Öröklés


Kovács_Béla_Sándor # 2019.11.11. 11:07

Érvénytelen az a végrendelet. Méghozzá annyira, hogy azt alighanem a közjegyzőnek hivatalból észlelnie kell.

Mikes73 # 2019.11.11. 10:42

Sziasztok fórumozók!

Édesanyám elhunyt és végrendeletében fiamra hagyta a személygépjárművét. Tanúként édesapám és feleségem szerepel, ez megfelelő-e? Továbbá ellenem végrehajtás van. Ez akadálya-e annak, hogy fiam tulajdonába kerüljön az autó.
A válaszokat előre is köszönöm.

ereske # 2019.11.10. 19:36

külföldre költöztek és emiatt minden szülői jogról lemondott . A gyerek anyja másnap már meg is változtatta a gyerek nevét, ezért sem tudom hogy hívják hol lakik...

Kovács_Béla_Sándor # 2019.11.09. 22:04

Még gyerekkorában lemondatták minden apai jogáról,
És az mit jelent?

ereske # 2019.11.09. 20:32

Szép napot mindenkinek!
Segítséget szeretnék kérni.
Szüleim halála után örököltünk egy lakást.
Hárman vagyunk testvérek.
2-5-5/12 arányban vagyunk tulajdonosok.
Egyik testvérem elhunyt a héten.
Van egy gyereke aki 19 éves. Még gyerekkorában lemondatták minden apai jogáról, Nevét is megváltoztatta, jelenleg külföldön él.
Van-e a lemondás utáni egyenesági örökösödési joga?
Illetve a hagyatéki összeírásnál kell-e jeleznem ha azt sem tudom éppen hogy hívják és hogy hol él?
köszönöm előre is a választ.

drbjozsef # 2019.11.09. 12:07

Ha eladja semmit nem is látunk belőle?

Pontosan. Életében mindenki azt csinál a vagyonával amit akar. Eladja, a pénzt elégeti vagy elrulettezi. Semmi közötök hozzá. Nemcsak jogilag. Sehogy sem.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.11.09. 10:09

Tessék?

Viki.79 # 2019.11.09. 07:33

Tisztelt fórumozók!
Az lenne a kérdésem, hogy anyám örökölt egy házat az édesapjától amiben édesapámnak nem volt része. Apám meghalt 2015 januárjában és a papám 2015 februárjában. Anyám azóta a házakkal próbál minket manipulálni és az örökséggel. Ilyen esetben növéremmel nincs jogunk ehhez a házhoz hogy teljesen anyám tulajdonában van? Ha eladja semmit nem is látunk belőle? Előre is köszönöm.

drbjozsef # 2019.09.02. 13:52

fuji3,

Minden további nélkül lehet folytatni a szerződést, ha az örökösök egyike azt vállaja, megegyezik a másik/többi örökössel, és az ő adószáma nem foglalt LTP szerződés szempontjából.

Egy egyszerű nyilatkozat kellett volna. A hagyatéki végzésnél ezt el lehetett volna intézni, ha előtte fél perc erejéig megkérdezik a guglit.

Utólag nem tudom, hogy lehet-e, a végzés szerinti két örökössel, talán igen, ha készítenek nyilatkozatot.

Ajándékozni, megvenni nem lehet.

1996. évi CXIII. törvény a lakástakarékpénztárakról
...
9. §(2) Természetes személy lakás-előtakarékoskodó elhalálozása esetén a szerződésben megjelölt cselekvőképes kedvezményezett, korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen kedvezményezett esetén a kedvezményezett szülői felügyeletét gyakorló szülője, gyámja, gondnoka, kedvezményezett hiányában az örökös, nem természetes személy lakás-előtakarékoskodó jogutóddal történő megszűnése esetén a jogutódja a lakás-takarékpénztárhoz címzett írásos nyilatkozattal az elhalálozott, jogutóddal megszűnt szerződő fél helyébe léphet. Vitatott esetben, vagy ha a szerződés folytatására több személy is jogosult lenne, a gyámhatóság végleges határozata, a jogerős hagyatékátadó végzés, jogerős bírósági végzés vagy ítélet, ilyen hiányában az érdekeltek írásos megállapodása az irányadó azzal, hogy ha annak a végrehajtása jogszabályba vagy a lakás-takarékpénztár által meghatározott általános szerződési feltételekbe ütközne, akkor a lakás-takarékpénztár - az ok megjelölése mellett - jogosult a szerződést megszüntetni.

Lehet, hogy ezt a dolgot a végzésben kellett volna rendezni, mert most már jogszabályba ütközik (értsd : két örökös esetén az egyik lemondó nyilatkozata jogilag ajándékozásnak minősülne a másik részére, ltp megtakarítást pedig ajándékozni nem lehet. De a hagyatéki eljárásban, osztályos egyezséggel ez simán megoldható lett volna).
De nem vagyok biztos benne, egy próbát megér : az örökösök készítsenek egy ilyen nyilatkozatot, amiben az egyik tovább akarja vinni, a másik pedig beleegyezik ebbe (lehetőleg a "lemond róla" ne szerepeljen benne), és adják le a fundamentánál a feni törvényhelyre hivatkozással. Meglátják, mit válaszol a fundamenta.

fuji3 # 2019.09.02. 11:38

Tisztelt Fórumozók!
Kérdésem a következő lenne:
Két kiskorú gyermekem örökölt egy Fundamenta szerződést. Kifizeti a Fundamenta az összeget, de csak állami támogatás nélkül. Folytatni nem lehet mert ketten örökölték. Lehetőség van-e, hogy nekem ajándékozzák el? Vagy én megveszem tőlük, hogy folytatni tudjam?

Kovács_Béla_Sándor # 2019.08.31. 06:24

(„ott, ahol van ilyen. ” Mindenütt van. És mindenütt kötelező.)

Szomorú örökös # 2019.08.31. 05:56

Viki1975

a társasház ezen összegen felül számolt fel egy ūresen álló lakásra fűtés, szemétszállítás, folyosói világítás, biztosítási díjakat. Így pl. Fél év alatt potom 100000.- tartozást. Ismétlem egy nem lakott lakásból beszélünk! A közös költség követelés érthető, de a fogyasztás utáni összegek nem!

Attól, hogy nem lakott a lakás, a radiátorok fűtik a lakásodat. Ha teljesen letekered, akkor is megy el hőmennyiség a csöveken keresztül. Nem beszélve arról, hogy ha nem fűtöd a lakásodat, akkor a szomszéd lakást kell nagyobb energiával fűteni, mert te épp onnan veszed el a meleget a falakon keresztül. Ezen kívül ha nem mondtad le a szemétszállítást - pontosabban csak szüneteltetni lehet - akkor megint jogos a követelés, ugyanis az lakásonként egyfajta kommunális adóként kötelezően megrendelendő szolgáltatás ott, ahol van ilyen. Szóval talán szerintem is el kéne fogadni ezeket a költségeket, nem háborogni ellene. Bár akár bíróságra is viheted, azonban az csak szaporítani fogja a fizetni valókat.

drbjozsef # 2019.08.30. 17:12

Viki1975,

Ha nincs egyedi mérőd vagy egyedi fűtésed, akkor a fűtésáltalányt mindenkinek fizetnie kell, az közös költség. A szemétszállítás is, akkor is fizetni kell, ha ott laksz, de üres a kukád. A folyosói világítás is, feltételezem, nincs ujjlenyomatleolvasós villanykapcsoló, ami külön kiszámlázza a lakóknak. Biztosítást is fizetni kell, gondolom, nem lep meg különösebben, hogy olyankor is, amikor nincs káresemény.

A tulajdon kötelességeket is keletkeztet, teljesen függetlenül attól lakott-e az ingatlan.

Egyáltalán nem kötelező lakni egy lakásban. De a hozzá kapcsolódó költségeket sajnos fizetni kell.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.08.30. 14:25

Ne kapkodd el! Simán lehetséges, hogy a közös képviselő ilyen-olyan címen követel, de valójában közös költség az. Legfeljebb maga se tudja.

Viki1975 # 2019.08.30. 12:50

Tisztelt drbjozsef!
Tehát : a közös költség számomra is egyértelmű, a jelentése is,ennek van egy díja ami esetünkben fix. 5800.-ft de nem ez a probléma, a társasház ezen összegen felül számolt fel egy ūresen álló lakásra fűtés, szemétszállítás, folyosói világítás, biztosítási díjakat. Így pl. Fél év alatt potom 100000.- tartozást. Ismétlem egy nem lakott lakásból beszélünk! A közös költség követelés érthető, de a fogyasztás utáni összegek nem!
KovácsBélaSándor Önnek köszönöm az egyértelmű választ!

drbjozsef # 2019.08.30. 05:53

Viki1975,,

közös költség,biztosítás,szemétszállítás,folyosói világítás,kazán felfűtés,fűtés

Ezek mind a közös költség részei. Ha nem egyedi a fűtés, akkor értelemszerűen a fűtés is.

drbjozsef # 2019.08.30. 05:52

Viki1975,

Az örökös megvan, legfeljebb még ismeretlen - a közjegyző eljárása egy deklaratív eljárás, csak megállapítja az örökös személyét hivatalosan is. De a (leendő) örökös az elhunyt halálának napjától örökös.

Az örökös jogutódja az elhunytnak. Ily módon minden tartozás, illetve minden, a halála után is a hagyatékkal kapcsolatban felmerülő követelés is őt terheli.

Egyszóval mindent követelhet a társasház, és igen, megterhelheti az ingatlant is. Hiszen az ingatlan ismert, a tulajdonosa meg majd ismert lesz.

Természetesen, ha más érdekkörében merül fel a tartozás, az nem az örököst terheli - elvileg. Tipikusan ilyen, ha bérlő lakik az ingatlanban. Az ő általa felhalmozott tartozás is követelhető az örököstől, a társasház is, és a közmű szolgáltatók is behajtják azokat a tulajdonos mögöttes felelőssége alapján (kivéve, ha a mérőóra a lakó nevén van persze). Ezt utána az örökös követelheti, végső esetben bíróságon perben a tartozást felhalmozótól (csak hát ha esetleg az illetőnek nincs végrehajtás alá vonható vagyona, jövedelme, akkor futhatsz a pénzed után).

Kovács_Béla_Sándor # 2019.08.30. 05:39

A társasház a közös költséget követelheti.

Viki1975 # 2019.08.30. 02:33

Tisztelt Fórumozók!
Egy még be nem fejezett hagyatéki eljárás alatt a hagyaték tárgyát képező évek óta nem lakott,társasházi ingatlanon milyen tartozások keletkezhetnek és mik jogosak,követelhetők a majdani örököstől?Értem ezalatt,közös költség,biztosítás,szemétszállítás,folyosói világítás,kazán felfűtés,fűtés,holott a lakásban a fűtést elzártuk.Tehát mit követelhet a társasház illetve tehet-e jelzálogot a lakásra mint hitelező amíg a hagyatéki eljárásnak vége sincs,így egyenlőre azt sem tudják ki lesz az örökös?
Köszönöm a választ!

Viki1975 # 2019.08.30. 02:33

Tisztelt Fórumozók!
Egy még be nem fejezett hagyatéki eljárás alatt a hagyaték tárgyát képező évek óta nem lakott,társasházi ingatlanon milyen tartozások keletkezhetnek és mik jogosak,követelhetők a majdani örököstől?Értem ezalatt,közös költség,biztosítás,szemétszállítás,folyosói világítás,kazán felfűtés,fűtés,holott a lakásban a fűtést elzártuk.Tehát mit követelhet a társasház illetve tehet-e jelzálogot a lakásra mint hitelező amíg a hagyatéki eljárásnak vége sincs,így egyenlőre azt sem tudják ki lesz az örökös?
Köszönöm a választ!

oligaliga # 2019.08.29. 03:29

Beatrice06

Amit drbjozsef leírt, nyugodtan elhiheted, ügyvéd sem mondana mást.

Beatrice06 # 2019.08.28. 19:21

Kedves Fórumozók !
Rövideen és érthetően próbálom elmondani a tényeket , és a kérdésemet.
Édesanyámmal nőttem fel, 12 éves koromig apa nélkül. Volt saját lakásunk, egy kis üzletünk is, anyu vállalkozó volt. Majd jött a nevelő apám . Összeházasodtak, született egy hugom, jól ment az üzlet,a kis lakásból vettünk egy nyaralót,ami anyu nevére került ,mivel házasság elötti vagyonból lett. Édesnyámék egy közös lakást is vettek, ahol már én nem voltam kívánatos , így szerencse párom szüleihez tudtam költözni ( 17 éves voltam ). Férjhez mentem,családom lett ( 2 lányom ,már unokám is van ). Anyuval mindig jó viszonyban voltunk,és a munka is összekötött ,mivel munkám mellett rendszeresen segítettem a vállalkozásában . Nevelő apám semmiből nem vette ki a részét,magának élt,külön élete volt. Ment az üzlet nagy részem volt az előre menetelében,persze ezt mostanra édesanyám "elfelejtette ". Anyu gyűjteni kezdett , és vett egy lakást! Mivel nevelőapámmal sosem volt igzán jó a kapcsolatuk ,sok veszekedés apám mit sem tudott a lakásról,hisz” máshova” járt sosem volt az üzletben,otthon is keveset . Két hugom is már felnőtt elég jó kapcsolatom volt velük is,igazi testvéként tudtuk egymást,sosem mondtuk,hogy féltestvérek vagyunk. . Majd anyu vissza fogadta és nem hogy beengedte a lakásba ,kierőszakolta,elérte az ember,hogy ráírassa a felét! Igazán rossz házasság volt,engem is (gyerekkoromban ) anyukámat is több ízben megverte.Saját gyerekei sem szerették.
Egy évvel ezelőtt elhúnyt. . Végrendeletet nem hagyott ! A hagyatéki eljáráson állítólag mindent közösnek nyílvánítottak ,és mindennek a két féltestvérem lett a tulajdonosa. Anyu meg a haszonélvező. A kérdésem az lenne, hogy hol vagyok én ?! A kérdés is csak azért merült fel bennem ,mert azóta meg változtak irányomban,mind édesanyám,mint a testvérek részéről. . Nem igazán akarnak beszélni ,sem kapcsolatot tartani velem , pár éve . Mi lehet az ok ,? sajnos lelkileg is tönkre tesz,de próbálom feldolgozni,amit nem lehet.
Válaszokból remélem meg tudhatok valamit,és választ kaphatok a miértekre.illetve,hogy milyen esélyeim vannak bármire is ha .
Köszönettel: Beatrice06

Ella0201 # 2019.08.16. 11:22

Értem én, a probléma ott kezdődik hogy nem úgy tűnik mint aki ezt oda akarná adni.

drbjozsef # 2019.08.16. 10:32

Magyarul ha az ember nem perel, akkor nem kapja meg.

Dehogynem. Kéred az örököstől, ő meg odaadja. Akkor nem kell perelni...

Ella0201 # 2019.08.16. 10:04

Magyarul ha az ember nem perel, akkor nem kapja meg.

Mennyi ideig tarthat egy ilyen per? Ha a pereskedéssel együtt kifutnak az 5 évből akkor szintén semmi se jár? V a per megkezdésével már nincs határidő?