Hagyatéki hitelező


Italia # 2014.01.24. 10:02

Tisztelt Ügyvéd úr/nő!!
Segítségét szeretném kérni egy igen bonyolult hagyatéki ügyben. Röviden megpróbálom összefoglalni:
2013 jan 24.-én meghalt volt férjem két kiskorú gyermekem édesapja. 2010-ben váltunk el, de viszonyunk emberi maradt. Ő tőlünk 250 km-re lakott a személyes találkozás ritkább volt , de telefonon és a neten keresztül tartottuk a kapcsolatot!! Anyósomékkal a kapcsolat mindig is puskaporos volt, majd a fiúk halál után mindenért engem okoltak a gyűlölet még jobban elhatalmasodott rajtuk!! Hiába, hogy elváltunk évek óta és két kicsit egyedül neveltem ők csak mindenért engem okoltak. Sajnos a férjem egy pszichiátriai betegségeb szenvedett (Bordeline) amivel nem lehetett együtt élni, féltünk tőle mert sok olyan dolgot csinált ami veszélyeztetett minket. Haláláról 1 nappal később telefonon értesítettek( testvér. Teljesen kiborultunk, a gyerekek is nehéz időszakon mennek át még ma is. Mivel én még ilyen helyzetben nem voltam , nem tudtam mi a teendő!!Az apósom intézkedett mindenben az én véleményemet nem kérték ki semmiben, minden eltüntettek kocsit, kész pénzt , ingóságot.Én azt gondoltam, hogy volt végrendelet és ők a jogosultak az intézkedésre. Apósom egyszer sem hívott telefonon és nem kért semmire . Majd hónapok múlva hagyatékra hívtak ahol szembesültem azzal hogy a két kiskorú az örökös,az apósom 847000ft-ot követel a gyerekektől temetési költséget. Agyvérzést kaptam a jegyzőnél. Az elhunyt nevén volt egy beltelek ami 0.85 Ha ezért 50 ezer ft-ot adnának az apósomék, hogy visszavásárolják mert az ő területükön van. Én nem írtam alá semmi papírt. A követelést nem ismertem el mert megfosztott attól a jogomtól ami a gyerekeket illette volna, hogy eltemessék az apjukat nem Debrecenbe, hanem ahol mi ők élnek Gyöngyösre. Továbbá ő októberben 610 ezer ft-ért sírkövet csináltatott amit az én beleegyezésem nélkül tett (mivel nem is beszélünk) most ezt is rajtunk követeli!! Szeretném megtudni, hogy ez így jogilag helytálló-e????? Továbbá az elhunyt pénzét amit felvettek egy A/4-es lapon vezették fel, hogy mire költötték számlával nem igazolva!!! Köteles vagyok én ezt így ebben a formában elhinni???? Az autó ami az elhunyt tulajdonában volt , kiderült, hogy apósom nevén van!! De a számlák megírásakor az autó kötelező biztosításait is követelik!! ez hogy van, most akkor kié volt az autó??? Nagyon elkeseredtem mert lelkileg is megterhelő egy halál , de még megterhelőbb ez a civakodás igazságtalanság!! Nehezen élünk így is 3 kiskorút nevelünk a az új párommal!! Nem gondoltam volna, hogy annak ellenére hogy apósomék mindent eltüntettek, hogy még a két kicsire akarnak egy nagy adósságot róni!!!! Szeretném ha válaszolna és segítségemre lenne mert jövő héten újra neki futunk ennek a hagyatéknak de én ne szeretném ha a gyerekeim adósságot örökölnének!! előre is köszönöm!!Tisztelettel: Baloghné

sigurnardottir # 2013.12.09. 19:38

Köszönöm. Sejtettem én...:-(((

Kovács_Béla_Sándor # 2013.12.09. 18:53

Sőt. Az örökhagyó halála utáni szolgáltatásért már ő tartozik.

sigurnardottir # 2013.12.09. 16:38

Elhúnytnak előfizetői tartozása van, örökösök nem jelentették be a kábeltv társaságnak a halálát, így az nem tudott erről. Hagyatéki eljárás már meg volt, értelemszerűen nem tudott a tv társaság fellépni hagyatéki hitelezőként sem a követelésével emiatt.

A kérdésem: ha az örökhagyó hitelezője valamilyen oknál fogva nem értesül az adós haláláról és nem tud fellépni a hagyatéki tárgyaláson, akkor az örökös ettól függetlenül még felel neki a hagyaték tárgyainak értékéig ezért a tartozásért is?

Kovács_Béla_Sándor # 2013.10.25. 10:04

Vagyis Stick-Stack kérdésére a válasz: sem - sem. :)

ObudaFan # 2013.10.24. 19:52

A jogszabály emiat kielégítetlen hitelezőt ír. Ebből szerintem az következik, hogy a hitelező nem követelhet többet, mint ha időben lépet volna fel.

Stick Stack # 2013.10.24. 15:06

ObudaFan: értem. Ha esetleg tudtak róla, és mégis így jártak el? Akkor a teljes hagyatéki tartozást ki kell fizetniük akkor is, ha a hagyaték egyébként kisebb? Vagy ilyenkor is csak a hagyaték erejéig felelnek, de már a saját vagyontárgyaikkal is?

Stick Stack # 2013.10.24. 14:07

Mit szeretnél még tudni, hogy pontos választ tudj adni? :)

Kovács_Béla_Sándor # 2013.10.24. 13:46

Amennyit lehetett, annyit már válaszoltunk. Hiába írtad le hosszabban, nem lett teljesebb a tényállás.

Stick Stack # 2013.10.24. 13:27

Az örökösök három hitelt örököltek, a vagyon nem volt elég az összes kifizetésére. Az örökösök egyet teljes egészében kifizettek, a maradék kettőre csak arányosan tudnának fizetni, de a Ptk. 680. § (3) alapján a teljes összeget követeli a bank:

Ptk.680. § (1) Amíg az örökös felteheti, hogy a hagyatéki tartozásokat a hagyaték teljesen fedezi, ha figyelmen kívül hagyja az örökhagyó által élők között ellenérték nélkül vállalt, valamint a hagyományon és meghagyáson alapuló kötelezettségeket, a tartozásokat a sorrend megtartása nélkül elégítheti ki. Ellenkező esetben csak a sorrend szerint (678. §) nyújthat kielégítést.

(2) Az a hitelező, akinek a hagyatékhoz tartozó valamely vagyontárgyon zálogjoga, vagy külön kielégítésre igényt adó egyéb joga van, a biztosíték erejéig – a sorrendre tekintet nélkül – teljes kielégítést kereshet.

(3) Ha az örökös ezeket a rendelkezéseket neki felróható módon nem tartja meg, az emiatt kielégítetlenül maradt hitelezőnek egész vagyonával felel.

Mivel a jogszabály nem "saját vagyonával" fordulattal, hanem "egész vagyonával" fordulattal él, ezért a bank erre hivatkozva követeli a teljes tartozást, azaz a hagyaték erején túli összeget.

Szerintetek?

ObudaFan # 2013.10.22. 21:54

Ha az örökösöknek nem is kellett tudniuk a hitelezőről, nem felelnek.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.10.22. 13:37

Lehet. Attól függ.

Mi a konkrét tényállás?

Stick Stack # 2013.10.22. 11:39

Sziasztok!

Ha az elhunytnak adósságai voltak és a hagyaték erejéig felelős örökösök az adósságot nem arányosan fizették ki a hitelezőknek és az így "kifulladt" örökségből egyes hitelezőknek nem marad, akkor ezért az örökösök kötelesek helytállni?

És mi a helyzet akkor, ha ugyanez az eset úgy következik be, hogy a hoppon maradt hagyatéki hitelező csak jóval a hagyatéki eljárás után jelenti be igényét, és neki már csak ezért nem jut semmi?

Tele-Maus NPC # 2013.08.21. 19:39

Kellemes szép estét,

lehet, butaságot fogok kérdezni, de mi sem áll távolabb tőlem mint az öröklésjog és az abból is eredő vh. jogok és gyakorlat precíz ismerete;

(az alábbi ügyben alapszintű segítséget szeretnék nyújtani grátisz egy kedves ismerősömnek, persze ha ügyvédi segítség kell, azonnal jelzem neki)

adott egy házas ingatlan,
egy férj 3/6,
és három gyerek 1/6-1/6 birtokrésszel,
amelyeket utóbbiak az édesanya végrendelet nélküli
2008-as elhalálozása alapján, egyszerűsített közjegyzői eljárással, jogerős hagyatékátadó végzéssel jegyeztek be az illetékes földhivatalnál;

az örökösök nem élnek életszerűen egy helyen, tehát nem az édesapával élnek;

a tárgyi ingatlant nem lakják, kapcsolatuk egymással és az édesapával nem minősíthető megtartottnak;

adott egy bankhitel, amelyet az édesanya (vélhetően az édesapával együtt, aki viszont nem örökös és nem is örökhagyó, így szerintem kiesik a képletből) vett fel, és amelyet a bank az adósa elhalálozásakor tudtunkkal nem követelt (hagyatéki hitelezői igény) a közjegyzőnél vagy az örökösöknél;

a hitelnek a tulajdoni lapon nincs nyoma;

a főkövetelés nem több 200.000 Ft-nál, a vh. eljárást azonban a bank idáig húzta és így már 600 ezer forintot követel;

számomra érdekes kétséget jelent az ügyben, hogy ha az örökösök nem lehettek (nem voltak) tisztában a hagyatéki hitelező igényeivel, akkor objektíve nem is voltak (nem is lehettek) képesek megfelelő döntést meghozni a hagyaték visszautasításáról;

a fentiek alapján két főkérdés merül fel szerintem:

  1. hivatkozhat-e alappal az egyik vagy mindegyik örökös arra, hogy nem tudott az örökséget terhelő követelésről és ennek fényében utólag visszautasíthatja-e örökrészét?
  2. a bank megfogható-e azért, mert nem jelentkezett be hagyatéki hitelezőként - sőt ha jól látom, nem is kereste az örökösöket eddig, csak a FH-nak a meghiúsult árverezésről szóló törlő határozatát kapták meg! - és mert a főkövetelés háromszorosára emelkedett a követelés (emiatt is) ?

előre is köszönöm az iránymutató észrevételeket, válaszokat, különösen ha jogforrást és főleg eseti döntést is mutatna;

mindenkinek kellemes maradéknyarat,

szeretettel:

Maus Róbert

"Tele-Maus Nonprofit Consulting"
www.tele-maus.hu
( mint magánszemély )


Szeretettel:

Maus Róbert Péter s.k.
jogi asszisztens, tanácsadó
www.tele-maus.hu

Szyndy # 2013.04.12. 15:50

Tisztelt Szakértők!

Segítséget szeretnék kérni.Édesapám 2 évvel ezelőtt elhunyt aki nem tartotta velünk a kapcsolatot és az édesanyjával élt.A temetést édesapám anyukája rendezte ami 196000ft-ba került.A hagyaték 45000ft volt és egyezség fejében átadtuk a hagyatékot a nagymamámnak mivel hitelezői igényt nyújtott be. kiderült hogy édesapámnak van még hagyatéka amit az édesapja után öröklődött és annak az eljárása 1 hónap múlva lesz.Az lenne a kérdésem hogy erre a hagytékra is nyújthat be hitelezői igényt a nagymamám mivel az előző nem takarta a költségeket?Erre az esetre melyik jogszabály érvényesülhet?
Köszönöm előre is a segítséget és szép napot!

ObudaFan # 2013.04.10. 14:53

Uncso

Amíg a hitelt bármelyik adóstárs fizeti, addig nem vonhat be semmit a bank. Ha nem fizetik a hitelt, természetesen az örökösök az örökrészükkel felelnek.

Uncso # 2013.04.08. 16:47

Következő problémával fordulok önökhöz!
Feleségem (D) édesapja (J) meghalt. Apósom halálakor nős volt (nem a feleségem édesanya). A feleségével (G) volt házassági szerződésük, így egyedüli örökös a Feleségem lett. Azonban volt egy felvett hitele is az apósnak, amit a felesége fiának (E) (nem rokon) lakás vásárlás miatt vettek fel. J-nek - fix nyugdíja miatt-, kellett felvennie a hitelt és mellé még két adóstárs (egyik a felesége (G), másik annak fia (E) lett). Nyitottak a hitelező banknál egy közös bankszámlát amire J a nyugdíját utaltatta, onnan leemelte az aktuális törlesztőt a bank és E befizette a törlesztő összegét a közös számlára amivel visszatöltötte J havi megkapott nyugdíját. (ez így korrekt is.)
A hitelszerződésben J nyugdíjával, G és E ingatlanfedezettel voltak benne. A kérdésem a következő:
A hitelező bank hagyatékkal való felelősség címszóval bevonhatja-e a hitelbe feleségemet (D-t), mint örökös, illetve J által D-re hagyott ingatlant (ami eddig nem volt fedezetként bevonva a hitelbe, nincs jelzálog teher rajta), mint hagyatéki tárgy bevonhatja-e fedezetként?
Van-e arra mód hogy a másik két adóstárs (G, E) helytáll a bank felé és D, mint örökös mentesül J által közvetett módon felvett hitel alól?

lajcsó # 2013.04.08. 14:46

Rengeteg ilyen eset van. Szóban megegyeztek az adásvételben, vagy esetleg írtak egy fecnit, még a vétalár is kifizetésre került. És ezzel részükről véget is ért a történet. A tulajdonjog bejegyzésről viszont nem gondoskodtak. Az ingatlan így természetesen az eladó nevén maradt. Majd csak az öröklés során derült ki, hogy az "eladott" ingatlan is benne vagy a hagyatékban.
Egyébként az adásvétel lenne a megoldás. Az illető nem lehet hagyatéki hitelező mert ő nem édesapádnak fizetett hanem az orvosnak, akinek édesapád adta el a földet.

Kisvaki # 2013.04.08. 12:59

Kedves Szakértő! Problémám a következő lenne, amiben segítséget kérnék.Édesapám 6 éve meghalt. Most jelentkezett egy illető, hogy Apu nevén van egy föld, amit ő használ, és ezt szeretné megvenni. Elmondása szerint Édesapám eladta egy orvosnak (tudomásunk szerint ez nem történt meg és a tulajdoni lap szerint is Apu az egyedüli tulajdonos, földhasználati bejegyzés sem volt soha rajt)ő ettől az orvostól megvásárolta, de semmi papír nincs róla. Mai napig használta, használja és mivel április 30-ig be kell jelenteni a földhasználatot, így ennyi év után kért ki egy tulajdoni lapot és akkor vette észre, hogy ez teljesen más nevén van. Itt megjegyezném, hogy a felesége közjegyző mellett dolgozik, nem értem akkor évekkel ezelőtt miért nem ellenőrizték le a föld adatait és az is furcsa hogy az adásvételről semmi papírja nincs. Most hagyatéki hitelezőként szeretne belépni, hogy a póthagyaték felvételénél ő kerüljön a tulajdon lapra és így csak egy költség lenne.Természetesen miután lezajlik ez az egész és jogerős lesz a végzés, ő kifizeti nekem a föld értékét. Valahogy sántít a dolog... Ráadásul ugye ő utólag akar fizetni, viszont ha én bejelentem őt, mint hagyatéki hitelező, ha mégsem fizet ezt már én nem csinálhatom vissza. Bár azt is mondták, hogy a jogerőre emelkedésig lesz 15 napom, ha ők mégsem fizetnének (ami nem fog szerintük előfordulni)fellebbezni. De utólag mit mondhatnék? Semmit szerintem. Picit lehet, hogy zavarosan írtam le a problémát, de szeretném, ha ötletekkel, vagy tanácsokkal segítenének, hogy mit tegyek? Hogyan járjak el ez ügyben? Mert ha az én nevemre kerül, majd én adás-vétellel eladom neki, ez szabályosabb, átláthatóbb, de valóban költségesebb is. Valahogy bizalmatlan vagyok velük, mert nem szeretnék utólag pórul járni. Segítségét, segítségüket előre is köszönöm!

ObudaFan # 2012.04.13. 10:57

Ptk. 677. § (1) Hagyatéki tartozások:

  1. az örökhagyó illő eltemetésének költségei;
  2. a hagyaték megszerzésével, biztosításával és kezelésével járó szükséges költségek (hagyatéki költségek), valamint a hagyatéki eljárás költségei;
  3. az örökhagyó tartozásai;
  4. a kötelesrészen alapuló kötelezettségek;
  5. a hagyományon és a meghagyáson alapuló kötelezettségek.

(2) A hagyatéki tartozásnak ezen a minőségén és fennállásán nem változtat, hogy az - akár az öröklés megnyílta előtt, akár utóbb - az örökös mint hitelező javára keletkezett.

Filamér # 2012.04.13. 10:38

Kedves szakértők, szeretném megtudni, hogy pontosan mit jelent a "hagyatéki hitelező" fogalma? (olvastam a korábbi választ, hogy az, akinek az örökhagyóval és így az örökösökkel szemben anyagi jellegű követelése van, ám nem értem az alábbiak miatt)
A Ptk 679. szakaszához fűzött magyarázat szerint "a cum viribus felelősség forma csak a hagyatéki hitelezőkkel szemben áll fenn. Más hitelezőkkel szemben a vagyontárgyak nem különülnek el és azokkal az örökös a hitelezőkkel szemben az általános szabályok szerint felel."
Kik a hagyatéki hitelezők és kik a más hitelezők?
Előre is köszönöm a választ!Üdvözlettel Filamér

ObudaFan # 2011.07.24. 08:15

Az örökrészed értékének az erejéig igen.

Mirza69 # 2011.07.21. 19:23

Tisztelt Fórumozók! Segítségeteket kérem.
Apám kézfizető kezességet vállalt, az adós nem fizetett, ezért az ő nyugdíjának 33%-át vonták. Időközben apám meghalt, a bank hagyatéki terhet jelentett be, de nem hagyatéki hitelezőként. Örököltem én az ő kézfizető kezességét, fizetnem kell? Az adósnak se jövedelme, se ingatlanja!!!!!
Köszönöm előre is.

Kovács_Béla_Sándor # 2011.07.20. 11:47

Akinek az örökhagyóval (az elhunyttal) és így az örökösökkel szemben anyagi jellegű követelése van.

Szandi 03 # 2011.07.20. 09:13

Mit jelent, ez a szó, hogy hagyatéki hitelező? Ki és mi? Egyáltalán nem értem. Kérem hogy segitsen ezt nekem, valahogy ezt megmagyarázni. Köszönöm.