válás közös hitellel.


ObudaFan # 2014.08.29. 09:31

A válaszhoz minimum ismerni kellene a már megkötött részegyezséget, azt, hogy mikor szakadt meg az életközösség, azt, hogy mikor vettétek fel a hitelt, mikor vettétek az ingatlant, mennyi az ingatlan értéke.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.08.29. 08:41

A bontás nem érinti az ingatlanon fennálló közös tulajdont. A vagyonjogi kérdéseket általában sem érinti szükségszerűen.

Darf # 2014.08.28. 17:55

Kedves Mindenki!!!

Most kezdtem el ezt az egész válási dolgot és az aahelyzet feleségem elköltözött a gyerkőccel.
Kezdem az elején 7 évvel ezelött vettünk fel ketten egy lakáshitelet megelőlegező szocpollal amiből teljesítetük is a feltételeket közben elég jó kereső munkahelyem lett az elmúlt 2 éve feleségemmel elosztottunk úgy nagyjából mindent papíron kettőnk közt az internetről letöltött formanyotatványon úgy nézett ki a helyzet hogy kb autó és bútorok és egyébb elektronikai cuccok illetve még egy kis kp val rendbe vagyunk de és itt jön a de a lakás az egészbe még nincsen benne csak az ingóságok illetve a pénz közben ő ugye vett egy másik lakást a hitellel terheltet itt hagyta nekem még 10 millió hietellel amit közösen vettünk fel hiába 50-50 % aloztoztunk ez rajtam maradt ha válásra kerül az ügy akkor őneki engem ki kell fizetnie magyarán m,egmondva ő még ad nekem 5 millió forintot vagy hogy van most ez várom a válaszokat és esetleg ha valaki fel tudna világosítani kérném valami telefonszámot nagyon szívesen felhívnám ha segíten egy kicsit előre is köszönöm mindenkinek

ObudaFan # 2014.02.19. 22:48

Annak a felét követelheted tőle, amit te már kifizettél az együttélés megszakadása óta. Ezt érvényesítheted a vagyonjogi perben is.

feketejanos66 # 2014.02.19. 17:32

Mit tehetek ügyben, mert már nem bírom fizetni ? el adósodok teljesen ?

Kovács_Béla_Sándor # 2014.02.19. 17:30

Attól még közös tartozás.

feketejanos66 # 2014.02.19. 17:19

Most kijelentette ő ezekről semmit nem tudott!

feketejanos66 # 2014.02.19. 17:15

2003 óta van egy kártya hitelem 600000 forint ezt mielőtt feleségem el költözött úgymond mind felhasználtuk.

Illetve mikor feleségem gyesen volt 2008 ban meg voltunk szorulva, akkor vettem fel 1,8 millió személyi kölcsönt.
Mivel jó munkahelyem és fizetésem volt így nem kellett kezes hozzá. A pénz az ő nevén lévő tőkeszámlára került át felvétel után kb 1-nappal.

Mind két hitelt rendesen törlesztettük-tem. de most már nem bírom.

Lehet e valamit tenni ?

Kovács_Béla_Sándor # 2014.02.19. 13:17

Kicsit általános ez a kérdés. Lehetne konkrétabban?

feketejanos66 # 2014.02.19. 10:12

Tisztelt Szakértők!

Válásban vagyok, és teljes anyagi csődben!
Házasságunk alatt nevemre lett felvéve egy személyi kölcsön ez 2008-ban és volt kártya hitelem ez is legalább 10 éve. Feleségem most tagadja hitelek létezését.
Én eddig fizettem részleteket rendesen de mára már nem bírom fizetni mert gyerektartást is fizetek.
Válást is húzza mint rétes tésztát, vagyon megosztás még kilátásban sem.
Mit tehetek ?
Hitelek nélkül normális életet élhetnék.

S.O.S

ObudaFan # 2013.12.28. 10:32

Követelhető.

Szilard88 # 2013.12.24. 21:12

Üdvözlöm!
Házasságom alatt vettem föl hitelt az én nevemre nem tudtuk fizetni mert a feleségem nem dolgozott.válás után én fizettem ki a hitelt a volt feleségtől követelhető a fele tartozás kifizetése?

stoli64 # 2011.11.24. 08:33

Feleségem lelépett új barátjához.Vitte közös ingóságaink 80%-át.Rajtam maradt egy hiteltörlesztésű jelzálogos felújítás alatt lévő,lakhatatlan ház,valamint egy jelzálogos immáron üres lelakott kifosztott lakás,ahol korábban ő lakott./ még a beépített konyhabútort is elvitte/ Mindent én fizetek:hitelt,közös költséget,közüzemi díjakat,hátrahagyott kifizetetlen számlákat stb.Várható hogy folyószámláján lejáró "A" hitele a lakásra terhelődik.Jövedelme nincs,kommunikációra nem hajlandó.Idáig csak a válást mondták ki.A folytatást csak újabb bírósági eljárás megindításával lehetséges,ami évekig is eltarthat,a költségekről nem is beszélve.Egyébként minden közös.Mit tegyek? Így nem lehet élni.

Gabicsek # 2011.11.07. 09:14

Semmit, fizetni kell, vagy mindkettőnek, vagy ennek, vagy annak. Ha az adós nem fizet, kénytelen az adóstárs fizetni. Később pedig fizetési meghagyást bocsáthat ki a ráeső - már befizetett - részre.

titababa # 2011.11.07. 08:45

Jó napot kívánok!

Nálunk a következő helyzet áll fent. Édesanyám élettársi viszonyban állt 9 évig. Most különmentek és egy közös anyukám házát, és a volt párja házát is érintő jelzálogkölcsönt tudhatnak magukénak. Az adós a volt párja, anya adóstárs. Mit tehetünk, akár bírósági akár banki közegben, hogy biztosítva legyünk afelől, hogy a volt párja fizetni fogja a ráeső részt? Hiszen a mi házunk is ugrik, ha ő nem fizeti a hitelét!

Előre is köszööm!

Sünvadász # 2011.10.25. 12:06

Persze, ha találsz olyan madarat, aki megveszi terhelten. A bank a törlési engedélyt csak akkor adja ki, ha vagy kiegyenlítetted, vagy biztosítasz helyette a fedezet biztosítására másik, megfelelő ingatlant.

kala45 # 2011.10.25. 11:07

Tehát akkor eladható akár egymás között, akár egy harmadik személynek. Igaz?

ObudaFan # 2011.10.25. 05:50

Ahhoz nem kell a bank engedélye.

kala45 # 2011.10.25. 04:41

Kérdésem, hogy ha egy ingatlan jelzáloggal terhelt, de a tulajdoni lapra nincs rávezetve elidegenítési és terhelési tilalom, akkor az úgy is eladható, ha a hitel nincs kifizetve? Vagy csak a bank engedélyével? Mivel az ingatlan 1/2-1/2 részben az enyém és a férjemé, szeretnénk a közös megegyezés után átíratni a fél részt, ha lehetséges.

ObudaFan # 2011.10.17. 20:49

Kötelezhető-e a válás során, hogy fizesse a hitel felét? Ha igen, akkor mit kell kérnem a tárgyaláson?

Aki túlfizetett/majd túlfizet, az kérheti akár perben is, hogy a másik térítse meg neki a különbözetet.

Kérhetek kizárólagos lakáshasználatot?

Ha az ő magatartása az együttlakást kizárja, vagy ha a lakás nem osztható, akkor igen,

Ezért cserébe ő mit kérhet?

Többlethasználati díjat.

Ezen kívül kérhetem-e, hogy a közös költség felét fizesse?

Kérheted, de a bíróságon ezt sem előre, hanem ha helyette fizetsz, megtérítést kérhetsz.

nyuszibaba # 2011.10.17. 17:36

Jelenlegi helyzet: Válófélben vagyunk, van egy hitellel terhelt lakásunk a férjemmel. Tulajdonrész 50-50%. A banknál én vagyok az adós, a férjem pedig az adóstárs.
Kötelezhető-e a válás során, hogy fizesse a hitel felét? Ha igen, akkor mit kell kérnem a tárgyaláson?
A keresetben(amit a férjem adott be közös megegyezéssel), az egyik pont azt tartalmazza, hogy a közös ingatlanunk az én használatomban marad. Kérhetek kizárólagos lakáshasználatot? Ezért cserébe ő mit kérhet?

A férjem jelenleg a barátnőjével lakik. Attól tartok, hogy egyszer csak beállítanak és közlik, hogy itt akarnak lakni. Van egy kiskorú gyermekünk, nyilván nem lenne szerencsés.

Ezen kívül kérhetem-e, hogy a közös költség felét fizesse? Nem "legatyásítani" akarom a férjem, de sajnos a lakásunk nagyon nagy kettőnknek a kislányunkkal, nem tudom egyedül fizetni. Jelenleg a munkáltatóm nem tud alkalmazni, mivel a gyermek ellátását nem tudom biztosítani olyan munkaidő mellett melyet a munkáltatóm elvár tőlem.

Köszönettel válaszunkat!
nyb

csaba12 # 2011.10.16. 08:01

ok. köszönöm.

Gabicsek # 2011.10.15. 17:52

A bankot az érdekli, hogy be legyen fizetve. A bíróság nem fog arról rendelkezni, hogy az adósságot mindketten fizessétek. Fizetned kell, és ObudaFan tisztán leírta, ha már túlfizettél, majd akkor behajthatod utólag rajta.

csaba12 # 2011.10.15. 17:17

Köszönöm. És elősegítheti a későbbi pert, ha most kérem a bíróságot, hogy állapítsa meg, hogy közös volt az adósság? Esetleg, ha hozna ilyen ítélet a bíróság, akkor azt nem tudnám a banknak átnyújtani, hogy a feleségemmel szemben is lépjen fel?
Köszönöm

ObudaFan # 2011.10.14. 17:29

A túlfizetéseid megtérítését kérheted tőle utólag, ha már túlfizettél.