi szinten) a kb. együttgondolkozásnak olyan stádiumaihoz is, ahol - esetlegesen - akár saját előzetes nézetük is revideálásra kerülhet érintőlegesen, s az nem akadálya a további együttgondolkodásnak, problémafeltárásnak, megoldáskeresésnek. (Teháthogy 0, 1, vagy 2 visszakérdezés helyett többet is elviselhetőnek gondoljanak, főképpen az ifjú titaniszok, s néha a titánok is, a néha talán kevélykedő reakciókkal szemben.)

Köszönet persze minden fölösen nem kevély, s nemtúlzottanrátarti jogásznak.

Terát ha mail-címet kaphatnék, örömmel írnék reája ...

Üdv, köszönet.

kispali2 # 2005.12.07. 18:53

140/1992. Korm. r. 2.§ -ban kihirdetett Egyezmény Kieg. Jkv-ja 3.Cikk (3) bekezdésbeni külföldi jog iránti tájékoztatás előterjesztésére, 'lehívására' - hogy ez a gyakorlatban, vagy a jogszab-hely szerint a T. Jogtudok szerint "üzemelhet"-e, arra ha válaszolnátok, lécci! Mármint pl. a nép ügyvédje, avagy pl pártfogó ügyvéd (mint előterjesztő) által ... ?

Köszönet.

qqcezar22 # 2005.12.16. 04:17

Kedves kispali2 !
Tapasztalataim szerint a pártfogó ügyvéd elérése szinte lehetetlen, mert csak földönfutónak adnak. DE, ha már az vagy akkor meg megint nem kaphatsz, mert az önkormányzatnak kell igazolnod valamennyi fix havi jövedelmet, hogy a sz... papirjukat megkaphasd, és csak azzal mehetsz a bíróságra, hogy hihi nekem jár a pártfogó ügyvéd is.

Vagyis: sosem kapsz, mert a követelmények, feltételek ütik egymást.
Ha nincs jövedelmed, nem kapsz igazolást, ha van jövedelmed akkor meg élj ahogy tudsz.
És itt vége az egész kiba.... jognak.
A bírók ezzel nagyon is jól sakkoznak, hogy csak Te lehess a tejelő.

qqcezar22 # 2005.12.16. 04:24

Együttgondolkodás!
Ilyen nem létezik, mert akkor a pulpitusról lecsúszna a hátsófele.
Megvan az a veszély is, hogy esetleg megérted amit kiemelt hangerővel utasít, a Pp-re.
Fontos!
A jkv.ben az utasítás tartalma nem szerepel, hogy hogy lehazudhassa a bíró a csillagos eget is, ha te nem hagyod magad.
Az viszont nagy betükkel és kiemelten szerepel, hogy utasított a Pp-re.

Rám kéne bízni ennek az egész jogi sz...nak az irányítását, mindjárt érthető lenne, és nem lennének 15 éves perek. az első 2 órás tárgyaláson mindkét fél elégedetten távozna.