gyerektartás


vi555555 # 2018.06.04. 14:04

Köszönöm a választ. És akkor jár a gyerektartás vagy nem?

Rozinante69 # 2018.06.12. 16:27

Üdvözlet mindenkinek!

Jogi segítségre van szükségem. 7. éve tart a válás...Az elsőfokú Járásbíróság 50.000 forint gyermektartást ítélt meg, egy gyermek után. Felperes külföldön dolgozik, ezért is a magasabb összeg. Alperes fellebbezett. Törvényszék 70000 forint gyerektartást ítélt, figyelembe véve, felperes külföldi munkavégzését (magasabb kereset), gyermek a nagyszülőknél lakik alperessel és alperes beadott egy orvosi papírt, mely szerint a gyerek súlyos fogyatékos, tejérzékeny.

Több sebből vérzik a történet. Először is a Járásbíróság 6 évig nem fogadta el a benyújtott orvosi igazolást, egy másik orvostól hozott igazolást viszont a Törvényszék egyből figyelembe vett, annak fényében, hogy alperes kijelentette a bíróság felé is, hogy nem riad vissza hálapénz adásától. Tehát fenn áll a lehetősége, hogy ily módon szerzett, hamis igazolást 6 év után. Ráadásul felperes hiába jelezte a bíróságok felé, hogy a gyermek folyamatosan fogyaszt a jelenlétében tiltólistán szereplő ételeket, ezektől semmi baja, nem vették figyelembe.

A gyermek nem a nagyszülőknél lakik, hanem alperes saját tulajdonú lakásában, melyet 2,5 éve vett. Erről egyik bíróságot sem tájékoztatta, pedig első fokon és másodfokon is rákérdezett a bíró, mert alperes azt adta be, hogy a szülei így segítik. A láthatási végzésben az van leírva, hogy a gyermek átadás/átvétel helye az alperes lakhelye. Itt is adja át a gyereket megtévesztően felperesnek, itt is veszi vissza.

Kérdésem:

  • van e lehetőség jogorvoslatra vagy panaszra?
  • hova kell benyújtani?
  • ezeket a felmerült ellenérveket fel lehet-e használni ez ügyben?

Köszönöm a választ,
Üdvözlettel

K.Ö. Ágica # 2018.06.12. 17:01

Üdvözlet mindenkinek!

A férjemnek első házasságából gyermektartási kötelezettsége van. Most jelenleg börtönbüntetését tölti és ügyvéd tanácsát kikérve én fizetem a gyerektartást az eredeti öszzeg 50%-át +1 Ft-ot. Most a volt feleség fenyegetőzik, hogy behajtóhoz megy. Ön/Önök szerint "sikerrel" jár?

Grave7 # 2018.06.12. 17:22

@K.Ö. Ágica: Van tartozás, tehát joggal kérheti annak megfizetését.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.06.12. 17:24

Mit értesz a siker alatt? Hogy elrendelik-e a végrehajtást? Elrendelik. Hogy lefoglalja-e a végrehajtó minden foglalható vagyonát? Lefoglalja.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.06.12. 17:24

7. éve tart a válás...
Ne bohóckodjunk már! Legfeljebb a vagyonjogi per.

K.Ö. Ágica # 2018.06.12. 17:43

Húúú, ahány ügyvéd, jogász, mind mást mond! Két hónapja tart a dolog (tehát eddig 2x fizettem 7001 Ft-ot), tehát ha úgy nézzük egy hónap lenne elmaradva! Egy hónapért lehet indítani bmit is? Egy hónap miatt elmehet a behajtóhoz? Minden ehhez kapcsolódó dolog 6 havi gyerektartás elmaradásáról szól.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.06.12. 18:05

Tartásdíj végrehajtását - legalábbis a munkabérletiltást - hátralék nélkül is lehet kérni. De a "rendes" végrehajtás elrendelésének sincs alsó limitje, meg nem is vizsgálja a bíróság a végrehajtási lap kiállításakor, hogy valóban tartozik-e az adós.

A hat hónap éppenséggel a maximális időtartam, ameddig visszamenőleg lehet kérni a végrehajtást. Vagyis ha hét hónap után kér végrehajtást a jogosult, akkor egy havi díjra már keresztet is vethet.

villingen # 2018.06.27. 06:40

Üdv.
A volt férjem gyermektartás megszüntetésére pert kezdeményezett,mert ismételten nem akar fizetni gyermekére.A lányom fiatal felnőtt 21-éves,és még nappali tagozaton tanul,velem lakik.Emiatt a kereset miatt a bíró felfüggesztette a gyermektartás-díj fizetési kötelezettségét,és már egy éve megy a per.
A kérdésem a következő lenne;1 meddig tarthatja vissza a gyermektartás fizetését-évekig húzhatja?-2,a lányom,ha nem akar tanúskodni szóban a bíróságon mert a felek a szülei,de írásban már nyilatkozott,és egyszer már megjelent-de akkor a bíróság hibájából nem értesítették hogy a tárgyalást elnapolják-így ő többet nem hajlandó megjelenni.Tanúvallomás megtagadására jogosult-e?Köteles-e még megjelenni?Válaszukat köszönöm!

ObudaFan # 2018.06.27. 10:28
  1. Amíg a per tart.
  2. Köteles megjelenni és mivel szerintem ez a családi viszonyon alapuló vagyonjogi ügy körébe tartozhat, lehet olyan értelmezés, hogy nem tagadhatja meg a tanúvallomást-
Zsugabubus18 # 2018.07.01. 13:37

Üdvözlöm Önöket!
Az alábbi ügyben szeretném a segítségüket kérni.Válunk a férjemmel és van két kiskorú gyermekünk, akik most velem élnek a szüleim házában. Férjem állami cégnél dolgozik, fogalmam sincs mennyi a nettó fizetése pontosan, mivel elég sok plusz dolog jár még neki. Mivel nem 8 órában dolgozik és folyamatos a műszak, ezért mindenféle pótlékot is kap. Továbbá oktatói kinevezése is van és alkalomadtán, mikor a felettes úgy akarja tanfolyamokat tart a beosztottaknak, emelt óradíjért. Érdeklődnék, hogy ezek a plusz bevételek beleszámítanak-e abba az összegbe ami alapján megállapítják a tartásdíjat? Illetve, ha a bére sosem fix, lehet-e kérni %-os tartásdíjmegállapítást? Nem mindegy, hogy a 170.000-nek fizeti a 40%-át vagy a 400.000-nek. Most egyelőre havi 80.000 Ft-ot utal a 2 gyerekre, de én ezt szeretném feljebb emeltetni. A közös házban ő maradt, hitel nincs rajta, értéke kb. 35-40 millió forint. ( A vagyonmegosztás fórumba is írtam, ott a ház kifizetéssel kapcsolatban tettem fel kérdéseket)
Van-e értelme a tartásdíjon felül még bármilyen kitételt belefoglalni a megállapodásba? pl: beiskolázási,beóvodázási kiadásba beszállni vagy nagy összegű kiadásba köteles beszállni( fogszabályozó,szemüveg, tábor) ?
Egyelőre gyes-en vagyok, a régi munkahelyemre nem tudok visszamenni, mivel messzire költöztünk. Ő már közölte hogy havi 1 láthatást tud vállalni, mivel drága a benzin :(, tehát a saját pénztárcáján spórolni akar, úgy gondolom, nekem több jár.
Amennyiben nem tudunk megállapodni a tartásdíjban, hogy lesz az ügymenet?
Köszönöm megtisztelő figyelmét és várom válaszát!

Burn Out # 2018.07.01. 16:15

Zsugabubus18:

  1. a plusz jövedelmek beleszámítanak
  2. a tartásdíjat konkrét összegben kell meghatározni és nem pedig százalékban
  3. nagyobb kiadások felét lehet kérni, ha azok indokoltak
  4. ha a tartásdíjban nem tudtok megegyezni, akkor a bíróság állapítja meg

Ő már közölte hogy havi 1 láthatást tud vállalni, mivel drága a benzin :(, tehát a saját pénztárcáján spórolni akar, úgy gondolom, nekem több jár.

Persze, persze, neked mindenből több jár. Pereld el az utolsó nadrágját is, aztán majd elmegy feketén dolgozni és lóf.szt se fogsz kapni havonta.

A kapcsolattartásra amúgy ki is a jogosult? Te vagy a gyermekek? Ha szeretnéd, hogy többet találkozzanak, akkor engedj a tartásdíjból. Ja azt nem, mert neked az jár...

Lehet kérni személyes találkozó nélküli kapcsolattartást telefonon, messengeren is.

Zsugabubus18 # 2018.07.01. 16:58

Nem a nadrágját akartam volna leperelni, eszem nekem is van. Csak míg a közös házban voltunk, addig se tepert a gyerekeihez. Tudom, neki nem jelent nagy érvágást ha nem látja hetekig a gyerekeit. Telefonon se keresi őket soha. Sajnos, ő ilyen apa.

Scales # 2018.07.01. 17:04

Zsugabubus 18!

Csatlakozva Burn Out válaszához annyit még hozzátennék, hogy a tartásdíjnak a gyermekek tényleges szükségleteihez kell igazodnia és nem burkolt asszonytartás. Továbbá a családi pótlékot és az adókedvezményt is hozzáadva neked a két gyerekre rögtön összejön kb. 140 000. És akkor a saját jövedelmedből még egy fillért sem költöttél rájuk...
Szerintem se az legyen a célod, hogy mindenáron tönkretedd anyagilag a volt férjed, mert hosszú távon szinte borítékolhatóan rosszabbul jársz. A tehén sokszor tud tejet adni, de húst csak egyszer.

Nem vagyok jogot végzett, csak tapasztalt, ezért kérlek válaszomat aszerint értékeld.

oligaliga # 2018.07.01. 17:17

Zsugabububs18

A két dolognak nem sok köze van egymáshoz. Azt sajnos nem lehet kikényszeríteni, hogy az apa gyakrabban elvigye a gyerekeit vagy gyakrabban beszéljen velük, mint amennyit akar (fordítva sajnos ez nem igaz).

Ettől függetlenül a gyermektartást fizetnie kell, annyit, amennyiben megállapodtok vagy amennyit a bíróság megítél.

Te csak neveld a gyermekeidet úgy, hogy ne érezzék meg az apai figyelem hiányát.

Burn Out és Scales

Sajnos ki kell ábrándítsalak. A Kúria joggyakorlat elemző csoportjának megállapítása szerint jelenleg egy gyermek tisztességes és normális neveléséhez (nem a minimumon és nem luxus módon) 40-45 ezer forint tartásdíjra van szükség. Véleményem szerint pedig ha olyan apa, aki a benzinpénzt sajnálja, hogy havonta 1-nél többször lássa a gyerekeit, képes kifizetni 2x40.000,-Ft-ot tartásdíjra, képes lenne többet is fizetni. Mivel gyes a gyermek 3. életévének betöltéséig jár, így a kérdező gyermekei valószínűleg még igen kicsik, a legkisebbel otthon kell maradnia, ha még nem mehet bölcsődébe vagy óvodába. Az pedig elég köztudomású dolog, hogy még egy kisgyermekkel is egyedülálló anyakánt elhelyezkedni olyan, mint ólomnehezékkel a lábadon versenyt úszni Hosszú Katinkával.

Burn Out # 2018.07.01. 17:21

az, hogy mennyire van szükség, és mennyit állapít meg az adott ügyben eljáró bíróság, az két különböző dolog.

Scales # 2018.07.01. 17:41

Akkor én úsztam ólomnehezékkel a lábamon versenyt Hosszú Katinkával. :-D Bár ettől sem akkor, sem most nem éreztem magam mártírnak.
De akkor a kérdező a Kúria joggyakorlatával gyakorlatilag megegyező tartásdíjjat kap, nem?! A leírtak alapján a minimum fizetése 170 000. Abból lejön 80, marad 90. Enni, inni, fűteni. A távolságot pedig nem tudjuk, lehet több 100 km. Szerinted kizárt, hogy ebből esetleg nehézkes kicsengetni havonta 4x oda-vissza a benzint?!

oligaliga # 2018.07.01. 17:49

Scales

Nem is kell mártírnak érezned magad, de ettől még sajnos így van.

Azt meg nem írta a kérdező, hogy csak 170.000,- Ft a férj fizetése, csak annyit, hogy képes kifizetni 80.000,- Ft-ot havonta. de ez nem feltétlenül a fizetése fele, sőt. Tapasztalatom, hogy amíg nincs végrehajtható ítélet vagy egyezség, addig az elköltöző fél nem hajlandó annyit fizetni, amennyit később megítélnek.

Scales # 2018.07.01. 18:06

Ez így igaz! És olyan is van, hogy nem fizet semmit, amíg nincs határozat. Én csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy nem biztos, hogy az apa maga a patás ördög. A kérdezőnek nyilván nyomós oka volt, hogy messzire költözött, mert nyilván két pici gyerekkel nem volt más lehetősége. De azért lássuk be, hogy ezzel kétségtelenül megnehezítette az apának a kapcsolattartást.

oligaliga # 2018.07.01. 18:08

Nem kell 100 km-re menni. Ismertem nem egy olyan embert, akinek már egy 20 km-es távolság is elég jó kifogás volt.

Zsugabubus18 # 2018.07.01. 21:43

Köszönök minden hozzászólást! A tények, Pest megye és Hajdú-Bihar. Azért ide költöztem, mert itt élnek a szüleim és inkább fogadok el tőlük segítséget mint anyósoméktól, akik szemében már én vagyok a bűnbak. A fizetés pontos összegét sosem tudtam, mivel mozgó bére van, de a minimum a 170.000 nettó, plusz ugye mindenféle pótlék, közte az oktatói, aminek 4000 Ft-os az óradíja. Az ott hagyott ház 100 nm, nincs rajta hitel. Autója szintén hitelmentes, utazgat, költ magára éli az életét. Én meg most ötödmagammal élek. A gyerekek 5 és 2 évesek, munkám nincs, a régi helyemre nem tudok visszamenni. Célom, egy saját kis lakás, de csak idővel. És nem az ő pénzéből akarok élni, de tény, hogy a GYES-re nincs adókedvezmény... :(

Zsugabubus18 # 2018.07.01. 21:50

6 hónapig 15 percre laktunk a munkahelyétől, és így is csak heti 1 vagy 2 heti 1 látogatás fért bele. Az is max 1,5 óra volt. El sosem vitte egyik gyereket sem, és nem élt azzal a lehetőséggel sem, hogy együtt töltsenek egy hétvégét. Pedig egy 5 évessel már lehetett volna.
Nincs mit szépíteni, itt nem a távolsággal van gond, hanem azzal, hogy nem AKAR velük csak a lehető legminimálisabb időt tölteni, amivel megvédi magát, hogy ő mégiscsak tett valamit. Amíg velünk élt sem törődött a gyerekeivel, ha rajta múlik felnőnek mint a fű a kertben...maguktól...

Éno # 2018.07.11. 07:28

Üdvözlöm Önöket!

Segítségre lenne szükségem. Édesapám gyermekkorom óta nem látogatott és tartásdíjat soha nem fizetett. Édesanyám nem is tartott rá igényt, de közben ő is elhagyott és nagymamám nevelt.
Most 25 éves vagyok és szeretném megtudni, hogy van e lehetőségem visszamenőleg a tartásdíjat kérni?

Köszönettel!

drbjozsef # 2018.07.11. 11:24

Nem.

Tartasdij 6 hónapra visszamenőleg követelhető. Az is a jogosultnak, aki a nagymamád lett volna. Most, felnőttként, már nem tehetsz semmit.

Éno # 2018.07.11. 20:40

Köszönöm szépen!