gondnokság alá helyezés


Kovács_Béla_Sándor # 2014.09.26. 12:03
  1. Nem jól értelmezted.
  2. Senkiét.

Egyik kérdésnek sincs semmi köze a gondnoksághoz.

84cst # 2014.09.25. 23:10

Egyik kérdésem:Azzal kapcsolatban szeretnék tájékoztatást kérni,hogy jól értelmeztem-e, hogyha anyumat a kérésemre gondnokság alá helyeznek, akkor én nem örökölhetek utána?
Másik kérdésem:2 ingatlan van a nevemen, viszont a haszonélvezeti jog mindkét esetben a szüleimé, köztük anyumé is, akinél szerintem indokolt lenne a gondnokság alá helyezés.Ha anyum gondnokság alá kerül, a fentiekben említett 2 lakás eladásánál kinek az engedélyét kell kérnem anyum helyett?
Előre is nagyon-nagyon köszönöm a válaszukat.
84cst

ObudaFan # 2014.09.17. 14:24

Még ha a lányodat gondnokság alá is helyeznék, akkor is van a gyereknek apja, ami azt jelenti, hogy nem rendelnek neki gyámot. Ha a gyerek tényleg veszélyben van, akkor a gyámhatósághoz fordulhatsz és majd eldöntik, hogy védelembe vételre, esetleg ideiglenes hatályú elhelyezésre van-e szükség és mód.

H.Magdi # 2014.09.17. 11:47

Szeretnék tanácsot kérni.

1976-ban született kislányomat 1 éves korában fogadtuk örökbe. Rá két évre született egy kisfiam. Már az általános iskolában láttuk, hogy nagyon nehezen megy a tanulás, folyamatos kudarcok érik, ezért kisegítő iskolába írattuk át. Az ottani körülményeknek és elvárásoknak megfelelt, a 8 osztály elvégzése után is könnyen kezelhető, de irányítást igénylő felnőtt vált belőle. Észrevettük, hogy van egy kis viselkedés zavara, de ezt is kezelni tudtuk. A férjem nem tudta elfogadni, hogy a kislányom gyengébb felfogású és elhagyott bennünket. Tehát ezt a gyereket már kétszer elhagyták. Én megfogadtam, nem fogom harmadszorra is eldobni.

Elhelyezkedett nyomdában dolgozni, ahol 2002-ben megismerkedett egy nála 15 évvel idősebb férfivel, akivel nagyon jól megértették egymást, sőt most is megértik egymást. Ez a férfi egy hegyi hajlékban lakik, szinte nomád körülmények között, veszett kutyák és rókák társaságában, a saját normái szerint. Mondhatnám azt is, hogy hiába van munkahelye, a periféria szélén van.
A baj akkor kezdődött, amikor 2007-ben észrevettem a lányomon, hogy erősen hízik. Rákérdeztem hogy nem vagy terhes, A válasz az volt mindkét részről, hogy á, dehogyis. Engem ez a válasz nem elégített ki, elküldtem orvoshoz. Ekkor derült ki, hogy 6 hónapos terhes. Nem volt mit tennem, futottam fűhöz, fához, hogy legalább a juttatásokat megkaphassa, s mivel 30 évig egészségi dolgozó voltam, sikerült egy kicsit csalnunk, s megvolt neki a megfelelő számú terhes tanácsadása.
A születés után, szinte teljes egészében én neveltem az unokámat és nevelem ma is, a lehető legjobb körülmények között, zeneoviba járattam, dzsúdó edzésre írattam, maximálisan gondoskodom róla. Igaz együtt lakunk a lányommal, de ő még arra is képtelen már, hogy egy pár cipőt vegyen neki, mert nem tudja megállapítani, hogy melyik a jó. 51 %-ra le is százalékolták, de akkor már rebesgették, hogy 68-as IQ-val gondnokság alá kellene helyezni. Akkor még nem volt viselkedésromlása.

Én már 66 éves vagyok, de most is dolgozom, hogy mindent meg tudjak adni az unokámnak.
Most értem el odáig, hogy igenis nem lehet, hogy a kisgyerek dolgaiban ő bármit is döntsön, mert még a kérdéseket sem érti meg. A tudtom nélkül elfizetéses telefont vett, stb., mikor eddig i8s az volt a baj, hogy 20 ezer forintos számlákat csinált, de nem volt a kezemben olyan eszköz, hogy megakadályozhattam volna.

Az apja odaadja a 25 ezer Ft gyerektartást, de soha nem kérdezni meg, hogy a beiskolázáshoz kell-e valamit még venni.
Mindent én vettem egyedül, mert a lányom a 38 ezer forintos nyugdíjából mit tudott volna venni? Az apja szerint még ez is sok, amit ad.

Igaz, nem a saját lakásunkban lakunk, de mind a hármunknak külön szobája van, internettel, TV-vel,DVD-vel, meg minden kényelmi eszközzel.

Mivel az apja hozzáállása olyan a gyerekhez, hogy a logopédia szerinte hülyeség, a kézmosás felesleges, a dzsúdó nem sport, csak a foci, a kissé nyálkás szalámit nem kell eldobni stb...teljesen alkalmatlan a gyereknevelésre.

Még a 6 év alatt egy mesét sem olvasott az unokámnak sem az anyja, sem az apja. Még sehova nem vitték. Mindenhova csak én, a vele való foglalkozás is rám hárul. Örömmel csinálom, mert az életem célja, hogy megtanítsam tanulni és a mai társadalmi követelményeknek megfelelően élni.

Itt a kérdésem az, hogy ilyen előzmények után, ha a lányomat gondnokság alá vetetem lehetek-e én a gondnoka, -mivel 66 éves és nyugdíjas vagyok - valamint az unokámnak lehetek-e én a gyámja?

A fiam, aki Szombathelyen lakik rendszeresen támogat bennünket elég nagy összeggel havonta, és az unokám testi és szellemi fejlődéséről is gondoskodik a feleségével együtt. Tehát, nekem és az unokámnak biztos támaszaink, bármi is történne velem.

Mielőtt elindítok bármit, szeretnék tanácsot kérni, ha valaki biztosat tud válaszolni, kérem írja meg.

ObudaFan # 2014.09.09. 05:01

Véleményem szerint amíg a papa nincs gondnokság alatt, addig megteheti, de igen szigorú számadásra kell felkészülni.

rudy68 # 2014.09.08. 21:13

A legutóbbi Papás-Mamás történettel kapcsolatban lenne ismét néhány kérdés.
A gyámhatóság milyen formában szerezhet tudomást arról, hogy van-e egyáltalán bankszámlája, befektetése az illetőnek?
A fiának csak sejtése van.
Mivel ép állapotában egyértelműen szóban és a meghatalmazással is arra utalt, mint a számla tulajdonosa, hogy gyakorlatilag csak a Mama, de a fia semmiképp ne szórhassa el a pénzt.
Tehát, ha pl. holnap reggel az összes pénzt kiveszi a számláról a Mama (a szerződés szerint megteheti), akkor ebben az esetben jogszerűen jár el?
Valamelyik hatóság követelheti-e majd utólag ezt az összeget, illetve felelősségre vonható-e?
Egyértelműen a Papa szándékát követné, a pénz megmarad, de máshol, másmilyen formában, ahol a fia továbbra sem férhet hozzá.

rudy68 # 2014.09.08. 20:47

Köszönöm, világos.

ObudaFan # 2014.09.08. 19:45

Akkor lenne. De ha családon belül van vita, akkor a gyámhatóság vélhetően hivatásos gondnokot rendel.

rudy68 # 2014.09.08. 18:57

Üdvözlet!
Az alábbi lenne az eset. Papa még szellemileg egészséges állapotában nyitott egy bankszámlát, amelynek kizárólagos kezelésével, felhasználásával kapcsolatban 100%-ban az éllettársát (mama) bízta meg. Természetesen az írásbeli meghatalmazás már a számlanyitáskor megtörtént a helyszínen. Továbbá, ugyanitt, ugyanekkor lett rögzítve az is, hogy elhalálozása esetén szintén a mama a kizárólagos örököse a számlának.
Papa lassan eljutott szinte a teljes szellemi beszámíthatatlanság állapotába, amit ugye a kórházi kezelés, az orvosi szakvélemény, a gyámhatósági ügyintézés, majd a bírósági eljárás követ.
Az ügy ott lett igazán problémás, ahogy előkerült a tékozló fiú, aki megneszelve a történteket, feltehetően (pontosabban biztosra vehetően) megpróbálja rátenni a kezét az említett bankszámlára, ami pontosan úgy és azért lett ebben a formában és hozzáféréssel megkötve, hogy pont ő ne férjen hozzá semmilyen formában. Papa is nagyon is tudta még anno, hogy egy vadidegen is jobban megbecsülné és fordítaná az ő ápolására azt az összeget, amit még egészséges állapotában erre a biztos helyre tett. Mama tehát aggódik, a fiú kever a gondnokság/gyámság megszerzése miatt. Tehát volna-e esélye a fiúnak arra, amennyiben ő kap gondoksági jogokat/kötelezettségeket, hogy az írásbeli meghatalmazás és örökösödés ellenére is hozzáférje a Papa nevén lévő bankszámlához?
Előre is köszönöm a segítséget!

ObudaFan # 2014.07.01. 11:42

A gyámhatósághoz kell fordulni.

Syriusi # 2014.06.30. 15:33

Tanácsot kérnék! 4 éve munkanélküli vagyok egyedól nevelem 15,5 éves kisfiamat. Nagyon jól tanul, így kollégista és alapítványi iskolába jár. Hátrányos helyzetben élünk és most mivel itthon nem kapok munkát Bécsbe ki mehetnék dolgozni. Nagynéném és kisfiam is beleegyezett, hogy vállalják, mert havonta 3x jön haza fiam és akkor a nagynéni vállalja az ellátását. természetesen én is hazajövök 6 hetente és küldöm a pénzt. Jogilag mi a teendő? Mik lehetnek a hátrányok. Megbízom a fiamban és a nagynénémben is. Szeretik egymást és mindketten felelősségteljesek. Gond ha nincs megélhetés , de most megijedtem kicsit, nehogy hátrányunk legyen akár jogilag is.Köszönöm a válaszokat!Természetesen az önkormányzatnak és gyámhatóságnak bejelentenénk.

ObudaFan # 2014.06.29. 12:03

Pedig a válasz helyes, akkor is, ha nem elégít ki. HA a lányod szeretné gyakorolni a szülői felügyeletet, akkor először is a gondnokság alá helyezését kellene megszüntetni, ez ügyben bármikor indíthat pert a bíróságon. Ezt követően pedig a gyermek elhelyezése iránt is meg kell indítania a pert.

ria64 # 2014.06.29. 07:56

Tisztelt Szakértők!

Újból leírtam az alábbiakat mert valahogy a válasz így nem kielégítő,mivel a lányom most 31 éves lesz teljes mértékben ő látja el a gyermeket,közben a kedves párja aki írt nekem,hogy miért lovagolok ezen az ügyön mert akkor mikor a lányom szült még a gyámság rá volt téve és csak a lányom apja engedélye kellett volna ahhoz,hogy a gyereket kihozhatja,de az apja ezzel nem foglalkozott és állítólag így lett nem a lányom gyámja, hanem a gyereké a párja akiről írtam,hogy nem dolgozik szociális segélyből él és amit a lányom kap a gyerek után és a rehabilitációs ellátásból én is rehabilitációs ellátást kapok és heti 20-órát dolgozhatom akkor engem is le kellett volna gyámosítani?Ahogy leírtam meg volt a felülvizsgálat a lányom beszámítható,mi az akkor,hogy a párja a gyerek gyámja?Talán ő látja el vagy ő foglakozik vele mert türelme az nincs vagy esetleg ő szoptatja mivel szopik még az unokám?Akkor minden egyes rehabilitált személyt lehet gyámosítani,hisz a mai világ tele van sajnos pszichiátriai beteggel,de az nem azt jeleni,hogy aki ebben szenved az hülye is ahogy már egy nagyon kedves választott orvosom azt mondta,hogy aki pszichiátriára jár az mind hülye,na ez az amit nem mondhat egy általános orvos!Még a lányom esetében sem tették meg!Abból az egy mondatból nem sok derült ki amit kaptam!ha lehet egy kicsit bővebben írjon nekem erről mert ha kell én támadom meg az egészet és akkor kiderül az,hogy mi az igazság!Annyit még az első férjem Roma származású,így a gyerekeim az első három magyar roma keverék,Engem fenyegettek már csak nagyon nem tudok félni tőlük mivel nagyon jól ismerem a helyet ahol élnek és amit én elszenvedtem ott 5-év alatt anno!Bár most is fenyegetnek mivel igen próbálok utána járni a dolgoknak na ez az amivel a lányomat idegileg tönkre akarják tenni mivel nem mer lépni mert fenyegetik!

Egy olyan problémával fordulok Önökhöz,ami nekem is magas,hogy a lányomat aki most 30 éves 25 évesen az apja gyámság alá helyezte az Ozorai hivatalon keresztül!Tény,hogy a lányomnak voltak problémái ami miatt feküdt is 3-4 estben pszichiátrián Szekszárdon de ott ahogy az orvosok elmondták képzelt betegség okozta neki a problémákat!Csak azt nem értem,hogy az apja,hogy tudta gyámság alá tenni felvenni a pénzt utána és abszolút nem is figyelt a lányára én meg mivel nem ott lakom de mindent tudok,hogy tudták vele ezt a papírt aláíratni,hogy igen az apja legyámosította.Viszont most már semmilyen ilyen gond nincs a bíróságtól várják a végzést mert volt felülvizsgálaton a lányom sőt van is egy 10 hónapos fiú gyermeke aki az unokám is egyben,hogy lehet az,hogy nem a lányom a gyámja a gyermeknek hanem a vele élő élettársa aki nem dolgozik hanem valami szociális segélyt kap!Persze megkérdeztem a lányomat írt-e valamit alá ezzel kapcsolatban és azt mondta,hogy ő csak azt írta alá ahol az apa elismerte,hogy a gyermek az övé!Nos ezzel kapcsolatban kérném a véleményt mert nem hinném,hogy ha az anya teljes mértékben el látja a gyermeket akkor az apa,hogy lehet a gyámja,főleg aki veri is a lányomat itt valami nincs rendjén mert a papírokat is eldugják a lányom elől és szeretne eljönni a gyerekkel hozzám megteheti-e?Mivel a akivel együtt él a gyermek apja azt mondta ha el mer menni a lányom a gyerekkel akkor vissza viteti,csak,hogy ő nem tudná a gyermeket el látni mivel még szopik is a másik meg az anyjára hagyná!Milyen gyámság az ilyen?Én nagyon úgy látom ilyen nem történt meg,hogy ő gyámszülőnek lett volna megnevezve,mivel a lányom beszámítható!Kérem szíves válaszukat ha lehet az emailomra!Köszönettel!


tigrisem16@gmail.com

Honnan lehet megtudni azt,hogy valakinek van-e jogosítványa aki még soha nem mutatta meg vagy talán olyan is van,hogy valaki által

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.24. 06:45

Aki maga cselekvőképtelen, az természetesen nem lehet kiskorú törvényes képviselője sem.

ria64 # 2014.06.24. 05:25

Tisztelt Szakértők!

Egy olyan problémával fordulok Önökhöz,ami nekem is magas,hogy a lányomat aki most 30 éves 25 évesen az apja gyámság alá helyezte az Ozorai hivatalon keresztül!Tény,hogy a lányomnak voltak problémái ami miatt feküdt is 3-4 estben pszichiátrián Szekszárdon de ott ahogy az orvosok elmondták képzelt betegség okozta neki a problémákat!Csak azt nem értem,hogy az apja,hogy tudta gyámság alá tenni felvenni a pénzt utána és abszolút nem is figyelt a lányára én meg mivel nem ott lakom de mindent tudok,hogy tudták vele ezt a papírt aláíratni,hogy igen az apja legyámosította.Viszont most már semmilyen ilyen gond nincs a bíróságtól várják a végzést mert volt felülvizsgálaton a lányom sőt van is egy 10 hónapos fiú gyermeke aki az unokám is egyben,hogy lehet az,hogy nem a lányom a gyámja a gyermeknek hanem a vele élő élettársa aki nem dolgozik hanem valami szociális segélyt kap!Persze megkérdeztem a lányomat írt-e valamit alá ezzel kapcsolatban és azt mondta,hogy ő csak azt írta alá ahol az apa elismerte,hogy a gyermek az övé!Nos ezzel kapcsolatban kérném a véleményt mert nem hinném,hogy ha az anya teljes mértékben el látja a gyermeket akkor az apa,hogy lehet a gyámja,főleg aki veri is a lányomat itt valami nincs rendjén mert a papírokat is eldugják a lányom elől és szeretne eljönni a gyerekkel hozzám megteheti-e?Mivel a akivel együtt él a gyermek apja azt mondta ha el mer menni a lányom a gyerekkel akkor vissza viteti,csak,hogy ő nem tudná a gyermeket el látni mivel még szopik is a másik meg az anyjára hagyná!Milyen gyámság az ilyen?Én nagyon úgy látom ilyen nem történt meg,hogy ő gyámszülőnek lett volna megnevezve,mivel a lányom beszámítható!Kérem szíves válaszukat ha lehet az emailomra!Köszönettel!email cím:tigrisem16@gmail.com


tigrisem16@gmail.com

Honnan lehet megtudni azt,hogy valakinek van-e jogosítványa aki még soha nem mutatta meg vagy talán olyan is van,hogy valaki által

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.23. 10:14

A gondnokolt és a gondnok közötti vitában a gyámhatóság dönt. (Az ő határozata pedig bíróság előtt támadható.)

tatui63 # 2014.06.23. 09:03

Szerbusztok!
A segítségeteket kérem a következőben .
Nevelt lányomat korlátozó végzéssel gondnokság alá helyezték.A gondnoka nem hajlandó a vagyonából kiadni a leánynak csak 20e ft /mert az elég neki.több mint egy éve él velünk/nagykorúsága óta/jövedelem nélkül semmilyen ellátást nem kap.100e ft ot bkért az egymillió kettőből a füle botját sem mozdítja a gondnoka.mire kérte:a szobálya felújítására ruházatra.megkérlek bennetek segítsetek nekünk mert nem jól van ez így mit tehetek .válaszokat a gyuriczat63@gmail.com címre is küldhettek.kélrlek segítsetek mert nem tudom mit tegyek üdv:Tibor

ObudaFan # 2014.06.17. 09:51

Szóba kellene hozni.

veszprémimagdi # 2014.06.16. 11:41

A gyámhivatali eljárás során a lakóhely megválasztása nem került szóba.

ObudaFan # 2014.06.13. 10:20

A gyámhatóság a lakóhely megválasztása tekintetében is kéri a gondnokságot? Mert kellene.

veszprémimagdi # 2014.06.13. 09:30

Nagymamám 83 éves, sajnálatos módon rendkívül nagyfokú feledékenységben szenved. Egyedül él. Két lánya közül nagynéném meghalt, így édesanyám vállalná, hogy a gondnoka lesz, az eljárás el is indult. Ennek keretében elmeorvos-szakértői vélemény készült, mely rögzíti, hogy egyedül nem lakhatna.
Mivel feledékenységéből napi szinten problémák voltak és vannak(bankkártyáját elhagyta, pénz címleteket összekeverte, nagyértékű, szükségtelen műszaki cikkeket vásárolt) és a bírósági tárgyalást csak 2014. augusztusára ütemezte a bíró a gyámhivatalnál ideiglenes gyám kirendelésére – édesanyám – került sor. Sajnos időközben édesanyám is beteg lett, de mint legközelebbi élő hozzátartozója, a gondnokságot továbbra is vállalná. Aggasztó, hogy nagymamám egyedül él, lassan már nem tudja ellátni magát, depressziós, azzal fenyegetőzik, hogy a gyógyszereit egyszerre beveszi. Mivel nagymamám édesanyámmal egyáltalán nem jön ki, nem akar hozzá költözni. Így a családban felmerült idősek otthonában történő elhelyezése. Ez elől azonban nagymamám kategorikusan elzárkózik, a gyámhivatal szerint viszont akarata ellenére nem lehet ilyen intézményben elhelyezni. Segítséget szeretnék kérni arra vonatkozóan, hogy milyen lehetőségeink van arra, hogy Őt biztonságba tudjuk

monalisa1 # 2014.06.12. 10:53

Édesapád vagyonával szabadon nem rendelkezhetsz, a gyámhatóság felügyeli azt.

monalisa1 # 2014.06.12. 10:35

A városi/megyei önkormányzat szakigazgatási szervével vedd fel a kapcsolatot.

monalisa1 # 2014.06.12. 10:34

Édesapádat próbáld mielőbb elhelyezni megfelelő szakirány intézetben ahol biztosított a napi 24 órás ápolás, gondozás, felügyelet. Mivel fizetőképes valószínű akár az egyágyas elhelyezése is megoldható. / Havi ellátási díjat kell fizetni, ha kevés a nyugdíja a különbözet a vagyon maradékából...

Kérd a főorvost irányítson a megfelelő állami/egyházi intézményhez.

----
  • laikus hozzászóló
gretyke10 # 2014.06.11. 17:58

Tisztelt Szakértők! Én olyan problémával fordulnék önökhöz,hogy édesapám kizáró gondnokság alatt áll a gondnoka én vagyok édesapám skrizoféniás eddig a 90 éves nagyapámmal lakott együtt de sajnos idegileg tönkre tette.Ezért én ugy határoztam átmenetileg magamhoz fogadom igy tudom elenőrizni hogy rendesen be veszi e gyógyszereit amit nagyapám melett sajnos nem szedte rendesen.Most jelenleg kórházi kezelés alatt áll mert agressziven viselkedett és öngyilkos szándékai is voltak.De ha ki kerül onnan nem szeretném vissza engedni őt hisz borzasztó körülmények közt éltek együtt de sajnos magamhoz sem tudnám fogadni mert elég kicsi a lakásunk de rendelkezik vagyonnal és lehetséges lenne e az hogy vásárolhatnék e a közelemben neki egy kis házat ahol minden nap tudnék róla gondoskodni engedélyeznek e ilyet mert nem szeretném otthonban elhelyezni!!Válaszukat előre is köszönöm!!