gondnokság alá helyezés


lanni # 2018.07.18. 14:41

Lehet hogy én keverem, de a dr. azt írta rá, hogy szakvélemény. Egy tudatlan laikus mint én, tudomásul veszi.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.07.18. 14:18

Kevered te a szakvéleményt a környezettanulmánnyal.

lanni # 2018.07.18. 13:55

Igen volt. Az új bíró felkért egy általa ismert szakértőt, aki eljött a lakásunka. Mivel nem kérték hogy legyek jelen, munkahelyemen tartózkodtam. A szakértő többek között azt írta a szakvéleményében hogy én nem voltam képes jelen lenni, valamint elzártam a televíziókészüléket valahová és ez a beteg ember még tévézni sem tud. Nem zavarta, hogy az ajtóval szemben, kb 2m-re, ahol kilépett a szobából egy 70 cm-es képernyő átmérőjű televízió állt.

Burn Out # 2018.07.18. 10:11

az, hogy a pénz kezelésével baja van, még nem jelenti a gondnokság alá helyezés szükségességét. másrészről nem az lenne a lényeg, hogy 2016-ban ismerte-e, hanem hogy most ismeri-e. ebből a szempontból a 2016-os eljárás iratának nincs túl sok jelentősége.

orvosi és / vagy szakértői vélemény volt a gondnokság alá helyezéssel összefüggésben?

Kovács_Béla_Sándor # 2018.07.18. 09:41

nem ismeri az általa naponta vásárolt termékek árait, pl. kenyér, felvágott, vaj stb.
Én se ismerem. Akkor gondnokság alá kell helyezni?

A belátási képesség hiánya vagy korlátozottsága szakkérdés, azt ilyen módon - korábbi tárgyalás jegyzőkönyvével - bizonyítani nem tudod. Egyébként is mindegy, mi volt két éve, a bíróságnak arról kell döntenie, hogy most indokolt-e a gondnokság alá helyezés.

lanni # 2018.07.18. 08:47

Köszönöm a választ!

Igen, fontos. Az első tárgyaláson a bírónő kérdéseire adott válaszokból kiderült, hogy a hozzátartozóm nem ismeri az általa naponta vásárolt termékek árait, pl. kenyér, felvágott, vaj stb. A nyugdíjából havi szinten kb. 120.000.- Ft eltűnik, amire nem tud magyarázatot adni. Ezért kértem a gondnokság alá helyezést. A második tárgyalásra valahogyan "lecserélődött" a bíró és az új, nem volt hajlandó megtekinteni az bizonyítékokat amiket vittem, a fenti állításom igazolására. Lassan újból kérhetem az eljárást, szeretném csatolni a jegyzőkönyvet, mert így szerintem bizonyítható, hogy már korábban is szükség lett volna egy gondnokra. A helyzet azóta rosszabbodott, a pénz továbbra is eltűnik.

ObudaFan # 2018.07.18. 05:17

E-mailben is lehet kérni, és akkor az díjmentes.

Burn Out # 2018.07.18. 04:23

igen lehet kérni. (biztos nagyon fontos ez?!)

lanni # 2018.07.18. 02:59

Tisztelt Fórumozók!
Utólag, /kb.2 évvel később/ lehet-e írásban kérni a jegyzőkönyvet egy bírósági tárgyalásról?

2016-ban kértem egy családtagom gondokság alá helyezését /elutasították/. Az első tárgyalás végén azt mondták, 8 nap múlva bemehetek elolvasni a jegyzőkönyvet ha szeretném. Időhiány miatt nem mentem. Most tudtam meg, hogy kérhettem volna azt, hogy küldjék el írásban.

ObudaFan # 2018.07.17. 10:13

Akkor lesz ügyfél, ha ő lesz a gondnoka. Amit el lehet intézni, ha ő is vállalja és a gondnokolt sem tiltakozik.

notorius # 2018.07.17. 09:35

Kedves fórumozók!

Problémám a következő.
Van egy sógorom, aki intézetben van, gondnokság alá van helyezve.
Érdekes módon a pénze cca. egy év alatt elfogyott.
Kértem a gyámhivataltól, hogy eseti elszámolást küldjenek,
ettől elzárkóznak, hogy nem vagyok ügyfél.
Igaz, Én nem, de szerintem a Feleségem, aki a testvére, Ő ügyfélnek tekinthető.
Ezt olvastam valahol, de nem találtam meg a forrást.
Kérdésem, hogy a testvére tényleg ügyfének tekinthető-e, ha igen ez hol van leírva?
Továbbá hogy kérhető eseti elszámolás?
Az intézettől kapott tájékoztatás alapján a gyógyászati eszközeinek az ára a töredéke annak a pénznek, ami állítólag rá lett fordítva.
Mi lehet a megoldás?
A gyámhivatal többször is elzárkózott az eseti elszámolás elkészítésétől a fenti tényre hivatkozva.
Jó lenne ha törvényi rendelkezés számát valaki meg tudná adni, amiben le van írva, hogy ki tekinthető ebben az esetben ügyfélnek.

Várom érdemi válaszukat.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.06.16. 16:10

El fogod tűrni. Vagy lemondasz a gyámságról, és akkor annyi közöd se lesz ahhoz a pénzhez, mint amennyi most van.

csalados (törölt felhasználó) # 2018.06.16. 15:55

megmaradt nyugdíj...
havonta 123000 ft a nyugdíj, azt mondták havi 85000-et fogadnak el a nyugdíjas megélhetésére, ha a többit nem tudjuk számlával igazolni, akkor be kell fizetni és majd az örökösödés....
Az egyik örökös én vagyok, de mivel az öcsém az örökségünk nagy részét elherdálta, mi egy csomó tartozást átvállaltunk, nem gondolnám hogy ezt a gyámhivataltól eltűröm, hogy még ők számoltassaanak el minket, főleg hogy amikor baj volt nem seģítettek

Burn Out # 2018.06.16. 11:20

Nagyon nagy lemaradásban vagyunk a gondnokság alá helyezési eljárások megindításában. Korábban könnyebb volt a hozzátartozókat meggyőzni, hogy indítsák meg ők az eljárást, azonban most ha meglátják az új. Pp. szerinti keresetlevél nyomtatványt, akkor rendszerint inkább kérik, hogy a gyámhatóság indítsa meg.

Az eltolás jellemző (volt). Nyilván egyrészről leterheltség miatt, másrészről dolgozói mentalitás miatt, harmadrészt a gyermekvédelmi intézkedések sok esetben "fontosabbak".

Kovács_Béla_Sándor # 2018.06.16. 11:01

Akkor te kivétel vagy. Én azt tapasztalat eddig - kivétel nélkül -, hogy ha van olyan hozzátartozó, aki jogosult a per megindítására, akkor a gyámhatóság eltolja magától az ügyet.
(Épp emiatt a pszichiátria is leszokott róla, hogy hivatalból értesítse a gyámügyet, ha azt észleli, hogy a gondokság alá helyezésnek helye lehet.)

Burn Out # 2018.06.16. 10:55

Rosszabb: ezt is csinálom :)))

Kovács_Béla_Sándor # 2018.06.16. 09:32

Próbáltad a gyakorlatban, vagy olvastad a jogszabályban?

Burn Out # 2018.06.16. 09:07

Gyámhatóságnál is meg lehet indítani, ebben az esetben a gyámhatóság szerzi be a szükséges iratokat és nyújtja be a keresetlevelet a bíróságra.

A keresetlevelet formanyomtatványon kell benyújtani (20-on pár oldal). Az ügyfelek jelentős része biztos, hogy nem tudja kitölteni, így marad a gyámhatóság általi megindítás.

Ha a gondnokság alá helyezés nem szükséges, akkor arra kell hivatkozni, hogy a támogatói döntéshozatal elég.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.06.16. 07:40

Aki a gondnokság alá helyezte a személyt, meg is szüntetheti a gondnokságot. (De ahhoz csoda kell, ugyanis a gondokság alá helyezés oka szinte mindig valami visszafordíthatatlan betegség, folyamat.)

Mi a "megmaradt nyugdíj"?

csalados (törölt felhasználó) # 2018.06.16. 05:41

Kérdésem, hogy gondnokság alá helyezett személynél jogos, hogy zárolják a megmaradt nyugdíjat stb
Gondnokság alá helyezést vissza lehet vonni?

Kovács_Béla_Sándor # 2018.06.08. 12:49

A gondokság alá helyezést nem a gyámhatóságnál kell elindítani, hanem a bírósághoz kell keresetet benyújtani.

A gondnokság jogi fogalom, a törvényes képviselet egyik formája. A hasonló hangzás ellenére a gondozáshoz nem sok köze van.

Marja # 2018.06.08. 12:23

Tisztelt Fórumozók!
Tanácsra lenne szükségem. 86 éves nagymamám egyik napról a másikra leépült, kórházba került, jelenleg is ott tartózkodik. A pszichiáter enyhe demenciát állapított meg, korlátozó gondnokság alá helyezését indokoltnak tartja. Otthon ápolása nem jöhet szóba. Hárman vagyunk egyenesági leszármazottai, ebből két testvérem nem törődik vele. Mivel járna a gondnokság? Ilyen esetben ki indíthatja el a Gyámhivatalnál az ügyet? Sajnos távolság és egyéb okok miatt én magam nem tudok intézkedni. A kórház is indíthatja? Ha én nem vállalom a gondokságot, akkor mi fog történni? Mennyi idő egy ilyen ügy lefolyása?
köszönöm a segítséget!

ObudaFan # 2015.07.23. 04:35

innocent

Ezek közül a gondnokság alá helyezés azon tudna segíteni, hogy nem ő rendelkezne a bankszámla felett, illetve, hogy nem ő döntene az egészségügyi beavatkozásról. Ha a bíróság ezekre az ügycsoportokra is elrendeli a gondnokságot.

innocent # 2015.07.22. 21:40

Tisztelt Fórum!

Mit lehet tenni?
Apósom 2 éve kapott agyvérzést, azóta épül le folyamatosan. A dohányzást már abbahagyta, de az ivás megmaradt. Van, hogy gyógyszerre iszik, után meg kihagyja a napi adagokat, amitől zavarodott is lesz. Folyószámlája mínuszban, a nyugdíjának a felével. 68 éves, 2 lánya van, mindkettő ajándékba kapott tavaly ingatlant, azaz csak haszonélvezet maradt rajta. Ezeket a dolgokat mennyiben érintené a gondnokság alá helyezés?
Pár napja teljesen antiszociális viselkedést kezdett felvenni, melynek hatására anyósom leköltözött a kisebb lányához, sógornőmhöz. Agyi CT vizsgálatra is kellene menni, de sajnos nem hajlandó elmenni. Beszéde érthetetlen, zavaros, van hogy percekig keresi a szavakat, a FB-ra értelmetlen, oda nem illő beírásokat tesz. Hallássérült ráadásul, és most úgy gondolja, hogy egy 53 éves nő oldalán új életet kezd. Ami kizárt, mert biztos, hogy a "jó" nyugdíjának köszönheti az hölgy érdeklődését. Tartunk tőle, hogy adósságot halmoz fel, illetve hitelekbe hajszolják.
Látása is rossz, este nem kimondottan életbiztosítás autóba ülni vele. Volt, hogy a szaggatott felezővonalon ment, miközben szembe jött a kamion... Parkolásoknál előszeretettel kóstolgatja a parkoló oszlopokat.

Köszönöm a választ!

Sz.Ildikó # 2014.10.21. 09:41

Tisztelt Fórumozók!

Az alábbi ügyben szeretném a segítségüket kérni.
Nagyszüleim halála után édesanyám fogadta be a testvérét, akinek nem volt munkája és semmiféle jövedelme sem. Egy idő után a gyámhatóság hivatásos gondnokot rendelt ki mellé, aki az önkormányzat alkalmazottja. A gondnokoltnak jelenleg nincsen semmiféle jövedelme és a saját ellátását sem tudja megoldani. Az a kérdésem, hogy ilyenkor ki köteles róla napi szinten gondoskodni? (Édesanyám minimálbérből él és tervei szerint hamarosan másik városba költözik eltartani nem tudja.)

Várom segítségüket!

Köszönettel:
Ildikó