végrendelet


ObudaFan # 2017.12.11. 12:23

Végrendeletet szeretnék készíteni a fiam javára.
Mi módon lehetséges, milyen papírok szükségesek hozzá?

A formai szabályokat kell betartani, abból azért van néhány.
A fontosabbak:
Írásbeli magánvégrendeletet olyan nyelven lehet érvényesen tenni, amelyet a végrendelkező ért, és amelyen sajátkezűleg írt végrendelet esetén írni, más által írt végrendelet esetén olvasni tud.
Az írásbeli magánvégrendeletet a végrendelkező akár maga írhatja, akár mással írathatja.
A gépírás akkor sem számít saját írásnak, ha magától a végrendelkezőtől származik.
Gyorsírással vagy a közönséges írástól eltérő egyéb jel- vagy számjegyírással készült magánvégrendelet érvénytelen.

Az írásbeli magánvégrendelet alaki szempontból érvényes, ha készítésének ideje az okiratból kitűnik, továbbá ha a végrendelkező azt

  1. sajátkezűleg írt végrendelet esetén elejétől végéig maga írja és aláírja;
  2. más által írt végrendelet esetén két tanú együttes jelenlétében aláírja, vagy ha azt már aláírta, az aláírást két tanú előtt, azok együttes jelenlétében a magáénak ismeri el, és a végrendeletet mindkét esetben a tanúk is - e minőségük feltüntetésével - aláírják; vagy
  3. a sajátkezűleg írt vagy más által írt végrendeletet aláírja, és akár nyílt, akár zárt iratként a közjegyzőnél - végrendeletként feltüntetve - személyesen letétbe helyezi.

A több különálló lapból álló sajátkezűleg írt írásbeli magánvégrendelet akkor érvényes, ha minden lapját folyamatos sorszámozással látták el.

A több különálló lapból álló más által írt írásbeli magánvégrendelet akkor érvényes, ha minden lapját folyamatos sorszámozással látták el, továbbá ha minden lapját a végrendelkező és mindkét tanú aláírta.

Írásbeli magánvégrendelet tanúja nem lehet olyan személy, aki

  1. a végrendelkező személyazonosságának tanúsítására nem képes;
  2. kiskorú, cselekvőképtelen nagykorú vagy cselekvőképességében részlegesen úgy korlátozott, hogy az kizárja tanúkénti közreműködését;
  3. írástudatlan.

Az írásbeli magánvégrendelet érvényességének nem feltétele, hogy a tanú a végrendelet tartalmát ismerje, vagy tudjon arról, hogy végrendelet tételénél működött közre.

Az írásbeli magánvégrendelet tanúja, a végrendelkezésnél közreműködő személy vagy ezek hozzátartozója javára szóló juttatás érvénytelen, kivéve, ha a végrendeletnek ezt a részét az örökhagyó sajátkezűleg írta és aláírta.
A tanú vagy a hozzátartozója részére szóló juttatás akkor sem érvénytelen, ha a végrendelet megalkotásában az érintett tanún kívül még két tanú vett részt.
Közreműködőnek minősül a végrendelet megfogalmazója, szerkesztője, leírója és minden olyan személy, akinek tevékenysége a végrendelet tartalmának érdemi befolyásolására nyújt lehetőséget.
Jogi személynek rendelt juttatás esetén nem lehet tanú a jogi személy tagja, vezető tisztségviselője, képviselője, felügyelőbizottsági tagja és munkavállalója. Ilyen személy közreműködése a végrendelet megalkotásában a jogi személynek rendelt juttatást érvénytelenné teszi.

ObudaFan # 2017.12.11. 12:12

Ha én a fél ingatlanom tulajdonjogára életjáradéki szerződést kötök a férjemmel, az ingatlan másik felének a tulajdonosával, akkor kizártam a köteles részre jogosultat ?

Mennyire lesz az hihető, hogy te életjáradékra szorulsz és ezt a férjed tudja neked nyújtani, és mindez lényegesen meghaladja azt a mértéket, amennyire a férjed a házastársi jogviszonynál fogva amúgy is köteles? Semennyire.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.12.11. 10:43

Ugyan már korrekt. Még senki sem mondta, hogy nem neked való ez a jogászkodás?

Kovács_Béla_Sándor # 2017.12.11. 10:42

Tulajdonképpen egy üres papír, amire írni lehet. De igazából még csak üresnek sem kell lennie. (Sőt, papírnak se.)

Julcsi 1 # 2017.12.11. 10:18

Tisztelt Ügyvéd ÚR!
Tisztelt válasz adó!

Van 1 lakás, végrehajtás van rajta.
Végrendeletet szeretnék készíteni a fiam javára.
Mi módon lehetséges, milyen papírok szükségesek hozzá?

Köszönettel: Julcsi 1


Tisztelt Ügyvéd Úr!

Van egy lakás, amin végrehajtás van.
Végrendeletet szeretnék csináltatni a fiam nevére.
Mi módon lehetséges és milyen pap?

korrekt54 # 2017.12.11. 09:47

Visszaolvasgatva az eddigi kérdéseket, válaszokat, támadt egy ötletem !
Azt írta az egyik ügyvéd úr, hogy az életjáradéki szerződés, az kizárja a kötelesrészt !

Ha én a fél ingatlanom tulajdonjogára életjáradéki szerződést kötök a férjemmel, az ingatlan másik felének a tulajdonosával, akkor kizártam a köteles részre jogosultat ?

korrekt54 # 2017.12.11. 09:37

Köszönöm a válaszokat !
Soha nem fogom elfogadni, bár az indoklást megértettem, hogy miért kell nekem addig "köteles" részt adni a gyermekemnek, amíg az akivel együtt szereztem az úgynevezett vagyonomat, él. Én a túlélő társam jövőjét szeretném biztosítani, nem pedig a gyermekem zsebét tömni.

ObudaFan # 2017.12.10. 18:05

Öröklési szerződés esetében a tulajdonjog nem azonnal, csak az örökhagyó halálával száll át, szemben a tartási és eletjaradeki szerzodessel.

A per nyilván méregdrága, de azért legelső sorban a pervesztesnek. És bár tény, hogy sokszor nehéz a színleltseget bizonyitani, azért nyilvánvalóan kamu szerződés esetén nem feltétlenül lehetetlen.

nonolet # 2017.12.09. 10:16

Ez esetben is van két hátrány...

Egy kisebb, hogy legalább 2 év kell elteljen a szerződéskötéstől a halálig.

Egy nagyobb, hogy az ingatlan TULAJDONJOGA AZONNAL átszáll.
Azaz a vagyonvesztés azonnali...

Bár, cserébe szükség szerint (el)tartás és illő temetés jár.

Plusz következmény, hogy a sokáig élő (pláne ha komoly gondozásra szorul) gyakran kerül sanyarú helyzetbe a várakozó örökös okán.

Szomorú örökös # 2017.12.09. 06:31

nonolet

A köteles részből így nem tudod kizárni. Sőt egyébként se nagyon...

Végrendelettel nyilván nem, ezt laikusként annyira nem tudom. De hogy öröklési szerződéssel minden megoldható, az egészen biztos. Az én anyukám is pont ilyen módon zárta ki mindenből a testvéremet, aki - azóta már tudom - csakis méregdrága perrel tudta volna semmissé tenni az öröklési szerződést. Sőt az örökhagyó is csakis ilyen módon tudta volna a szerződést megszüntetni. Az már más kérdés, hogy így szinte minden esetben visszterhes vagyonátruházási illeték terheli az örökséget örökléskor.

korrekt54 # 2017.12.08. 17:58

Köszönöm a segítséget! Akkor ezek szerint nincs lehetőségem, /mert a tv-ben előírtak nem állnak fent/ a kitagadásra. Ha az érdektelenség, az empátia teljes hiánya szerepelne, akkor tudnék mire hivatakozni !

ObudaFan # 2017.12.08. 14:59

Nem jár kötelesrész annak, akit az örökhagyó végintézkedésében érvényesen kitagadott. A kitagadás akkor érvényes, ha a végintézkedés annak okát kifejezetten megjelöli.
Kitagadásnak van helye, ha a kötelesrészre jogosult

  1. az örökhagyó után öröklésre érdemtelen lenne;
  2. az örökhagyó sérelmére bűncselekményt követett el;
  3. az örökhagyó egyenesági rokonának, házastársának vagy élettársának életére tört vagy sérelmükre egyéb súlyos bűncselekményt követett el;
  4. az örökhagyó irányában fennálló törvényes tartási kötelezettségét súlyosan megsértette;
  5. erkölcstelen életmódot folytat;
  6. - akit végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek - a büntetését még nem töltötte ki;
  7. a tőle elvárható segítséget nem nyújtotta, amikor az örökhagyónak szüksége lett volna rá.

A nagykorú leszármazót az örökhagyó a vele szemben tanúsított durva hálátlanság miatt is kitagadhatja.

nonolet # 2017.12.07. 17:37

A köteles részből így nem tudod kizárni.

Sőt egyébként se nagyon...

korrekt54 # 2017.12.07. 16:58

De akkor esetleg már lehet arra hivatkozni, hogy ő volt az, aki megtagadta a családját. Esetleg jó az elképzelésem ?

ObudaFan # 2017.12.07. 14:24

Azért ha nem tud róla, akkor ha majd megtudja, és letelt az 5 év, lehet, hogy sikerrel tud majd az iránt érvelni, hogy az elévülés nyugvása miatt van még ideje elindítani a pert.

korrekt54 # 2017.12.07. 13:58

Tisztelt Ügyvéd úr !
Végrendelkeztem, amelyben m i n d e n ingatlan és ingó vagyonomat feleségemre hagytam. Egy gyermekem van, akit nem jelöltem meg a végrendeletemben, nem hagytam rá semmit, meg sem említettem !!
/Tettem mindezt azért, mert valahol azt olvastam, hogy érvényes végrendelet esetén, ha van leszármazó, akkor annak pert kell indítania a kötelesrészért. Mindezt 5 éven belül kell megtennie, egyébként elévül a követelés/ Abban kérnék segítséget, hogy ez így van-e ?
Valószínű, hogy meg sem fogja tudni, hogy "elmentem" erről a világról.

ObudaFan # 2017.12.05. 06:01

A pervesztes viseli majd a perköltséget. Azért a félretájékoztatást túlzásnak érzem, egy nem olyan egyszerű jogi problémával kapcsolatban ez a közjegyző álláspontja, még ha szerintem a bíróság álláspontja más is lesz.

marcsi16ker # 2017.12.04. 15:09

Köszönöm a választ. Ezzel kapcsolatban szeretném még azt megkérdezni, hogy ilyen esetben ki viseli a perköltséget (ha esetleges közjegyzői félretájékoztatásról van szó)

ObudaFan # 2017.12.04. 14:49

Ilyen érvénytelenségi ok nincs.
Egyrészt kell keltezés helye, de az van benne.
Másrészt (és lehet, hogy ez volt a közjegyző baja), a tanúknak az örökhagyóval egyidejűleg kell jelen lenni és aláírni. De ha jól értem, ez is így történt.

marcsi16ker # 2017.12.04. 14:41

Jelen esetben azt kifogásolta a közjegyző, hogy két különböző helyiségnév szerepel a végrendeleten. Szerinte ez alakilag aggályos, melynek alapján a testvérek azonnal kifogással éltek a végrendelet érvényessége miatt. A közjegyző egy ideiglenes végzést hozott, és közölte, hogy pereskedhetek azért, hogy bebizonyítsam, hogy a végrendelet alakilag nem aggályos.

ObudaFan # 2017.12.04. 13:06

A bírói gyakorlat szerint ha tartalmaz a végrendelet keltezés helyét, akkor önmagában amiatt, hogy ez a hely nem a valós hely, nem érvénytelen a végrendelet.

marcsi16ker # 2017.12.04. 09:23

Kedves Fórumozók!
2016-ban kötöttem édesapámmal öröklési szerződést. Az okiratot az ügyvédnő az irodájában készitette el előzetes megbeszélés alapján. Igy a szerződésre a dátum mellé az a helyiség került, ahol az ügyvédnő irodája van. Utána az elkészült szerződést még aznap ő elhozta édesapámhoz az irodájához közeli faluba, ahol azt a tanuk és édesapám is aláírták. Majd az ügyvédnő is ellenjegyezte azt. De ekkor már az aláírások melletti dátum elé az adott helyiség került. /ami szerintem így van rendjén/ Édesapám azóta elhunyt és a hagyatéki tárgyalás is megvolt. A közjegyző megjegyezte, hogy a szerződés szerinte alakilag aggályos, igy az érvénytelen. Ennek alapján a testvéreim természetesen a szerződést nem fogadták el. Kérdésem lenne, hogy valóban alakilag aggályos szerződésről van-e szó? A közjegyző felhívta a figyelmemet, hogy perelhetek a végrendelet formai helyességének megállapítása miatt. Előre is köszönöm a válaszokat

ObudaFan # 2017.11.17. 10:51

A testvérnek nincs kötelesrész iránti igénye, mert nem jogosult kötelesrészre a testvére után.

drbjozsef # 2017.11.16. 14:28

Uh, valóban elnézést - összekevertem a testvérek közötti kötelesrész igénnyel.

ObudaFan # 2017.11.16. 14:04

Igen, a köteles rész nem automatikusan jár, hivatkozni kell rá, de miből gondolod, hogy testvérnek nem jár?
Akik a törvényes rend szerint örökölnének, azoknak jár(hat) köteles rész.

Ez nem így van. Kötelesrészre a leszármazó, a szülő és a házastárs lehet jogosult, más nem.