Válás, vagyonmegosztás

Annie_L # 2009.07.12. 20:07

Tisztelt Szakértők!

A következő ügyben kérném a segítségüket: 20 éve házasságban élő pár válna (a férj akar válni, a feleség nem). Házasságuk alatt a nő sohasem dolgozott (a férj tartotta el). Közös vagyonba tartozik-e 1) a kettejük nevén lévő kft, 2) a férj+egy harmadik nevén lévő kft, 3) a férj nevén lévő egyszemélyes kft? Az első gondolom igen, de a másik kettőnél lennék kíváncsi a vonatkozó rendelkezésekre. A cégek 1-10 éven belüli alapításúak.
A segítségüket előre is köszönöm.

Annie_L

monalisa1 # 2009.07.11. 19:35

Salimar

Az valóban jogi kérdés, hogy a volt férj nem fizeti a saját 50% hiteltörlesztésért, de az meg gazdasági és életvezetési, hogy nincstelen ember...

Mindemellett lehet, hogy jól megvan csak papíron semmi nincs a nevén, sem pedig legális jövedelem amiből a végrehajtó levonást eszközölhetne.

A t.díj nemfizetése miatt feljelentheted a rendőrségen kiskorú veszélyeztetése miatt, és ha eljárás indul azt nem fogja megúszni...

Kérheted a t.díj állami megelőlegezését, kérhetsz a gyermekekre ingyenes iskolai érkeztetés, kérhetsz az önkormányzattól lakásfenntartási támogatást, tanévkezdési segélyt stb.

"Lisa"
laikus hozzászóló

Salimar # 2009.07.11. 07:07

Tisztelt Kovács Béla Sándor
Ezzel nem tudok egyetérteni mert ha a bíróság a vagyonmegosztáskor rendelkezett arról, hogy közösen felünk bizonyos anyagi kötelezettségek miatt és azt egyes egyedül csupán az egyik félen akarják bevasalni az nem életvezetési probléma hanem jogi.
Tételezzük fel a feleséged és te közösen vettetek fel hitelt a válás előtt és a váláskor megegyeztek, hogy 50-50%-ban kifizetitek. A viszont feleséged nem fizet egy vasat sem és rajtad követelnek mindent, tetézzük azzal mondjuk, hogy a gyerekeiteket is te neveled.
Nos ez életvezetési probléma? Vagy esetleg a feleséged jó alaposan átvág?

Kovács_Béla_Sándor # 2009.07.11. 06:49

Ez nem jogi kérdés, hanem gazdasági, életvezetési.

Salimar # 2009.07.11. 05:38

Tisztelt Szakértők!

Már nem tudom hova forduljak, mit csináljak, kezdek az idegösszeomlás határán lenni attól amit alább leírok nektek. Kérlek mielőbb segítsetek tanáccsal mert tarthatatlanná, életképtelenné teszi a gond a családot.

A gond a következő:
2005-ben elhagytam a férjemet és azonnal válókeresetet nyújtottam be. A válás kimondására következő év júliusában került sor. Ekkor döntött a bíró a gyermekelhelyezésről és a vagyonmegosztásról is született döntés. A baj itt kezdődött. A bíróság előtt megegyeztünk, és a periratban is szerepel, hogy mindenki a saját nevére felvett tartozásért felel, a közös használatban lévő lakás miatt felmerülő tartozásért pedig 50-50%-ban.
A baj csak az, hogy az azóta eltelt időben ez egyetlen végrehajtót sem érdekelt és mindent az én fizetésemből hajtanak be. Egyedül nevelek 3 gyermeket. Gyermektartást sosem kaptam. Pert indítottam de jelenleg is tart, már több mint 2,5-3 éve. Mind újabb megállapodás kicsikarása után, volt férjem, rendre nem fizet. A tárgyalásokon nem jelenik meg. Ezt majd a bíró megoldja ezen már nem aggódom. De képtelen vagyok a fizetésem 50%-nak levonása után, maximum kézhez kapott 60-70 ezer forintból és családi pótlékból (összesen maximum 120 ezer forint) fenntartani magunkat. A lakásért amiben lakunk nem kell fizetnem lakbért de a rezsit igen, ez evidens. Mire kifizetem a rezsit és a gyerekek iskoláztatási havi költségeit, marad 40 ezrem. Nem tudom már mit tehetnék. Kölcsön kérek egyik hónapban, a másikban visszaadom, nem fizetek ki egy számlát akkor van mit enni de a következő hónapban duplán kínlódom emiatt.
Mit tehetek? Mit csináljak? Az őrület határán vagyok!
A volt férjemnek hivatalosan nincs semmije. Csak a nyomorult Ígérgetései. Ki vagy mi áll mellettem? Ki vagy mi fog végre véget vetni a gyermekeim és az én kálváriámnak?

kalamalyka # 2009.07.04. 11:11

Ajjjajjjajjjajjajj......
Ezen kérdések 90%-ra nincs jogszabály sem törvény........csak emberi szó, megállapodás, tűrés, alkalmazkodás, és egyezkedés.........

Sajnos itt ezen problémák zömén nem fognak tudni enyhíteni.....

Reb08 # 2009.07.04. 10:50

Tisztelt Szakértők!

  1. Újabb kérdésem lenne. Mint már írtam válok. A ház adás-vételi papirjai nálam vannak, a férjem meg kéri, mert ő nem tud semmilyen adatot, az ügyvédje pedig azt mondta, hogy csak papirból dolgozik. Oda kell adnom neki a fénymásolatát? A félő ugyanis, hgyha nem adom oda mégjobban pokollá teszi az életünket (enyémet és két nagylányomét), mert még egy lakásban, egy szobában lakunk. (nem akar másik helyiségbe sem költözni, mert azon van, hogy veszekedést szitson)
  2. Másik dolog: most iratott 1 ha kukoricát címerezni. Ő fog rajta dolgozni. Én nem akarom elvenni tőle, de ez nem megy közösbe?
  3. Magnóra vettem a csütörtöki megállapodásunkat (tudta nélkül), ma már minden vagyontárgyra igényt tart, még arra is amit a szüleimtől kaptunk.

Ha a szüleimtől kaptunk egy kocát, és nálunk fialt már meg, a szüleim nyilatkoznak majd, hogy azt nekem szánták, akkor ez igy elfogadható? Ugyanis megállapodtunk csütörtökön, hogy az állatállományt mennyiért adjuk el, mára felsrófolta úgy az árat, hogy aki meghallja, menekül.

  1. Tegnap megfenyegetett, csak nem tudtuk felvenni magnóra, de a két lányom hallotta. Megütött. Velük is durván bánik, bár őket nem bántja. Sajnos tudom nem hasznos, de görcsben van a gyomruk, igy enyhe stressz oldót adtam nekik. (20 és 16 évesek) Sírnak, féltenek engem. Ilyenkor lehet kérni távoltartásit? Vagy nem érdemes? Attól is félünk, ha kap egy távoltartartásit, akkor egyik este ránk gyújtja a házat, mert ezzel is fenyegetőzött.
  2. Ha főzök továbbra is eszik belőle, odavágja mossuk ki a ruháját. Nem akar közösen fizetni rezsit, de itt él és lakik. Az a gond, hogy hónapokig elhúzódik az egész.

Várom megtisztelő válaszukat, javaslataikat.

Kovács_Béla_Sándor # 2009.07.04. 10:35

A bíróság rendelkezhet úgy, hogy a közös tulajdonú ingatlan kizárólagos használója a volt házastársak egyike legyen.

zotymuk # 2009.07.04. 10:12

Üdv

Kérdésem az lenne,hogy a válóperben a férj azt kéri a bíróságtól.h a feleség költözzön ki a fele-fele arányban tulajdonolt ingatlanból.kell -e attól tartani,h a bíróság úgy dönt,h ki kell költöznie?

előre is köszönöm

Anni11 # 2009.07.02. 09:00

köszi a választ de a gyerekekről nem mondok le!nem véletlenül maradtak velem nekik már volt választási lehetőségük.A fiam már befejezte az iskolát dolgozik.Nem az eltartás a gond hanem az hogy szeretnék megszabadulni ettől az egésztől mert addig amíg ebben a házban lakok esélyem sincs új életre egy volt apóssal meg azzal hogy az exem folyton idemászkál.Nagyon sok a veszekedés és én szeretnék elmenni innen de addig amíg van hitelem amit most per pillanat nem is fogok tudni fizetni addig nem tudok lépni semerre.

_Wasp_ # 2009.07.02. 08:51

szerintem ha nem csak a tulajdonjogodról mondanál le, hanem a lakáshasználati jogodról is, akkor lehet, hogy ennek fejében átvenné a tartozást.

Megállapodhatnátok arról, hogy az apához átkerüljenek a gyermekek, hiszen te most nem tudsz róluk gondoskodni, és ha összeszedted magad ismét, akkor a gyermekek elhelyezését ismét megbeszélhetnétek.

így most a legrosszabb forgatókönyv felé haladtok, a végrehajtó visz majd mindent.

_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Anni11 # 2009.07.02. 05:41

Sziasztok leírnám pár sorban a történetem arra vagyok kíváncsi hogy van kiút?Ha igen kérlek írjátok meg.2009 januárjában váltam el akkor még mindkét gyermekem tanult most már a fiam dolgozik.A volt férjem kérte a gyermekaratás leszállítását amit meg is kapott de nem is ez a lényeg én munkanélküli vagyok akkor amikor a válást elkezdtük vettem fel egy nagyobb összegű jelzáloghitelt az ex az adóstárs mivel sok apró kölcsönünk volt így egyet csináltunk belőle és azt fele fele alapon fizetjük.Most mivel munkanélküli lettem és a gyermektartás is kevés nem fogom tudni fizetni a hitelt.A lakhatási jog az enyém de itt lakik a volt apósom is a beteg feleségével az apósomnak egy szoba használati joga van így a lakás nem eladható.Kértem a volt férjem vállalja át a hitelt és én lemondok a tulajdon jogomról de ez sem megoldható.19 év házasság 19 év munkája és egy 6 milliós kölcsön.van kiút?
mindkét gyermekem velem van mivel itt lakik a volt apósom is így nem tudom elkerülni azt sem hogy ne találkozzak az exel és az élet társával folyamatosak a viták amik lassan felőrölnek.a gyerektartásra visszatérve hozott az exem egy olyan kereseti igazolást amiben az volt hogy ő 75ezer forintot keres de ebből lemegy 10ezer az útiköltségre így 65 ezer a keresete holott tudom,csak bizonyítani nem tudom hogy többet keres.Az állandó lakcíme itt van ahol mi lakunk de ott elmondta azt is hogy van élet társa az volt az érdekes hogy sokkal több kiadást sorolt fel mint kettejük jövedelme.Semmi nincs a nevén.Mivel én nem voltam tisztában a jogaimmal így a bíró közös megegyezést ajánlott fogadjam el a havi 15ezret minimumnak ill. a 20% kértem a letiltás útján való fizetést a bíró ezt sem találta indokoltnak,így kézbe kapom de honnan fogom tudni mennyi a keresetének a 20% az nettó vagy bruttó bérből számolandó?Ezt jogerőre emelték fellebbezni nem lehet,utána tudtam meg hogy két évig nem lehetett volna változtatni sem.Röviden ennyi várom válaszotok.

ObudaFan # 2009.06.02. 11:46

Ezzel kapcsolatban mindenki figyelmébe:

PK 279. szám
A házasság felbontását követően az egyik volt házastárs különvagyonában vagy közös tulajdonában levő ingatlannak (lakásnak) a másik volt házastárs által történő használata

  1. Ha a nem tulajdonos házastárs a házasság felbontását követően - a felek megállapodása vagy a bíróság határozata alapján - a másik fél különvagyonában levő ingatlant használja, a lakás használatával kapcsolatos jogok és kötelezettségek tekintetében a lakásbérlet szabályai csak annyiban alkalmazhatók, amennyiben azt a jogviszony sajátos természete nem zárja ki.
  2. Használati díjra az a volt házastárs is igényt tarthat, aki a közös tulajdonban vagy a kizárólagos tulajdonában levő lakásból elköltözött, és a lakáshasználati jog ellenértékének ráeső részét felvette.
  3. Ha a volt házastársak közös vagy egyikük kizárólagos tulajdonában levő lakás használatának rendezését követően beállott körülmények folytán a rendezés szerinti használat fenntartása sérti valamelyik fél lényeges jogos érdekét, a bíróság a használatot a korábbitól eltérően rendezheti.
  4. A házasság felbontása egymagában nem szünteti meg egyik házastársnak sem a közös lakás használatára vonatkozó jogát. A Csjt. 31/A. §-nak (1) bekezdése, illetőleg 31/B. §-nak (1) bekezdése értelmében a házastársak megállapodása, illetve - ennek hiányában - a bíróság döntése irányadó a közös lakás további használata kérdésében.

Jogszabály nem rendelkezik arról, hogy miként alakul a felek jogviszonya, ha a házasság felbontását követően megállapodásuk vagy a bíróság a nem tulajdonos házastársat jogosítja fel a másik házastárs különvagyonát képező lakás kizárólagos vagy megosztott használatára.
A jogviszony minősítésénél abból kell kiindulni, hogy a nem tulajdonos házastárs a lakás használatára a fennállott házasságra tekintettel, a bíróság döntése esetén ezen felül a Csjt. 31/B. §-nak (3) bekezdésében rögzített családvédelmi szempont alapján szerzett jogot. A használat jogcíme, terjedelme, tartalma ezért ennek megfelelően kerülhet meghatározásra. Ez pedig azt jelenti, hogy a használat személyhez kapcsolódó speciális jogosultságon alapszik. Ennek megfelelően a felek között lakásbérleti jogviszony - külön ilyen irányú megállapodás hiányában - nem jön létre. A lakásbérlet szabályait csak annyiban lehet alkalmazni, amennyiben azt a jogviszony sajátos természete nem zárja ki. Így a használat személyhez kötött jellegéből következően nem kerülhet szóba a lakáscsere, a bérleti jogviszony folytatása, lemondás a lakásbérleti jogról a hozzátartozók javára stb. Ugyanakkor az önálló jogcímes használat kizárja, hogy a tulajdonos kellő indok nélkül megszüntesse a lakáshasználati jogot. Ezzel szemben nincs akadálya annak, hogy cserelakás felajánlása mellett a lakás kiürítését kérhesse, és megfelelően alkalmazásra kerülhetnek a lakásbérletnek a lakás rendeltetésszerű használatának biztosítására, a karbantartási, felújítási, pótlási és cserekötelezettségre vonatkozó szabályai is.
A nem tulajdonos házastárs, illetve a nem tulajdonos kiskorú gyermek a lakást csak a saját, valamint az együttélő családtagjai szükségleteit meg nem haladó mértékben használhatja. A lakáshasználat jogának gyakorlását nem engedheti át másnak, a tulajdonos hozzájárulása nélkül nem adhatja bérbe, albérletbe, egyéb módon sem hasznosíthatja.
II. A birtoklás, a tényleges használat jogának átadása, a másik fél részére biztosítása - ilyen tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányában nem jelenti a tulajdonjogból eredő egyéb jogosítványok megszűnését. A Ptk. 99. §-a - a dologgal járó terhek és a másra nem hárítható kár viselésének a kötelezettsége mellett - a tulajdonost a dologból folyó hasznok szedésére is feljogosítja. Ez a jogosultság közös tulajdon esetén - a tulajdoni hányada arányában - a társtulajdonost is megilleti, mint ahogy ebben az arányban öt is terhelik a dolog fenntartásával járó és a dologgal kapcsolatos egyéb kiadások, a közös tulajdoni viszonyból eredő kötelezettségek és viseli a kárveszélyt (Ptk. 141. §-a).
A lakásból távozó házastárs használati jogának a megszűnése tehát a hasznokban való részesedésen, illetve a részesedés arányán nem változtat, és ezért elköltözését követően a lakásban maradó házastársától a kizárólagos - illetőleg a tulajdoni hányadot meghaladó - használatért pénzbeni ellenértékét (használati díjat, többlethasználati díjat, a továbbiakban együtt: használati díj) követelhet.
A távozó házastársnak ezt az igényét nem zárja ki az, hogy a lakáshasználati jog ellenértékének a ráeső részét - a felek megállapodása vagy a bíróság határozata alapján - felvette. A lakáshasználati jog ellenértéke ugyanis - társadalmi rendeltetését tekintve - a lakás elhagyásáért járó (a másik fél oldaláról: a lakás kizárólagos használatáért fizetendő) térítés, amely mind az összegszerűségének megállapításánál irányadó szempontokat (forgalmi érték, kiskorú gyermekek száma, vagyoni helyzet stb.), mind esedékességét illetően a távozó házastárs elköltözésének az időpontjához kötődik. Ezzel szemben a használati díj a birtoklási és használati jogától megfosztott volt házastárs hasznosítási jogán alapuló időszakos pénzbeli kiegyenlítés, amely öt tulajdonjogának fennállása alatt folyamatosan illeti meg.
A használati díjra való jogosultság mellett szól a vagyoni egyenértékűség szempontja is: a lakáshasználati jog ellenértéke ugyanis a házastársi közös vagyon megosztásánál (a megváltási árban vagy egyéb módon) megfelelően elszámolható. Ilyen esetekben a használat rendezése és a közös tulajdon megszüntetése közötti időben használati díj fizetésének hiányában a bennlakó házastársnak a kizárólagos - illetve a tulajdoni hányadát meghaladó - használata ellenszolgáltatás nélkül maradna. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az a házastárs, akit a különvagyoni lakásából való kiköltözésre köteleztek, is csak a lakáshasználati jog ellenértékének arányos részét kapja meg, emiatt tehát nem eshet el az egész lakás után járó használati díjtól.
III. A Csjt. 31/A. §-a és azt követő szakaszain alapuló lakáshasználati rendezést követően a rendezés alapjául szolgáló körülményekben utóbb olyan lényeges változások következhetnek be, amelyek mellett az eredetileg helyesnek és célszerűnek látszó megoldás már sérti az okszerű lakáshasználat követelményeit, illetőleg már nem felel meg valamelyik fél lényeges jogos érdekeinek. Igy például előfordulhat, hogy a kizárólagos használatra feljogosított házastárs más önálló lakhatási lehetőséghez jut, vagy a használat korábbi rendezésekor számításba vett kiskorú gyermekek felnőttek, az ingatlanból elköltöztek.
A korábbi jogerős ítélet nem lehet akadálya annak, hogy a bíróság a megváltozott körülményekre figyelemmel - a Legfelsőbb Bíróság PK 8. számú állásfoglalásában foglalt szempontok szem előtt tartásával utóbb eltérő módon szabályozza a közös, illetőleg valamelyik házastárs kizárólagos tulajdonában levő lakás használatát. Arra azonban nincs lehetőség, hogy a lakás kiürítésére kötelezett nem tulajdonos házastárs a lakáshasználat újrarendezését igényelje.
A használat rendezésének alapjául szolgáló körülményekben bekövetkezett változás (pl. a kiskorú gyermeknek a másik félnél történő elhelyezése, az egyik volt házastárs önálló elhelyezést igénylő megbetegedése stb.) eredményezheti azt, hogy a bíróság - a felek méltányos érdekeinek mérlegelésével - a használat megosztásának a korábbitól eltérő módját rendeli el, de - kivételesen, a következőkben kifejtendők szerint - oda is vezethet, hogy a bíróság valamelyik házastársat az addig megosztva használt lakás elhagyására kötelezi.
Az újraszabályozás során nem hagyható ugyanis figyelmen kívül az, hogy a használat rendezése a családjogi törvény rendelkezése alapján, a családvédelmi szempontok szem előtt tartásával történt. Ehhez képest az újraszabályozás alapjául szolgálhat az is, hogy a rendezést követően az egyik fél a szocialista együttélés szabályait súlyosan sértő, olyan magatartást tanúsít, amelyre figyelemmel az eredeti rendezés idején az osztott használat mellőzésére került volna sor. Mindazok a felróható magatartások tehát, amelyek eredetileg is akadályozták volna az osztott használat elrendelését, az újraszabályozás során is lehetőséget adnak arra, hogy a bíróság - kérelemre - az ilyen magatartást tanúsító felet a lakás kiürítésére kötelezze.
(1989. V. 15.; Bírósági Határozatok 1989. évi 7. szám)

monalisa1 # 2009.06.01. 21:58

Amennyiben a lakás nem a különvagyonod, akkor mindegy hogy melyikőtök pénzéből, de mint házassági közös vagyon a tulajdonjog fele-fele - akár a földhivatali bejegyzéstől függetlenül is.

Természetesen, ha módodban áll kivásárolhatod a feleséged tulajdonrészét, de ez teljesen más téma.

A nagykorú gyermekekre tekintettel nem valószínű, hogy a feleség már kizárólagos lakáshasználatot kapjon, bár ha még középiskolai ill. efféle tanulmányokat folytatnak, akkor a tanulmányok elvégzéséig valószínűleg mégis.

Aztán ha egyikőjük másikójuk továbtanul, nos lakni lehet albérletben, kollégiumban stb., szóval egy nagykorú gyermek lakhatásáról a szülő már nem minden esetben köteles gondoskodni.

És ha így, akkor a további lakáshasználatra a válóperben érintett másik fél nem biztos hogy jogosultságot szerez.

Valamint végső soron végtelen időkig senki sem ülhet a másik tulajdoni/vagyoni hányadán, vagyis ha nem tudnak megegyezni a lakás közös értékesítésén - és mindenki megy amerre tud-, akkor bírósághoz lehet fordulni a közös tulajdon megszüntetése végett. (Egy ilyen perről tudni kell, hogy időbelileg elhozódó valamint elég költséges.)

"Lisa"
laikus hozzászóló

Lajos11 # 2009.06.01. 21:20

Kedves Fórumozók!
Elköltöztem otthonról és be akarom adni a válópert. A feleségem két, még iskolába járó nagykorú gyermekemmel lakik a lakásunkban. Azt szeretném megtudni, hogy ha a bíróság nekem ítéli teljes egészében a lakás tulajdonjogát, de a feleségemnek a lakáshasználatot, ez a lakáshasználati jog mennyi ideig él? Amíg tanulnak a gyermekeim, vagy valami mástól függ?

monalisa1 # 2009.06.01. 20:43

GolfFichGirl

Egy válóper 12.000 Ft illeték, ennyi és nem több. A vagyonmegosztás dolgában ha a házastársak meg tudnak egyezni az okos és bölcs dolog, mert akkor ez is benne van ezen összegben. Ellenkező esetben megosztási per lesz mely a kezdeményezőnek elsőre 6% pertárgy-érték illeték befizetését jelenti, később esetleges pernyertességkor a másiktól az összeg visszakövetelhető ill. a tulajdoni részébe betudható.

Anyukád menjen be a városi bíróság un. panasznapjára - heti egy nap tartják, tessék megérdeklődni -, és ott jegyzőkönyvbe mondhatja a válást, ami egyben a válókereset is lesz. (A megfogalmazásban segítenek.) Vinni kell a házassági anyakönyvi kivonatot, valamint a gyermekek születési anyakönyvi kivonatát.

A vagyonjogi perhez az igazolt anyagi helyzetre tekintettel lehet kérni költségmentességet ill. illetékfeljegyzést: a 6% illetéket utólag kell majd rendezni.

Lehet kérni a bíróságtól hogy hivatalból rendeljen ki anyukáéd mellé ügyvédet, ez sem kerül pénzbe - igaz sokat ne várjon a valamelyik ügyvédi iroda ügyvédjelöltjétől... De azért a semminél több, valamint esetleg kifoghat egy lelkes fiatal jogászt aki tényleg segítőleg lesz a per során végig.

Ami hitelt a papád felhalmozott azt sajnos akár anyukádtól egymagától is követelhetik, lévén egy házasságban anyagi közösség áll fent. (Legfeljebb a mamád később egy külön perben megpróbálhatja a papádtól a helyette kifizetett fént valahogy bevasalni - ha egyáltalán lesz miből...)

Anyukád mielőbb adja be a válópert: egy alkoholistával pokol az élet, és lám az egészsége már megsínylette ezt.

A válóper ideje alatt nem lesz "rózsás" otthon a helyzet, de kérheti a bíróságot, hogy előzetes intézkedésként kötelezzék az aput kiköltözni a házból, ergo a további lakhatásáról saját magának kell gondoskodnia.

A házzal kapcsolatos rezsiköltség stb. innentől a mamádat egymagát terheli.

A t.díjat is követelje - legalábbis legyen róla jogerős bírósági itélet a kezében. Annak alapján valamiként végrehajtást lehet eszközölni apud fizetéséből letiltatva - ha van egyáltalán legális munkája...

Mielőbbi jobb, békésebb körülményeket kívánok!

"Lisa"
laikus hozzászóló

monalisa1 # 2009.06.01. 20:21

K ZS

A hiteltörlesztés nem számítható be a t.díjba, vagyis a kettő egymástól teljesen külön valami.

Én a helyedben nem mondanék le a házon lévő tulajdoni részről - később az jól jöhet neked még. Egyben előfordulhat, hogy a későbbeikben mégis t.díjat kelljen fizetned ha a részedet most a gyermekednek ajándékoznád, pl. a nejed elveszti a munkáját ill. súlyosan megbetegszik/megrokkan és emiatt nem lesz elegendő saját jövedelme - amiből a gyermeket is el tudná tartani. (Sok előre nem látható cifraságot képes produkálni az Élet.)

Abban hogy előzetesen miben állapodtatok meg, azt vagy tartja vagy nem...

Amúgy az autó is közös tulajdon - ha csak bizonyítani nem tudod, hogy valamiféle különvagyonodból történt a vásárlás.

A gyermek nagykorúsága után kérheted a bíróságtól a jelenlegi közös tulajdon megszüntetését, vagyis a nejed végtelen időkig nem ülhet a vagyoni értékeden.

"Lisa"
laikus hozzászóló

monalisa1 # 2009.06.01. 20:04

Stonehenge

A házasság ideje ill. válás kimondása + 9 hónapon belül megszületendő gyermek mindenképp a férj nevére lesz anyakönyvezve még akkor is ha a szüléskor az apa "ismeretlen" nyílatkozatot teszed. A Társad apaság-vállalási nyílatkozata egy későbbi peres eljárásban lesz hasznos.

Én csak egy laikus olvasó/válaszoló vagyok, ha jogász nem bírál felül (...) kérj előzetes tájékoztatást az anyakönyvi hivatalban.

A vagyonmegosztási per illetéke a követelt érték 6%-a - továbbá az ügyvédi költség. (Azt hogy a bíróság végül is miként fog dönteni legfeljebb egy javasasszony tudná előre megmondani...)

Az ingóságok is fele-fele alapon mint házassági vagyonközösség, azt hogy a férjed előre többet vitt el mint ténylegesen megilletné, utóbb levonásba helyezhető a vagyonmegosztásnál.

A hitelfelvétel ill. annak rendezése dolgában a bankot kell kérdezni, abban az ő szava dönt.

Hát nem egy könnyű helyzet, leginkább idegekkel kell tudni bírni.

Minden jót!

GoldFishGirl # 2009.06.01. 19:58

Sziszi, nincsen pénzünk bíróságra.

sziszi77 # 2009.06.01. 18:43

szia GoldFishGirl!Szerintem anyukádnak birósághoz kellene fordulnia!És perelje be apukádat!

GoldFishGirl # 2009.06.01. 18:30

Nekem van egy olyan problémám, hogy apám alkoholista. Vállalkozóként felhalmozott sok adósságot az apehnél, egyik részére jelzáloghitel lett felvéve, a másik részére kaptunk törlesztést. De ez nekünk nem megoldás, mert mivel apám alkoholista, kiidegel mindenkit a családban, anyut már tönkretette egészségügyileg, már kórházba is volt többször is a betegsége miatt. Voltunk ügyvédnél, de nem mondott semmi bíztatót, nekünk meg olyan megoldás kellene amivel rövid időn belül el tudnánk távolítani a lakásból. Hogyha tudjuk bizonyítani, hogy a törlesztőrészleteket nem apám fizeti, akkor el lehetne rendezni hogy a ház a gyerekekre (rám, és 2 testvéremre) legyen iratva?

K Zs # 2009.06.01. 18:13

Tisztelt fórumozók! A vállásom új stádiumba ért,sajnos a tulajdonunkban lévö házon nem jutunk zöld-ágra.Lányom az exem lakik benne/és egy"barátja"/.A ház nem megosztható,én el is költöztem már régen.Azt ajánlottam fel hogy amig nagykorú lessz a gyermek lakjanak benne.Aztán adjuk el.De az exem viszont görcsösen a "mondjak le a részemröl a gyermek javára"verziót fujja újra+újra.Mostanság adja be a bíróságra és mostani verzióban azt akarja adjam be az autó forgalmi másolatokat is?!Pedig abban már megállapodtunk egyszer! A kérdésem az volna hogy a megosztásnak a menete az-e hogy mindenünket be kell e adni ? Vagy ez csak egy új verzió amit kigondolt? Vagy ha csak a házon nem egyezünk akkor az amiben dönthetnek? A másik dolog a gyermektartás. Megegyeztünk hogy a házra szóló törlesztöt fizetem és azt számoljuk annak be,de most azt akarja fizessem ki a megállapított gyerektartásokat decembertöl.Ezzel kapcsolatban mit lehetne tenni?

Stonehenge # 2009.06.01. 17:55

Kedves Lisa.

A vagyoni per megindítására a leendő volt férjem majd 200 000 ft illetéket fizetett be. Egyezkedni próbáltam. de mivel a férjem tudja, hogy elég jó körülmények közé kerültem a lányommal, úgy gondolja, hogy akkor nyugodtan fizessek pár milliót még neki (úgy, hogy az ingóság 4/5 részét ő vitte el), kölcsönt felvéve a jelenlegi párom házára. A válást meg nem tudom siettetni, mert a bír átlag 1/2 évente ad időpontot. A következő szeptember közepén lesz.De viszont babát szeretnénk már,egyikünk se lesz fiatalabb.pereskedni meg nem akarunk ezért, főleg, hogy 2 éve már nem is élünk együtt.És a terhesség kiderülésénél ha a párom nyilatkozatot tesz, hogy Ő az apa?Komolyan nem szeretnénk, hogy az exem nevét viselje az a kicsi........

ObudaFan # 2009.06.01. 14:51

A vagyonjogi vitától függetlenül a bíróság a válást már „rég“ kimondhatta volna – ha annak feltételei egyébként adottak

Az ingó vagyon eldöntése nélkül nem.

Persze lehet majd apaságot elismerő nyílatkozatot tenni stb.,

Az apasági vélelem megdöntése iránti per után.