Gépjármű színére vonatkozó előírás


Brianza # 2017.12.07. 13:11

Üdvözletem!

Segítséget szeretnék kérni, hogy mi a pontos előírás az alábbi esetben.

Régi gépjárművel hátsó szélvédője betört, ezért kicseréltettem a teljes hátsó csomagtér ajtót. Az autó színe sötétkék, viszont az új csomagtér ajtó fehér színű. A csere után a fehér szín a teljes karosszéria felületének kb. 15-20%-át teszi ki.
Szeretném így hagyni, mert tetszik az új színkombináció. Mi ennek a szabályos, jogkövető menete?

Egymásnak nagyon ellentmondó szabályokról olvastam a neten is, illetve hallotam élőben is.
Volt olyan vélemény, hogy ha az új szín nem éri el a felület 50/6070 százalékát, akkor nincs semmi teendő, szabályos a dolog. Az autószerelőm szerint se kell semmit tennem vele. Viszont beszéltem egy műszaki állomáson egy vizsgabiztossal, ő azt mondta, hogy az eltérő szín nem lépheti túl a felület 3%-át, a többi infó szerinte téves. Ő azt mondta, hogy nem csak a rendőr köthet bele, de a VÉDA kamerák által rögzített felvételek alapján is megüthetem így a bokámat.

Az olvasottak alapján megoldás lehet a forgalmi + törzskönyv cseréje borsos összegekért és bejegyeztetni a fehéret második színként.

A kérdés, hogy valóban szükséges-e a fehér színt bejegyezetni? Hol lehetne pontos, megbízható információt találni, jogszabályt, vagy rendeletet, ami erre a helyzetre (eltérő színek) vonatkozik?

Előre is hálásan köszönöm a segítséget!

Atis77 # 2017.12.07. 17:25

3 vagy több szin esetében kell bejegyeztetni a forgalmiba.

Brianza # 2017.12.07. 22:04

Nos ez egy újabb variáció, ezt még nem hallottam/olvastam sehol.

Esetleg egy konkrét forrást, törvényhelyet meg tudnál jelölni, ahol ez le van írva, vagy csak te is hallottad valahonnan?

Amúgy ma délután voltam egy kormányablaknál, ahol intéznek gépjármű ügyeket is. Az ügyintéző hölgy sem tudott segíteni, hogy mi a pontos előírás a színek ügyében.

Ez azért kicsit durva, hogy sehol nem lehet semmi konkrétumot találni ebben a kérdésben. Sehol, senki nem tudja megmondani milyen előírást kell betartani, de ha nem tartom be, akkor megbüntethetnek érte?

Hogyan tartsak be egy olyan előírást amit megismerni sem tudok, legnagyobb igyekezetem ellenére sem?

nonolet # 2017.12.08. 09:17

Műszaki vizsgán, tudtommal

  • 1 elem lehet eltérő színű,

de

  • az eltérő színű felület a teljes felületnek max 30%-a lehet

Egyébként 1 elem színhibája vagy rozsdásodása 1 "kishiba".
Összesen 5 "kishiba" pedig bukás a műszakin, akármiből jön is össze.

- -

A műszakin tehát átfog menni így is.

A forgalomban meg "hát éppen cserélve volt, majd megy fényezésre", ha kekeckedik valaki, netán.

Brianza # 2017.12.09. 10:41

nonolet,

Köszönöm a válaszodat!

Véleményem # 2017.12.10. 22:58

Brianza

Nem valószínű, hogy ebbe belekötnek, ez csak egy elem. Ha megnyugtat, akkor jegyeztesd be a forgalmiba... de nem szükséges.
A VÉDA rendszert meg hagyjuk...

Trabbbant # 2018.11.12. 20:07

Kedves jogászok, hátha tudjátok...

Szeretnék egy trabantot átfestetni az eredeti NDK-s rendőrautók színére. Ezek a rendőrségi trabantok zöld-fehér színűek voltak, bizonyos karosszéria elemek zöldek, mások fehérek. Motorháztető, csomagtartótető, két első ajtó teljesen zöld elemek, a többi elem teljesen fehér. Ráadásul a két első ajtón és a motorháztetőn német nyelven POLIZEI felirat volt.

  1. megváltoztathatom-e a trabant-limuzin gépjármű színét eltérően a forgalmitól? (Most a forgalmi adat és a trabant színe homokszínű.) Ha igen, akkor gondolom be kell jegyeztetni a színváltozást a forgalmiba?
  2. lehet-e egy autónak nem egységes a színe, tehát bizonyos karosszéria elemek zöldek, mások meg fehérek?
  3. lehet-e német felirattal POLIZEI ráírva az autóra, hiszen az a szó nem foglalt Magyarországon, nem keverhető össze a magyar rendőrségi autókkal, hiszen a magyar rendőrségi autókon "Rendőrség" felirat van, szerintem a POLIZEI felirat ebben nem kavar bele, és azt sem hiszem, hogy a magyar jogszabályokban egy német szó tételesen fel lenne sorolva, hogy azt nem szabad.

Kérem segítő szakértői válaszotokat, kedves jogászok.

Trabbbant # 2018.11.13. 20:00

Kedves jogászok, hátha tudjátok...
Szeretnék egy trabantot átfestetni az eredeti NDK-s rendőrautók színére. Ezek a rendőrségi trabantok zöld-fehér színűek voltak, bizonyos karosszéria elemek zöldek, mások fehérek. Motorháztető, csomagtartótető, két első ajtó teljesen zöld elemek, a többi elem teljesen fehér. Ráadásul a két első ajtón és a motorháztetőn német nyelven POLIZEI felirat volt.
megváltoztathatom-e a trabant-limuzin gépjármű színét eltérően a forgalmitól? (Most a forgalmi adat és a trabant színe homokszínű.) Ha igen, akkor gondolom be kell jegyeztetni a színváltozást a forgalmiba?
lehet-e egy autónak nem egységes a színe, tehát bizonyos karosszéria elemek zöldek, mások meg fehérek?
lehet-e német felirattal POLIZEI ráírva az autóra, hiszen az a szó nem foglalt Magyarországon, nem keverhető össze a magyar rendőrségi autókkal, hiszen a magyar rendőrségi autókon "Rendőrség" felirat van, szerintem a POLIZEI felirat ebben nem kavar bele, és azt sem hiszem, hogy a magyar jogszabályokban egy német szó tételesen fel lenne sorolva, hogy azt nem szabad.
Kérem segítő szakértői válaszotokat, kedves jogászok.

nonolet # 2018.11.13. 22:57

Lehet kétszínű, bejegyeztetendő a változás.

A polizei szóval nem játszanék.
Abból könnyen álrendőr ügy lehet.

A policía jellegű szó nemzetközileg ismert szóbokor a rendőrségére, nyilván sokféle írásmóddal.

Még magyarul is ismert a policáj is pl. ami a németből jön.

Trabbbant # 2018.11.13. 23:27

Danke :)

Atis77 # 2018.11.14. 05:34

Úgy tudom egy ideje eredetvizsgához van kötve a színváltozás.

Szomorú örökös # 2018.11.14. 05:41

Egyébként is mostanában elég gyakran előfordul, hogy a rendőrök szakmai tapasztalat-csere miatt unión belül más országokban vendégeskednek. Úgyhogy ez rendesen félrevezető lehet. De magánterületen akár furikázhat vele, viszont közútra tuti nem engedik, az első rendőri ellenőrzésen fennakadna.

wers # 2018.11.14. 19:37

Ha megjegyezhetném, ez Trabant. Megtévesztő 2018-ban? Hát szerintem nembaj, majd mindenki lassít a megengedettre, de nem hiszem, hogy bárki feltételezné, manapság Trabi a zsarukocsi.

Szomorú örökös # 2018.11.15. 04:06

wers

nem hiszem, hogy bárki feltételezné, manapság Trabi a zsarukocsi

Attól, hogy egy bizonyos típus soha nem volt rendőrautó, még nem írhatod rá semmilyen nyelven, hogy rendőrség. Itt nem az autó típusa a gáz, hanem a felirat rajta.

wers # 2018.11.15. 05:57

Aha. Ha egy lovat befestünk fekete-fehér csíkosra, zebra lesz belőle?

Szerintem ez akkor lenne szabályellenes, ha rendőrkocsiként is használná.

drbjozsef # 2018.11.15. 06:21

Nalunk pár sarokkal odébb van valakinek egy tiptop 1200-es zsigulija, pontosan olyan kék-fehérrel lefújva mint régen a rendőrautók (aka Bujtor Csöpi üldözőkocsi), színre és a csíkok formájára is teljesen olyan, még valami keresztrúd is van a tetején ami fél szemmel két lépésről fényhídnak is tűnhet (igaz, ez nem korhű, akkor ilyen nem volt, csak a nagy kerek villogók), csak "RENDŐRSÉG" felirat helyett - ugyanolyan betűtípussal és mérettel persze - "POLÍROZÁS" felirat van rajta.
Holt idegesítő, amikor felbukkan valahol, az első fél másodpercig, vagy visszapillantóban tovább is, rendőrnek tűnik, hiába vagy háromszáz éve nincs ilyen rendőrautó már...

wers # 2018.11.15. 06:48

Holt idegesítő

:) nem járok lopni, így engem nem idegesít, ha rendőrautót látok. Akkor sem, ha csak úgy néz ki.

Felénk egy biztonsági szolgálat cégautói néznek úgy ki,mint egy rendőrautó, még a középen fehér csíkban lévő felirat is hasonlít, R betűvel kezdődik a cég neve. Mindenki lassít, ha parkolnak az út szélén :D

Szomorú örökös # 2018.11.15. 06:49

wers

Szerintem ez akkor lenne szabályellenes, ha rendőrkocsiként is használná.

Szerinted! A valóság viszont egészen más:

A rendőrautók látványterve védett, és a biztonsági járőrök dekorációja megtévesztésre nem adhat okot. Több történetet is végighallgattam, hogy lehetetlen legálisan rendőrautónak látszó járművet üzemeltetni, aki ilyet akar, annak a látványtervet engedélyeztetnie kéne az NKH-val. Mivel a speciális, kék, piros és sárga fényvisszaverő fóliák alkalmazását csak a rendőrségi autókon engedélyezi a törvény, ezt képtelenség átverni. Annyira szigorú a szabályzás, hogy a fólia felhasználását indokolnia kell a dekoráló cégnek, és a végén el kell számolnia a maradékkal.

https://totalcar.hu/…_az_erot_ad/

Kovács_Béla_Sándor # 2018.11.15. 06:53

A Totalcar nem jogforrás.

wers # 2018.11.15. 06:58

Cegyény Alfonsot is elmeszelnéd, mert régi tűzoltó jelmezben játszott magándetektívet (azt is bejelentés nélkül, adózatlanul :)))))

drbjozsef # 2018.11.15. 06:59

De jó, ebben a cikkben pont ott a kép a polírozós autóról... :D

wers # 2018.11.15. 07:00

Lényeg,ha én ilyen autót látnék nem a személyimet kapnám elő, hanem a telómat, és lefényképezném. Több oldalról, persze, ha megengedi a tulaj.

wers # 2018.11.15. 07:01

De jó, ebben a cikkben pont ott a kép a polírozós autóról... :D

Azt majd otthon megnézem este.

wers # 2018.11.15. 07:34

Nem tudom hihetünk-e ennek a cikknek, akkor ilyen mindössze öt készült kísérleti jelleggel

https://www.vezess.hu/…latnod-kell/