A bíróságon kell végrehajtást kérni. Ha az sikertelen, akkor a gyámhatóságtól megelőlegezést.
Ügyvéd – Budapest
A bíróságon kell végrehajtást kérni. Ha az sikertelen, akkor a gyámhatóságtól megelőlegezést.
Ügyvéd – Budapest
Tisztelt Ügyvég Úr! érdeklődni szeretnék jár e nekünk gyermektartás ha a volt férjem regisztrált munkanélküli? amíg dolgozott meg is kaptam de amióta munkanélküli nem kapok semmit, nem tudok kihez fordulni mert senki nem áll velem szóba mondván sértem a volt párom jogait. A bíróság 1 éve megállapította a tartásdíjat. Azt szeretném kérdezni kihez kell fordulnom ilyen esetben.
Köszönettel. A Jné
Köszönöm szépen!
Köszönöm szépen!
De csak akkor, ha apám külön kérvényezi, nem?
Ez azért alap lehet a mérséklésre.
Ügyvéd – Budapest
Sziasztok! Nappalis egyetemista vagyok, és az a kérdésem, hogy ha vállalok egy olyan munkát, ahol rendesen bejelentenek, (tehát nem diákmunka és nem kiskönyves, csak két nap az egész, és részmunkaidő, a szerződés határozott idejű – 2 nap) attól még kaphatom-e továbbra is a gyerektartást?
Egyrészt be lehet nyújtani a bírósághoz egy végrehajtási kifogást, ha a végrehajtó nem teszi a dolgát. Másrészt tartás elmulasztása miatt a rendőrségen feljelentést lehet tenni. Harmadrészt meg lehet próbálni megelőlegezést kérni a gyámhatóságon.
Ügyvéd – Budapest
Egyrészt be lehet nyújtani a bírósághoz egy végrehajtási kifogást, ha a végrehajtó nem teszi a dolgát. Másrészt tartás elmulasztása miatt a rendőrségen feljelentést lehet tenni. Harmadrészt meg lehet próbálni megelőlegezést kérni a gyámhatóságon.
Ügyvéd – Budapest
Egyrészt be lehet nyújtani a bírósághoz egy végrehajtási kifogást, ha a végrehajtó nem teszi a dolgát. Másrészt tartás elmulasztása miatt a rendőrségen feljelentést lehet tenni. Harmadrészt meg lehet próbálni megelőlegezést kérni a gyámhatóságon.
Ügyvéd – Budapest
Egyrészt be lehet nyújtani a bírósághoz egy végrehajtási kifogást, ha a végrehajtó nem teszi a dolgát. Másrészt tartás elmulasztása miatt a rendőrségen feljelentést lehet tenni. Harmadrészt meg lehet próbálni megelőlegezést kérni a gyámhatóságon.
Ügyvéd – Budapest
Tisztelt ObidaFan!
Régebben írtam, hogy volt férjem számomra elég sok pénzzel tartozik. 3 gyerekem (övé is) idén ballag, ami rengeteg pénzben van. Keresetem sajnos nincs. Nem azért, mert nem akarok, hanem, mert nincs itt lehetőség. Végrehajtónak írtam októberben, választ még nem kaptam. Volt férjem csak feketén dolgozik, és állandóan vándorol, ők „nem találják“. Kérdésem: van olyan legális szerv, ahol jogaimnak érvényt szerezhetnék, mert ez vicc, hogy egy ember szem elől ennyire el tudjon tunni. Már gondoltam az apeh segítségét kérem. Nagyon nagy bajban vagyok anyagilag, mert a gyerekeknek nem mindhatom, hogy nincs öltönyre, a kötelező fizetni valóra. Mindennap azért imádkozom, hogy ne legyenek betegek, mert a gyógyszer is pénz. Hónapról-hónapra tengődünk. Kérem segítsen tanácssal, ha tud.
Előre is köszönöm!
ObudaFan! Köszönöm a választ!
Én ehhez csak annyit szeretnék hozzászólni, hogy ha tudnék ügyvédet fogadni, akkor jóval kevesebb kérdéssel – vagy nem – bombáznám a fórumot.
A másik lehetőség, miszerint a bírónak kellett volna tájékoztatni a lehetőségeimről, ill. teendőimről, valamilyen oknál fogva nem tette, ami sajnos elég súlyos következményt von maga után – természetesen mi isszuk a levét!
Hozzáteszem, nem azért kérdezősködök, hogy a másik félnek ártsak, hanem hogy a saját jogainkat érvényesítsem, amit a másik fél nagy ívben…
Ehhez viszont kénytelen vagyok itt tanácsokat kérni. Szerencsére vannak itt hozzáértő, jóindulatú és türelmes Emberek, akik ingyen és bérmentve „kiokosítanak“ – minket, akiknek sajnos nincs más lehetőségünk arra, hogy a jog útvesztőiben eligazodjunk.
Köszi sinus:)
Nekem év végén volt probléma a tartásdíjjal, és a problémát a férjem generálta. Még bőven benne vagyok a 6 hónapba, és még nem adtam be a papírokat a bíróságra, bár már ki vannak töltve. (megvárom amig a munkáltató küldi a keresetkimutatást, és azt is csatolom a bíróságra)
Bevallom nem áll szándékomba megszivatani a férjemet, ezért is kérdezgettem annyit hogy kitől vonják a kamatokat meg ilyenek, de azért nem is fogok most rohanni a bíróságra hogy elindítsam a végrehajtást. Pont azért mert tényleg nem ez a legfontosabb most, és hagy ne a volt férjem pénztárcáját nézzem, ő se nézte a gyerek érdekeit amikor elment hanem a sajátját. (főleg a pénzügyi dolgokkal kapcsolatban volt rettentő szemét, mert mindent csak utolag volt hajlandó fizetni, és ugye nekem meg be kellett szerezni a gyerekhez a cuccokat… tök egyedül)És nem akarok most bosszut állni mint erre most páran gondolni fognak, csak egyszerűen már nem érdekel és belefáradtam abba hogy igyekszem normálisan kezelni a dolgokat, és kerülni a konfliktusokat, és az ő részükről meg a folyamatos támadást, és fenyegetést kapom. És ez is kész röhej hogy ált. a volt feleségek nem szokták békén hagyni a férjüket, nálunk ez fordítva van.
Na nem írok többet mert ugyis bele fognak kötni hogy mégis csak szemétkedni akarok:)
bewiched:
Nem rólam volt szó, én a véleményemet írtam le egy közeli rokonommal történtek alapján. Az én gyerekeim köszönik jól vannak, imádják az apjukat, és ő is imádja őket. Ne személyeskedjünk már ennyire megkérlek.
Ami meg a hajléktalanságot illeti, nagyon elhúztál a valóság mellett, mert gondolhatod, hogy az illető nem a havi 7.500,– Ft megfizetése miatt fog utcára kerülni.
Nehogy már az egyedül maradt szülőnek kelljen könyörögnie a gyerektartásért?! Ezt te sem gondolhatod komolyan. Vagy egyáltalán miért kéne könyörögni azért a pénzért? Hiszen a saját gyereke után fizeti, nem a szomszédnak. Megjegyzem, ha minden különélő fél tisztességesen fizetné a gyereke tartását, ebből kifolyólag fele ennyi probléma nem lenne.
marcika:
Amit meg te írtál az vastagon egy szélsőséges helyzet, nem ez az általános. Az a nő valóban megvetést érdemel, mert a tettei amit leírtál, valóban a másik életének megkeserítéséről szólnak. De a valóságban nem ez a mértékű tartásdíj jellemző, hanem a 8–12.000,– Ft-os havi kötelezettség. Ennek szted vajon mennyi lehet a kamata?… :)
Fordíts a dolgon egyet, mert Kali, ha annyira ki akart volna babrálni a másikkal, nem vár fél évet a végrehajtással. Inkább feltételezem tolerálta a másik fizetési nehézségeit, de sokáig nem várhat, mert hat hónapon túl a többi pénzt elbukja. A gyereket meg el kell tartani, nincs mese.
Nem értem miért azt támadjátok, aki képviseli a gyerek érdekeit, és a bírói végzésnek akar érvényt szerezni, ami jogos?
Gyereket nem csak megcsinálni kell- már elnézést- hanem gondoskodni róla maximális mértékben.
Marcika!
ha olvasol más topicot is akkor azt is olvashattad hogy sokat kérdezek de azért mert érdekelnek a lehetőségeim, de ennyi, nem szemétkedem a volt párommal, nem járok a nyakukra hagyom hogy éljenek. Én csak szeretném tudni hogy mik azok amiket megtehetnék, de nekem annál többet ér a nyugalom minthogy mindent betartsak.. mert azok csak vitát szülnek.
És az hogy megkérdetem hogy mi van ha kihuzom a behajtást.. azt hiszem azzal kapcsolatban is írtam hogy ezt azért kérdezem mert per pillanat nem ez a legfontosabb az életembe, és azért érdekelt hogy mi van akkor ha kihuzom, mert ha nagyon gáz lenne a volt férjem felé akkor beadnom minél előbb, de ha nincs különösebb következménye akkor tényleg nem foglalkozom ezzel. Miután nincsenek anyagi problémáim, viszont más gondajaim meg vannak, így mérlegelek hogy melyik fontosabb…
Nem mintha bármilyen magyarázatot is kéne adnom, de azért leírtam most hogy miért kérdezek:)
És még zárojelbe annyit megjegyzek hogy a férjem hibájából lett kalamalyka a tartásdíj körül, szoval ha én most erre ráülök akkor se vagyok szemét meg ki tudja micsoda.
Nekem attól van hányingerem hogy támadnak a kérdéseim miatt, és ebből levonják a következtetéseket, és baromira nem tudod te sem hogy mik vannak a háttérbe. És ha olvasgatod a forumot akkor azt is olvashattad hogy mekkora összegekről mondtam le a válásom alkalmával.. nos ha ezeket szépen összeraknád akkor talán valamilyen fogalmad lenne a dolgokról. Ugyhogy nem kéne itélezni senki felett.
Kali ezt te írtad:
„De ha novemberbe nem kaptam tartásdíjat, és végrehajtást csak április-májusba kérek (tehát hat hónapon belül- de a vége felé) akkor addig mennek rá a kamatok? “
tehát nem akarsz kiszúrni a volt pároddal? Ez az egyik üzenet, amitől (nő létemre) hányingerem támadt. Inkább vársz hat hónapot, csak ,hogy kamatot kaphass.
Az egyik kollegámat kirúgtág, addig a fizetéséből vonták a gyt-t (50.000Ft egy gyerekre, nem kevés!), majd a végkielégítésből az anyuka kapott 3 millió forintot. Most beperelte a kollegámat, hogy a munkanélküli segélyből amit kap az nem elég. Szánalmas. Ezért írtam azt amire ennyire felháborodtatok, pedig mondtam, hogy akinek nem inge…
Ezt muszály leírnom:) Én sokkal jobban kijövök anyagilag hogy egyedül vagyok:) a férjemnek meg vannak problémái, pedig nincs is egyedül.
És bármily hihetetlen sok egyedül maradt anyuka van így hogy sokkal jobban meg tudja oldani az életét ebben az állapotban, mint mikor még minden rendben volt (pár meg több pénz).
Szóval ezzel is csak azt szeretném cáfolni hogy az exek egy pénzéhes és bosszuvágyó dögök… mert azt gondolom, hogy most hogy megtapaszaltuk páran hogy egyedül jobban boldogolunk, így nem is áll még a gondolat se fenn hogy szeretnénk kibabrálni a volt párunkkal (mert valljuk be nem szeretnénk visszaszerezni őket, és az sem áll fenn hogy tönkre szeretnénk őket tenni- hisz van elég gondjuk, és ez elég megnyugvás nekünk hogy lám-lám sokkal szarabbul él nélkülünk):)
sinus69!
Hát valóban nem vagy irígy, csk egy kicsit csalódott, hogy nem tudod a volt férjedet a hajléktalanságba taszítani. Ez a galád képes nélküled is boldogulni…
De hát itt van egy nagy lehetőség számodra: néhány év múlva a gyerekeid is úgy fogják utálni az apjukat ahogy te szeretnéd.
Marcika:
Igazat adok Sinus69-nek. És miután ennek a topciknak a címe a behatásra vonatkozik… eleve nem feltétlenül az ex feleségek a hibásak.
Saját példámat tudom felhozni hogy a munkáltató hibázott, és ennek mind a volt férjem mind én isszuk a levét, tehát az sem állja meg a helyét hogy az ex akar kibabrálni.
És ami még szerintem ide tartozik, hogy én azt tapasztalom hogy a külön ment szülő szépen éli az életét, és fizet max. 25%-ot a gyerekére, és sokan ezt is sokallják és csökkentést szeretnének, abba nem gondolnak bele a volt társak hogy ha együtt lennének akkor több mint a 25%-át költené valaki e gyerekére, és eleve hülye dolognak tartom hogy mig aki neveli az az egész pénzével a gyerekét támogatja, a külön élő meg csekély összeggel, és azt hiszi hogy ezzel ő gondoskodott a gyerekéről.
Megint csak a saját példámat tudom felhozni, hogy ennyivel letudja gyereket a volt párom, semmi ruhát, játékot, nassolni valót nem vesz neki egyébként.. és azért valljuk be sok apuka azért a tartásdíjon felül is gondoskodik a gyerekéről.
Félre ne érts, én pl nem szivatom a volt páromat, és nem reklamálok a pénzért, mert megoldom a dolgokat egyedül, sőt amit kapok tartásdíjat azt se használom fel, hanem félreteszem a gyereknek, hogy később tudjon majd valamivel indulni az életbe, tehát abszolut ugy probálom megoldnai az életünket hogy a tartásdíjat nem vagy csak nagyon csekély mennyiséget használjak el.
Nem lehet általánosítani a volt párok anyaig igényeit sem, mert tényleg nem tudjuk egymást történetét, csaka kérdésekből lehet következtetni, amik általába tévesek, mint utolag kiderülnek.
marcika:
Nem is mondhatsz ítéletet, mert nem ismered a körülményeket. Nem könnyű ám egy vagy több gyerkőcöt egy fizetésből felnevelni. Ne gondold, hogy az édesanyák életcélja a másik szülőt tönkretenni. Bár biztos vannak ilyen nők (feltételezem bosszúvágy hajtja őket), de sztem elenyésző a számuk, és egy idő után azért úgyis abbahagyják. A másik szülőnek meg kutya kötelessége lenne hozzájárulni a gyermeke(i) ellátásához, nem pedig úgy gondolni, hogy mivel az anyával tönkrement a kapcsolat, ezáltal a gyerekek is le vannak…
Szóval a gyerekek egy életre szólnak, nem lehet ejteni őket, mint egy használt papírzsepit.
Annál meg nincs borzasztóbb érzés, amikor dolgozol orrvérzésig, hogy eltartsd a kis családod, közben harcolsz a főnököddel pár nap szabiért, mert valamelyik gyerkőc beteg, ugyanakkor látod, hogy az exed hol fizet, hol nem fizet gyerektartást, közben meg veszi az új autót, építi a házat az új asszonynak, lógnak rajta az aranyak (a tárgyaláson egy sincs rajta), a családi vállalkozásból a minimálbért vallja be, és elmeséli, hogy ő olyan szegény, hogy a háztörlesztést az apósék fizetik nászajándékként :) 25 évig. Félre ne érts, ez nem az irigységről szól, hanem arról, hogy közben mindig a gyerekek nélkülöznek valamilyen szinten. Erről ennyit. Az élet valóban visszaüt, de nekik.