Válás, vagyonmegosztás


Kovács_Béla_Sándor # 2009.10.16. 08:09

Anno úgy egyeztünk meg, hogy a lakástörlesztést ő fizeti én meg a rezsit (ami több mint a törlesztő részlet).
Nesze neked házasság!

kisokos # 2009.10.16. 08:07

gyermek szükségleteinek felét állja az egyik fél és felét a másik?
Nincs szó fele-fele hozzájárulásról. A szülőknek jövedelmük, anyagi lehetőségeik arányában van tartási kötelezettségük. Éppen úgy, mint a házasság alatt volt. Ráadásul a gondozó szülő a tartást alapvetően természetben nyújtja, míg a különélő szülő pénzben. Így szélsőséges esetben, ha akár egy forintot sem költ a gyermekre a gondozó szülő a saját jövedelméből, akkor sem mulasztja el szükségképpen a tartást.

kisokos # 2009.10.16. 08:00

kisbarack,

Úgy érted, hogy az életközösség megszakadása előtt törlesztett összeg felét? Erre jog szerint nem tarthat igényt ebben az esetben.

Ettől függetlenül kérni éppen kérheti tőled. Mivel ez most egy alkufolyamat, amelyben akár így is megállapodhattok annak érdekében, hogy gyorsan és peren kívül lezárjátok az ügyet.

Aki kérdez # 2009.10.16. 07:58

Kedves Szakértők!

Tudna valaki az alábbi kérdésemre választ adni (nem tudom, mennyire reális egyáltalán a kérdés)?
Köszönöm

Mindkét "válófél" állásban van (tehát senki nem nyugdíjas, állástalan, stb.) és gyakorlatilag ugyanannyi a fizetésük.
Ilyen esetben (tehát nem akkor, mikor az egyik fél rosszabb helyzetben van és ez veszélyeztetné a gyermek jólétét)a gyermektartás nem azt jelenti, hogy a gyermek szükségleteinek felét állja az egyik fél és felét a másik? Magyarán: a gyermektartás nem azt jelenti (vagy igen?), hogy ebben az esetben a fizető fél tartja el egy az egyben a gyereket, hanem hogy miután ő az egyik szülő, ezért fele mértékben természtesen hozzájárul a költségekhez. Tehát ha teszem azt, valaki 75e Ft-ot fizet gyerektartásként, akkor az azt feltételezné, hogy a gyerekre havonta 150.000 Ft „költődik“ (szépen magyarul :)), hiszen a másik félnek is ugyanannyival kell(ene) hozzájárulnia a gyereke költségeihez. Ilyet soha nem vesznek figyelembe bíróságon?
Hangsúlyozom, egyforma fizetéssel rendelkeznek, senkinek nincs normál, bejelentett munkán kívüli egyéb ilyen-olyan jövedelme, és szerencsére egyiküket sem fenyegeti semmilyen fizetéscsökkenéssel járó változás (már ha lehet manapság ilyet kijelenteni). Ilyenkor nem úgy kell(ene) megállapítani a gyerektartást, hogy egyenlő mértékben járuljanak hozzá a gyerek költségeihez a szülők?

kisbarack # 2009.10.16. 07:42

Tisztelt Fórumozók, Szakértők!

A férjemmel 4 év házasság után válunk, közös vagyonuk a lakás, amit hitelre vettünk!A ház 50-50%ban van megosztva. Én a lakásban szeretnék maradni, ezért vállaltam, hogy fizetem tovább a törlesztő részletet! (A lakást 3 éve vásároltuk). A férjem azonban követeli, hogy fizessem ki neki az eddig már törlesztett összeget.
Ez jogos? Tényleg kérheti ezt?

Anno úgy egyeztünk meg, hogy a lakástörlesztést ő fizeti én meg a rezsit (ami több mint a törlesztő részlet).
Válaszaikat előre köszönöm!

kisokos # 2009.10.16. 07:14

Tündér4,

A per alternatívája csak a megegyezés. Nyilván ehhez mindkét félnek legalább akarnia kell megegyezést.
Próbálkozhatnak a felek maguk, vagy próbálkozhatnak mediációval, amikor szakember segítségével próbálnak egyezségre jutni.

Kovács_Béla_Sándor # 2009.10.16. 07:02

Egyezség.

Tündér4 # 2009.10.16. 06:59

Kedves Fórumozók!

Van-e valamilyen lehetőség a válóper gyorsabb lezárására?
Sajnos az eljárás már két éve tart, de még csak a következő tárgyaláson kerülhet sor az alperes szeméyles meghallgatására. Olyan helyzet alakult ki, ami pillanatnyilag az alperesnek sokkal inkább kedvezőbb, így nem érdekelt a per lezárásában, valószínűleg nem fog megjelenni a tárgyalásokon.
Lehet-e például felperes (a párom) újszülött gyerekére, a megváltozott körülményekre hivatkozva soron kívüliséget/"gyorsítást" kérni, és ha igen kitől és milyen formában?

Köszi:
Tündér

preszli # 2009.10.15. 14:49

te minek nevezed azt,ha csütörtökön még a szüleimnél napozik, pénteken összepakol,szombaton elköltözik.
egy jósnő egyszer azt mondta neki: az édesapja betegségben rövidesen meg fog halni. ez a rövidesen "6 év lett". ugyanez a jósnő mondta neki, hogy meg fogják csalni. hát ő elhitte ( mert minden férfi olyan), ha nővel dolgozik együtt azok le is fekszenek. szerinted igaza volt? szerintem én nem adtam neki okot.
én nem tartom minden férfinek.köszi:( talán ez a baj

_Wasp_ # 2009.10.15. 14:32

ügyvédje szerint nyert ügye van az anyának a gyerek és a vagyon terén is

az "ügyvédje szerint". Szerintem nyert ügye nincs senkinek válás során, mert nem nyerésről vagy vesztésről kell szóljon a dolog, hanem a vagyon viszonylag igazságos megosztásáról, és a gyermek érdekeinek megfelelő gyermekelhelyezésről.

Ha esélyt akarsz kapni a gyermek nálad történő elhelyezésére, akkor fontos lenne, hogy ne nyugodj bele a helyzetbe, kérd például, hogy a lakókörnyezetéből kedvezőtlen helyre kiszakított gyermeket helyezze a gyámhatóság ideiglenes intézkedéssel a te felügyeleted alá.

A mosás-főzés-vasalásra járó egymillió ugyanannyira irreális marhaság, mintha te kérnéd az erre az időszakra járó élelmezési, lakhatási költségeket, és az általad elvégzett házimunkák díjazását tőle.

Ha a házat a te különvagyonodból vettétek, akkor az a te tulajdonod lesz, de amit a feleséged a saját vagyonából a felújítására költött, abban a vonatkozásban természetesen megtérítési igénye lehet.

Ha vásárláskor hitelt vettetek fel a házra, akkor a hitel közös, de a ház se le lesz kizárólag a te tulajdonodban, a hitel összegének a fele a feleséged tulajdonrészét növeli.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Sly2009 # 2009.10.15. 14:29

Ha a gyerek elhelyezéséről nem tudtok megegyezni, akkor a bíróság fogja azt eldönteni, 50% esélyed neked is van. Fele-fele a tulajdoni részetek a házba?
MIlyen adósságot követel?
Nem értem, hogy milyen tűrésre és adakozásra hivatkozol?
Főszabály szerint: 13 éve együtt vagytok, amit közösen összeraktatok az fele-fele, kivéve ha bizonyítható, hogy kinek milyen különvagyona van.
Mellékesen megjegyzem, egy ember ok nélkül nem költözik el:)

preszli # 2009.10.15. 14:20

Helló Sly2009!

röviden leírom. 13 együttélés,8 éves kislány.az anya gondolt egyet, elköltözött otthonról az anyjához meg az élettárshoz meg a testvéréhez a kislánnyal mert úgy érzi megcsaltam (ez csak érzés).a kb.:60 m2-en 4-en élnek,néha 5-en, a szobán átjár a fél család. itt hagyta a 100 m2-es házamat, amit 6 éve vettünk az én 1,5 szobás lakásom után, a lányom berendezett szobáját.kb.: 4 millió forint adósságot. követeli a kislány felügyeletét, a 3 millió forintját,amit a nagymamája adott 2 éve nekünk lakásfelújításra, meg egy millió forintot mert mosott,vasalt rám. ugyanakkor van egy garzonlakása albérlőknek kiadva, amit szintén a kapcsolatunk alatt kapott a nagymamától,haszonélvezettel terhelve.az ügyvédje szerint nyert ügye van az anyának a gyerek és a vagyon terén is.vajon csak nekem kell felé adakoznom és tűrnöm? szerinted jogosak a követelései? ha van még kérdés írj.válaszod előre is köszönöm: preszli

Sly2009 # 2009.10.15. 14:00

Preszli,

ezt hogy gondolod?:) Az előttem szólok már leírták a várható dolgokat, de netán van valami konkrét kérdésed is? Itt senki sem Mindenható:))

Kovács_Béla_Sándor # 2009.10.15. 10:52

A gyerek tudott róla, hogy az ajándékozó kizárólag az apja.
Rosszul tudta. Erről beszéltem: „valószínűleg azzal sem volt tisztában, hogy az ajándékozó nem egyedül az apja.

Kovács_Béla_Sándor # 2009.10.15. 10:51

A gyermeket el fogják helyezni, a vagyont el fogják osztani. Csak lassabban és drágábban, mintha magatok egyeznétek meg benne.

kisokos # 2009.10.15. 10:42

legalább 2 év tömény szívás lesz... ez biztos. A többi nem jósolható meg felelősséggel.

_Wasp_ # 2009.10.15. 10:39

senki...


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

preszli # 2009.10.15. 10:32

Üdv mindenkinek!

Tud-e nekem segíteni valaki 13 évi papír nélküli élettársi kapcsolat utáni gyerekelhelyezési és vagyonmegosztási per várható végeredményével kapcsolatban?

brenda # 2009.10.15. 10:31

Az előző kérdéshez kapcsolódva:
A gyerek tudott róla, hogy az ajándékozó kizárólag az apja. Az asszony az ajándékozásban nem vett részt, a hitel nagyságáról nem tud biztosat. A gyermek azóta befejezte tanulmányait. Jó eséllyel állást vállal/ vállalt. Köteles-e a feleség elfogadni azt a felállást, hogy a hitel kettőjüket terheli?

kimifan # 2009.10.15. 10:29

köszönöm a segítséget :-(

Kovács_Béla_Sándor # 2009.10.15. 10:23

a válás után köteles-e a feleség a törlesztőrészletek felét fizteni?

Lényegében igen. Ha adóstárs a kölcsönszerződésben, akkor ez kézenfekvő; ha nem, akkor pedig a férj tudja szükség esetén eredményesen köteleztetni rá.

_Wasp_ # 2009.10.15. 10:02

az egyetlen konkrétum, hogy a gyermek érdekét veszik szinte teljesen kizárólagosan figyelembe.

Az összes többi körülményt mérlegelik. Nagy súllyal esik a latba a fennálló helyzet, ki gondoskodott ezidáig a gyermekről, a szakértők véleménye, és a gyermek életkorának előrehaladtával egyre jobban figyelembe veszik azt is, hogy mit akar. A szülők anyagi helyzete is figyelembe vehető, de inkább csak akkor jön szóba, ha a gyermekről való alapszintű gondoskodási sem (vagy csak nagyon nehezen) megoldható egyikük számára.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

raistlin # 2009.10.15. 09:50

Tehát az, hogy nincs jövedelem - biztos jövedelem nem mértékadó külömbség? És mi az, amit figyelembe vesznek? Tudom, már láttam itt is leírva, de azok csak általánosságok... Konkrétumot nem lehetne? :(

ObudaFan # 2009.10.15. 09:19

Szerintem ezek bármelyike is csak kevéssé befolyásolja a gyermekelhelyezést.

raistlin # 2009.10.15. 08:50

Megint kérdezek :(

Gyermekelhelyezés ügyében: a nejemnek ugye ''nincs'' jövedelme, nekem ott a nyugdíjam. A gyermek érzelmileg mindkettőnkhöz kötődik, természetesen a nejemhez valamivel jobban érzésem szerint, bár... Nos, függetlenül attól, hogy az én nyugdíjamból mennyi kerül majd kifizetésre a megélhetésünkhöz, ezt én még mindíg biztosabb háttérnek érzem, mint a feleségem jövedelemnélküliségét. Ezen kívül hivatkoznék arra is, hogy a nejemnek már nem ez az első "félrelépése", és így erkölcsileg úgy gondolom megkérdőjelezhető a hozzáállása, illetve a gyermek pszichés fejlődése egy ilyen mentalitású szülő mellett... És most nem akarom magam futtatni, de nekem eszem ágában sincs MÉG MOST sem "becsajozni", vagy félrelépni. Igazándiból én még most is meg akarok a feleségemnek bocsájtani, és a családot szeretném egyben tartani, de sajna, erre már úgy látom, a másik fél részéről nincs remény :(
Ezekre tekintettel kérhetem-e, és van-e esélyem a gyermekünk nálam történő elhelyezésére?