Végleges forgalomból kivonás


sajtisajt # 2006.07.18. 16:20

Tisztelt Fórumozók!

Segítséget szeretnék kérni egy érdekes ügyben. Párom nevén 3 autó szerepel, bár csak egyet használunk. 2 autót ismerősöknek adott el, akik nem íratták át a nevükre a gépkocsikat, hanem üzembentartói szerződést kötöttek rá. Ezt a két autót évekkel ezelőtt bontóba vitték, de mi csak most tudtuk meg, ugyanis nem vonatták ki a forgalomból és a súlyadót meg fizetni kell rá. Elmentem az okmányirodába, hogy kezdeményezzem a gépjárművek kivonatását a forgalomból, de ott azt a felvilágosítást kaptam, hogy csak bontási átvételi igazolással lehet bármit is kezdeni. A bökkenő pedig az, hogy 3 éve ez a rendelkezés még nem volt hatályban. Legjobb tudomásom szerint idén januártól hatályos. Több év távlatából sajnos szinte lehetetlen bontási igazolást szerezni. Meg tudnák mondani, hogy mit lehet tenni ilyen helyzetben? Hogyan tudnánk véglegesen kivonatni az autókat a forgalomból?
Válaszukat előre is köszönöm.

Traffic # 2006.07.20. 18:51

T. sajtisajt!

Attól tartok, hogy az ismerősöknek kellemetlenséget kell okozni.
Üzembentartó nem rendelkezhet a járművel úgy, mint a tulajdonos, azaz nem adhatja el, nem vonhatja ki a forgalomból, nem adhatja le a bontóban. Véleményem szerint tisztázni kell az okmányirodában, hogy a járművet eladták az üzembentartónak, de erről nem készült adásvételi szerződés, csak szóban állapodtak meg.
(A dátumot meg kell jelölni, ez legyen 2005. október 15. -ugyanis ekkor lépett hatályba az új BM rendelet- és a bontóban leadás napja előtti.
Ezt követően kényszerátírásra kerül sor, az új tulajdonosok pedig bizonyítsák az okmányirodának, hogy leadták bontásra a járművet.
Úgy gondolom, hogy aki volt oly jószándékú, hogy megmentette ismerőseit az átírás költségeitől, annak most ne kelljen kellemetlen helyzetben fűhöz-fához kapkodnia és intézkednie.
Ez csak az én véleményem...

sajtisajt # 2006.07.22. 15:00

Tisztelt Traffic!

Köszönöm válaszát és szeretném megkérdezni, hogy mit lehet tenni akkor, ha van írásbeli adásvételi szerződésünk 2000-ből. Valamint érdekelne a kényszerátírás folyamata, ill. hogy a költségei kit terhelnek?

Sajtisajt

Traffic # 2006.07.24. 13:20

T. sajtisajt!

Ha van adásvételi szerződés, akkor hogyan lehenek üzembentartók a vevők?!
A vevő az adásvételi szerződés aláírásával ugyanis megszerezte a tulajdonjogot a járműre, ergo tulajdonos lett, így üzembentartóként nem szerepelhet a forgalmi engedélyben.
Ez eléggé tisztázatlan terep...
Például: a vevőnek van-e példánya a szerződésből? Ha készült szerződés, akkor hogyan és miért engedélyezte a párja az üzembentartói bejegyzést? Mikor törtét mindez pontosan? Mindkét jármű esetében készült szerződés?
Annyi bizonyos, hogy önöket nem érinti a kényszerátírás folyamata, azt a két vevőnek kell állnia. Önöket a bizonyítás terheli csupán, hogy a két járműnek már nem tulajdonosa a párja.

Lökött # 2006.07.26. 16:26

tisztelt sajtisajt

Véleményem szerint, ha a vevők nem segítenek a helyzet megoldásában, a bontóban történt leadás igazolásában, akkor az okmányirodában szépen le kell adni, az adásvételi szerződéseket.

További ? Kényszerátíratást fognak eszközölni, a vevőkkel szemben. Így jártak, ha ez kell nekik.
Ezért kell előtte elbeszélgetni velük, s az adásvételi szerződést nem kiadni a kezünkből. Max csak a fénymásolatot.

----------------------
  • Löki
elmax # 2008.06.26. 14:29

Tavaly ősszel autóbalesetben elhunyt közeli hozzátartózom. Az autó tulajdonosa Ő volt, ami totálkárosra tört. A család engem kért meg, hogy segítsek az ügyintézésben.

Az autót a hatóság a forgalomból ideiglenesen kivonatta. A végleges forgalomból való kivonást nem tudtuk elindítani (ehhez a tulajdonos kell aki ekkor már hallott volt) így a rendőrség által javasolt (sic!) autóbontósnak szóltunk. Ő egy kisebb összeget ki is fizetett, megírtunk egy papirt; hogy vagy a forgalomból való végleges kivonást elintézi vagy a nevére veszi a kocsit az örökösödés után. Ez utóbbit ő szerette volna nagyon, mivel azt mondta, hogy ő mindenképp ki fogja javitani a kocsit és újra forgalomba helyezi.

Most zajlott le az örökösödés. Telefonon beszéltem a bontóssal és gyakorlatilag mindkét dologtól elzárkozótt.(Talán rájött, hogy nem érdemes kijavítani a kocsit, kiszedte a motort meg pár alkatrészt és eladogatta?) Ne aggódjak jól van ez így, mondta ő.

Most ugye sem a súlyadó, sem a biztosítás stb. nem ketyeg, hiszen hatóságilag ki van vonva a jármű forgalomból. Történhet-e bármi gond, probléma ebből a dologból ha ennyibe hagyjuk? Például ha valaki ebből az autóból kivett motorú autóval karambolozik, az örökösöket bünteik majd? Most amugy 3 kiskorú gyermek örökölte a roncs személygépkocsit, amit érték nélkül vett fel a közjegyző.

Beszélek majd az okmányirodával, de az ősszel is össze vissza beszéltek; erre fel hívtam egy másikat aki meg megint más mondott.

Bármi tanácsot, ötleetet nagyon köszönök előre is!

j o c # 2008.06.27. 06:21

Elmax! Milyen jogcímen vonták ki az autót a forgalomból? A bontó kifizette Neked a motor árát, szerződés, számla született a motoreladásról?

guba # 2008.06.27. 17:03

Ha ideiglenesen van az autó kivonva a forgalomból, akkor fél év múlva automatikusan forgalomba kerül, és ketyegni fog rá a súlyadó. Nem gondolnám, hogy a dolog így véglegesen le lenne rendezve.
A bontós által aláírt szerződés egy előszerződés, amely alapján kötelezhetitek, hogy az örökösökkel az adásvételi szerződést kösse meg.

elmax # 2008.06.29. 14:24

Köszönöm a reagálásokat!

Az autót a hatóság vonta ki forgalomból mivel a futómű stb. súlyosan károsodott. Ahhoz, hogy újra forgalomba kerüljün meg kellenne javítattni, újraműszakiztatni stb. Addig nincs súlyadó(teljesítményadó)és kötelező biztosítás amíg újra nem kerül forgalomba.

A bontóssal végülis egy mgeállapodást írtunk alá; mi átadjuk ő átveszi egy x.rendszám, y.motorszám z. alvázszámú stb. sérült gépjárműt.

Aztán idézek szó szerint:

"Átvevő a jelen szerződés aláírásával és 50.000 azaz ötvenezer forint kifizetésével egyidejűleg jogot szerez arra, hogy a a járművet , a folyamatban lévő hagyatéki eljárást követően bontásra átvegye. Vállalja, hogy ez esetben erről bontási igazolást kiállít és a végleges forgalomból való kivonásról intézkedik."

Aztán folytatódik, hogy egyúttal jogot szerez arra, ha akarja megvásárolhatja a nevére az autót stb.stb.

Na most a jóermber épp-e két dolgot nem akarja amit a megállapodásban aláírt és szóban akkor megígért.
Nekünk a legegyszerűbb az lenne, ha adna egy bontási igazolást amivel elmennénk az okmányirodába és végeztünk.

Most úgy állunk, hogy visszaadjuk a pénzt felfogadunk egy autómentőt és kivonatjuk mi. Ezt csinálhattunk volna eredetileg, de kézenfekvőnek tünt egy rendőrség által ajánlott közeli bontós (a lekhelyünktől távol történt a baleset és távoli a rendőrség ahol az autó volt). Attól félek viszont, hogy Ő már kiszedte a motort, esetleg a váltót (azok nem sérültek)stb.. és így már nem adhatom le bontóba! Legalábbis motor nélkül nem adnak bontási igazolást amibe ugye szerepelni kell a motornak és motorszámnak.

Lehet, hogy egy ügyvédi felszólítást küldetünk neki, de ez ugye megint plusz költség lesz....

guba # 2008.06.29. 17:20

Én adnék még pénzt is neki, mert a motort, meg a váltót sem ingyen szerelte ki belőle.
Az 50 ezret is adjátok neki vissza, és kérjetek tőle elnézést, nehogy harag legyen.

elmax # 2008.06.30. 18:32

Guba!

Jó a humorod!
Igazad van, a sarkamra álok! Ma beszéltem egy ügyvéddel ha kell küldjük az ügyvédi felszólítást!

Tulajdonképpen eredetileg arra lettem volna kiváncsi ha hagyom az egészet a fenébe (autó hatóságilag kivonva, a roncs valójában a bontósnál, de papiron az örökösöknél) lehet-e valami gond. Minthogy se az okmányiroda, se itt nem adott senki egyértelmű választ; inkább nem hagyom a fenébe az egészet!

zozo73 # 2008.07.03. 19:37

Sziasztok!

Anyagilag mit jelent az emelt illetékű kényszerátírás?
Köszi

gyula1 # 2008.08.31. 15:12

Sziasztok!

Az én esetem a következő Tavaly ősszzel összetörtem a kocsim! Az autó totálkáros lett és kivonták ideiglenesen a forgalombol! Utána én kivontam végleg és leadtam a rendszámot az okmányirodába! Egy villanyoszlopnak mentem neki! A biztosító kifizette a kárt de utólag behajtották rajtam mivel ittas voltam! Ki is fizettem amit kikellett! És mivel az autót kivonták a forgalombol így a biztosítás is megszünt! De viszont az autón B10-es bónusz volt! Ilyenkor mi történik a bónusszual? Hogyan tudnám átvinni másik autóra és meddig tartják meg a bónuszt? Mivel kifizettem a kárt a bónusznak elvileg nemkell lejjebb esnie ha jól tudom!

Válaszotokat előre is köszönöm!
Üdv.: Gyula!

Anonymus0127 # 2008.10.07. 20:13

Üdvözletem mindenkinek!

Segítségre lenne szükségem!

A történet egy lejárt műszakis autó eladásával kezdődött, amit ismerősöm vett meg, mondván jó lesz alkatrésznek, majd miután kiszedi a neki fontos alkatrészeket leadja bontóba.

  • A probléma: Múlt héten az okmányiroda megküldte számomra a levelet, amiben felszólítanak a nevemen lévő gépjármű KGFB igazolásának bemutatására!

Ezek szerint az autó nem lett bontóba leadva, csak ideiglenesen kivonva, majd az okmányiroda a fél év elteltével visszahelyezte és most visszamenőleg kéri a fél éves KGFB-i díj befizetési igazolójának bemutatását VAGY adjam le a jármű papírjait, rendszámát és kivonják újra.

Mi a teendő, ha nem történt írásbeli megállapodás az autó "eladásáról", nincs már meg elvileg a forgalmija, se rendszáma, mert az autót végül valami kupecnek adta oda aki, persze, azt mondta az autóért ő rendezi a papírokat.

Így emiatt én ellenem fog valami ellenőrzési eljárás indulni, én pedig fizetni nem fogok...
Beszéltem az "ismerősömmel" de ő állítja mindent rendezett az okmányirodában.
Az okmányiroda pedig azzal kapálódzik, hogy az autót csak a tulajdonos vonathajta ki!

Tehát senki nem intézett semmit...

  • Élhetek e feljelentéssel, ha nem ismeri el a mulasztását?
  • Mivel az autó papíron az én tulajdonomban van ő nem rendelkezhetett volna felette?
  • Hogyan ijjeszthetnék rá?
  • Legszélső véglet, polgári per?

Előre is köszönöm, a segítők készséges válaszát!

guba # 2008.10.08. 05:22

Mindegy, hogy valójában mi történt, a lényeg, hogy mit tudsz bizonyítani. Vélhetően nem sokat. Akár a tulajdonos, akár az üzembentartó kivonhatja a kocsit ideiglenesen a forgalomból.

Sanyesz # 2008.10.08. 17:26

Tisztelt Fórumozók! A következő ügyben kérnék segítséget: 2005. júniusában véglegesen kivonattuk a forgalomból Wartburg Trans kistehergépkocsinkat. Akkor még nem kellett bontási igazolás, egyszerűen megkérdezték, hol kívánjuk tárolni a járművet. Közöltük, hogy otthon és ezzel kész is volt az ügy, rendszám leadva, igazolás átvéve stb. Most lenne vevő a kocsira, de az ég világon sehol nem találjuk a papírjait. Mit lehet ilyenkor tenni? Az okmányiroda tud adni másolatot, igazolást? Köszömön a segítséget.

Cumiló # 2018.12.08. 18:25

Azt szeretném kérdezni, hogy mint üzembetartó kivonathatom-e végleg a gépkocsit, vagy csak a tulajdonos személyesen kell hozzá ? Biztositás kötve van, van még rajta müszaki is, nevemen van, nálam van a törzskönyv is. Előre is köszönöm a választ.

drbjozsef # 2018.12.08. 20:37

Ha a neveden van, te vagy a tulajdonos.

drbjozsef # 2018.12.08. 20:39

Ideiglenesen egyébként a tulajdonos vagy az üzembentartó, véglegesen csak a tulajdonos vonathatja ki.

wers # 2018.12.10. 11:14

képviselet lehetséges

Neill07 # 2019.07.23. 06:37

Sziasztok!
Adott egy autó, tulajdonosa én vagyok, minden papírja rendezett, törzskönyves stb. Szeretném a forgalomból véglegesen kivonatni.
Kérdés: Miért követelnek bontási engedélyt? Nem akarom leadni mert szeretném megtartani pótalkatrésznek.