Használtautó, Garancia???


Imre11 # 2023.06.15. 23:07

Sziasztok! Egy kis segítséget szeretnék kérni. Magánszemélytől vásároltunk gépjárművet május 8-án (Renault Capture), mai napon (június 15) éves szervizeléskor kiderült, hogy a gépjármű motorjában olyan hibák állnak fent, amelyek az adásvételkor is már fennálltak, nagyon költséges lenne a javításuk. A hibákat adásvételkor az eladó nem ismertette. Az erre az esetre vonatkozó kellékszavatosság érvényesíthető abban az esetben is, ha a adásvételi szerződés megjegyzésében a következő szerepel: "A Vevő a gépkocsit a helyszínen átnézte az 1-es pont szerint. A helyszínről való távozás után felmerülő bármilyen probléma már nem az eladót terheli." ? Amennyiben igen, hogyan van erre lehetőség? Üdv, Imre

drbjozsef # 2023.05.22. 05:13

Rini,

Pontosabban : ha a korrodálás szemmel látható, laikusként is észrevehető, hozzányúlás nélkül szemrevételezéssel is észlelhető, akkor nem jártál el a Ptk szerinti kellő gondossággal. Ha nem néztél alá, hát nem néztél alá, saját kockázatod a vásárlás előtt a lehető legtöbb információt begyűjteni.
Más lenne a helyzet, ha az alváz vastagon le volt alvázvédőzve, és akkor sem vehetted volna észre a rozsdát, ha alá tudsz nézni. Ez esetben a hibáért a szavatosság keretein belül felelnie kell az eladónak, hiszen az nem észlelhető, feltehető, hogy szándékosan lett eltakarva, de mindegy is, hiszen kellő gondosság esetén sem fedezhetted volna fel.

Szomorú örökös # 2023.05.22. 04:21

Rini

az alját nem volt lehetőség alaposan szemrevételezni, így akkor nem derült fény arra, hogy korrodált az alja.
Van lehetőség garanciát érvényesíteni ilyen esetben?

Nincs, ez nem garanciális kérdés.

Rini # 2023.05.22. 04:15

Üdvözlöm!

Januárban vásároltam kereskedésben egy 2008-as, külföldről behozott autót.
Amit tudtunk, megnéztünk rajta, de az alját nem volt lehetőség alaposan szemrevételezni, így akkor nem derült fény arra, hogy korrodált az alja.
Van lehetőség garanciát érvényesíteni ilyen esetben?

Szomorú örökös # 2023.03.06. 11:05

windyke2009

De tegnap már fenyegetőztek és pár percem H adjam vissza az összeget meg hogy értem jönnek stb..

Legközelebb vedd fel az ilyen beszélgetést hogy tudd bizonyítani, ők komolyan testi fenyítéssel, erőszakkal fenyegetőztek

windyke2009 # 2023.03.06. 09:10

Drbjozsef

Utalás annyit mondott, hogy elküldi a bankszámlaszámot és utaljam rá. Azért írtam H kinek utaljam H ne ezzel se éljenek vissza. Akin az adásvételin van vagy aki eljött és ténylegesen kifizete es kapott számlát.

Én nem érzem magam bűnösnek, hisz tényleg rendben volt az autó előtte se a próbakör alatt semmilyen rendellenes hangot nem adott és nem is füstölt. 24,5 éves autóról van szó amiben 250e km van és 100e került. De tegnap már fenyegetőztek és pár percem H adjam vissza az összeget meg hogy értem jönnek stb..

drbjozsef # 2023.03.06. 06:30

windyke2009,

Tanácsok szeretnék kérni mi tévő legyek?
Az attól függ, mit szeretnél. Fizetni? Akkor utalj.

Én vagyok a hibás?
Honnan tudhatnánk, hogy te hibás vagy-e bármiben is? Mondjuk abban igen, hogy nem annak adod oda a kulcsokat, aki az adásvételit írta alá, eleve elfogadod a kitöltött adásvételit, szóval már ezért megérdemled a bukót.

Ha kifizetem az autó ára felét, utaljam el vagy postán küldjem illetve kinek a nevére?
Ezt nem mondták meg? Csak azt, hogy "Kűggy pénct!" ? Ha én pénzt szeretnék valakitől, elég pontosan leírnám, hogyan legyen.

Mit írjak a megjegyzés rovatba?
Bármit.

Adásvételi így semmisè válna vagy jelentsem le a kormányablakban.
Attól függ. Ha elállnak a szerződéstől, és te elfogadod ezt, akkor megszűnik a a szerződésetek. Te döntésed. Mondjuk ilyenkor nem hinném, hogy csak a fele pénzt kérnék vissza...

recece # 2023.03.06. 04:31

Szerintem nagyon gyorsan add vissza a tevékenységedet,mert ha már most átvernek mi lesz holnap?? Gondolom "fehér" emberek voltak ezer éves trükk amivel át akarnak verni! Ja nekem is utalj 50 ezret :)

windyke2009 # 2023.03.06. 02:05

Sziasztok!
Segítségét szeretnék kérni. Nem rég lettem egyéni vállalkozó használt járműkereskedés tevékenységre.
2023.03.05én eladtam este egy Seat Ibiza 1.4benzin 1999evj kb. 250.000 km futott autót 105.000 Ft-ért.
A gond ott kezdődik, hogy az vevő hozott egy adásvételit amin a vevő adatai kivoltak töltve (egyéni vállalkozó bélyegző) de nem ő volt az egyéni vállalkozó el is mondta lehet hogy tovább akarná passzolni! Én kitöltöttem az én részem és adtam számlát is a Saját nevére! mivel ő fizette ki az autót úgy voltam vele. Megjegyzésbe bele írtam a hibáját hogy a Km óra nem megfelelően működik. Szavatosság nem írtam bele..
Most jön a másik csavar, szerelő barátjával jött el. Elmondtam hogy új a gyújtás trafó, gyújtáseloszto, gyertya kábelek, gyertyák és az ékszíj is (Dayco) előző tulaj cserélte. Ránézett mondta is hogy látszik H új. Beinditottam mondták jó a hangja, ment is vele egy kört domb is volt benne hozzátette van benne erő. Vissza érve dicsekedett a barátjának hogy az autó pályán megnézik mennyit bír menni, egy kis spoiler szárny is volt rajta és mondták az is plusz lóerő és ők szoktak tuningolni is majd tesznek bele lehet valami tuningot.
1 óra múlva hívtak h megállt alattuk 30km után és menjek érte adjam vissza a pénzt. Mondtam nem tudok érte menni legközelebbi benzin kútra vigyék be és találuk rá megoldást. Szerelő barátja azt állítja hajtókar csapágyas lett mivel egy pár perc után már beindult de fémes csattogó hangja van mintha olaj nem lenne benne, víz nem forrt fel és tiszta nem ment össze az olajjal. De nálam jól működött nem füstölt, semmilyen rendellenes hangot se alapjáraton és gázadásra se menetközben nem volt, próbakör alatt se, se nálam mikor én használtam pár napot.
Én úgy érzem hogy nem megfelelően vezették az autót. Amikor ezt mondtam azt mondták visszahívnak..10 perc után hívtak hogy a pénz felét utaljam át most.
Tanácsok szeretnék kérni mi tévő legyek? Én vagyok a hibás?
Ha kifizetem az autó ára felét, utaljam el vagy postán küldjem illetve kinek a nevére? Akinek bélyegzője szerepel az adásvételin vagy akinek a számlát aki ténylegesen megvette. Mit írjak a megjegyzés rovatba? Adásvételi így semmisè válna vagy jelentsem le a kormányablakban.

Választ előre is köszönöm .

Majordomus # 2023.03.02. 21:15

Mi van a szerződésben?

Nem nézted meg mielőtt megvetted?

Mire számítasz egy 18 éves autótól?

Szomorú örökös # 2023.03.02. 16:56

Bazsi78

Egy helyen kérdezz csak!!!

Bazsi78 # 2023.03.02. 15:35

Üdvözlöm az lenne a kérdésem,hogy mi januárba vásároltunk egy 2005-ös Suzukit .Elvittem szervízbe szimpla olajcserére és ott derült ki,hogy el van rohadva a bölcső,hátsó lengéscsillapítók elrohadva,lengőkarok rosszak,generátor felújításra szorul,váltó is felújításra vagy cserére szorul.konkrétan kb 200 km-et mentünk az autóval azóta szervízbe van és csak jönnek elő a hibák.Az lenne a kérdés,hogy a kereskedő felé én benyújthatok bármi féle kártérítési kérelmet?
Köszönöm
Tisztelettel Erdész Balázs

Renata930328 # 2023.02.28. 09:03

Üdvözlöm!

Eladtam egy autót, (tavaly szptemberben) amit két nap múlva visszahoztak, de az adásvételit már másnap leadtam, mint eladó. A vevő nem adta le. Az autót most újra eladtam, de nem veszik be az adásvételit, merthogy el lett adva már egyszer, és hogy eladásra került.
Mit kell ilyenkor tenni? Milyen papírt kell beszereznem?
Köszönöm válaszát!

Majordomus # 2023.02.23. 21:14

Az autó értékétől függ hogy érdemes e pereskedni.

Mennyi volt a vételár?

drbjozsef # 2023.02.23. 19:49

Toni33,

Nem vagy köteles visszavásárolni.
A vevő, ha elutasítod az igényét, pert indíthat, ahol ő bizonyít. Esetekben ez valószínűleg nem nehéz.
Ha az autóra az igazságügyi szakértő is azt mondja, hogy annyira gány, hogy forgalomba nem mehetne, akkor kénytelen leszel visszavásárolni.
Ha te gond nélkül közlekedtél vele, akkor azért lehet, hogy ez túlzás. Ha az ár elég nyomott volt a hasonló életkorú/futásteljesítményű autókhoz képest, akkor még értékcsökkenést sem biztos, hogy kell fizetned.

Ha nem akarod, és elutasítod az igényt, nincs további teendőd. Akkor a vevőn a sor, akar-e pereskedni.

drbjozsef # 2023.02.23. 19:45

kozmacska68,

Ha nem zártátok ki a szerződésben a szavatosságot, akkor a vásárláskor fennálló hibákért szavatossággal tartozik az eladó.
Magánszemély eladó esetén ez nem fogyasztói szerződés, tehát mindent neked kell bizonyítanod.
Kérhetsz javítást vagy kicserélést, ha nem hajlandó rá, neked kell pert indítanod.
Hogy igazad van-e, nyersz-e, az műszaki szakkérdés (az igazságügyi szakértő díját is neked kell megelőlegezned).
Leírásod alapján, ha az valós, akkor azért van esélyed, tekintve, hogy egy 17 éves autónál is sok szerintem a 3 liter/1000 km olajfogyás. Az már túl van a normális határon, és hogy ez nem 1000 km alatt következett be, egy szakértő meg tudja állapítani.
De arra készülj fel, hogy sokba fog kerülni, és sokáig fog tartani. És természetesen nem is biztos a siker.

Toni33 # 2023.02.23. 19:38

Tisztelt drbjozsef!

Kereskedésben vásároltam egy gépjárművet (javított állapotban) ami korábban egy balesetben károkozó volt. A kereskedő szóban tájékoztatott, hogy ez az autó sérült volt. Ezt elfogadtam és megvásároltam. Fél év után eladtam az autót és az adásvételi szerződésben fel is tüntettem , hogy az autó bal eleje sérült!A vételár is nagyon nyomott volt emiatt. A vevő ezt elfogadta átvizsgálta, kipróbálta és megvásárolta. Később kiderült,(1 hét)hogy további elemek is sérültek. Magán szakértői vélemény is történt ami megállapította, hogy szakszerűtlen volt a javítás és nem ajánlja a közlekedést a gépjárművel ( amivel a baleset óta több mint 40.000 km-t tettek meg). A vevő szeretné visszakapni a teljes vételárat, de én meg nem szeretném ezt. A kérdésem az, hogy köteles vagyok-e vissza vásárolni az autót, és milyen lehetőségeim vannak?
Köszönöm.

drbjozsef # 2023.02.23. 16:51

Amíg nem jár le a műszaki, használjátok.
Onnantól meg ne fizessetek semmit, mert levizsgáztatni nem fogjátok tudni.
(esetleg ismerős szerelő elviheti, egy meghatalmazással, amin ugye az aláírást hamisítani kell, szóval természetesen nem tanácsolom ezt, de ha nincs senki, aki emiatt hisztizzen, akkor...)

kozmacska68 # 2023.02.23. 14:02

Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni használt autó vásárlás ügyben.
Kb. három hete vásároltam egy 2006-os Suzuki Swiftet. Azon kívül, hogy nem működik a klíma, az eladó azt mondta hogy az autó rendben van. Három hét alatt a kocsi nagyságrendileg 3 l olajat használt el, nagyjából 1000 1200 km-t mentem vele. Jeleztem az eladónak, hogy valamilyen egyezségre kellene jutni, mert az autószerelő szerint sajnos gyűrűzni kell a kocsit.
Nem nagyon akar egyezségre hajlani, azonnal ügyvédhez rohant. Gyanús volt, hogy amikor megvettem a kocsit azonnal olajat kellett beletölteni, a pálcán nem volt látható jele olajnak. Így elvittem olajcserére, annak ellenére hogy azt mondta tavaly cserélte és azóta nem ment vele 10 000 km-t. Ott szembesített a szerelőm hogy baj van a motorjával. Mennyi reális esélyem van akár a szerelés díját behajtani, vagy akár visszakérni a vételárat és visszaadni az autót. Magánszemélytől vettem.
Segítségeteket nagyon köszönöm!!

Majordomus # 2022.10.15. 21:16

Csak az a szakvélemény rúg labdába akit a bíróság rendelt ki.
.
A felek szakértői véleményét csak a felek előadásaként értékeli.

Kovács_Béla_Sándor # 2022.10.15. 07:58

vita esetén a bíróság milyen szakvéleményt fogadna el.
Amilyet adnak. A bíróság a szakértő kirendelésével - gyakran explicit is - kifejezi, hogy olyan tényről, körülményről kell állást foglalni, amelyhez különös szakértelem szükséges - és ő ezzel nem rendelkezik. Nagyon rossznak kell lennie ehhez képest annaka szakvéleménynek, hogy mégse fogadja el.

Szomorú örökös # 2022.10.15. 04:42

placebo89

Vásároltunk egy 6 éves (220e km, 65%-os akku kapacitás) teljesen elektromos autót februárban magánszemélytől.....milyen lehetőségeim lennének bizonyítani, hogy az autó már akkor is gazdaságilag eladhatatlan volt?

Hogy gazdaságilag eladhatatlan? Minden autót el lehet adni, csak nem mindegy, hogy milyen áron.
A kilométerfutás alapján eléggé rendesen le lehetett ez az autó már harcolva, hiszen évente több mint 35 ezret futott.
Különösen igaz lehet ez egy elektromos autó esetén, mivel még benzinesnél sem kevés ez a futásteljesítmény.
Én tuti nem vettem volna meg, bár gondolom az ára volt a legkedvezőbb számodra. Félek, hogy ez a hajó elment.

Majordomus

Az is kérdés hogy a vevő mennyire volt erről képben? Tudott e az akku valós állapotáról,főleg ha nem hozzáértő?

Talán én pont ezért nem veszek használtan elektromos autót.
Max. hibridet, de ott is inkább az újak között érdemes nézelődni.

Majordomus # 2022.10.14. 20:58

Az is kérdés hogy a vevő mennyire volt erről képben?
Tudott e az akku valós állapotáról,főleg ha nem hozzáértő?

drbjozsef # 2022.10.14. 09:33

placebo89,

Erre a kérdésre csak általánosságban lehet válaszolni jogi szempontból.

Az, hogy 220e kmre 35% kapacitáscsökkenés jut, majd utána a következő 10e kmre már 10% szavatossági kérdés-e, az elsősorban műszaki szakkérdés. Nem tudom mi a gyakorlat villanyautó terén, tartok tőle, hogy kialakult jogi gyakorlat erre nem is igen van még, ezért kérdéses, hogy vita esetén a bíróság milyen szakvéleményt fogadna el.
A használt autónak is meg kell felelnie annak a követelménynek, hogy a vevő az további használatra vásárolja, annak képesnek kell lennie a működésre - ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a használtság mértéke nagyon is számít. Normál, benzines autónál a 200ezer+ km után már elég nehéz szavatosságot érvényesíteni, mert ilyen autónál általában a vevő már saját kockázatára veszi meg. Egy fiatal, keveset futott, jó állapotú aután más az elvárás, mint egy 200e+ km-t futottnál. (Természetesen bizonyos részeire ilyen idős autóra is lehet simán szavatosságot érvényesíteni, de az más kérdés).

Szóval szerintem HA a szakértő szerint NEM kellett volna még erre a kapacitáscsökkenésre számítanod egyáltalán, akkor lehet keresnivalód vita esetén perben is. De őszintén szólva ilyen futásteljesítménynél meglepődnék, ha ezt így jelentenék ki. 200e+ km már olyan terhelés volt az akkumulátoroknak, amely esetén számítani lehet arra, hogy bármikor elromlik, zárlatos lesz, hirtelen veszít a teljesítményéből.

placebo89 # 2022.10.13. 22:30

Tisztelt drbjozsef!

A segítségét szeretném kérni, hogyan lehetne érvényesíteni a szavatossági igényt villanyautó esetén.
Vásároltunk egy 6 éves (220e km, 65%-os akku kapacitás) teljesen elektromos autót februárban magánszemélytől. Most októberben (10e km megtétele után) elvittem diagnosztikai átvizsgálásra, mert a februári állapothoz képest több mint 10%-ot romlott az akku kapacitása. Itt a szakértő megállapította, hogy maga az akku degradacioja már akkor is elfogadhatatlan volt és hiába volt 65%-on, ez várhatóan ilyen ütemben folytatódni fog, szóval kb egy évet nem bír már az autó és a hatótáv is fokozatosan csökkenni fog, illetve vészleállít az autó, stb.
Az akkori vásárlás után csak egy képernyőképem van a diagnosztikáról, amelyen szerepel az alvázszám is.
Mivel a második fél év szavatosságban vagyunk, milyen lehetőségeim lennének bizonyítani, hogy az autó már akkor is gazdaságilag eladhatatlan volt?

(4,2M-ért vettük, az autóba új nem, csak használt akku vehető 3M körüli áron. Úgy érzem, ez már belefér az irreálisan gyorsan romló kategóriába. Illetve azt nem tudom, hogy ez kopó fogyó alkatrész volna?hiszen a legnagyobb igénybevételnek az akkumulátor van kitéve. Viszont a 10e km 10% romlás aránytalan, ha eddig 220e km-t megtett 35% kapacitás vesztéssel.)

Az adásvételin alacsonyabb összeg van, viszont ezen a ponton annak is örülnénk, ha az járna vissza... Ha jogos az igényünk.
Köszönöm előre is válaszát!