Öröklési szerződés


drbjozsef # 2021.12.01. 19:01

Kaldzsolt,

Nem tudták? Pedig egy elég egyszerű és rövid mondat.

Ptk.7:50.§ (1) A felek eltérő megállapodásának hiányában semmis az örökhagyónak élők között vagy halála esetére az öröklési szerződéssel lekötött vagyontárgyat elidegenítő vagy megterhelő rendelkezése. Ez a rendelkezés harmadik jóhiszemű személy visszterhesen szerzett jogát nem érinti.

Kaldzsolt # 2021.12.01. 17:57

matthiasi
En szeretnem tudni, hogy jogilag mi a helyzet. Ennek tudataban pedig szeretnenk megegyezni. Nem a pereskedes a cel. Ahhoz viszont szukseg lenne pontos informaciora. Ha esetleg tudsz valamit ezzel kapcsolatban azt elore is koszonom!

matthiasi # 2021.12.01. 17:21

Kaldzsolt !
Minek járkálsz ügyvédhez, Majd a közjegyző eldönti az örökség rendjét. Ha nem tetszik, akkor viszont járhatsz hozzájuk.

Kaldzsolt # 2021.12.01. 16:06

Szomorú örökös!

Köszönöm a választ! Sajnos már 2 ügyvédnél jártunk és nem tudtak biztosat mondani. Ezért is gondoltam itt is érdeklődök. Utána olvasva nekem is egyértelműnek tűnt, de a jogászok szerint nem 100%.

Szomorú örökös # 2021.11.29. 18:16

Kaldzsolt

Kiderült, hogy az örökhagyó idén januárban végrendeletet írt, amiben másra (is) is végrendelkezett azokról az ingatlanokról és ingókról amiket az öröklési szerződésben "lekötött".

Ez nagy valószínűséggel nem érvényes végrendeletet jelent, ugyanis pl. az ingatlanokkal kapcsolatban elidegenítési jog kerül a tulajdoni lapra, mint terhelés, ergo azokról érvényesen nem rendelkezhet az örökhagyó. Sajnos az ingóságokról már nem tudok neked infót írni. Arról meg már nem is beszélek, hogy egy érvényes öröklési szerződést az örökhagyó is csak perrel bonthat fel. Legalábbis 2006-ban így kötöttünk anyukámmal ilyet és 2011-ben is még ez volt a szabály. Nyilván ebből kiderül, hogy én egy laikus fórumozó vagyok, de ha igazam van, akkor az okosok úgyis megerősítik.

Kaldzsolt # 2021.11.29. 15:45

Üdvözlök mindenkit!

Az lenne a kérdésem, hogy 11 évvel ezelőtti köttetett egy érvényes és betartott öröklési szerződés. Ezt követően idén novemberben az örökhagyó elhalálozott. Kiderült, hogy az örökhagyó idén januárban végrendeletet írt, amiben másra (is) is végrendelkezett azokról az ingatlanokról és ingókról amiket az öröklési szerződésben "lekötött". A kérdésem az lenne melyik az érvényes? Tehetett-e egyáltalán az örökhagyó végrendelkezést ilyen esetben? A válaszokat előre is köszönöm!

Szomorú örökös # 2021.09.01. 15:11

csutak2

Lassan azért el kéne dönteni, hogy melyik verzió az igaz.

Anyám bosszúja volt.
v.s.
Simulékony testvérke az első adandó alkalommal kisemmizi a másikat , elfelejti még közölni is ,anyukával együtt nézik hülyének a másikat.

Majd később ezt írod:

Pont ez történt nálunk is. Őt is csak elrángatták és nem is akarta!

Tehát most akkor ki is akarta azt az öröklési szerződést és ki nem? Már teljesen belekavartál! :-)

És hát itt a másik ellentmondás:

Mellesleg Anyámat én segítettem,, ha kellett. A testvérem sem többet, sőt! Állandó vitában voltak.

Aztán szépen itt is kiderült az igazság, hogy miért is lett öröklési szerződés, amiről most a vita folyik.

Nem azt írtam, hogy a testvérem akarta, Anyám is akarta biztos. Mikor megkötötték volt vitánk, Ani elült.

Szóval kiderül, hogy neked se volt fényes az édesanyáddal a viszonyod, de szerinted mindig a másik a hibás. De hát én csak olvasgatom a hosszászólásaidat, amelyekben folyamatosan ellentmondásba kerülsz saját magaddal és még csak észre se veszed.

Szomorú örökös # 2021.09.01. 14:34

csutak2

Nem, nem vagyok a testvéred! A velem kötött szerződés bizony teljesen törvényes volt 2 tanúval a kezdetektől fogva. Pedig elég lett volna visszaolvasnod:
az enyém már 10 éves sztori, így lezárult régen

Egyébként meg elég lenne a kúria állásfoglalásait olvasgatni. Nem a 2 év számít, hanem az, hogy az öröklési szerződés visszterhes:

Minthogy pedig ezek szerint az ilyen szerződések tartalmuknál fogva visszterhesek, a velük átruházott, illetőleg lekötött vagyontárgyak a köteles rész alapjának kiszámításánál nem vehetők figyelembe..

https://kuria-birosag.hu/…alasok/pk-89

És ne velem háborúzz, mert nekem a te sztoridhoz nem sok közöm van, nem én okoztam, hanem többek között te is - ezt is te írtad.

csutak2 # 2021.09.01. 14:20

Most látom az előző válaszodat! Te az én testvérem vagy! Pont ez történt nálunk is. Őt is csak elrángatták és nem is akarta!

csutak2 # 2021.09.01. 14:17

Na ezt is rosszul tudod. Ha nem lenne ott előtte az a tíz év, hanem most kötötték volna 2, éven belül akkor, ha van tartás, ha nincs jár a köteles rész. Ezért is hívják szerencse szerződésnek is. Én nem indulatos vagyok, hanem tárgyszerű ! De hagyjuk is! Hát ha valaki még érdemben is hozzá tud szólni.

Szomorú örökös # 2021.09.01. 13:56

Van konkrét szabály arra, hogy szerződéses örökössel szemben mikor jár.

Én úgy gondolom, hogy a kérdező leragadt a 2 évnél, de az már nem jutott el a tudatáig, hogy ez nem minden esetben jár. Amennyiben jelenleg érvényes az a szerződés, akkor a köteles rész mindössze azon esetben jár neki, ha be tudja bizonyítani, hogy ez színlelt szerződés volt, azaz a tartási kötelezettség pl. nem volt mögötte. Na ez az, ami nagyon nehéz lesz, de ezt szerencsére már ő is elismerte. Sajnos egyre indulatosabban írogat, így eléggé nehéz józanul megítélni részéről a dolgokat.

Szomorú örökös # 2021.09.01. 13:53

csutak2

Honnan tudod, hogy én , hogy gondoltam?

Hát pedig te írtad pont ide. Már ilyen gyorsan elfelejtetted? :-D
A kérdés az, hogy, ha alakilag nem volt rendben a szerződés azaz hiányzott a 2 tanú akkor az a szerződés nem semmis?

veled ellentétben aki, pont így jártál el a testvéreddel szemben

Na azért hátrébb az agarakkal, drága barátom! Fogalmad sincs az én történetemről. Itt nem én akartam ezt az öröklési szerződést, hanem édesanyám rángatott el emiatt egy ügyvédhez és én csak elfogadtam az ő akaratát.De hogy ő miért döntött így, na az az, amihez már nem sok köze van a fórumnak, de neked még annyira sem. Megjegyzem, nyomós oka volt rá és ezért ő el is fogadta - veled ellenben - anyukám döntését.

De jól látszik, a várt, de mégis elmaradt örökség mindig kihozza az ember igazi jellemét.

csutak2 # 2021.09.01. 13:25

Szomorú örökös! Honnan tudod, hogy én , hogy gondoltam? Már az első kérdésem is a 2 évről szólt! Én veled ellentétben több helyen is utána néztem és nagyon jól tudtam, tudom, hogy az egyetlen adum ez a két év lenne és még csak nem is érdekel a pénz sem. Csak az, hogy kissé megkeserítsem az életét. Ezt én veled ellentétben aki, pont így jártál el a testvéreddel szemben, mint velem, be is merem vallani. Titokban abban reménykedem , találok egy tökös ügyvédet aki szereti a kihívásokat és be tudja vállalni. Azt kell mondjam tipikus eset vagyok. Simulékony testvérke az első adandó alkalommal kisemmizi a másikat , elfelejti még közölni is ,anyukával együtt nézik hülyének a másikat. Eddig sikerült is nekik, most azon vagyok ne tudjon olyan szépen mosolyogni . Neked sikerült, örülj neki!

dr. Tarczay Aron ugyved # 2021.09.01. 12:54

Nem így megy ez, hogy "inkább végrendelet". Van konkrét szabály arra, hogy szerződéses örökössel szemben mikor jár. Más kérdés, hogy a konkrét szabály vonatkozásában felmerült itt egy értelmezési probléma, de az szerintem lényegesen összetettebb, mint a te válaszod.

Szomorú örökös # 2021.09.01. 10:57

csutak2

Az én eredeti kérdésem arról szólt, hogy 1 év vagy 11 éves a szerződés vajon?!

Szerintem te inkább alapból úgy gondoltad, hogy eleve semmis a szerződés, mert nem volt letanúzva. De én laikusként úgy gondolom, hogy ha 1 éve letanúzták és minden más pontja megfelel a követelményeknek, akkor félő, hogy bukni fogod a dolgot. Ha jelenleg érvényes a szerződés és a tartás is megvalósult, akkor miért is lehetne köteles rész? Az inkább végrendelet esetében kérhető szerintem.

dr. Tarczay Aron ugyved # 2021.09.01. 10:13

Szomorú örökös

Én pedig határozottan állítom, hogy csak azért nyugodhatsz meg, mert elévült a kötelesrészi igény, ami egyébként teljes mértékben fennállt.

csutak2 # 2021.09.01. 10:06

Szomorú örökös ! Ha rád terelődik a szó akkor is valahogy nálam kötsz ki! Én nem a tartást akarom vitatni, nem vitatni! Azt én is tudom, hogy nehéz. Az én eredeti kérdésem arról szólt, hogy 1 év vagy 11 éves a szerződés vajon?!

Szomorú örökös # 2021.09.01. 09:56

ez így egy semmis öröklési szerződés, valójában leplezett adásvétel és ebben az esetben jár a kötelesrész.

Kedves Áron! Mivel az enyém már 10 éves sztori, így lezárult régen és semmi se jár. De a kérdezőnek se lesz egyszerű dolga szerintem ezt megtámadni, mert ha kötelező valóban a tartás, akkor neki kell bizonyítania, hogy ez nem történt meg. Főleg hogy másik fél is meg fog szólalni, aki esetleg elmeséli a szerződés létrejöttének okait is.

Bár még mindig határozottan állítom, hogy az én sztorimban anyukám részéről egyértelműen rögzítve lett, miszerint még képes magát ellátni és ez csak akkor merül fel, ha leesik a lábáról.

dr. Tarczay Aron ugyved # 2021.09.01. 09:21

Igen, leplezett ajándékozást akartam írni.

Kovács_Béla_Sándor # 2021.09.01. 08:57

Ajándékozást akartál írni.

Az utólag javított alaki hibára vonatkozó megoldásod tetszik. Bono et equo.

dr. Tarczay Aron ugyved # 2021.09.01. 07:05

Én még mindig határozottan azt állítom, hogy nem kötelező a „tartás” egy öröklési szerződés esetén. Nálunk édesanyám pontosan azért kötötte meg velem anno, hogy az arra teljesen érdemtelen testvéremet így zárja ki mindenféle törvényes öröklésből és helyette az unokáját vegye bele mellém. Tartásról szó se volt.

Én meg határozottan állítom, hogy ez így egy semmis öröklési szerződés, valójában leplezett adásvétel és ebben az esetben jár a kötelesrész.
De itt nem csak én állítom ezt, hanem a bírói gyakorlat is egyértelmű.
(Nyilván ez nem vonatkozik arra az esetre, ha nem tartás, hanem életjáradék az ellenszolgáltatás. De ha nincs ellenszolgáltatás, az nem öröklési szerződés.)

csutak2 # 2021.09.01. 06:36

Így igaz! A hagyatéki ügyintéző már a hagyatéki leltárba beveszi majd a közjegyzőnek oda kell adni és az ad papírt a telekkönyvnek a bejegyzésre.

Szomorú örökös # 2021.09.01. 06:27

csutak2

Igen, teljesen kívülálló vagyok, de érintett voltam pár éve. És azt is elismerem, ha tévedek. Így valóban ott tévedtem, mert a tulajdoni lapon az öröklési jog be volt jegyezve, így a földhivatal tudott róla. A közjegyző viszont a tőlem a hagyatéki leltárkor átadott öröklési szerződés alapján tudott a történetről.

de a jog azért ad lehetőséget az örökösnek is. Különben nem találta volna ki a köteles rész intézményét!

Itt azért komolyan bizonyítanod kell sok mindent, ahol azért - már megbocsáss - a másik félnek is szót fognak adni és nem lesz könnyű, sőt kifejezetten komoly és kicsi esélyű harcnak tűnik így laikusként számomra. És még örülj, ha az a bizonyos köteles rész elég lesz rá. De ez már inkább jó szándékú figyelmeztetés részemről, nem kötelező megfogadni a tanácsomat.

Mikor megkötötték volt vitánk, Ani elült.

Nyilván nem kis vita lehetett, ha anyukád ilyen döntést hozott. Sajna úgy látszik, hogy nem ült el nyom nélkül. De látod, megint csak egy újabb infó, amiről eddig szót sem ejtettél, pedig azért a szerződés létrejöttéhez igen-igen sok köze lehetett. Csakis azt árultad el, hogy a testvéred vitatkozott állandóan anyukáddal, most meg kiderül, hogy te se voltál különb. Aprajánként adagolod az infót és csodálkozol, ha nem kapsz egyértelmű választ. Tarczay Áron válasza is egyértelműen az ő saját véleménye volt és nem bírói gyakorlat, ezt pont a végén leírta.

csutak2 # 2021.09.01. 06:16

Szomorú örökös! Nem azt írtam, hogy a testvérem akarta, Anyám is akarta biztos. Mikor megkötötték volt vitánk, Ani elült. Az meg, hogy az ő vagyona , igaz, de a jog azért ad lehetőséget az örökösnek is. Különben nem találta volna ki a köteles rész intézményét!

csutak2 # 2021.09.01. 06:10

Szomorú örökös ! Te teljesen kívül álló vagy. Jogilag annyit nem tudsz, mint amit a Googleból össze lehet szedni. Csak szajkózod az Édesanyád szöveget! A szerződés már át van adva! Hogy magyarosan fejezzem ki magam. Különben , miután ingatlan ,nem kerülne a nevére. Mi az, hogy nincs sehol? Csak a telekkönyvben .