végrendeleti öröklés - köteles rész


galore33 # 2017.10.04. 11:50

másnak ment a szövegértés, neked?(ha már tegeződünk)

Kovács_Béla_Sándor # 2017.10.04. 11:41

Zöldségeket beszélsz.

galore33 # 2017.10.04. 11:39

más tulajdon nem volt, mint az "örökhagyó" (azért az idézőjel,mivel semmit nem örököltek utána) életében eladott ház,aminek árát egyből elajándékozta az egyik gyermeknek. Azért kérdeztem volna, hogy a 70/30-as végrendelkezés beleszámít-e az ajándékozás utáni kötelesrész kiszámításába (az ajándék értékének 2-vel osztás utáni harmadába)?
70%-ot az kapott volna az a gyermek, aki az eladott ház árát is megkapta,30%-ot az, aki most igényt tart(ana) a kötelesrészre.
Nem mindegy, hogy az ajándék értékének 1/6-át kapja meg, vagy az ajándék értékének 1/6-ának a 30%-át.(a végrendelet szerint)

ObudaFan # 2017.10.04. 10:38

Ha a végrendelkezés alapján örökölt az örökös, azt figyelembe kell venni. Ha viszont az ajándékozás miatt nem, akkor nincs mit figyelembe venni az ő oldalán.

galore33 # 2017.10.04. 10:19

Köszönöm!
Az ajándékozás előtti végrendelkezés nem szól ebbe bele?

ObudaFan # 2017.10.04. 10:05

A kötelesrész alapját úgy kell számolni, hogy összeadod a hagyaték étékét az örökhagyó halála előtti 10 évben bárkinek ingyenesen juttatott értékekkel. Ez egy számítási mód, ebből számítható a kötelesrész. Ezen minek elévülnie. Ebből számítható úgy a kötelesrész úgy, hogy megnézem az egyes törvénye örökösök arányát a törvényes öröklés szabályai szerint, ezzel elosztom a kötelesrész alapját, majd ezt elosztom hárommal és megkapom a kötelesrészt. Ez is egy puszta számítási mód, nincs minek elévülni rajta.

Ezt követően megnézem , hogy mi az, amit ténylegesen megörökölt, vagy ingyenesen az örökhagyótól a halála előtti 10 évben megkapott a kötelesrészre jogosult. Ezt levonom a kötelesrészéből.

Az így kapott összeget követelheti 5 éves elévülési időn belül .

galore33 # 2017.10.04. 09:47

Mivel összeg nem szerepel,%-ban tökéletes lenne...
pl. ház eladásából befolyt összeg (elajandekozott rész) 30%-a,vagy mivel már elajandekozta, ezért ez után semmi nem jár,stb

Kovács_Béla_Sándor # 2017.10.04. 09:36

mekkora összegre tarthat igényt?

És hány éves a kapitány?

galore33 # 2017.10.04. 09:19

Kedves Fórumozók,

az alábbi kérdésben kérnék segítséget:

egy apa 70:30 arányban végrendelkezett, azaz egyik gyermeke 70%, másik gyermeke 30% örökségre számíthat(ott). A végrendelkezést követően azonban az egyik gyermeket közjegyző előtt közjegyzői okiratban megbízta házának értékesítésével, az így befolyó összeget ugyanebben a közjegyzői okiratban rögzítetten odaajándékozta az egyik gyermeknek.
Igényt tarthat-e köteles részre a másik gyermek, és ha igen, mekkora összegre tarthat igényt?
köszönöm a válaszokat!

ObudaFan # 2017.09.25. 20:29

Mezőgazdasági földterület vonatkozásában megteheted.

ObudaFan # 2017.09.25. 11:24

Ha az a kérdés, hogy aki visszautasította a mezőgazdasági földet, az még kötelesrészre jogosult-e, akkor a válasz igen.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.09.25. 09:47

Az örökösöktől.
Szerintem ő az örökös. És pont azon görcsöl, hogy a köteles rész jogosultja meddig és hogyan tudja érvényesíteni a jogát, ha rájön, hogy egy nagyértékű ajándékot eltitkoltak előle.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.09.25. 09:46

Ez egyre rosszabb. Hogy jön ide a póthagyatéki eljárás.

drbjozsef # 2017.09.25. 08:29

Az örökösöktől. Írsz egy levelet neki(k), hogy kéred a jussod, hoci ide nekem. Ha meg nem adják, pereld be őket.

ObudaFan # 2017.09.24. 21:25

Ennek a kérdésnek így semmi értelme.
A kötelesrész alapját úgy kell számolni, hogy összeadod a hagyaték étékét az örökhagyó halála előtti 10 évben bárkinek ingyenesen juttatott értékekkel. Ez egy számítási mód, ebből számítható a kötelesrész. Ezen minek elévülnie. Ebből számítható úgy a kötelesrész úgy, hogy megnézem az egyes törvénye örökösök arányát a törvényes öröklés szabályai szerint, ezzel elosztom a kötelesrész alapját, majd ezt elosztom hárommal és megkapom a kötelesrészt. Ez is egy puszta számítási mód, nincs minek elévülni rajta.

Ezt követően megnézem , hogy mi az, amit ténylegesen megörökölt, vagy ingyenesen az örökhagyótól a halála előtti 10 évben megkapott a kötelesrészre jogosult. Ezt levonom a kötelesrészéből.

Az így kapott összeget követelheti 5 éves elévülési időn belül az örökösöktől, illetve megajándékozottaktól a törvényben írt korlátokkal és a törvényben írt sorrendben.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.09.24. 18:43

Értetted a kérdést? Csodállak.

drbjozsef # 2017.09.24. 18:30

Ha a teljes hagyatékból számolt köteles rész értékénél többet örököltél másból, akkor nem jár már több.

ObudaFan # 2017.09.24. 17:38

Az örökhagyó halálával induló 5 éves elévülési határidőn belül kovetelheto.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.09.09. 09:42

Főszabályként a juttatáskori tiszta érték.

sissy074 # 2017.09.09. 07:49

Kedves Fórumozók!

Haláleset előtt,2 éve történt ajándékozásnál a kötelesrészhez az ingatlan akkori értéke,vagy a mostani számít?Köszönöm a válaszokat.

drbjozsef # 2017.08.16. 11:53

Sajnos ez a c'est la vie esete.

A szándék öröklés esetén sajnos kevesebb a semminél.

mammamia30 # 2017.08.16. 10:52

Tisztelt Kovács Béla Sándor! Bulvár ügyben igaza lehet, van, de a saját családi problémámra gondolva: én hallottam olyan végrendelkezésről ahol a nagyszülők halála után leszármazott gyermekek és unokák egyenlő, vagy megfelelő hányadban örököltek. Az rendben van, hogy a közelebbi leszármazók örökölnek elsődlegesen. De az utána következő leszármazók- unokák kisebb hányadban sem örökölnek automatikusan kötelesrészből, ha nincs egyéb kizáró körülmény? Végrendeletet nagyszülők nem írtak sajnos, de a hétvégi birtokokat köztünk, unokák között szándékoztak egyenlő részben szétosztani, csak közbe szólt a haláluk. Lehet, hogy nem volt idejük ezt leírni.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.08.16. 10:46

Milyen végrendelet? Hiszen magad mondod, hogy nincs.

Nota bene: jogi kérdésekben nem szerencsés dolog a bulvársajtóból tájékozódni. (Igaz, más kérdésekben sem.)

mammamia30 # 2017.08.16. 10:40

Értem, és köszönöm a választ. Akkor miként lehetett hogy a híres néhai énekesnő Mari Zsuzsi halála után megtámadta a végrendeletet a transzvesztitaművész és az ő kislányára került örökül a művésznő vér szerinti, leszármazott gyermekei helyett egy nívósabb ingatlan? Ehhez egy nagy tudású ügyvéd kellett akit megfogadhatott?
Tanácsa ellenére, elvileg megtámadható ügyvédi úton bíróságon a végrendelet?

Kovács_Béla_Sándor # 2017.08.16. 10:32

Meg lehet -e támadni a körülbelül 2 hónapja kihirdetett végrendeletet?
Ami nincs?

Egyébként a távolabbi leszármazó csak akkor örökös, és köteles részre is csak akkor jogosult, ha a leszármazásban őt megelőző (szüleje, nagyszüleje stb.) kiesett az öröklésből.