Válás utáni közös ingatlan és annak eladása


pityuka3d # 2010.07.16. 14:27

Gondoltam felteszem ide a kérdésem, mert az ügyvédem két hétig szabin van én pedig tiszta ideg leszek mire visszajön.
Elváltam és a közös ingatlanról a volt feleségem lemondott, annak fejében, hogy vettem neki egy másik házat. Viszont a tulajdon jogot mindaddig fenntartva, amíg az új házra, felújítás címén nem fizetek ki 10 millió forintot. Eddig rendben is van, de jött a válság és mivel építőiparral foglalkozom az említett összeget nem tudom kifizetni. Így el akarom adni a mostanra már csak papíron közös ingatlant, hogy kifizethessem. Viszont nem akarja aláírni az ingatlan eladási papírokat, sőt még a meghatalmazást sem. Vagyis igen amennyiben a vagyonmegosztásban és bíróság által is kimondott 10 millió felett még kifizetem az APEH illetéket és még valamit. Tehát plusz 860 000 forintot. Erre nem vagyok hajlandó.
Hogyan tudom helyettesíteni az aláírását?
A válaszokat előre is köszönöm.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.07.16. 14:37

Milyen apeh-illetéket?

monalisa1 # 2010.07.16. 16:13

Vélem az APEH illetékfőosztálya által a vásárolt ingatlanra kiszabott (tulajdon)szerzési illetékre gondolt, vagyis hogy ezen összeg megfizetését is kéri a volt feleség.

Azt kell megnézni hogy a vagyonmegosztási- ill. a bíróság előtt is bevállalt 10 M Ft-on felül, a juttatott/vásárolt ingatlannal kapcsolatban felmerülő járulékos költségek is benne foglaltattak-e megállapodásban?!

A 840e Ft lehet hogy már az ex feleséget terheli, azonban megpróbálja a volt férjet utoljára még lenyúlni...

Mindentől függetlenül az összeget meg kell fizetni - miközben a késedelmi kamat valószínűleg külön ketyeg, és az APEH-t nem érdekli hogy a csekket kettőjük vitájában végül is melyikük fizeti be...

A kiszabott összeg megfizetésére a lakás tulajdonosa kérhet részletfizetést.

"Mona"
laikus hozzászóló

monalisa1 # 2010.07.16. 16:15

Az aláírását sehogy sem helyettesítheted - okirathamisítást követnél el.

pityuka3d # 2010.07.17. 08:25

Az egyességben az van benne, hogy megveszem neki a kinézett ingatlant 12 mill. és az általa megtervezett felújításra ráköltök még 10-et. Amint ráfordítottam az összeget automatikusan törlődik a közös ingatlanra szóló tulajdonjoga. Szó sincs a pluszban kért költségekről. Hamisítani nem akarok. Mindenképp jogi megoldást keresek. Ha nem adom el a közös ingatlant akkor nem tudom kifizetni a vállalt összeget sem. Valamint engem is nagyon pofon csapott ez a helyzet, így meglehetős veszteségek érnek.
Jogilag mit tudok csinálni? Mert ha semmit, akkor kénytelen vagyok belemenni ebbe a zsarolásba?

ObudaFan # 2010.07.17. 08:47

Nélküle nem tudod eladni az ingatlant.

pityuka3d # 2010.07.17. 09:34

Ezek szerint kénytelen vagyok aláírni egy papírt neki, hogy a bíróság által kimondott összeg felett fizetek neki?
Nem kérhetek mondjuk bíróságtól egy végzést, hogy eladhatom az ingatlant?

monalisa1 # 2010.07.17. 12:40

Az ingatlanból a saját tulajdonrészedet természetesen nélküle is eladhatod, bár ezzel nem vagy kintebb a prblémából. Valamint ki vesz olyan ingatlant aminek egy idegen a tulajdonostársa...

Ha nem akarsz ill. nem tudsz "pluszt" fizetni neki, peres eljárással kérheted a bíróságot, hogy a közös tulajdonlást szüntesse meg., elhuzódó és költséges, a vége legtöbbször árverezés.

Külön: az én olvasatom szerint az hogy vállaltad: megveszed neki a kinézett ingatlant, a kötelezettségben az adásvétellel járó költségek is benne foglaltatnak.

A kiszabott illetékre sűrgősen kérjen részletfizetést, a csekkeket helyette/nevében te fizetgeted...

A felújítás során nem kellett volna a 10 M Ft-ot fillérig elkölteni...

Remélve hosszú az életút, okulj, tanulj.

ml.

ObudaFan # 2010.07.17. 12:47

Vállaltál valamit. Azt kell teljesítened.

pityuka3d # 2010.07.17. 16:03

A házat már megvettem neki. A részletfizetést már mondtam, hogy kérje meg, de nem kérte. Így most az új ház is az övé meg a régi fele. Ha igaz, hogy nekem kell még az illetéket is kifizetni. Akkor kifizetem, ha a régi háznak már nem tulajdonosa.

pityuka3d # 2010.07.19. 12:34

Most olvastam a szerződést. Az áll benne, hogy a részére bocsájtom az ingatlan árát, azzal a kitétellel, hogy az ingatlanra tulajdon jogot szerez.

nildiko # 2010.07.21. 17:54

Tisztelt Fórum!
Válás után a fél házrészem tulajdonjogáról lemondtam a férjem javára.Lassan másfél év telt a válás jogerőre emelkedése óta,de a volt férjem a mai napig nem íratta át a saját nevére a házat.
Kérdéseim a következők:
Mivel tudomásom van több közüzemi számla tartozásáról,kell -e nekem fizetnem,ha végrehajtásra kerül esetleg a dolog?
Módomban áll-e megtámadni a végzést,és a tulajdonrészemet a két kiskorú gyermekemire íratni?
Válaszát előre is köszönöm!

monalisa1 # 2010.07.21. 18:21

Ha a vagyonmegosztáskor ügyvéd nem működött közre, vagyis csak "házilagosan" készült egy írásbeli megállapodás, akkor nagy valószínűséggel mindmáig tulajdonosa vagy a fél háznak.

Egy ingatlan tulajdonában bekövetkező bármely változás esetén ügyvéd közreműködése kötelező., a megállapodás tartalma a felekre tartozik, azonban az okiratot ő jegyzi ellen és hivatalból beküldi a földhivatalnak a tullapon történő tartalmi átvezetésre. (Ezen utóbbi általában rövid idő alatt megtörténik.)

Ha az első bekezdés feltételezésem szerint helytálló akkor a fél házrészedet még most is a gyermekeknek ajándékozhatod - az esetleges t.díj alóli mentesülés végett. A gyámhatóság előzetes jóváhagyása szükséges.

Vizsgálni fogják hogy a t.díjat kiváltó vagyoni érték elég-e még évekig?!

Ha igazolni tudod hogy x időponttól már nem laksz a házban, vagyis neked ott közműfogyasztásod már nem nincs, az utóbb felgyülemlett számlatartozásért nem felelsz.

Keress fel egy ügyvédet., a vagyonmegosztás megfelelő lepapírozásában segíthet, az ajándékozási okíratot elkészíti és a gyámhivatalnak megküldi, ahogy majd a földhivatalnak is.

"Mona"
laikus hozzászóló

ObudaFan # 2010.07.21. 19:52

Itt a bíróság végzése éppen pótolja az ügyvédi ellenjegyzéssel készült szerződést. Más kérdés, hogy a vételár kifizetésének igazolásához a földhivatal kérhet ellenjegyzett iratot.

Lehet tőle követelni az esetleg helyette kifizetett közüzemi díjakat. Egyebekben azért célszerű lenne látni az egyezséget a válaszhoz.

Évici # 2010.09.29. 17:58

Segítséget szeretnék kérni!
A volt férjemmel bíróság előtt a válóper kimondásakor megállapodtunk,hogy a közös ingatlant értékesítjük,egy minimális vételár megszabása (15 millió) mellett.Most lenne vevő,aki ennyiért hajlandó lenne megvenni,viszont a volt férjem nem hajlandó aláírni az adásvételit.Mi a teendő?
Előre is köszönöm!

ObudaFan # 2010.09.29. 19:20

Közös tulajdon megszüntetése iránt pert indíthatsz , és ha így is marad károd, akkor azt is perben (akár ugyanebben) követelheted tőle.

gépész1 # 2015.03.23. 17:20

Árverés.

A közös ingatlan megszüntetésének az árverését írta elő
az első fok és ez másod fokon is így maradt.Én alpereskét
szerepeltem az eljárásban. Most kérdezem hogyan tovább ?
A per egy csomó pénzemben került. A felperesnek aki lakja
az ingatlant esze ágába sincs az árverést megindítani. Elvileg én megindíthatnám, ami megint kiadás, de ami piaci áron nem kel el, az miért kelne el árverezve ?
Kérdésem tehetek e valami okos lépést amivel a felperest
kicsit megszorongatom gondolok itt eladom a részemet, vagy kiadom albérletbe ?(minden megoldás érdekel, mert szerintem többet ér ma 1 M mint 20 év múlva négy)

ObudaFan # 2015.03.24. 15:20

El is adhatod (a tulajdonostársadnak elővásárlás joga van), meg is próbálhatod hasznosítani.
Miért nem rendelte el a bíróság, hoyg váltsa magához? Nem volt teljesítőképes?

Kismama09 # 2015.03.30. 21:11

Tisztelt Fórumozók!

7 év bejegyzett élettársi viszony után nagyjából milyen vagyonmegosztásra számíthatok, ha az élettársam elköltözik a közös (hitellel terhelt) házból? A házat eladni ő nem akarja. Én maradnék benne három közös gyermekünkkel. Ha a bíróság is úgy ítéli, hogy a gyermekelhelyezés nálam történik, akkor is fennmarad az 50-50%-os tulajdoni hányad? Vagy mivel a gyermekek az én háztartásomban nevelkednek, számíthatok arra, hogy ezt figyelembe fogják venni? Élettársam szeretné, ha nem nyúlnánk a közösen megszerzett vagyonhoz, egyelőre maradna minden a régiben, de én szeretném az anyagiakat is tisztázni, mert most könnyebb, mint pár év múlva... Netán ha ki tudnm őt fizetni, akkor tudnom kell, hány %-ot kell kifizetnem neki a ház értékéből. Köszönöm a véleményeket, tanácsot! Edina

ObudaFan # 2015.03.31. 12:16

Kismama09

A bejegyzett élettársak azonos nemű élettársak, akik kifejezetten bejegyzett élettársként lettek anyakönyvezve. Valóban ilyenek vagytok, vagy csak a közjegyzői nyilvántartásba fel lett véve, hogy élettársak vagytok? NEm ugyanaz. Ha az említett gyermekek közös gyermekek, akkor ez fogalmilag kizárt.
Ha valóban bejegyzett élettársak vagytok, akkor irányadó az 50-50% arányú szerzés. Ha nem bejegyzett élettársak vagytok, csak a közjegyzői nyilvántartásban szerepeltek, akkor nem 50-50% az arány, hanem azt veszi figyelembe a bíróság, hogy ki milyen arányban járult hozzá a közös szerzéshez.

Kismama09 # 2015.03.31. 21:06

Kedves Obudafan!
Köszönöm a felvilágosítást, eddig mindenki így nevezett minket. Mármint ha hivatallal volt dolgunk, rákérdeztek, bejegyzett élettársak vagyunk-e? Nő és férfi. A magánéletben pedig nem szoktuk ezt a kifejezést használni. Hát ha könnyebb, akkor legyen ezentúl az exem....Tehát férfi és nő, amiből én vagyok a nő, a gyermekek egy anyától és egy apától vannak, azaz közösek. Remélem, így már érthető.

A jelenlegi házunkat együtt vásároltuk, közösen vettük fel a hitelt is, nagyjából fele-fele arányban fizetjük vissza. Önerőként egy kisebb lakás szolgált, melyet eladtunk, ezt pár évvel korábban szintén közösen vettünk, de az én, együttélésünk előtti megtakarításomból. Az akkor lakás önereje az én megtakarításom volt, ez nagyjából a lakás árának a fele, a másik felét hitelből fedeztünk, melyet már közösen fizettünk vissza. Forintra kiszámolva ez így gondolom, 75-25 %-ra jönne ki, de én akkor a vásárlásnál mindjárt azt mondtam, 50-50. Most, válásnál, érvényesíthető még ez? Tudom igazolni.

Tehát ha jól értem, csak ezt fogja figyelembe venni a bíróság? Azt, hogy a három közös gyermek nálam marad, ennek nincs hatása a vagyaoni megosztásra, tehát hogy nyilván a gyerekeknek is van a lakhatásnál egy bizonyos négyzetméter-igényük, s ők velem fognak lakni, nem vele? Köszönöm!

ObudaFan # 2015.04.01. 14:27

Forintra kiszámolva ez így gondolom, 75-25 %-ra jönne ki, de én akkor a vásárlásnál mindjárt azt mondtam, 50-50. Most, válásnál, érvényesíthető még ez? Tudom igazolni.

Igen, érvényesíthető.

Tehát ha jól értem, csak ezt fogja figyelembe venni a bíróság? Azt, hogy a három közös gyermek nálam marad, ennek nincs hatása a vagyaoni megosztásra, tehát hogy nyilván a gyerekeknek is van a lakhatásnál egy bizonyos négyzetméter-igényük, s ők velem fognak lakni, nem vele?

Ha házasok lennétek, akkor biztosan lenne hatása. Én a helyedben azért így is megpróbáltatnám elfogadtatni a bíróval, hogy lakott forgalmi érték alapján számoljon.

Lina75 # 2015.04.16. 21:39

Tisztelt ObudaFan!
Egy olyan kérdésem lenne hogy, Férjemmel már egy éve nemélünk együtt. Az ingatlan jelzálogát egyedül fizetem.
Am 50-50% a tulajdonosi hányad. Ha a válás után a vagyon megosztásra kerül a sor van e esélyem arra hogy ne kelljen neki kifizetni a felét? Banki utalások bizonyítják hogy csak én fizetem. Olvastam hogy az is lehetséges lemond a feléről úgy hogy kivesszük a hitelből és a hitel fele fedezi az ő részét. Sajnos az ő koncepcióját nem ismerem mert nem beszélünk fél éve. Előre is köszönöm a válaszát Lina.

ObudaFan # 2015.04.17. 15:03

Ha másban nem állapodtok meg, akkor ki kell fizetnie, illetve el kell számolni a vagyonmegosztásnál.

jelszo # 2015.04.20. 19:38

Segítségeteket kérném!
Már sokat olvastam ezt a fórumot, vannak bonyolult esetek..az enyém csak nekem az.
Fél éve elköltöztem a férjemtől, új városban lakom új munkahelyem van mindent hátrahagytam csak szabaduljak egy alkoholistától. A kisebbik fiam velem jött ő nyáron 18 éves lesz. Most szolgálati lakásban lakom de azért nem mondanék le a családi házrészem feléről - fele-fele tulajdonban van- mert nekem is lépnem kell tovább. Apuka él év virul azóta, már nem nagyon depis ...új kapcsolatot keres, ami engem nem is izgat, csak az, hogy a közös házba viheti.
Elég nehéz helyzetben vagyok anyagilag, ezért ugy szeretnék válni ahogy a legolcsóbb.. tudom, közös megegyezés lenne a jó de apukával lehetetlen beszélni..ez tény. Semmi ilyesmibe nem menne bele. A házunk kb. 15 milliót ér. Minden ingóságot itt hagytam, nem voltunk gazdagok, de meg volt mindenünk. A személyes holminkkal költöztem csak el, egyetlen bútordarab nélkül.
Hogyan kezdjem a válást,mit milyen sorrendben kell kérni a bíróságtól és mennyibe kerül ez.. segítsetek...mert ügyvédre nagyon nincs pénzem. Csak megszabadulni szeretnék végre tőle, és legalább annyi pénzt kapni a házból hogy el tudjak indulni ismét. Tudom hogy unalmas a történetem..de itt talán van segítő, vagy hasonló helyzetben lévő fórumozó. Szívesen veszek minden tanácsot, talán sikerülhet nekem is nyugalmat szerezni. Köszönöm ha írtok. Judit