Autó adás-vétel szabályai - Mit tehet az ember,ha a rejtett hibákat nem mondja az eladó?


Mik01 # 2012.10.27. 08:20

Szép napot! A következőben szeretnék sürgősen segítséget kérni: lefoglalóztam pár nappal ezelőtt egy Ausztriából behozott 11 éves autót, amit a kereskedő fog névre írni. Óra állás szerint 80000 km van benne. Amit ott tudtunk, átnéztünk rajta, de nyilván megemelni nem tudtuk például, hogy alá nézzünk. Idő közben alvázszám alapján lekértem a kocsi adatait, amiből az derült ki, hogy garanciális javítás 2002-ben volt utoljára, másfél évesen, akkor 15e km volt benne. Kérdésem a következő: mivel hétvégén foglalóztam le az autót, szervizben nem tudtam átnézetni. Viszont mindenképpen szeretném ezt megtenni. Mi van akkor, ha átvétel után kiderül, hogy az autó sokkal jobban megvan törve, mint azt állították, illetve km óra állás sokkal több, vagy valami olyan hibája van, ami miatt akár százezreket kéne ráköltenem a kocsira? Lehet-e az adásvételibe olyat belefoglalni, hogy mivel hétvégén veszem át az autót, az első munkanapon én átnézetném, és amennyiben komoly baj van, az eladó köteles visszavenni a járművet és visszafizetni az árát? Esetleg ha még az adásvételi szerződés aláírása előtt át tudnám nézetni, és akkor derülnének ki hasonlók, akkor jogosan követelhetném-e vissza a foglaló összegét? Illetve ilyen esetben, mivel már a nevemen lesz az autó és a biztosítás is meg lesz kötve, mi a teendő? A foglalón az áll, hogy amennyiben a vevő az eladó hibáján kívül eláll a vételtől, a foglaló az eladót illeti meg. Nagyon köszönöm a segítséget!

klauka # 2012.10.14. 08:59

Én segítséget szeretnék kérni SÜRGŐSEN!!! Én vettem egy autót de nem a tulajtól vettem hanem akitől én megvettem ő vette a tulajtól. Na most én 3 részletben vettem meg a kocsit. Az adásvételit nem tudták a mai napig sem leadni mivel nem jól lett kitöltve az adásvételi,az én adataimat nem írtuk rá és a köztes adásvételit sem hajlandók oda adni amit a tulajjal írtak amíg ki nem fizetem a fenálló összeget nekik... Na most, mivel a páromnak létszükséglet az autó a munkája miatt én hogyan tudnám ezt eladni vagy elcserélni úgy hogy ne legyen belőle bajom? Mivel akitől vettem az ő neve már az okmány irodában van mivel a tulajdonos már leadta az adásvételit rég csak ő nem íratta át... Én viszont írtam vele egy papírt 2 tanúval hogy x időn belül a maradék összeget kifizetem nekik. Akkor az a kérdésem hogy mit tudok én most csinálni hogy a kocsit sem tudom használni mert az átírás miatt ki lett vonva és el sem tudom adni mivel nem adják oda a kösztes adásvételit de fizetni sem tudok nekik mivel nem tud a párom dolgozni menni így és a határidő sürget... Előre is köszönöm!

Patrícia99 # 2012.09.27. 16:48

Kedves Fórumozók!

Röviden leírnám történetünket. Pár nappal ezelőtt eladtunk egy teljesen törésmentes autót (körbemérték festékmérővel a vevők is), amiben 75.000.km volt. ( 2007.5 havi az autó , 2010 májusig WV márkaszervízben szervízelt, akkor volt benne 53.000.km, majd 2011ben a műszakin 64, most pedig 75) Mi 2. tulajdonosként vettük az autót 2008. áprilisában 25000 km-el a WV. konszern használt autó szakágától, amin még két év garancia volt (természetesen ha a 30.ezres szervizt ott végeztetem). Nem szaporítván a szót, második autóként volt használva(szinte csak a városban) és makulátlan állapotban adtuk el, amit a Vevő is elismer/t. Tegnap felhívott minket, miszerint egy vidéki szaki szerint az autó computere egy furcsa dolgot írt és ebből ő arra következtet!!!, hogy babrálták az órát. Mi készséggel álltunk rendelkezésre, de a helyzet több, mint megalázó. A jövő hét folyamán beviszi egy WV márkaszervizbe és akkor jelentkezik újra. Kérdésem a következő lenne: én mint magánszemély adtam el az autót, tehát rám a Ptk. azon rendelkezése vonatkozik, hogy 6 hónapig felelek a rejtett hibáért, de annak meglétét a vevő kell,hogy bizonyítsa. Ilyen rejtett hibát nem tud felmutatni, állítása szerint is makulátlan műszakilag az autó és törésmentes. Az autó 60ezres szervizét már nem a márkakereskedőnél végeztettük, de számlával és szervizkönyvi bejegyzéssel tudjuk bizonyítani.A teljesség kedvéért a kocsin még a gyári féktárcsa van (ami csak felszabályozásra került eddig, a fékbetétek voltak cserélve még a márkaszervizben 2010-ben, még most sem kopottak, a váltó, mint a vaj és egyetlen bőr rész nincsen megkopva....tehát több dolog is bizonyítja,hogy a kocsiban ennyi km van) Én azt mondtam az Úrnak, hogy pereljen be, mert alattunk ennyi km. lett a kocsiba téve, állok elébe és én viszontkeresetet nyújtok be rágalmazásért. Történetemet csak azért osztottam meg, mert eladtunk egy festetlen, sérülésmentes autót makulátlan műszaki állapotban, új akksi stb. Erre megrágalmaz a vevő egy ilyen dologgal, úgy, hogy nem kevés pénzt engedtünk neki, mivel külföldre szándékozom menni fél évre és feleslegesen állt volna itt a kocsi. Azért írtam ezt le, mert nem csak a vevőket, hanem az eladókat is érheti kellemetlen meglepetés! Köszönöm a figyelmet!

Gaabor.hu # 2012.09.24. 15:40

A használt autónkat el akarjuk adni és egy fiatalabbat vásárolni. Én vagyok a tulajdonos, a feleségem az üzembentartó. Az újnál mindkettő a feleségem lenne. Még nem döntöttük el, hogy eladás után veszünk egy másikat, vagy beszámíttatjuk mostanit. Milyen illetékeket és szja-t kell fizetni ebben a két esetben és melyikünknek?

Szabolcs78 # 2012.09.20. 14:17

tozso72:

"Májusban eladtam egy robogót és ma jelentkezett a vevő"

  • Szeptember vége van, 4 hónap eltelt. Hol volt eddig? Ennyi idő alatt bőven széthajthatta, megbuherálhatta, vigye, ahová akarja!

"Hiba lista :
Karburátor, nem megfelelő gyújtógyertya,szimering,főtengely,varió tárcsa."

  • Műszaki szakértő a csóka? Ha nem, hogy gondolta szétdönteni? Miből gondolja, hogy ezekkel gond van?

"A motor ezekkel a hibákkal nem működött volna."

  • Kész a válasz.

"Sajnos a szerződésben nem szerepel a rejtett hiba kitétel."

  • Na, ehhez ügyvéd kell, de szerintem a rejtett hiba attól problémás, hogy rejtett ... ha egyáltalán nem sufnituninggal sikerült kifektetni a robogót.

"Nyerhet pert a vevő ellenem?"

  • Pénzben - tudomásom szerint - kb 100.000 ft-os befektetés már előre a vevő részéről egy ilyen per. Időben kb fél év, mire történik valami, de szerintem ebből ő jól nem jön ki.
Atis77 # 2012.09.20. 05:06

tozso72

Hagyjad már! Május óta úgy cseszte szét, ahogy akarta ne foglalkozz vele. El kell hajtani.

tozso72 # 2012.09.19. 07:32

Üdv!

Májusban eladtam egy robogót és ma jelentkezett a vevő, hogy egy roncsot vett.
Hiba lista :
Karburátor, nem megfelelő gyújtógyertya,szimering,főtengely,varió tárcsa.

A motort kipróbálta!
A motor ezekkel a hibákkal nem működött volna.

Sajnos a szerződésben nem szerepel a rejtett hiba kitétel.
A motor tökéletesen működött eladáskor.

Nyerhet pert a vevő ellenem?
Köszönöm a választ!

gorcsev2 # 2012.09.14. 13:26

Köszönöm a gyors választ!

Az eredeti állapot visszaállításáról azóta lemondtam, mivel beszámítottak egy Passatot, amit a cégem már számlán eladott nekik, így könyvelési bonyodalmakat is okozna az ügy.

Az Audi egyébként hibátlan, és kevés kilométeres, ezért szívesen megtartanám, valószínűleg az újrafestést parkolási, vagy párhuzamos közlekedési balesetek indokolták, mert sem frontálisan, sem hátulról nem sérült. Ügyvédem szerint a kereskedő hivatkozhat az esetleges perben arra, hogy az Audi az újrafestett állapotában is megér ennyit, amennyiért vettem. Viszont én azt gondolom, ilyen autónál és ilyen árkategóriában (6M Ft) jogom lett volna választani, hogy kell-e nekem egy újrafestett gép, akár "olcsóbban" is, vagy nem kell. Ettől a lehetőségtől fosztott meg a kereskedő, és úgy gondolom, ezért anyagi felelősséggel tartozik.

Ön mit gondol ezzel a védekezési lehetőséggel kapcsolatban? Megállná a helyét?

guba" # 2012.09.14. 12:54

Hibás teljesítés miatt lehet árcsökkentést követelni, amennyiben úgy gondolja, hogy ezzel a hibával együtt is megtartaná az autót, vagy elállhat, mivel az kétségtelen tény, hogy egy újrafestett autó soha nem lesz egyenértékű egy gyári fényezésűvel. E mellett megtévesztésre vagy közös tévedésre hivatkozással megtámadhatja a szerződést, ekkor siker esetén a jogkövetkezmény szintén az eredeti állapot visszaállítása lehet. Jó esélye van a sikerre, mivel a hiba egyértelmű és a keletkezés ideje sem vitás.

gorcsev2 # 2012.09.13. 19:13

Tisztelt Ügyvéd úr/hölgy

Internetes hirdetés alapján vásároltam egy nagyobb értékű, 4 éves Audi A6 autót cégem számára. A kereskedő kft hirdetésében úgy hirdette az autót (lementettem, be tudom mutatni!), hogy szó szerint idézem: mintha új autó lenne. A kereskedő tőlem 300 km-re van, így egyszer tudtam elutazni megtekinteni az autót, majd másodszor, amikor az átutalás megtörténte után elhoztam azt. Ez tegnap este történt. Ma elvittem az autót az itteni Porsche márkakereskedésbe, ahol megállapították, hogy az autó KÖRBE lett festve, (nem volt karambolos, jó állapotban van műszakilag, de mindkét oldalát átfestették ismeretlen okból) amely javításokat a budapesti márkaszerviz (Porsche Buda) végezte biztosítás terhére, de a szervizkönyvbe nem írta be. Az autó egy multi cég menedzserének használatában álló flottaautó volt, amelyet a kereskedő, aki nekünk eladta a (saját kft-jének nevében, de nem volt a nevére íratva), valószínűleg árverésen vett meg. A kereskedő cég ügyvezetőjét persze már ma reggel 9 előtt felhívtam, hogy elállok a vásárlástól, vagy árkompenzációt kérek a felmerült értékcsökkentő körülmény miatt. Ő mereven elzárkózott ezektől,("nem egy csomag cukorról beszélünk, ezt nem lehet visszacsinálni") először tagadta a festés tényét is, majd amikor beszereztem a javítási adatokat a Porsche archívumából, azóta arra hivatkozik, hogy a flottakezelő őt erről nem tájékoztatta, így ő nem felel ezért, szerinte "egyébként is az autó tényleg olyan, mint az új, ezt bárki láthatja", csak éppen körbe lett festve. Utoljára már azt állította e-mailben, hogy ő szólt az átfestésről megvásárláskor. Ez természetesen nem igaz, hisz a meghirdetett áron számlázta ki, amely hirdetésben az autó OLYAN, MINT AZ ÚJ.

Ön milyen esélyt látna egy esetleges per esetén ebben a helyzetben, mert úgy tűnik, csak perrel tudok kártérítéshez jutni, és eladáskor nagyon nehéz helyzetben leszek a fentiek miatt.

Köszönöm a válaszát.

guba" # 2012.08.22. 18:44

A bíróság fog kirendelni szakértőt.

focus.0520 # 2012.08.19. 08:05

Tisztelt Ügyvéd Úr/Nő!

A hibát pontosan meghatározták nekem szervízben, ahová szállíttattam az autót, csak itt nem akartam belemenni a részletekbe. Azt, hogy régi szakszerűtlen javítás eredménye a mostani baj szintén a szervízben állapították meg, ahol fényképek is készültek a barkácsolt javításról. A képeket látta az eladó is, azután bevallotta, hogy tényleg javították az autót kb másfél éve, de azt is mondta, hogy ő nem tehet semmiről és elzárkózik tőlünk... (holott a vásárláskor kiemelte, hogy "az autó motorilag hibátlan").
Olyan kérdésem lennem még annak érdekében, hogy a hibamegállapítás megállja a helyét a bíróság előtt (ha esetleg perre megy az ügy), milyen úton-módon fogadhatunk igazságügyi szakértőt, aki szintén megnézné nekem az autót?

Üdvözlettel: focus.0520

guba" # 2012.08.18. 06:55

egy régi szakszerűtlen javítás következményeként ment tönkre motorilag.

A hibát ettől sokkal pontosabban kell meghatározni, és azt is, hogy a hiba oka már az adásvétel idejéén megvolt. Ez műszaki szakértői kérdés, ha az eladó vitatni fogja. Amíg ez nincs tisztázva, egy szavatossági igényérvényesítés esélyeiről nem lehet semmit mondani.

focus.0520 # 2012.08.15. 09:45

Üdvözlöm,

2012. május 20-án vásároltam egy használt autót magánszemélytől. A próbaút során az autónak hibája nem jelentkezett. Arról tájékoztatott az eladó, hogy volt már törve az autó, ezáltal javítva a karosszéria, valamint az indítózárral probléma van. Ezeknek a hibáknak tudatában voltam. Azt is kiemelte, hogy az autó motorilag kifogástalan. Az autóval sikeresen felértem Budapestre az otthonomhoz. Megtörtént az átiratás, megjavíttattam az indítózárat. Azonban amikor már szerettem volna használni az autót az első utam során megállt alattam, autómentővel voltam kénytelen visszaszállíttatni Bp-re. Szervízbe került az autó, ahol megállapították, hogy egy régi szakszerűtlen javítás következményeként ment tönkre motorilag. Felvettem a kapcsolatot az eladóval, akitől kértem, hogy a javítási költségeket állja, vagy vásárolja vissza a járművet. Levélben is tájékoztattam a dolgokról. Az eladó gondolkodási időt kért (arra hivatkozott, hogy eladósodott, nincs pénze). A gondolkodási időt megkapta, azonban utánna már nem vette fel nekem a telefont, személyesen sem tudtam találkozni vele. Közreműködést nem tanúsít kicsit sem. Nem hajlandó fizetni.
Mit tudok tenni? Mit tanácsolnak? Indítsak polgári pert ellene?

Köszönettel egy tanácstalan Focus tulajdonos!

Blasius6 # 2012.08.07. 19:59

Üdv,

Sajnos nincs időm végig olvasgatni a fórumban szereplő témákat, ezért lehet, hogy már volt ilyen jellegű kérdés.
Másfél hete szombaton vásároltam egy használtautó kereskedésben egy autót, ebből adódóan nem tudtam átvizsgáltatni és sajnos utána sem volt időm. Egy hétre rá az autó kb. 400km után nagyon durva recsegős hangokat kezdett kiadni magából, ezért nem is használtuk utána. Kiderült, hogy a váltóban a egy-két fogaskerék darabokra hullott. A vásárlás alkalmával kipróbáltuk és nem tapasztaltunk semmi hibát.
Ezt most jeleztem a kereskedés felé, de még nem adtak érdemleges választ a javítási költségek kompenzálására. Az érdekelne, hogy ilyen esetben érdemes-e neki állni komolyabban szorongatni őket, láthatok-e valami pénzt tőlük?
Köszönöm,

guba" # 2012.07.26. 16:23

Igényt tarthat az autóra, de a javítás megfelelőségéért annak kell jótállnia, aki a javítást végezte.

kawasaki # 2012.07.26. 11:52

Egy új papír készült, miszerint a próbaút során felmerülő hibát megjavíttatjuk és azután igényt tart az autóra. Ez alapján a vételár egy részét visszaadtuk, egy részét pedig Ő akarta itt hagyni előlegnek.
Jelenleg az előleg és az autó is nálunk van, csak ilyen feltételekkel nem szívesen adom el neki.

Dr.Attika # 2012.07.26. 11:49

Tisztelt "kawasaki"
Ne dőljön be az ilyen ósdi trükknek. Ne írjon alá semmit és ne is fizessen semmilyen jogcímen. Ha a vevő igényt akar érvényesíteni, akkor tegye meg. Ha Ön kap fizetési meghagyást vagy keresetlevelet, akkor foglalkozzon az üggyel.
Nagyon sok ilyen eset van, hogy egyes vevők az ilyen trükökkel akarnak pénzt visszaszerezni a tisztességes eladóktól.

guba" # 2012.07.26. 11:27

A vételárat magatokkal vittétek, vagy vissza is adtátok?
Nem mindegy ugyanis, hogy közös megegyezéssel felbontottátok a szerződést, vagy szavatossági alapon javíttattad meg az autót.

kawasaki # 2012.07.26. 11:02

Tisztelt Ügyvéd Úr/Nő!

Eladtam egy dízel kisteherautót, amivel hónapok óta mindenfelé jártam és nálam soha semmi baja nem volt. Fél óra múlva hívott fel a vevő, hogy az autó megállt. Jóhiszeműen azonnal érte mentünk és trélert is hívtunk, természetesen a vételárat is magunkkal vittük. A vevő elmondása szerint elkezdett melegedni a víz, mire Ő bekapcsolta a fűtést és ment tovább. Ezekután az autó egy idő múlva megállt és nem ment tovább.
A lényeg az, hogy az autóra Ő továbbra is igényt tart. Nekünk a javítás 100.000,- ft-ba került (elrepedt a hengerfej). Most egy olyan megállapodást akar velünk kötni, hogy 3 hónap garanciát vállalunk a motorra.
Kérdésem, az, hogy alá kell-e írnom egy ilyen megállapodást? Mi van, ha jövő héten megint széthajtja az autót? Meddig fogom én fizetni a javítási költségeket?
Én most már inkább megtartanám az autót, mert egy ilyen hibát véleményem szerint nem lehet "csak eladásra" megjavíttatni!

guba" # 2012.07.25. 07:47

Ha nincs már olajnyomás sem, és kék füstöt ad a motor, akkor az gyakorlatilag az utolsókat rúgja, használatra alkalmatlan. Ennek a megállapítása vita esetén azért szakértőt igényel. Kizárt, hogy ha ez így van, akkor erről az aladó ne tudott volna. Megtévesztésre alapozottan is meg lehet támadni a szerződést, illetve hibás teljesítésre alapozottan is, akár párhuzamosan is.

Katin82 # 2012.07.25. 04:07

Kedves Fórumozók!
Segítségeteket kérem, mert a tegnapi napon vettünk használtan egy 3-as golfot, amit ott ki is próbáltunk. Nem volt vele különösebb gond, de mikor haza indultunk, kb 10km után kigyulladt az olajnyomást visszajelző lámpa. Megálltunk hazafelé olajat venni, de mikor 30km-re levő otthonunkba megérkeztünk, már tudt5uk hogy nagyobb a baj. A kocsi kken füstöl, nincs olajnyomás. azonnal az autószerelőt hívtul, aki megállapította, hogy 150000ft a javítás, így jeleztük az eladónak, hogy visszavinnénk a kocsit, mert ez rejtett hiba, és akkor kb 1 órája vettük meg. 72 órán belül elvileg jogunk van visszakapni a pénzt... igaz? hogyan lehet ezt a jogot gyakorolni is ha ő nem hajlik a vissza cserére, mert elmondása szerint ő nem tudta ezt a hibát. ( az autószerelő is megerősíti, hogy nem ezen a 30km-es úton ment tönkre a kocsi) Kérem mielőbb segítsenek, mert nem tudom kihez forduljak a problémámmal, az idő pedig fogy!

Tajesz # 2012.07.24. 12:04

Tisztelt Ügyvéd Úr/Nő,

Másfél hete adtam el a a2001-es Clio-mat, az újdonsült tulaj ma hívott, hogy már ahogy hazaértek (Mosonmagyaróvárra Budapestről) észrevették, hogy az autó nagyon füstöl, mint kiderült( elvileg) a turbó megadta magát. Állítása szerint igazságügyi szakértővel lefényképeztették az autót, bár nem értem, hogy egy motorhibán ilyenkor mit/hogyan fényképeznek?!, ma kapta meg a előrelátható javítási költséget.
120 ezer HUF, kérése, hogy legalább a felét fizessem ki.
Mivel magánszemély vagyok, őszintén elmondtam az autóról mindent, ez eleve egy előre nem látható hiba, ha a szerződésben az szerepel, hogy "Az eladó a Gépjármű műszaki állapotáról,esetleges sérüléseiről,részletesen tájékoztatta a vevőt, aki ezeket tudomásul vette", ezek után köteles vagyok fizetni vagy nem?

Válaszukat előre is köszönöm,

Üdv,

Tajti Gábor

guba" # 2012.07.23. 19:21

Attól függ, hogy milyen idős milyen értékű motorról van szó, felújított, vagy lelakott stb. Ha átépített motor, akkor lehet a törés oka túlterhelés is egy megváltoztatott áttétel következtében, de ha öreg gépről van szó, akkor egy fáradásos törés is akár. Az viszont a gépelemek természetes elhasználódása, ami alapján nem lehet szavatossági igényt támasztani, hacsak nem felújítottként árultad.

Andrá$ # 2012.07.19. 17:30

Tisztelt Ügyvéd Úr/Nő

2 hete adtam el egy motorkerékpárt,épített motoról van szó tehát rendszám nincs de van alváz és motorszám.amit az adásvételibe feltüntetünk,és a többi szokásos írás is benne volt mint hogy "a vevő minden hibáról tájékoztatta az eladót és nem vállal felelősséget" stb...Voltak hibái a motornak pl.: váltó de ezt mind tudták kipróbálták.Majd nemrég kerestek hogy egy lánckerék tengely eltörött de igazából nem ez a lényeg hanem hogy mondta hogy pereskedni fog ha kell, mert hogy ez rejtett hiba meg a PTK-ba benne van, de igazából nem tudom mi számít rejtett hibának? és egyáltalán meddig élhet a vevő ezzel a jogával?vagy ez hogyan is működik?
Válaszát előre is köszönöm.