Szülőtartás


ObudaFan # 2018.05.22. 08:17

Arra, amit írtál. Akkor vagy kötelezhető rokontartásra, ha a gyerekeid, saját és házastársad mellett futja rá a jövedelmedből.

zs1234 # 2018.05.22. 08:11

Tisztelt Szakértő.

Pár hónapja, volt ez a téma hogy, kötelező jellegű szülőtartás.
Ez mostanra hogyan változott?
Legutóbbi információm szerint az első a gyermekem a sorban, aztán a feleségem és végül saját magam szükségletei. Mivel párom otthon van/lesz a közös gyerekünkkel, így ő már nem keresőképes 9 hónapig. Utána is kérdőjeles, hogy fog-e dolgozni, mivel a bölcsőde itt fizetős és a házi dada drága, de ez most mellékes.
Mi külföldön élünk, így jobban keresek mint otthon egy hasonló beosztással, de mivel én vagyok a fő és egyetlen kereső, így amit keresek, az el is megy a havi szükségleteink fedezésesére.
Ebben az esetben ha köteleznek arra hogy a fizum 15-20%-ból tartsam el a szüleimet, az a mi megélhetésünket kockáztatja.
Szóval ebben az esetben mire számíthatok??

facsiga77 # 2018.04.23. 10:56

egyetemleges a kötelezettség, azaz akin tudják azon hajtják be.

Akin behajtják az perben követelheti a másiktól a rá eső részt.

Nem lehet elvárni az intézménytől, hogy a másik felét hajtsa be azon aki illet, bármennyire ez lenne a kényelmes a magyarhoni gyereknek.

Annyit lehet tenni, hogy a magyarhoni gyerek ha tudja hogy hol lelhető fel a némethonban dolgozó testvér akkor ezt megadja az intézménynek, hogy odafele is tudjon intézkedni.

dubfire # 2018.04.23. 07:52

Tisztelt Szakértő!

Kérdésem előtt vázolnám a helyzetet.
Adott egy szülő, aki otthonban van és nem tudja magát ellátni. Az intézményhez érkezik a szülő nyugdíja. Azonban a nyugdíj nem fedezi az ellátást. Így csekket küldenek 3 havonta, hogy x összeget be kell fizetni a szülő nyugdíján felül.
Két gyermek van. Az egyik aki elérhető az intézmény számára (Magyarországon él és dolgozik), a másik gyermek Németországban él és dolgozik, de pontosabb információ a hollétéről nincs.
Így az első és elérhető gyermeknek küldik a befizetendő csekket, a másikat nem kötelezik semmiféle fizetésre. A rossz viszony miatt a gyerekek nem tartják a kapcsolatot.
A kérdés az lenne, hogy jogszerű-e, hogy a másik gyermeket nem keresik fel, hogy fizesse be a díjakat, illetve, hogy lehet-e reklamálni valahol, hogy kötelezzék őt is!?

Üdvözlettel

Lyonee # 2017.11.28. 15:54

Nem hiszem. Szeret mindenhez hozzászólni, gyakorlati tanácsokat ad, de többször is előfordult, hogy hozzászólásait az ügyvédeknek kellett helyesbíteni. Ez egy nyilvános fórum, bárki hozzászólhat.

Lyonee # 2017.11.28. 14:46

Egyedül Sherlock ügyvéd a hozzászólók közül.

Lyonee # 2017.11.28. 11:07

Nem ítélkeztem. A kirendelt gondnok a technikai részét megoldja, de, ha erre nem elég anyád nyugdíja, neked kell kipótolnod, akár tetszik, akár nem. Törvény előírta kötelességed, és nem az én személyes véleményem.

Lyonee # 2017.11.27. 13:43

Távoltartás? hogy jut ilyen az eszedbe. Ha neked lelkiismereti nem is, de törvény előírta kötelességed, hogy gondoskodj anyádról. Egy klinikailag igazoltan beteg szülő gondozásának terhét ne akard másra hárítani, mert a te feladatod. Neked a gyermekének kell gondoskodnod erről, és nem az idős anyjának, vagy a testvéreinek. Nem kell veled egy fedél alatt élnie, de anyagilag, ha a nyugdíja nem elég, neked kell azt kipótolnod. Ha annyira elviselhetetlen volt, akkor 18 éves korodban miért nem léptél le? Még 10 évig a házában éltél, most neki van szüksége rád.

drbjozsef # 2017.11.27. 09:05

PMÁK nem adómentes, csak TBSZ számlán, viszont közvetlenül államkincstári számlát nyitva, a számlavezetés ingyenes. Az értékpapír adás-vétel viszont szintén nem ingyenes.

A lakástakarék meg csak 4 éves konstrukcióban hoz kb. 10%-nak megfelelő "kamatot".

nonolet # 2017.11.27. 08:17

A PMÁK viszont adó és költségmentes is!
Ami további pár tized % előnyt ad... nettóban nézve.

De valóban, mint írtam is lehet találni meglepően jó kombinált megoldásokat, csak keresni kell.

Sherlock # 2017.11.27. 07:32

Ekkora összegnél el lehetne gondolkozni a cetelem látra szóló betéti számlán is, majdnem PMÁK szintű a kamat, viszont ha ki kell belőle venni, akkor kamatot nem bukik.

nonolet # 2017.11.26. 22:40

3 milla...akkor én az árából

Nyitnék 2 darab 20 eFt-os 48 hónapos futam idejű "Lakáskassza"-t, hitel rész nélküli módban

  • a nevedre és
  • a férjed nevére

Ami a nyitási díjon túl havi 2x20150 Ft befizetést kér, azaz évi ~484 eFt-t.
A 4. év végén pedig vissza adna
~2,6 milliót a támogatással együtt!

Mivel évente CSAK ~484 eFt-t kell rá befizetni...

Így kezdésnek

  • 0,5 miliót bankba raknék
  • 2,5 milliót pedig a Magyar Államkincstárnál prémium állampapírba tennék 2,5-3,5% netto kamatra.

A félmillióból fizetném a lakaskasszák havi részleteit
(havi 40 eFt) az első évben.

Az állampapír pedig hozna a 2,5 millióra ~80-90 eFt nettó-adózott kamatot.

A 2. évhez felvennék az állampírból a kamat mellé még 400 eFt tőkét is.
Így megvan a második évi lakáskassza befizetéshez a pénz megint.
A 3. és 4. évben hasonlóan járnék el....

A 4. év végére így összejön
~2600 eFt a két lakáskasszán
~1250 eFt államapírban lesz még (a 4. évi kamattal együtt)

Összesen: 3850 eFt a 3 millió helyett.

Miközben (azonnal) LEHET pénzem, ha netán hirtelen kell az állampapírból.
(mégpedig az évek során 2500 2050 1645 1215 eFt vehető ki belőle, mivel vándorol át a lakáskasszába 4 évig egy része)
A lakáskassza viszont (értelmes módon) nem törhető fel! a lejárata előtt.
Ha nagyon kell, akkor hitel fedezete viszont lehet

Ez így évi netto ~7,25 kamat hozam a 3 millióra.
Ami annyi mint a bérbe adásé!!! lenne jó esetben...

Miközben

  • pénzem van és nem egy lassan-nehezen pénzzé tehető házam
  • nincs kockázatom (az állam megbízható)
  • nem kell kínlódnom a bérbeadással sem

Így aztán én gyorsan pénzzé tenném a házat
és aztán a pénzt fialtatnám inkább :-)

Ilyen egyszerű és biztos módon, kényelmesen.

- -

Ha utána jársz lehet még a fentitől is jobban fialtatni a pénzt, de ahhoz már nem árt egy kicsit érteni is a pénzügyekhez...

https://lakastakarek.fundamenta.hu/

http://www.allamkincstar.gov.hu/…gi-ugyfelek/

nonolet # 2017.11.26. 21:59

"A probléma csak annyi,hogy mama nem fogja engedni h átjelentkezzen hozzájuk"

Ha OTT LAKIK!!! ténylegesen, akkor elvben köteles aláírni a bejelentőt...

Persze mondhatja, hogy csak vendég ott nála és az ajándék házban lakik valójában.
Akkor a dolog nehezedik.

Ez esetben, fontos a korábban írt felmondás.

Mivel most SZÍVESSÉGI lakáshasználó az ajándék házban
Azaz azért lakhat ott, mert EDDIG megengedted neki!

Más jogcíme nincs rá... hiszen

  • nem tulajdonos (az te vagy!)
  • nem haszonélvező
  • nem bérlő
  • és más szerződés sem jogosítja az ott lakásra (gondolom)
  • sőt nem is egy OTT lakó által befogadott családtag

Azaz csak addig lakhat ott, amíg te megengeded neki!

Jogszerűen felmondani viszont

  • a hónap 15.-éig
  • a következő hónap végére

tudsz csak neki.
(ezért azok a legkorábbi dátumok, amiket írtam)

- -

Ha felmondási határidő lejár és mégis marad oda bejelentve, akkortól egy új helyzet áll elő!

Tulajdonosként onnantól lehetőséged lesz
a lakcímét fiktiváltatni az okmányirodában.

Ehhez két tanú nyilatkozata kell majd, hogy: MÁR NEM LAKIK OTT és persze a lakcím fiktíválási kérelem beadása.

nonolet # 2017.11.26. 21:11

"Az lehet.hogy egy házba senki ne legyen bejelentkezve? Csak annyi h en vagyok az egyeduli tulajdonos"

Természetesen...

- -

Mennyit ér kb. az a ház?
Ha jó pár milliót (úgy 10 vagy még több), akkor én eladnám
és
vennék pl. Prémium Állampapírt az árán.

Illetve egy részét betolnám apránként "Lakáskasszába".
Hisz a lakáskassza hoz évi 10% közeli kamatot :-)
(az állami támogatás miatt)

nonolet # 2017.11.26. 21:06

"Mert akkor oda senki nem lesz bejelentkezve"

És?!

HA nem lakik ott senki ténylegesen,
akkor
miért kéne bárkinek is bejelentkezve lennie oda?

A lakcím az egy tény!
Aminek a változását 3 munkanapon belül KELL bejelenteni.
A törvény szerint...

- -

Szóval, szólj a gondnoknak szépen, szóban,
hogy a jövő héten ugyan jelentse már át a valós lakcímre.

Ha megteszi OKÉ!

Ha nem akkor írásban is! szólítsd fel tértivevényes levélben.
PLUSZ! mellékeld a korábban írt lakhatási felmondást is.

nonolet # 2017.11.26. 20:59

"Nincs neki haszon élvezet rajta"

Az nagy királyság!

Akkor (szerintem) takarítsd el onnan a lakcímét mielőbb, hogy ne legyen belőle később sem gond.
(ház eladáskor, anya elhelyezése esetén)

- -

Mi a célod az ajándék házzal?

HA semmi, akkor én pénzzé tenném mielőbb,
ha most nem hoz pénzt az az ajándék ház.
Hanem csak visz mert "csak van" neked ...

nonolet # 2017.11.26. 20:54

"a gondnoksagot en inditottam neki egy eve.tehat ha lejar ujra nekem kell vegig jarnom vagy azt mar a mos meglevő gondnoka fogja intezni es en kimaradhatok bebole?"

Passz... nem tudom.

- -

Mondjuk én azért beszélgetnék a gondnokkal,
hogy nem kéne-e MÁR teljes gondnokság neki
az állapotának romlására tekintettel...

Nomeg körül kérdeznék befogadó intézmény ügyben is.

nonolet # 2017.11.26. 20:51

Aztán haszonélvezeti joga van-e az ajándék házra?!
Ezt fontos lenne tudni...

Mert eldönti, hogy joga van-e azt a házat használni/hasznosítani!

- -

"A nagyinál lakik, de a régi házába van bejelentve."

Akkor HA NINCS!!!! rá haszonélvezeti joga jelentsétek át a nagyihoz!

Ezt is intéztesd a gondnokkal, hogy:
A TÉNYLEGES lakcíme legyen bejelentve, ahol valóban lakik
Ahogy azt a törvény előírja, hisz most nem ott lakik, ahová be van jelentve.

HA nincs haszonélvezeti joga rá, akkor írj egy tértivevényes levelet a gondnoknak címezve, hogy:

Az eddigi lakáshasználatot felmondod és gondoskodjon
az új (tényleges) lakcím bejegyzéséről (a nagyinál).

A felmondási határidő legyen 2015. Január 31.
ÉS
legyen feladva a tértivevényes levél legkésőbb 2017. December 14.-én!!!

- -

Ha van haszonélvezeti joga, akkor az viszont pech, nagy pech... nem tudsz tőle szabadulni

  • amíg él

vagy

  • le nem mond róla (önként vagy pénzért)
nonolet # 2017.11.26. 16:20

"A gondnoksága részleges,de az elhelyezés benne van.
Csak hogy ő menni nem akar."

Ha ez a gondnok jogköre... akkor hiába nem akar.
A gondnok oldja meg! hisz az ő feladata.

"És 24 óra alatt hová fogják tudni elhelyezni??? "

A bejelentett címére.
De egyébként is ez legyen a gondnok gondja, hisz ő felel érte...

- -

A nagyi a gondnoka?
A nagyinál lakik most és ODA van bejelentve a lakcíme is?

nonolet # 2017.11.26. 14:12

Nem vagy köteles odaengedni...

De a sorsát illik elrendezned valami módon.

  • gyermekként is, erre a törvény is kötelez(het)

és

  • az ajándék ház címzettjeként is

- -

Azonban: ki a gondnoka?!
Hisz a gondnok tud intézkedni! igazából a sorsáról.

Meglátásom szerint valamiféle
ellátó-gondozó intézetben volna
a legjobb helye már, élete végéig.

Kerül, amibe kerül...

Ennek az anyagi fedezetét 3 forrásból lehet megoldani.

  • az ajándék ház árából
  • a nyugdíjából
  • és esetleg a rokonság hozzájárulásából is

- -

Másik út lehet esetleg, hogy találsz valakit,
aki házért cserébe ellátja-gondozza a házban.
(eltartási szerződés)

alfateam # 2017.11.24. 11:33

Ez elsősorban nem jogi kérdés hanem erkölcsi!

Annie11 # 2017.11.24. 11:02

Kerdesem lenne. Ha mar 15 eve Angliaban elek, vonatkozik-e ram a szulotartas torvenye? Kotelezhetnek Magyarorszagon elo szulom eltartasara? Koszonom a valaszt!

Vadsuhanc # 2017.10.17. 16:09

Én úgy emlékszem egyik alapfeltétel, hogy önhibáján kívül legyen rászorult. Az, hogy nem dolgozott ( vagy nem akart ) az önhiba.

Ha beperelt a tárgyaláson szembesítsd azzal, hogy igazolja a gyermektartás megfizetését felnőtt korodig.

Tényleg vannak ilyen szülők? ( nem Téged akarlak bántani )

alfateam # 2017.10.17. 15:29
drcscs # 2017.10.17. 14:35

Köszönöm a választ alfateam.
Bár véleményem szerint annyira nem szubjektív az eset: milyen alapon fizessek, ha ő sem tett eleget fizetési és nevelési kötelezettségeinek.
Várom a további tapasztalatot, véleményt.