Autó adás-vétel szabályai - Mit tehet az ember,ha a rejtett hibákat nem mondja az eladó?


ius latratus # 2014.04.28. 14:33

"Az adásvételire ráírtuk, hogy kipróbálta, és adott naptól garanciát nem vállalok. "

Na, azt viszont hiába írtátok rá, az a kikötés semmis. Szavatosságról kellene beszélni, de különösebb dolgod ebben az esetben sincs.
Egyelőre.
Nem fogyasztói szerződésről van ugyanis szó, így elég macerás dolga lenne a vevőnek.

Zsani66 # 2014.04.28. 13:38

Szeretnék segítséget kérni.
Eladtam autómat 1 hónapja, közöltem milyen hibái vannak az autónak, a hölgy hozzáértő szakemberrel jött, átnézték majd az általam tudott hibákról tájékoztattam, illetve ki is próbálta az autót. 97-es évjáratú autóról beszélünk, amiről tudni kell, hogy ilyen idős gépjárműnél már előfordulhatnak felmerülő problémák. A múlthéten felhívott engem, hogy elvitte szerelőhöz és, hogy nagyon sok minden probléma kiderült, amiről én NEM tudtam. Hozzáteszem nem úgy adtam el, hogy megszeretnék tőle szabadulni, csak hitelkiegyenlítés miatt szükségessé vált eladnom. Ilyenkor mi a teendőm, van valamilyen kötelezettségem? Az adásvételire ráírtuk, hogy kipróbálta, és adott naptól garanciát nem vállalok. Köszönettel; Zsani

danika.vw # 2014.04.27. 19:24

Tisztelt Fórum,

minap eladtam 20 éves autómat, az új tulajdonosnál hazafelé menet megadta magát a turbó. Adás-vétel elött cirka 50km-t autóztunk együtt amikor is semmi baja nem volt az alkatrésznek. Az új tulaj viszont azt akarja hogy én csináltassam meg. Terhel engem egy ilyen korú autónál bármi féle kötelezettség? A választ előre is köszönöm.

NYUSZÓKA123 # 2014.04.17. 21:02

Tisztelt fórum

Szeretném megkérdezni,hogy miva olyankor ha eledok egy 1987-es évjáratu autó, mehtekintet állapotba 2014.05.18.án. .Mindent elmondva a vevőnek ,mit kell fel újitani ,és hívatalos adás -vételi szerződéssel. A tisztelt vásásárló így közel egy hónap mulva felhívja a férjemet ,hogy folyik a hütő mert valami ragasztva volt és szétmen. A hütő kb. két éve volt cserélve és nekem nem folyt ,mikor megtekinteték akkor is be volt inditva és átnézték. A tisztelt vevő fenyegetve kéri ,hogy téritsük meg a kárát mert ez rejtett hiba, vagy adjuk vissza a vétel árat. A gépkocsi állitolag még nincs átíratva .
Kérném szíves tanácsukat. köszönettel

guba" # 2014.04.17. 12:58

Nem valószínű.
Ha a hengerfejtömítés rossz akkor ugyan előfordulhat, hogy a hengerbe bejut a hűtőfolyadék, de ugyanekkor sűrítési ütemben meg nyomás alá kerül a víztér, megszűnik a keringés, és azonnal felforr a hűtőközeg. Vagyis ebben az esetben három hónapot aligha tudna működni egy autó.

A hűtőfolyadék elvileg persze kifele is szivároghat, de akkor annak általában látható nyoma van. Csöpögés.

Atis77 # 2014.04.16. 22:36

Eheti ha nem jól rakták össze a motort, esetleg silány olcsó hengerfej tömítést használtak.

guba" # 2014.04.15. 16:58

Néhány dolog biztosan nem stimmel itt:

Ha a vezérműszíj átugrik, akkor tönkremehetnek a szelepek és a vezérműtengely, de ettől még a motor szükségszerűen nem kezdi el enni sem a vizet sem az olajat.
A hengerfejet ezért nem kell "síkolni" és ebből az okból szimeringet és vízpumpát sem kell cserélni.
Valószínűleg egy jóval többet futott kocsiról lehet itt szó.

Hogy mit lehet még tenni, az az ügy sokkal részletesebb és főleg alaposabb ismeretében lenne eldönthető.

Gregory33 # 2014.04.13. 11:16

Tisztelt Fórum!

Az én gondom, lehet, hogy sablonos, de ki tudja...
3 hónapja vettem egy autót amely 2000-es évjáratú, ténylegesen 178000 kilométert futott. Az eladó cég annyit mondott az autó előéletéről, hogy ugrott a vezérlés szíj és így a motor jócskán károsodott. Tehát a hengerfejet sikoltatja, új szelepeket, szimeringeket kap, új olajjal és hűtővízzel, vízpumpával és vezérműszíjjal. Ezeket a sikoltatás kivételével láttam is, tehát nem gondoltam, hogy ez lesz a vége. Ugyan is a 3 hónapos használat során kiderült, hogy az autó a gyári értéket jócskán meghaladó mértékben eszi az olajat és a hűtővizet. Ennek következménye lett az is, hogy BONTOTT!! vezérlésmódosító is tönkre ment ami egymaga 40 ezer forintos tétel. Egy teljesen kívülálló szerelőt kérdeztem meg, hogy az adott fogyasztási értékek ész szerűek lehetnek e, mire a válasza egyértelműen nem volt.
A dolgot többször jeleztem az eladó cég felé, aki nyitottságot mutatva, mintha halogatni akarná a dolgot. Konkrétan elmondtam neki, mi a hiba, de a cég szerelője képtelen időpontot adni a jelenség kivizsgálására. Mivel az adásvételin nem szerepel erre vonatkozóan semmit és az eladó elmondása szerint egy részben felújított motorral rendelkező, frissen szervizelt autót adott át nekem, természetesen állítja, hogy én hajtottam szét az autót és erről ő nem tehet. Mit tudok tenni ez ügyben, ha a felelősség egyértelműen nem az enyém?

Gregory33 # 2014.04.13. 11:16

Tisztelt Fórum!

Az én gondom, lehet, hogy sablonos, de ki tudja...
3 hónapja vettem egy autót amely 2000-es évjáratú, ténylegesen 178000 kilométert futott. Az eladó cég annyit mondott az autó előéletéről, hogy ugrott a vezérlés szíj és így a motor jócskán károsodott. Tehát a hengerfejet sikoltatja, új szelepeket, szimeringeket kap, új olajjal és hűtővízzel, vízpumpával és vezérműszíjjal. Ezeket a sikoltatás kivételével láttam is, tehát nem gondoltam, hogy ez lesz a vége. Ugyan is a 3 hónapos használat során kiderült, hogy az autó a gyári értéket jócskán meghaladó mértékben eszi az olajat és a hűtővizet. Ennek következménye lett az is, hogy BONTOTT!! vezérlésmódosító is tönkre ment ami egymaga 40 ezer forintos tétel. Egy teljesen kívülálló szerelőt kérdeztem meg, hogy az adott fogyasztási értékek ész szerűek lehetnek e, mire a válasza egyértelműen nem volt.
A dolgot többször jeleztem az eladó cég felé, aki nyitottságot mutatva, mintha halogatni akarná a dolgot. Konkrétan elmondtam neki, mi a hiba, de a cég szerelője képtelen időpontot adni a jelenség kivizsgálására. Mivel az adásvételin nem szerepel erre vonatkozóan semmit és az eladó elmondása szerint egy részben felújított motorral rendelkező, frissen szervizelt autót adott át nekem, természetesen állítja, hogy én hajtottam szét az autót és erről ő nem tehet. Mit tudok tenni ez ügyben, ha a felelősség egyértelműen nem az enyém?

guba" # 2014.04.12. 09:56

Tisztelt bertike83!

Igen, ezért is javasoltam, hogy egy márkaszervizbe vigye el az autót. Két rövid megjegyzésem lenne:

  1. Javíthatatlan autó gyakorlatilag nincsen, csak legfeljebb olyan sokba kerülne, hogy nem érné meg.
  2. Egészen ritka kivételektől eltekintve a mai autók már nem rendelkeznek a klasszikus értelemben vett "alvázzal", mert ezek önhordó karosszériák. Ebből fakadóan "komplett alvázcseréről" beszélni szakmaiatlan és értelmetlen.
bertike83 # 2014.04.11. 17:51

Köszönöm a gyors választ Ügyvéd Úr. Egyébbként az autó tényleg javíthatatlan. Csak komplett alváz csere segítene. De annyiért meg már új autót lehet kapni.

guba" # 2014.04.11. 07:38

Tisztelt bertike83!

Nagy valószínűséggel igen. Azt javaslom, hogy egy márkaszervizbe vigye el állapotfelmérésre. A kocsi jelenlegi állapotát rögzítsék képfelvételen is. Jegyzőkönyvben rögzítsék a hibákat és a várható javítási költségeket is. Ennek ismeretében lehet az eladóval szemben megfogalmazni a szavatossági igényt. Ehhez viszont már jobb, ha egy ügyvédet bíz meg. A javítást egyelőre nem célszerű elkezdeni akkor sem, ha egyébként lehetséges.

bertike83 # 2014.04.09. 16:03

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Egy hete vásároltam egy személygépkocsit autókereskedésben. Az első váznyúlványai baleset veszélyesek amit én nem vettem észre mert szabad szemmel nem látható egy kis rozsdán kívül semmi. A karosszériás akihez elvittem hogy javítsa ki a rozsdás részt azt mondta hogy mozog az egész eleje és javíthatatlan. Mit lehet tenni ilyen esetben? Tudok e élni a szavatossági jogommal? Válaszát előre is köszönöm.

imike72@gmail.com # 2014.04.04. 19:21

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Segítséget szeretnék kerni.3 hete vásároltam egy autót ami mint később kiderült nem teljesen olyan mint a hirdetésben leírtak.A hirdetésben szerepelt rozsdamentes klíma megkímélt.Ehhez képest elvittem állapotfelmérésre ott mondták a hibákat. Egr szelep megpiszkálva,klíma nem is fog működni mert nincs benne ventilátor,intercooler és turbó ezekből csöpög az olaj,kormányösszekötő szétvan.Es ami a lényeg,hogy szétvan rohadva az alja a kocsinak.A futott kilométer sem reális 155555 km.Az autó amiről beszelek egy 2001 évjáratú Fiat Brava 1.9 JTD 105 Elx. Lehetséges visszakövetelni az autó vételárát és a felmerült költségeket. Ill. milyen lehetőségeim vannak.Nem magánszemélytől vettem.

Válaszát előre is köszönöm.

guba" # 2014.04.02. 14:46

Bármilyen műszaki probléma nem alapoz meg szavatossági igényt. Ha tehát csak annyit adott elő a vevő, hogy műszaki problémái vannak, akkor erre az adekvát válasz az, hogy 12 éves kocsinál már ilyesmi előfordulhat.
Ha olyan hibát tud bizonyítani, amely az adásvétel idején már fennállt és nem nyilvánvaló, vagy nem következik az autó korából és elhasználtságának mértékéből, akkor elképzelhető. Az a tény, hogy egy szerelő is átnézte, csak akkor lényeges, ha olyan jellegű hiba okán akar igényt érvényesíteni a vevő, ami elvárható körültekintés mellett fel kellett volna, hogy tűnjön neki, vagy ha műszeres diagnosztikai vizsgálatot is végzett.

pepiseki # 2014.03.30. 16:04

Tiszteletem!
A következő kérdéssel fordulnék Önökhöz.
Magánszemélyként eladtam egy 12 éves gépjárművet melyet a vevő szerelővel is átnézetett(erről papír nem készült de tanúk vannak rá) majd vásárlást követő 5 nappal jelezte a vevő, hogy műszaki problémái vannak a gépjárművel és én vegyem vissza amitől elzárkóztam. A mostanában érvényben levő adás-vételi szerződés készült. Amiről csak tudtam tájékoztattam a vevőt. Terhel engem valami felelősség pláne hogy a saját szerelőjével átnézette vétel előtt? Köszönettel.

guba" # 2014.03.25. 20:10

Már nem érvényesíthető és ilyen korú autó és ilyen jellegű hiba esetén elévülési időn belül sem lett volna sok esély rá.

kaldoska # 2014.03.23. 20:38

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Kedves Fórumozók!

2013. júniusában magánszemélytől megvásároltam az akkor még 15 éves első személygépkocsimat 500.000 Ft-ért. Számos körülményről tájékoztatott az eladó, de arról nem, hogy a jármű alváza igen jelentősen korrodált (négy alváznyúlvány, egy kerékív, és mindkettő küszöb).

Szerencsétlenségemre a családi ismerős szerelő, akit segítségül magammal vittem, ezt nem vette észre, és később a vezérlés, olaj és a szűrők cseréjét követően is csak "kisebb javítani valóként" utalt rá, bagatellizálta. Mivel máshol lakok, más szerelőhöz vittem ezután.
Amikor októberben karosszériáshoz vittem a járművet, az első mester 170.000, a második 200.000 Ft-os javítási árajánlatot adott.

Azt mondták, hogy ez biztosan régi kezdetű rozsdásodás, és vízben állt, vagy Angliában volt évekig. A jármű a papírok szerint az első forgalomba helyezéstől kezdve végig Magyarországon volt.

Több bejegyzésben is olvastam, hogy féléves a szavatosság magánszemélyek közötti adásvétel esetében, ami azóta már eltelt, bár bevallom, nem is gondoltam ilyen lehetőségre.

A kérdésem az, hogy ennyi idővel később érvényesíthető még bármilyen követelés az eladóval szemben?

A szerződésünkben szerepel az a mondat, hogy az eladó a vevőt a gépjármű műszaki állapotáról, (esetleges) sérüléseiről tájékoztatta, aki ezt tudomásul vette.

Köszönöm!
Kaldos

guba" # 2014.03.16. 17:07

tiglinc, ha a hibák nincsenek kijavítva, ne is vegye át az autót, csak rögzítsék egy jegyzőkönyvbe a hibákat. Kijavítást, kicserélést, árleszállítást lehet kérni, végső soron elállhat a szerződéstől. Ha a kereskedő vitatja a hibákat, akkor a peren kívüli eljárások nem szoktak eredményt hozni.

guba" # 2014.03.16. 16:56

Sipir! A dolognak két megoldása lehet, vagy megvárja, amíg a kereskedő átadja a szerződés egy példányát, vagy, ha ez ésszerű időn belül nem történik meg, akkor eláll az adásvételtől.

tiglinc # 2014.03.15. 11:54

Tisztelt Hozzáértők!

Kereskedésben vásároltam egy használt autót. Átnéztük, lefoglalóztam. A foglaló papíron a rendes vételár szerepel. Ez után egy hét múlva mentem, kifizettem a teljes összeget. Amik felmerültek problémaként:

  • A km óra állása 50.000km-mel eltért felfelé a meghirdetettől (és emlékeim szerint az átnézéskor kijelzettől). A kereskedő szerint meghirdetéskor is annyi volt, de ennek tudom bizonyítani az ellenkezőjét.
  • 2km után EGR szelep hibája lett (kereskedő vállalta a kijavítását. ~40.000Ft a költsége), valamint a kettős tömegű lendkerék haldoklása elég érezhető lett, pedig egy héttel leőtte nem éreztünk komolyabb bajt (ennek a kijavításáról hallani sem akarnak ~elvileg 300.000 Ft, de redukálható kb 60.000 Ft-ra a költség). Illetve apróbb hibák, amik csak akkor kerülnek bele az ügybe, ha per lesz.
  • Forgalmi engedélyben az autó színe eltér az eredetitől (mondjuk ilyet már láttam)
  • Az autó 1 év garanciával volt hirdetve, ami a kereskedő szerint azzal, hogy engedett az árból, eltűnt. Tudom, hogy a PTK szerint szavatosság ilyenkor is van, de az 50.000Ft-os árengedmény alkualapja egészen más volt.
  • Nem kaptam állapotlapot az autóról
  • Nem kaptam számlát az adásvételről
  • Az adásvételi szerződésre alacsonyabb ár került, mint a ténylegesen kifizetett (mivel nem jelentős az eltérés, ezért nem foglalkoztam vele eddig)

Hirtelen ennyi jut eszembe. Hétfőn megyek az autóért, megvizsgálom, mi lett kijavítva a hibák közül. Amennyiben a két nagy értékű dolog nem lesz megcsinálva, jogi lépéseket teszek. Ennek a pontos menetéről szeretnék érdeklődni. Kérem, írják le részletesen, mit kell ilyenkor pl. a vásárlók könyvébe írni, milyen sorrendben kell a hatóságokat megkeresni, és melyik hatóságtól mit várhatok, illetve milyen követelésem lehet a kereskedővel szemben. Segítségüket előre is köszönöm!

Sipir # 2014.03.13. 10:16

Tisztelt dr guba, Látom a fórumos hozzászólásokat a segítségét szertném kérni a következőkben:

Vásároltam egy wolsvagen autot egy kereskedéstől viszont mivel ő 2héten belűl adta el nem volt átírva az ő nevükre így a forgalmiban egy magán személy tulajdonos szerepel. Amikor én megvásároltam már volt egy személlyel adásvételije a kereskedőnek viszont egy köztes adásvételi szerződés az okmányiroda szerint hiányzik ami ugye az én átíratásomnál derűlt ki! Napok óta hiteget a kereskedő, hogy intézkedik és már 1 hét telt el viszont ugye nekem 2 héten belűl kellene átíratnom amit nem engedélyeznek a hiányzó adásvételi miatt. Mit tudok tenni ebben az esetben? Hol tudnék lépni az ügyben esetleg van e valami megoldás?
Köszönöm előre is a segítséget

guba" # 2014.02.22. 19:18

Ha a hiba a működést nem befolyásolja és megszüntetni nem sikerül akkor egy árleszállításban érdemes megegyezni. Jelentéktelen hiba esetén nincsen lehetőség kicserélésre, vagy elállásra.

amatőr99 # 2014.02.20. 18:26

Tisztelt Ügyvéd Úr,

az új autóra 3 éves koráig fennálló szavatosság szerint az olyan hibát amit igazoltan jeleztem 10 hónapos korában és a mai napig fennáll, kötelességük-e orvosolni? Motorból érkező furcsa zavaró hangról van szó, mely először a szervíz szerint turbó probléma volt, majd üzemanyagcső csere lett, végül a nagynyomású szivattyúra fogják. Megoldani nem sikerült. Kizáró ok-e, hogy 2 éves garancia utáni szervízt, igazoltan egy független Bosch szervízben végeztem?

köszönettel,amatőr99

amatőr99 # 2014.02.20. 18:26

Tisztelt Ügyvéd Úr,

az új autóra 3 éves koráig fennálló szavatosság szerint az olyan hibát amit igazoltan jeleztem 10 hónapos korában és a mai napig fennáll, kötelességük-e orvosolni? Motorból érkező furcsa zavaró hangról van szó, mely először a szervíz szerint turbó probléma volt, majd üzemanyagcső csere lett, végül a nagynyomású szivattyúra fogják. Megoldani nem sikerült. Kizáró ok-e, hogy 2 éves garancia utáni szervízt, igazoltan egy független Bosch szervízben végeztem?

köszönettel,amatőr99