Fórum öröklés és családjog régebbi elöl     új hozzászólás


Gyerek tartás behajtása

Siegelinde # e-mail 2010.03.05. 18:06

Sziasztok! :)

A volt férjem 2 évig nem utalta át a számlámra a bíróság által jogerősen megítélt havi 37 ezer ft gyerektartást (ami 2 tizenéves gyerekre amúgy is lótúró, ha az eltartásuk költségeit nézzük.)

Én ezt, hogy nem utal, csak 2 év után vettem észre. Hülye voltam, tudom, de nem néztem a bankszámlakivo­natokat, bíztam benne. Csak furcsa volt, hogy milyen kevés a pénzünk és nem tudom fizetni a közüzemi számlákat.

Tudom, hogy csak 6 hónapra visszamenőleg lehet behajtani rajta, amennyiben nem próbáltam a 2 év alatt. (Amúgy szomorú, hogy a törvény nem védi jobban a gyerekeket egy ilyen apával szemben, bezzeg a közüzemi követelések csak 5 év alatt évülnek el.)

Fél éve az ügyvédem végrehajtást indított ellene. Azóta még nem történt semmi. A fizetéséből nem lehet letiltani, mert kkt-ben dolgozik és minimálbérre van bejelentve. Egy cégnél dolgozunk amúgy és tudom, hogy a valóságban legalább 150 ezret kap havonta, ami nem sok, de én is annyit kapok és abból kell a gyerekeket eltartanom.

Amikor kiderült a disznósága, tavaly szeptemberben, elkezdte fizetni a fiunk után a gyerektartást újra, havi 18.500,– ft-ot, a lányunk viszont azóta nagykorú lett és tavaly június óta, amióta befejezte a középiskolát, nem jár nappali tagozatra, mert egy évig otthon tanult, hogy jobb érettségi eredményt érjen el és jobb egyetemre vegyék fel. Ezért a volt férjem keresetet indított a lányunk utáni gyerektartás megszüntetése érdekében és meg is szüntették tavaly augusztus 31-től.

Van a nevén egy lakás. Az ügyvéd szerint a végrehajtó majd a lakását fogja akarni elárverezni, ezt ő nem fogja hagyni és fizetni fog.

Kérdéseim:

1/ A végrehajtás költségéből kell majd nekem valamit fizetnem? Például akkor, ha sikertelen? Mert olvastam ezen a topicon egy olyat, hogy egy anyuka a volt férje ellen végrehajtást kért, nem tudtak semmit behajtani és most tőle követelnek 50 ezer ft-ot. Ez nagyon megijesztett!

2/ Mennyi ideig tart amíg ebből pénzt látunk?

3/ Ugye a 6 hónapos visszamenőleges behajthatóság attól kezdve számít, amikor elindítottuk a végrehajtási procedúrát? Attól kezdve leállt annak a 6 hónapnak az elévülése legalább, ugye?

4/ A bíró azt tanácsolta, hogy ha szeretném, hogy szeptembertől, amikortól a lányom újra nappalira fog járni, ismét kapjunk utána gyerektartást, már most indítsam el a keresetet. Hogyan kell ezt megtenni? Hogy kell elkezdeni? Sajnos ebben az ügyben már nincs pénzem ügyvédre, magamnak kell képviselnem magamat.

5/ Abban a perben, amit a volt férjem indított ellenem gyerektartás megszüntetése érdekében (mert állítólag csak így lehet megszüntetni a gyerektartási kötelezettségét, pedig én beleegyeztem volna, hogy ne fizessen addig, amíg a lányunk nem jár újra nappalira, mert tudom, hogy addig nem jár a pénz) én a tárgyaláson beleegyeztem, hogy megszüntessék a gyerektartást, mert úgyis megszüntették volna. Ennek ellenére „pervesztes“ lettem és perköltséget kell fizetnem, csak a bíró jóindulatán múlt, hogy csak kétezer-valamennyi forintot. Ezt nem lehetett volna sehogy sem elkerülni?

6/ Ezek szerint abban a perben, amit nekem kell indítanom őellene, hogy gyerektartást fizessen majd szeptembertől, ha minden jól megy, ő lesz a „pervesztes“. Akkor az összes perköltséget neki kell majd fizetnie? Kérhetem a perben a költségeim megtérítését is?

7/ A legutóbbi tárgyaláson (ketten voltunk a bíróval, mert Ő beteg volt, nem jelent meg, az ügyvédje sem, nekem meg nem is volt ügyvédem) mindent elmondtam a bírónak, számszerűen, részletesen. Hogy a gyerekek eltartása kb havi 120 ezer ft és akkor még nem vettem egy darab ruhát, egy cipőt, egy színházjegyet, egy vonatjegyet sem nekik. Én meg még nem is ettem, nem is laktam.

És hogy a volt férjem, amikor azt állította egy előző tárgyaláson, hogy ő ugyan nem fizetett gyerektartást, de minden költségüket a gyerekeknek természetben kiegyenlítette, hazudott, mert egyik hónapban vett az egyiknek havibérletet, a következő hónapban feltöltötte a másikuk telefonját, az utána következőben meg vett egy 2 ezer ft-os cipőt valamelyiküknek. De a havi hozzájárulása nem haladta meg átlagosan az 5 ezer ft-ot.

Ez olyan, mintha egy apuka vesz egy napra egy csokit a gyereknek és azt mondja: tessék nézni milyen jó apa vagyok, még csokit is veszek a gyereknek! Csak azt hallgatja el, hogy rántott húst, meg borsófőzeléket, vagyis alap napi kaját, ami sokkal drágább nem vett.

Ennek ellenére az ítéletben, amit tegnap vettem át, az van, amellett, hogy az én anyagi helyzetem és adósságaim számszerűen benne vannak, hogy „az apa nem fizetett gyerektartást, de természetben hozzájárult a gyerekek eltartásához“.

Fellebbezhetek-e azért, hogy az ítéletben számszerűsítsék az ő hozzájárulását is, úgy, ahogy a tárgyaláson elmondtam?

Köszönöm szépen a segítséget előre is!

monalisa1 #   2010.03.05. 17:46

Tegyél magad elé egy világatlaszt – tessék mond meg hogy xy a földgolyóbis melyik kontinensén és azon belül is melyik országban tartózkodik aktuálisan, sőt egyéb pontos adatokkal is szolgálj róla.

Hát ez az amit a bírósági végrehajtó nem tud- és nem is képes felvállalni.

A magánnyomozó iroda jó pénzért talán…

Ha EU-n belül az illető még viszonylag könnyű a végrehajtás – megfelelő kiindulási adatok birtokában, egyébiránt…

kzsoli # e-mail 2010.03.05. 17:23

Ezen az alapon ha valaki külföldre megy bármilyen adóssága elől akkor a végrehajtó ugyan nem fogja magától keresni soha.Csak ha a végrehajtást kérő tudja hogy hol van?

monalisa1 #   2010.03.05. 17:00

Nyomozz, érdeklődj, próbálj utánajárni, mert máskülönben…

Zssu # e-mail 2010.03.05. 16:33

Magyarul ha nem tudom hol van,akkor esélyem sincs?

monalisa1 #   2010.03.05. 16:11

A végrehajtó csak akkor tud letiltani -akár itthon akár külföldről- ha pontos név-, cím- és bankszámlaszámot teszenek le az asztalára.

monalisa1 #   2010.03.05. 16:10

A bírósági végrehajtó nem fog helyetted kutakodni… Ezzel szemben vannak magánnyomozó irodák melyek készséggel vállalnak személykeresést is – igaz nem ingyen…

„Lisa“
laikus hozzászóló

Zssu # e-mail 2010.03.05. 15:51

A volt férjem külföldön él,de nem tudom melyik országban.
Ha végrehajtásra adom a gyerektartást mert nem fizet,akkor a végrehajtó meg tudja találni hogy hol él?
Le tudja tiltani külföldi jövedelmét?

monalisa1 #   2010.02.17. 15:19

Légyszív nézd meg a bírósági papírt hogy ama extra bevállalás a végzés elején- vagyis a rendelkező részben van-e?! (Ha nem akkor olyan mintha semmit sem mondott volna…)

Szerintem bíróság a t.díjon felül nem kötelezheti az apát bárminek is bevállalására – az kettőtök közti megállapodás kérdése.

Aztán hogy teljesül-e?!

végrehajtó1 # e-mail 2010.02.17. 15:14

Akkor is azt tesz amit akar?????

Azt hogy fizetnie kellene…

Zsu&Klau # e-mail 2010.02.17. 15:08

Értem amit írsz Mona.A gytartást mindig folyószámlára utalja.Az ovi kezdéshez való hozzájárulás is bírósági végzésben van leírva.Akkor is azt tesz amit akar?????

monalisa1 #   2010.02.17. 15:00

Zsus@Klau

A volt férjed jelen idő szerint 25e Ft/hó t.díj fizetésre kötelezett, egyéb kifizetésre nem. Azt az óvodai dolgot csak beajánlotta Te meg bevetted neki…

Bocs de tanuld már meg hogy pénzt csakis postai befizetéssel és/vagy bankszámlára utalással, különben itéletnapig lehet vitatkozni.

Van ahol a kapott ruhát/játékot/a­jándékot stb. haza lehet vinni máshol meg más a regula.

Külön írva: a havi esedékes t.díjat semmivel sem lehet „helyettesíteni“.

„Mona“
laikus hozzászóló

monalisa1 #   2010.02.17. 14:49

andrea1976:

monalisa1 #   2010.02.17. 14:48

Mert az állam nem kvázi ajándékként adja az apuka kötelezett-teljesítése helyett…

Apuka pl. x ideje sehol sem érhető el, vagy börtönben ül stb. – ilyesmi esetekben a megelőlegezés.

Azért meg keveset fizet mint kellene ez személy szerint az anyuka pechje…

Zsu&Klau # e-mail 2010.02.17. 14:47

Tisztelt Fórum.

Szeretném a segítségét kérni.Már 6 éve elváltunk a férjemmel ,de minden évben megyünk bíróságra.Hol lejjebb veteti a gyerektartást hol egyáltalán nem akar füzetni..2008.dec.-ben vissza vették a gy.tartást 25 ezer ft.ra viszont megajánlott a volt férjem egy óvoda-iskola kezdéssel járó támogatást.A szám­lák bemutatása után 3 napon belül kelett volna füzetnie készpénzben.Ter­mészetesen ez a mai napig nem került kiegyenlítésre­.Végrehajtóhoz került a dolog,de ő megfellebbezte azzal,hogy be tudja bizonyítíni,hogy már odaadta részemre.Ha nekem nem utalt és nem adott semmit akkor hogy lehet ez?Ha mondjuk a tudtom nélkül vett valamit a kislánynak ami náluk van(mert haza soha semmit nem hozhat.Még ajándékot sem)az bizonyíték lehet és a bíróság elfogadja?Akkor is ha nem a megállapodás szerinti kp-ban kaptam meg?

Kérem segítsenek.Köszönöm.

andrea1976 #   2010.02.17. 14:28

de Tőled valamilyen formában valószínűleg igen

Ez hogy értendő??? Az anyától le fogják vonni amit kap a gyerekre????? Akkor minek adják???

Balogh Andrea

ObudaFan # e-mail 2010.02.16. 14:07

Mivel 6 hónapnál régebbre nem lehet végrehajtást indítani, így kár volt egy évig várni.

Ügyvéd – Budapest

obudafan@freemail.hu

http://members.chello.hu/tarczay

monalisa1 #   2010.02.16. 13:59

A gyermektől nem mert ő a t.díjat „megeszi“ – valamint mint kiskorú bizonyára nincs saját önálló jövedelme, de Tőled valamilyen formában valószínűleg igen.

Javaslom próbálj érdeklődni a volt férjed után:
http://www.nyilvastartas.hu
Minél több ismert adotot adsz meg róla annál valószínűbb hogy rátalálnak: születési idő és hely, anyja neve, utolsó lakcím, valamint az esetleges TAJ kártya stb.

„Mona“
laikus hozzászóló

NinaGergő # e-mail 2010.02.16. 13:05

Kedves Fórumozók!

Nekem az a problémám, hogy a volt férjem már 1 éve nem fizeti a havi 10e Ft-ot. Nem tudok róla semmit, azt sem hol lakik, azt sem van e állása. Ha kérem a tartásdíj behajtását, és az exemnek nem lesz bejelentett állása, akkor nem a gyerekemtől fogják később levonni az összeget?

Big Joe #   2010.01.30. 13:50

Értem.Közönöm.
A túlfizetett összeggel kapcsolatban nincs is kérdésem,azt tudom hogy be lehet számítani.
Olvastam viszont olyat,hogy „a követelés jogalapja megszűnt“.Ezért merült fel a kérdés,hogy a korábban kifizetett végrehajtással járó munkadíjjal mi a helyzet.Akkor annak a jogalapja érvényes volt-e vagy érvénytelen?

Az én logikám szerint pl. a családi pótlék adózása akkor érvényes jogszabály alapján történt.Az AB viszont visszamenőlegesen hatályon kívül helyezte,megsem­misítette és a jogalap nélkül befizetett adó visszajár.
Bár én csak laikus vagyok.

Grád András # e-mail 2010.01.30. 13:36

Kedves Big Joe!

Nem érti. Nem az a kérdés, hogy mikortól kezdődően rendelkezett a bíróság a tartásdíj leszállításáról, hanem az, hogy MIKOR! Ha a végrehajtás a jogerős ítéletet megelőzően indult, jogszerű volt. Elvben visszakövetelhetné az ezáltal túlfizetett összegeket, csakhogy van egy olyan szabály, hogy a felélt tartásdíj visszakövetelésének nincs helye. Ezért szoktam az ilyen típusú perekben ideiglenes intézkedést kérni az ügyfeleim érdekében, hogy a jogerős ítéletig a különbözetet vonják le, de kezeljék letétként, és ha leszállítja a bíróság a tartásdíjat, akkor ezt az ügyfelem visszakapja, ha nem, akkor kiutalja a bíróság a jogosultnak. Üdv:

dr. Grád András
ügyvéd – egyetemi tanár
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06–30–280–1846
www.kapcsolattartas.hu

Big Joe #   2010.01.30. 13:25

A leszállítás 2 évvel ezelőtti időponttól van érvényben és jogerős.A végre­hajtási lap kiállítása pedig 5 hónapja.Azért fizettem ki,mert árverezték volna a házunkat,nem volt más lehetőségem.A kölcsönkért összeggel tartozunk még mindig.
Az én logikám szerint akkor valóban jogszerű volt a végrehajtás indítása,de a mostani ítélet szerint a végrehajtás határozata visszamenőleg hatályon kívül lett helyezve.Sajnos ilyen hosszú volt a peres eljárás,erről szerintem én nem tehetek.A volt feleségem tudatában volt mindvégig,hogy elvesztettem a munkahelyemet 2 évvel ezelőtt.

Grád András # e-mail 2010.01.30. 12:59

Kedves Big Joe!

Ha a tartásdíj leszállítására csak a végrehajtás elrendelését követően került sor, akkor a végrehajtás elrendelése jogszerű volt, és semmiféle költség megtérítés nem illeti meg. Üdv:

dr. Grád András
ügyvéd – egyetemi tanár
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06–30–280–1846
www.kapcsolattartas.hu

monalisa1 #   2010.01.30. 12:07

Valószínűleg csak azt követően lett neked sűrgős az elmaradt t.díj különbözet megfizetése miután a végrehajtó elkezdett nyaggatni – ő pedig nem ok nélkül jár el.

Továbbá nem írtad hogy a végrehajtás- és a bíróság leszállítási időpontja mennyiben esett egybe – ha egyáltalán.

„Mona“
laikus hozzászóló

Big Joe #   2010.01.30. 11:25

Pár hónapja történt egy végrehajtás ellenem elmaradt különbözet miatt.Kölcsön kért pénzből akkor kifizettem.Ha a bíróság leszállította a tartásdíjat arra az időszakra is,akkor a végrehajtás költségét(mun­kadíjat,illeté­ket,költséget,ügy­intézéssel felmerült benzinköltségeimet) kérhetem-e a végrehajtást kérőtől?
Előre is köszönöm a választ.