Gépkocsi adás - vételi szerződés


Dr.Attika # 2017.03.09. 09:44

Kedves Guba Kolléga!
Már a Kúria is állást foglalt a kérdésben. Az adásvételi szerződés lényeges eleme az ellenértékben történő megállapodás. Annak hiánya azt eredményezi, hogy a szerződés létre nem jöttnek minősül. A Kúria azt is leszögezte, ha a szerződés írásba foglalása nem érvényességi kellék, de a felek azt még is írásba foglalják, akkor annak tartalmaznia kell minden érvényességi kelléket.

guba" # 2017.03.09. 07:31

Kedves Kolléga!

Részben értek veled egyet:

A két tanú hiánya valóban nem okozza a szerződés érvénytelenségét, annál is inkább nem, mert ingóra vonatkozóan akár szóban is lehet érvényes adásvételi szerződést kötni. Viszont a tulajdonjog átírásához a hivatal írásbeli, alaki és tartalmi feltételeket kielégítő szerződést kíván meg. A kérdező tehát hibába hivatkozna arra az okmányirodán, hogy érvényes a szerződése, amit egyébként senki nem is vitat.

A vételár fel nem tüntetése a szerződésen nem jelenti azt, hogy ebben a felek ne állapodtak volna meg. Éppen a fentiek miatt, az adásvétel akkor is érvényes lenne, ha semmit nem tüntettek volna fel a szerződésen, hiszen szóban is létrejöhetett.

Dr.Attika # 2017.03.08. 11:45

"Egy elég komoly probléma állt elő egy gépjármű-adásvétellel kapcsolatban. Eladásra került egy 23 éves, nem jó állapotú de működőképes autó áron alul. (Az eladó nevében írok)
Az első probléma az, hogy a szerződésből hiányzik a 2 tanú, illetve a vételár feltüntetése, így nem lehetett bejelenteni az eladás tényét. Ahogy tudom, a szerződés így érvénytelen, azon belül is semmis, azaz joghatás kiváltására alkalmatlan."

Nem jól tudja. A két tanú hiánya nem okozza a szerződés érvénytelenségét. A szerződés érvényes, de külön bizonyítani kell, hogy megkötésre került. Ha a tanúk aláírása ott lenne, akkor az teljes bizonyító erejű magánokirat lenne, ami azzal járna, hogy annak kelleene bizonyítani, hogy nem a szerződő fél írta alá, aki erre hivatkozik. A vételár meg nem határozása a szerződésben azzal a joghatással jár, hogy a szerződés nem jött létre, mert lényeges kérdésekben nem állapodtak meg. A vételár lényeges kérdés a magyar kötelmi jogban.

Atis77 # 2017.03.08. 10:07

nem akarom buzdítani, de a helyében pótolnám a hiányosságokat egyoldalúan, lejelenteném az okmányiroda felé, b verzió hogy kivontja az autót a forgalomból 6 hónapra.

PetőR # 2017.03.07. 18:09

Azt elfelejtettem beleírni, hogy az eladó gond nélkül visszaadná a vételárat, amennyiben ugyanolyan állapotba hoznák neki vissza az autót, nyilván nem vontatva. De a vevő működésképtelen állapotban akarja vissza adni az autót, és a vételár (80.000Ft) felett még további 10.000Ft-ot akar kérni a vontatásért.

PetőR # 2017.03.07. 18:03

Üdv!

Egy elég komoly probléma állt elő egy gépjármű-adásvétellel kapcsolatban. Eladásra került egy 23 éves, nem jó állapotú de működőképes autó áron alul. (Az eladó nevében írok)
Az első probléma az, hogy a szerződésből hiányzik a 2 tanú, illetve a vételár feltüntetése, így nem lehetett bejelenteni az eladás tényét. Ahogy tudom, a szerződés így érvénytelen, azon belül is semmis, azaz joghatás kiváltására alkalmatlan.
Ezzel így nem is lenne baj, ha a vevővel egyeztetve ezt orvosolni lehetne, esetleg új szerződést írni, viszont itt jön a baj. A vevő miután elvitte az autót, állítása szerint félúton lerobbant vele, felment a vízhőfok és fehéren füstölt az autó. Az említve lett, hogy eszi a vizet az autó, illetve az egyéb ismert bajai is el lettek mondva. Na mármost a vevő az kihasználva ezt a helyzetet, azért cserébe, hogy a szerződés ki legyen javítva, további 30 ezer forintot akar kérni, hogy fedezze a motor hibáját. Vagy még azt ajánlotta fel, ha nem akar az eladó fizetni, akkor menjen el hozzá (70km) és vigye el a működésképtelen autót úgy, hogy a vételárat és még egy kis plusz pénzt fizet. Vagy ha nem, akkor feljelentésre kerül sor.

Amennyire utánanéztem, a semmisség megállapítható (Ptk. 6:88§) illetve a bíróságon az eredeti állapot helyreállítása (Ptk. 122§) lehetséges lenne. A baj viszont az, hogy ki akarna pereskedni, ráadásul ilyen alacsony (100ezer Ft alatti) költségen. A másik pedig, hogy a perköltség ebben a viszonylatban hogy alakulna? Közben telik az idő, úgy hogy nem a tulajdonosnál van az autó, és annak minden papírja, plusz van egy semmis szerződése. A különböző befizetni való csekkek így neki fognak jönni, meg ha bármi történik az autóval a tulajdonjog még mindig az övé. Továbbá a vevő által a hibás teljesítés, esetleg a kellékszavatosság megállhatná a helyét ezek fényében? Valaki tudna egy járható megoldást?

Előre is köszönök minden segítséget!

drbjozsef # 2016.11.08. 09:43

Kodrabi,

ha a vevod akar majd toled valamit, beperel. Neki kell bizonyitania, hogy nem tajekoztattad megfeleloen, hogy olyan rejtett hibaja volt, ami nem kovetkezik az auto hasznalati allapotabol. Esetedben ennek rendkivul csekely az eselye egy 19 eves auto eseten, raadasul a penz amit kovetel, kevesebb, mint amibe a per kerulne. Ja, es persze "Z" teged nem perelhet, hanem csak "Y"-t, aki csak "X"-et, es akkor majd ő téged.

Szoval jogilag nincs semmilyen felnivalod. A kerdes sokkal inkabb az, hogy ha ők egy csalad, akkor nem probaljak-e meg nem jogi eszkozokkel behajtani a szerintuk jaro osszeget...

Szomorú örökös # 2016.11.08. 06:18

Kodrabi

Bocsi, az illető vett egy 19 éves kocsit, elmondtad minden hibáját, most meg már ott tart a dolog, hogy lassan neked kéne fizetni, hogy elvigye? Ez vicc, ugye? :-D

Kodrabi # 2016.11.07. 22:07

Köszi a választ.

Véleményem # 2016.11.07. 21:58

Kodrabi

Nagyon nincs mit tenni. Semmi dolgod az autót eladtad ennyi pont vége lezárult a részedről.
Nem kell tartani semmitől.

Kodrabi # 2016.11.07. 21:53

Tisztelet Mindenki,

A következő szituációba kerültem, ha valaki tudna valami tanácsot adni azt megköszönném.

Szeptember 29-én eladtam autómat amely egy 19 éves kocsi. 130 000 Ft-ért lett meghirdetve. A vevő el is jött az autót megnézni, végig vizsgálta átnézte, ami hibát én is mertem az közöltem is vele. A vevő miután tüzetesen átnézte az autót megjegyezte, hogy az alja elég rozsdás, korrodált főleg a kocsihátsó része. Ennek következtében az árból engedtem neki 40 000 Ft-ot szóval végül 90 000 Ft ért vitte el. Én az adás-vételi után a helyi hivatalnál bejelentettem, hogy a kocsit eladtam és a biztosítást is lemondtam.
A mai nappal kaptam egy levelet hogy a kocsinak a hátsó tengelye javításra szorul, mivel nagyon el van rohadva és, hogy én ezt eltitkoltam előle így kéri vissza a pénze egy részét azaz 50 000 Ft-ot.Vagy jogi útra tereli az ügyet és beperel és minden költséget a nyakamba var.
Persze ezzel nincs vége. A megfogalmazott levélben leírja, hogy az adás-vételit nem vele kötöttem meg hanem az anyjával (ami így is van) legyen "X" ebben az esetben, tehát a "X" lett a tulajdonos szep.29-től. Ezt követően "X" tovább adta az autót "Y"-nak aki gondolom rokon, így "Y" lett a tulajdonos okt.12-től, de aki a levelet írta és a kocsit is átnézte legyen "Z" megvette a kocsit "Y"-től okt.24-vel és így "Z" lett a tulajdonos.
Most, hogy eltelt ennyi idő és közben kétszer is gazdát cserélt (gondolom családon belül mert mondanom sem kel, hogy a kisebbséghez tartoznak, amivel nekem abszolúte semmi gondom, látszik, h meg is bíztam bennük) nekem mi közöm van az ügyhöz, hozzá teszem semmilyen hibát nem titkoltam el, amiről tudomásom volt, és átnézhették, engedményt is adtam! Plusz aki tőlem megvette az autót "X") semmilyen panasszal nem élt, ő tovább adta a kocsit "Y"-nak majd ő "X"-nek aki most be akar perelni.
Mit tegyek?

A jó tanácsokat észrevételeket köszönöm.

Kodrabi # 2016.11.07. 21:53

Tisztelet Mindenki,

A következő szituációba kerültem, ha valaki tudna valami tanácsot adni azt megköszönném.

Szeptember 29-én eladtam autómat amely egy 19 éves kocsi. 130 000 Ft-ért lett meghirdetve. A vevő el is jött az autót megnézni, végig vizsgálta átnézte, ami hibát én is mertem az közöltem is vele. A vevő miután tüzetesen átnézte az autót megjegyezte, hogy az alja elég rozsdás, korrodált főleg a kocsihátsó része. Ennek következtében az árból engedtem neki 40 000 Ft-ot szóval végül 90 000 Ft ért vitte el. Én az adás-vételi után a helyi hivatalnál bejelentettem, hogy a kocsit eladtam és a biztosítást is lemondtam.
A mai nappal kaptam egy levelet hogy a kocsinak a hátsó tengelye javításra szorul, mivel nagyon el van rohadva és, hogy én ezt eltitkoltam előle így kéri vissza a pénze egy részét azaz 50 000 Ft-ot.Vagy jogi útra tereli az ügyet és beperel és minden költséget a nyakamba var.
Persze ezzel nincs vége. A megfogalmazott levélben leírja, hogy az adás-vételit nem vele kötöttem meg hanem az anyjával (ami így is van) legyen "X" ebben az esetben, tehát a "X" lett a tulajdonos szep.29-től. Ezt követően "X" tovább adta az autót "Y"-nak aki gondolom rokon, így "Y" lett a tulajdonos okt.12-től, de aki a levelet írta és a kocsit is átnézte legyen "Z" megvette a kocsit "Y"-től okt.24-vel és így "Z" lett a tulajdonos.
Most, hogy eltelt ennyi idő és közben kétszer is gazdát cserélt (gondolom családon belül mert mondanom sem kel, hogy a kisebbséghez tartoznak, amivel nekem abszolúte semmi gondom, látszik, h meg is bíztam bennük) nekem mi közöm van az ügyhöz, hozzá teszem semmilyen hibát nem titkoltam el, amiről tudomásom volt, és átnézhették, engedményt is adtam! Plusz aki tőlem megvette az autót "X") semmilyen panasszal nem élt, ő tovább adta a kocsit "Y"-nak majd ő "X"-nek aki most be akar perelni.
Mit tegyek?

A jó tanácsokat észrevételeket köszönöm.

wers # 2016.10.17. 08:53

Nem hiszem, hogy van okod aggodalomra. Kétlem, hogy eladást bejelentene, mivel neki leginkább a vételár kell, de ha mégis, és az okmányiroda felszólit, bemész, ezeket elmondod. Ez esetben a vevő (azaz a te) lakcime szerinti okmányiroda fog eljárni. Szerintem előre semmit sem kell tenned.

schray # 2016.10.17. 08:47

Az előző hozzászóláshoz még adalék infó: az autó továbbra is hírdetve van, sőt azóta friss képeket is töltöttek fel a hirdetésbe.
( http://www.jogiforum.hu/forum/34/13590#… )

schray # 2016.10.17. 08:43

Üdv!

Egy fura szituáció lehetséges következményei után érdeklődnék!
Nemrég megnéztünk és meg akartunk vásárolni egy használt autót. Az autót a kereskedő elhozta egy nyilvános helyre megtekintésre, mivel olyan időpontban néztük meg, amikor a kereskedés nem volt nyitva. Átnéztük az autót és arra jutottunk, hogy megvesszük. Beültünk egy kávézóba, hogy elrendezzük a papírokat. Sajnos nem voltam elég elővigyázatos, elkövettem egy hatalmas hibát és gyorsan aláírtam a szerződést, utána viszont feltűnt egy-két furcsaság. Az autó törzskönyve passzíválva volt, de a "kereskedő" nem tudta sehogy sem igazolni, hogy a forgalmiba bejegyzett cég alkalmazottja (egyáltalán, a forgalmi bejegyzés sem volt túl meggyőző). Udvariasan kérdezősködni kezdtünk ezekről a dolgokról és az egész egyre furább képest festett. Úgy döntöttünk, hogy felfüggesztjük a folyamatot, de felvetettük, hogy munkaidőben visszajönnénk, ellenőrizhetnénk az okmányirodában a törzskönyv meglétét és befejezhetnénk az üzletet. Az eladók viselkedése ekkor totálisan irányt váltott, üvöltöztek, sértegettek minket, ezért azonnal úgy döntöttünk, hogy elállunk az üzlettől. Nagyon sok kérlelés után ketté tépték az adásvételit, visszaadták a pénzt, én pedig a kulcsokat. Ekkor már veréssel fenyegetőztek, így eléggé tartva tőlük hamar távoztunk. Az adásvételi szerződést, ahogy láttam csak kétfelé tépte az eladó és a kávézó szemetesébe dobta. Miután az eladók elmentek, visszamentünk, de a szemetesben nem találtuk meg a szerződés darabjait. Az eladó egyik rokona a helyszínen biztonsági őr és felmerült, hogy ő elrakta a széttépett adásvételit.

Egyértelmű, hogy rosszul jártunk el, így utólag már én is belátom, hogy alaposabban meg kellett volna néznem, hogy mi maradt a szerződésből (na meg nem elhamarkodottan aláírni) de egészen a szerződésig minden normálisan ment és nagyon hirtelen vált, nagyon feszültté a szituáció.

A nagy, aggasztó kérdés most, hogy mihez kezdhet az adásvételivel (tegyük fel, hogy megtalálta és nem elég sérült) az eladó? Ha valahogy sikerülne bejelentenie, hogy eladta nekem az autót, akkor átszállhat-e rám az autót terhelő valamilyen felelősség, anyagi teher, stb? Ha ilyesmi történne, hogy tudom megvédeni magam és igazolni, hogy elálltunk az adásvételtől?

Köszönöm előre is a választ!

Attila111111 (törölt felhasználó) # 2016.09.19. 15:52

:)

ius latratus # 2016.09.19. 14:26

A semmit, az túlzás. Talán, egy lazább állagú falat, ha elkezdenél fejelgetni...

Emmaszebo # 2016.09.19. 09:08

Sziasztok!

Tavaly a párommal vettünk egy autót. Ajándékba vettem neki. Neki volt már a nevén egy autó, de öreg volt és kicsit. (kérésemre eladta az autóját, mert drága volt 2 fenntartani.) Az adás vételinél az ő nevére írattuk az autót, de neki egy forintjába nem került, az én megtakarított pénzemből lett véve. Nem volt ajándékozási szerződés. Most hogy megromlott a kapcsolt szeretném visszakapni az autót. Ő nem hajlandó átírattatni az én nevemre, mert akkor ő autó nélkül marad. Van arra lehetőség, hogy visszakapja amit az én pénzemből vettem? Vagy mivel rögtön az ő nevére került, így semmit sem tehetek?
Köszönettel

Attila111111 (törölt felhasználó) # 2016.09.13. 16:02

Ügyes vagy!

22brigi # 2016.09.13. 14:01

Köszönöm a válaszokat.Megoldódott az ügy.Leírom hátha más is így jár.Papírok nélkül ki tudtam vonatni a kocsit fél évre személyivel 2300 ft-ért.Ezt meg is tettem.Rendőrségen azt mondták fel tudom jeleteni.Mondtuk neki ne használja a kocsit,mert kivonattauk a forgalomból,következő lépés pedig a rendőrség lesz.Erre hozta az adásvételit.Gyorsan le is vetettem a nevemról.

Attila111111 (törölt felhasználó) # 2016.09.13. 07:32

T.Brigi22!

Hát Brigi ez nagy hiba volt a részedről. Esetedre nem tudom, hogy mi volna jó megoldás. Próbáld kitartóan nyaggatni az ismerősödet és fenyítsd be Rendőrségi feljelentéssel.

Szomorú örökös # 2016.09.13. 05:40

22brigi

Egyszer régen én is „biankó” adásvételivel adtam oda valakinek az autómat, mert ő nem akarta nagyon megtartani. Végül egy kupec autószerelőhöz került, aki a végleges vevőnek tovább adta az autót. Aztán később az illető tilosban parkolt vele és megbüntették. Természetesen hozzám jött a bünti, mert még nem íratta át az, aki megvette. Felhívtam egy rendőrt, aki diszkréten figyelmeztetett, hogy ebből bajom lehet, úgyhogy inkább menjek utána és vasaljam be rajta a büntetést. Így történt, befizettem a bírságot - szerencsére akkoriban ez csak 2000 Ft volt még - majd futottam a pénzem után. Nekem szerencsém volt, mert az illető kifizette, de azóta tanultam belőle, soha többé ilyet nem csinálok.

22brigi # 2016.09.13. 05:15

Kedves Attila111111!Köszönöm szépen a válaszod,csak az a baj,hogy ő nem írta rá az adatait,mert at monda a felesége nevén lesz,ha kitöltik visszahozza.Ezt elfelejtettem írni.De most megtanultam,hogy ne bízzak senkiben.

Attila111111 (törölt felhasználó) # 2016.09.12. 21:46

T.22Brigi!
Ha ő továbbadta akkor hamisítania kellett egy adásvételi szerződést a te neveddel. Fenyítsd be, hogy feljelented okirat hamisítàs miatt, hiszen te nem neki adtad el a kocsit hanem a közeli ismerősnek.

22brigi # 2016.09.12. 21:08

Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni.Eladtam az autómat egy közeli ismerősnek,megbíztam benne,nem kellett volna.Szóval Júniusban adtam el a kocsit,de azt mondta csak Agusztusban tudja átiratni,ezért írtunk kölcsönadásit,de sajnos csak a kezdő dátumot írtam rá,meg kitöltöttük az adásvételit,de azóta csak hiteget,hogy hozza a mi példányunkat,Állítólag el is adta már az autót.Mit tehetek ilyenkor,hogy lekerüljön a nevemről az autó.Sajnos a törzskönyvet is odaadtam.Köszönöm a segítséget.