Forgalomból történő végleges kivonás. De hogyan??


Atis77 # 2020.06.07. 07:17

Itt valami nem kérek. 2006ban meg illeték mentes volt az üzemben tartói jog bejegyzése. Csak forgalmit kellett fizetni. A forgalmi ám hogy szerepelsz? Tulajdonos vagy üzembentartó? Ha tulajdonos vagy akkor gond nélkül viheted a bontoba ahol némi költség fejében kiallitjak a bontási igazolást. Utána az okmanyirodaban kivonjak a forgalomból.

Kullai # 2020.06.06. 08:19

Tisztelt Szakértők!

A történet valahol 2006-ban kezdődik, amikor (18 évesen) vásároltam egy Opel Astrat. Az akkori tulajdonos elmondta, hogy az autó valamikor lopott volt, de megtalálták és visszakerült az eredeti gazdájához egy AF-es alvázszámmal, amiről mindenféle hivatalos papír is meg volt. A probléma az átírásnál kezdődött, amikor azt mondták, hogy nem lehetek az autó tulajdonosa csak üzembentartóira lehet átírni, de a tulajdonos nem az előző tulaj maradt hanem, nem tudom ki (talán a kormányhivatal? - ez rémlik, de ha nagyon hülyeséget írtam, akkor elnézést kérek). Ettől függetlenül az átírás díját ki kellett ugyanúgy fizetnem mint normál esetben. A forgalmiba az van beleírva, hogy a "törzskönyv kiadása felfüggesztve", tehát nem kaphat törzskönyvet.

Az autó azóta is nálam van, és lassan az élete végéhez közeledik. Eladni igazából megsem szeretném próbálni, mert nincs kedvem mindenkinek magyarázkodni, hogy mi is van az autóval. Inkább kivonatnám a forgalomból és elvinném egy bontóba. Kérdésem az lenne, hogy milyen problémákra számíthatok a kivonatás során, vagy hogy egyáltalán számolnom kell-e problémára.

Válaszukat előre is köszönöm.

drbjozsef # 2020.01.31. 20:26

Ha a tulajdonos engedélye nélkül elvitte, akkor nyilván nem követelhet érte tárolási díjat. Általában. De ha nem közterületről vitte el, akkor ott azért az más is lehet. Ha valaki más magánterületén volt, és önhibáján kívül nem tudta értesíteni a jármű tulajdonosát a terület tulajdonosa, akkor bizonyos körülmények között (!) akár jogszerűen is eljárhatott, és akkor nem lopás a tényállás. És ilyen esetben akár tárolási díj is felmerülhet, aminek mértéke természetesen lehet vita tárgya. Amit végső esetben bíróság dönthet el.

Szóval a körülmények ismerete nélkül nem sok biztosat lehet állítani, csak általánosságokat.

Országút vándora # 2020.01.31. 20:09

Tisztelt dr.B. József!
Én is úgy gondolom, hogy ez lopás. Köszönöm a hozzászólását!

drbjozsef # 2020.01.31. 19:31

Országút vándora,

átvesz gépjárműveket a tulajdonos és üzembentartó beleegyezése és agépkocsik papírjai nélkül?

Ez...ööööö... most így hogy?

Ez itt most önmagában kb. nagyjából a lopás definíciója. Mi az hogy "átvesz" "beleegyezés nélkül" ?

Országút vándora # 2020.01.31. 18:43

Tisztelt Szakértők!
Abban szeretném a véleményüket kérni, hogy legálisan ill.törvényesen jár-e el az autóbontó, ha megőrzésre átvesz gépjárműveket a tulajdonos és üzembentartó beleegyezése és agépkocsik papírjai nélkül? Kérhet-e napi 1000 ft. őrzési díjat (azaz több hónap elteltével többszázezret) a tárolásért? Agépkocsikat nem közterületről szállíttatta el magánszemély.

Előre is köszönöm a hozzászólásokat!

Országút vándora # 2020.01.31. 18:43

Tisztelt Szakértők!
Abban szeretném a véleményüket kérni, hogy legálisan ill.törvényesen jár-e el az autóbontó, ha megőrzésre átvesz gépjárműveket a tulajdonos és üzembentartó beleegyezése és agépkocsik papírjai nélkül? Kérhet-e napi 1000 ft. őrzési díjat (azaz több hónap elteltével többszázezret) a tárolásért? Agépkocsikat nem közterületről szállíttatta el magánszemély.

Előre is köszönöm a hozzászólásokat!

wers # 2019.08.29. 06:15

Elméletileg törzskönyv hiánya nem akadálya a kocsi átíratásának. Az eladó kijelenti, hogy nem találja, vélhetően elveszett.

ergo en gyakorlatilag nem is vagyok a tulajdonosa

Na agyalj tovább, de igen, az vagy. A tulajdonjogot akár szóbeli szerződéssel is megszerezheted, a papír a közigazgatási macerához szükséges.

Ajtowski # 2019.08.28. 11:40

Plusz van meg egy furcsasaga az ugynek: az en adasvetelimen nincs rajta a torzskonyv szama, hiszen akkor ott helyben meg "nem volt meg, nem volt keznel". Tudom, igy is eleg nagy gyokerseg adasvetelizni, de ez sikerult. Igy elvileg az adasveteli hianyos, ervenyessege kerdeses. Viszont az elado meg mar lejelentette az eladast, holott az o peldanyan sem volt a kitoltes pillanataban, ergo valami gikszer van a dologban. Sulyos esetben utolag odairtak, ami okirat hamisitas, vagy az ottani okmanyiroda hibazott hogy elfogadtak anelkul. Erre hivatkozva en elallhatok a nevemre veteltol?

Ajtowski # 2019.08.28. 11:33

Es egy ilyen 15 napon beluli ismetelt eladas eseten nem problema, hogy nincs nalam a torzskonyv, nincs meg a nevemen, ergo en gyakorlatilag nem is vagyok a tulajdonosa?

wers # 2019.08.28. 07:17

Még egy, ha 15 napon belül adod el másnak, az illetéket akkor is fizetned kell, de mást nem.

wers # 2019.08.28. 07:16

mérlegelni kell, hogy mi az olcsóbb, leadni hivatalosan bontónak, vagy vállalni kitudja mennyi bírságot, ha nem íratod át, nem fizetsz kgfg-t, adót ...

Vagy fogsz te is egy palimadarat. (ha ez a madár éppenséggel nem magyar állampolgár, és bejelented az eladást külföldi állampolgár részére... le is tudtad a történetet. Senki nem nézi, a kocsi valóban el hagyta-e az országot, forgalomba lett-e helyezve más országban. Ennél nagyobb kiskaput nem ismerek)

Ajtowski # 2019.08.28. 06:17

Pontositok: a forgalmiban a tulajdonos apja van uzembentartokent jelezve, a tenyleges tulajdonossal irtuk az adasvetelit. Koszonom a gratulaciot, pontosan tudom igy utolag, hogy hulye voltam, azonban valamifele megoldas jobban erdekelne

wers # 2019.08.28. 05:33

a tulajdonos (aki a forgalmiban uzembentartokent van megnevezve) lejelentette

Akkor kitől is "vetted" meg? Az üzembentartótól? Gratulálok. Nem ártott volna a törzskönyvet is megnézni. Tulajdonjogot csak a tulajdonos ruházhat át.

Ajtowski # 2019.08.27. 21:44

Tisztelt Forum!

Egy eleg rossz helyzetbe kerultem, ugyanis:

Vettem bontott tegla aron egy papiros autot, gyakorlatilag roncsot, annyit is ert. Az eladas pillanataban tulajdonos keresere volt forgalombol ideiglenesen kivont allapotban, muszaki lejart (nem is lehet ra tenni mar, el van rohadva). Eredetisegvizsga meg nem volt (en baromira nem szeretnem uzemszeruen a nevemre venni), illetve en meg nem mentem be okmanyirodaba atiratni magamra. Viszont sajnos keszult adasveteli es a tulajdonos (aki a forgalmiban uzembentartokent van megnevezve) lejelentette, az adasvetelin vevokent en szereplek. A forgalmi nalam van, torzskonyv viszont nem, ugyanis az ott van meg valahol naluk. Igy gyakorlatilag magamra se tudom venni.

Az eddigi olvasgatasaimbol kiderult, azt semmikepp nem tudom meguszni igy, hogy vagyonszerzesit kelljen fizetnem, meg meg ilyen-olyan sarcokat, viszont a kerdesem az lenne, hogy mit tudok tenni, hogy ez a dolog minel elobb es lehetoleg minel kevesebbert lekeruljon a nevemrol?

Koszonom!

drbjozsef # 2019.07.25. 05:23

Mi ebben a topikban ezekről a hulladékká vált gépjárművekről cserélünk eszmét, nem azokról az autókról, amelyeket üzemben szeretnénk tartani.

Hivatalosan akkor válik hulladékká, ha kiadták erről az igazolást. Ahhoz pedig kell a beazonosíthatóság. Amint van igazolásod leflexelgetheted a számokat. Addig meg nem. Mi ebben a bonyolult?

Szomorú örökös # 2019.07.25. 05:16

Royal

Igaz, ez a történet nem most volt, hanem még a múlt évezredben, de anno én simán kivonattam a forgalomból a totálkárosra tört autómat. Ezt követően az udvarban elkezdtem az alkatrészeit eladni, kiárulni. Majd mikor már egy épkézláb eladható része se maradt, akkor jeleztem a MÉH telepen, hogy volna egy roncsom, amit le szeretnék adni nekik. Ekkor simán kijöttek egy kocsival, felpakolták és elvitték, majd be kellett mennem, mert kaptam még érte egy kis pénzt is kilóra.

Nem kizárt, hogy ez már jóval másként működik manapság, innen a probléma!

Royal # 2019.07.25. 00:38

Kedves Edömér,

"arról neked kell gondoskodni, hogy a kocsid azonosítható legyen. Te használod, neked kell karbantartani”"

Én ezt magától értetődőnek tekintem minden gépjárművemnél, amit üzemeltetni szeretnék, azonban mint mindennek, az autónak is lejár egyszer az életciklusa és hulladékká válik. Ha ez bekövetkezik, már nem akarom üzemeltetni a továbbiakban, ill. pénzt sem szeretnék rá költeni. Mi ebben a topikban ezekről a hulladékká vált gépjárművekről cserélünk eszmét, nem azokról az autókról, amelyeket üzemben szeretnénk tartani.

Biztos vagyok benne, hogy ebben az országban minden csak pénz kérdése, már azt is megszoktam, hogy minden levegővételért fizetni kell, így természetesen nem kívánom ingyen a hulladékom kezelését sem. De ugye azt te sem gondolod komolyan, hogy a kidobnivaló hulladékot először lakatoltassam ki, újítsam fel, hogy legyen hová beütni az új alvázszámot, valag pénzért üttessem be a számokat, vizsgáztassam le, kérjek új forgalmit a megváltozott alvázszámhoz, majd végül adjak egy valag pénzt a bontónak is, hogy ők is keressenek egy kicsit a bolton. Aki ezt az ügymenetet komolyan gondolja, és helyesli, azt csókoltatom. Egyébként ha tényleg ez a metódus, akkor ez egy kontraproduktív eljárás: ugyanis a kilakatolt autót új alvázszámmal, friss műszakival, miért dobjak ki a kukába, hiszen így már az autópiacra is vihetem, vagy használhatom tovább boldogan. Remélem te is érzed mennyire nincs értelme ennek.

Ha ez baleset vagy korrózió okán nem lehetséges, megvan a hatósági eljárási lehetőség ennek pótlására (vagy kapsz újat)

Ha hatósági eljárás keretében meg lehet állapítani az autó eredetiségét, és lehet kapni új számokat, akkor valószínűleg az is megoldható lenne, hogy az eredetiség tisztázása után mondjuk további hercehurca (és anyagi ráfordítás) nélkül kidobhassam a kukába az autóhulladékot. Persze tudom, tudom, magyarországon vagyunk, ahol a kockát gurítják, a gömböt meg cipelik. Meg persze ez a hivatali pingpongozás is jó bolt sokaknak.

Edömér # 2019.07.24. 07:42

Royal, szerintem te nem érted: arról neked kell gondoskodni, hogy a kocsid azonosítható legyen. Te használod, neked kell karbantartani, és a mindennapi biztonságos közlekedési feltételek biztosításán kívül ide tartozik az azonosíthatóság kérdése is. Nem közlekedhetsz rendszám nélkül, és tenned kell róla, hogy az egyedi azonosító jelek (alváz- és motorszám) kiolvashatóak legyenek. Ha ez baleset vagy korrózió okán nem lehetséges, megvan a hatósági eljárási lehetőség ennek pótlására (vagy kapsz újat). Hogy ez esetleg pénzbe kerül? Igen, ez így van. Még az is lehet, hogy fizetned kell, hogy átvegyék tőled. Valahol ez is természetes. Ha nincs kinyerhető érték belőle, ellenben munka , idő- és pénz ráfordításával lehet megsemmisíteni a roncsot (annak egy része veszélyes hulladék!), akkor miért várod el, hogy a bontós ingyen (vagy ráfizetéssel) dolgozzon neked?

Royal # 2019.07.23. 09:18

"A bontós nem hatóság, hogy megtegye amit előírnak neki, hanem egy vállalkozás."

És az senki szerint sem probléma, hogy vállalkozások kénye, kedvétől, hasznától függ egy hivatalos törvényes ügymenet? Ha megéri neki, akkor le kerül a nevemről a roncs, ha nem éri meg neki, akkor meg így jártam? Milyen eljárás ez?

"Lehet, hogy meg tudsz vele egyezni, hogy mennyiért veszi át. Vagy keress egy másikat"

Ha az alvázszám olvashatatlanná vált, senki nem veszi át semennyiért. Ha törött hiányos értéktelen roncsot viszek, húzzák a szájukat. Mutyisztán, itt is hálapénzt kell fizetnem a bontónak, hogy megtegye ami egyébként a kötelessége lenne? Probléma a hulladékfeldolgozónak, hogy csak hulladékot kap? Akárhányszor felmerült ez a kérdés, valaki gépiesen beírta, hogy "de a bontón keresztül vezet az út". OKé, értettem, de jussunk már ki ebből a végtelen ciklusból, és arra adjon valaki választ, merre kell indulni, ha a bontó megtagadja az átvételt. Mit lehet akkor csinálni?

Royal # 2019.07.23. 07:59

Olyan mintha senki sem akarná megérteni a problémát... A bontó nem autópiac, és engem nem különösebben érdekel hogy keres-e a bontó rajta vagy nem. Ha én törvény szerint akarok eljárni, és a nevemen lévő autóroncstól meg akarok szabadulni, akkor bontóba KELL vinnem. Nincs választási lehetőségem. Ehhez képest odaviszem, és fintorognak, hogy ez a kocsi nem szalonúj. Ez komoly? Miért, mit vártak? Bontóba a végstádiumban lévő menthetetlen autók kerülnek, adott esetben akár olyanok is, amin egy épkézláb eladható alkatrész nincs. Hulladék! Értéktelen fémhalmaz. A tulajdonos PONT azért adja ott le, és nem az autópiacon. Ez a bontó létjogosultsága, alapvető értelme, létezésének egyetlen célja, hogy a hulladékká vált autót átvegye, feldolgozza, és igazolást állítson ki erről. Nem hiszem el, hogy ezt az összefüggést senki nem érti!

Megtagadhatja, sőt meg is kell tagadnia a gépjármű átvételét, amennyiben az nem azonosítható 100%-osan.

A fenti idézettel tökéletesen egyetértek. Viszont az a helyzet, hogy az azonosítószám, mondjuk egy közúti baleset következtében sérülhet, vagy idősödő autónál, egyszerűen megeszi az idő, elrohad, olvashatatlanná válik, és ez ellen -akármilyen gondos is vagy- tenni nem lehet. Mintha erre a lehetőségre nem gondoltak volna a törvényhozók, legalábbis még senki sem mondott rá értelmeset, mi a teendő ilyen esetben. Azért az elég abszurdan hangzik, hogy az idők végezetéig fizetni kell az adókat, járulékokat egy olyan autó után, ami már annyira szar, hogy a bontó sem veszi át.

Edömér # 2019.07.23. 06:32

Kedves Royal,
"Én úgy gondolom, hogy a bontó ebben az ügymenetben hatóságként és hulladékkezelőként működik közre, nem profitorientált vállalkozásként." - ez nem így van. A bontó nem hatóság, nincsenek hatósági jogosítványai, nem más, mint egy hulladékhasznosító cég.
Megtagadhatja, sőt meg is kell tagadnia a gépjármű átvételét, amennyiben az nem azonosítható 100%-osan. Ez teljesen jogos elvárás. Ha nem így lenne, legálisan adhatnák el pl a lopott autókat a bontókban, miután azonosíthatatlanná tették az azonosítószámokat.
"Ez olyan, mintha az autóbuszvezető nem engedne felszállni, mert ő megválogatja az utasait" - simán megválogathatja, ha nem felelsz meg az utazási feltételeknek. Értsd: nincs jegyed/bérleted, ittas vagy, koszos satöbbi.
"mivan, ha bontó megtagadja az átvételt. Hová lehet fordulni ilyenkor?" Sehova. Gondoskodj róla, hogy a kocsi azonosítható legyen.

Royal # 2019.07.22. 21:43

Kedves Wers

„Ha hiszed, ha nem, a bontós is pénzből él. Majd megmondja neked, hogy a lefosztott kocsidat milyen feltételekkel veszi át, és ad róla igazolást.”

Ez szuper. Ezekszerint ha a kocsimon átgangol egy fullra rakott pótos ifa, és szó szerint szarrá törik, akkor a teóriád szerint az örökre a nevemen marad, mert a bontó profitérzékenysége miatt, már csak azt hajlandó átvenni, amin keresni is fog. Én úgy gondolom, hogy a bontó ebben az ügymenetben hatóságként és hulladékkezelőként működik közre, nem profitorientált vállalkozásként. Tisztába kéne tenni: bontóba általában nem több milliós sérülésmentes szalonállapotú autókat visznek az emberek, hanem olyat ami roncs. Roncs definíciója: hiányos, rozsdás, törött, nem felel meg a műszaki követelményeknek, elrohadtak a hatósági azonosítók, menthetetlen szerkezeti állapotban van, és/vagy a piaci értékének sokszorosát kéne rákölteni, egyszerűen nem éri meg üzemben tartani. Mivel az állampolgárnak ilyenkor a bontó az egyetlen törvényes lehetősége, hogy megszabaduljon a nevén lévő autóhulladéktól, nem tagadhatják meg az autó átvételét, vagy ha igen, akkor a törvényi szabályozással valami baromi nagy probléma van. Ez olyan, mintha az autóbuszvezető nem engedne felszállni, mert ő megválogatja az utasait. Vagy olyan, mintha a kukás ezentúl nem lenne hajlandó elvinni a kommunális szemetedet, mert nem dobtál be neki a kukába egy kiváló állapotú led tévét. Nonszensz.

„bontó hiteles igazolása, hogy átvette, és megsemmisíti”

Szebi76 kollégát és engem is az érdekelne, mivan, ha bontó megtagadja az átvételt. Hová lehet fordulni ilyenkor?

wers # 2019.03.08. 08:22

Jogszerűen végleges kivonás a magyar forgalomból két úton lehetséges

  1. bontó hiteles igazolása, hogy átvette, és megsemmisíti
  2. a gépjármű külföldre történő kivitele, ami vagy egy külföldi lakóhellyel rendelkező személy/cég mint vevő, vagy a tulajdonos szándéka a gépjármű külföldön történő forgalomba helyezése - itt kell bizonyítani, vagy lenyilatkozni a kitelepülést vagy szándékát.

Első esetben végleges a kivonás, második esetben átmeneti, azaz akkor lesz végleges mikor a magyar hatóság értesítést kap a külfölditől a forgalomba helyezésről. Nem feltétel hozzá a Z rendszám igénylése.

szebi76 # 2019.03.07. 16:36

Tisztelt Jogosok!

A problémám a következő: a tulajdonomban lévő személygépkocsi műszaki érvényessége lejár, műszakija csak akkor lehetséges ha új alvázszámot üttetek be ugyanis a korróziónak köszönhetően az alvázszám át lyukat. Ennek a költsége kb. 80000 ft lenne, de én már nem akarok ennyit költeni az autóra, szóval szeretném végleg kivonatni a forgalomból. Csakhogy ehhez a procedúrához szükséges lenne egy hivatalos átvételi elismervény a bontó részéről, amit az alvázszám részleges hiánya miatt nem tud kiállítani, és a gépjárművet emiatt nem tudja átvenni.
Mit tudok tenni ebben az esetben? Hogyan szabaduljak meg az autótól anélkül hogy nagy költségbe verjem magam?
Válaszokat előre is köszönöm