Öröklés


drbjozsef # 2019.07.30. 09:30

szabovi,

Utólag előkerülő vagyonra kell póthagyatéki eljárás, hogy az örökös megállapítható legyen arra is. Tartozásra nem kell, mert az örökösök az örökhagyó általános jogutódjai, felelnek a tartozásaiért, azzal a korláttal amit az előbb KBS írt.

Ha előkerül tartozás, és követelik, akkor be kell mutatni a hagyatéki végzést, esetleg igazolni, ha más tartozást már kiegyenlítettetek belőle, és a maradékot odaadni nekik, aztán alászolgája. Na jó, a menete ennél azért bonyolultabb, de a lényege ez.

(Az esetleg számíthat, hogy az örökösök EGYETEMLEGESEN felelnek a tartozásokért, vagyis ha az egy örökösre eső tartozásnál többet örökölt, akkor rajta is behajthatnak az adott résznél többet, de nem többet, mint amennyit örökölt)

Kovács_Béla_Sándor # 2019.07.30. 09:00

le kell folytatni arra is a póthagyatéki eljárást
Nem csak nem kell, nem is lehet.

A többi meg butaság. Annyiszor elmondtuk már - néhány hozzászólással a kérdésed alatt is -, hogy az örökös az örökhagyó tartozásaiért első sorban az örökség tárgyaival, de másodsorban is csak az örökrésze erejéig felel.

szabovi # 2019.07.30. 07:46

Tisztelt Fórumozók, abban van valakinek tapasztalata, hogy ha a hagyaték lezárását követően kerül elő még további követelés a faktoring cégtől amit nem nyújtottak be valamiért a hagyatékba akkor az csak simán követelhető az örökösökön vagy valakinek kezdeményezni kell és le kell folytatni arra is a póthagyatéki eljárást mint ahogy az szokás a később előkerülő értékek esetében? Ha igen és így már meghaladja a tartozás az örökséget akkor az örökség a póthagyatéki eljáráson még visszautasítható? A BAR/KHR listára kerülést szeretnénk elkerülni mivel a tartozások már meghaladják az örökséget. Köszönöm előre is a választ.

drbjozsef # 2019.07.26. 12:23

Massat,

Igen. Ezzel elfogadod az örökséget, és ajándékozás címszóval kapják a gyerekek, te pedig közbülső vagyonszerző leszel (ingatlannál pl.). Ez mehet egy okiratban, a hagyatéki eljárásban is akár.

Massat # 2019.07.26. 12:16

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Köszönöm az eddigi segítségét! Még azt szeretném megkérdezni, hogy a hagyatéki eljárás során az örökségemet el is ajándékozhatom valamelyik gyermekemnek!

Minyu03 # 2019.07.26. 12:02

Szeretnénk megszüntetni a biztosítást, mert havi 12000Ft-ot anyu arra nem tud kifizetni. illetve a befizetett összeghez szeretnénk hozzájutni. Tehát ha nem fizeti tovább akkor is él a biztosítás? De gondolom apu nevén akkor sem maradhatna.

drbjozsef # 2019.07.26. 11:46

Massat,

Az apai örökség tartozásáért nem.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.07.26. 11:41

Nem pontos a tájékoztatás, amelyet kaptatok. A kockázatinak nem minősülő életbiztosítás - és ez nem minősül annak - a díjfizetés megszűnése esetén életben marad. (Az addig már megfizetett díjaknak megfelelő, csökkentett biztosítási összeggel.) Persze, vissza is lehet vásárolni - de az tényleg sokkal kisebb összeg lesz.

Tulajdonképpen mi is a kérdésed? (Mert amit elsőre kérdeztél, az, lássuk be, átgondolatlan volt.)

Minyu03 # 2019.07.26. 11:23

élethosszig tartó a biztosítás, nincs lejárat. van visszavásárlási összeg, de az jóval alacsonyabb mint a teljes befizetett összeg, ill amit megkapnánk ha édesanyám mind biztosított is elhunyna. A biztosító azt mondta ha átvállaljuk a szerződést akkor akkor mint új szerződő vissza tudjuk vásárolni, de a teljes összeget nem kaphatjuk meg.

Massat # 2019.07.26. 10:23

Tisztelt Ügyvéd Úr!

A tartozás tényleg örökölt! A föld értéke bőven fedezi a tartozást. Tehát akkor mostani anyai örökségemet nem vehetik el?

Tóth Helga # 2019.07.26. 10:11

Rendőrségi feljelentés történt az kiárusítással kapcsolatban, tehát van nyoma. Én nem kötöttem bele semmibe és senkibe, sem indulatból, sem anélkül, nem én vagyok az örökös, én csak képviselem édesanyámat a hagyatéki eljárásban.
Arról van szó, hogy a hölgy, édesanyám testvére megijedt a költségektől, és most dobna el mindent, de akkor ezek szerint jogilag ez nem lehetséges.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.07.26. 10:03

Tóth Helga, ilyen tényállás mellett már nem utasíhatja vissza az örökséget. De ezt a tényállást bizonyítani is kell tudni.

Másrészt nem árt gondolkodni, mielőtt indulatból belekötsz valamibe. Neked, mint örököstársnak mi bajod azzal, ha visszautasítja az örökséget? Több jut neked.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.07.26. 10:01

Minyu, ha jól értem, lejárati szolgáltatása nincs annak a szerződésnek. Visszavásárlási értéke van-e neki?

drbjozsef # 2019.07.26. 09:41

Azt szeretném elkerülni, hogy a végrehajtó rátegye a kezét az anyai örökségemre is.

Tehát még egyszer : az örökölt tartozásért a saját vagyonoddal főszabály szerint nem felelsz. Ha a végrehajtásban elmegy a föld, és nem elég a tartozásra, akkor az egyéb örökölt (mármint értelemszerűen a tartozással együtt azzal a KONKRÉT hagyatékkal együtt örökölt) dolgokat is oda kell adnod (ingatlan, ingóság, pénz, stb), vagy, ha eladtad, annak értékét.

Feltéve, hogy ez örökölt tartozás. A _saját_ tartozásaidra persze bármidet végrehajthatják.

Tóth Helga # 2019.07.26. 09:36

Tisztelt Hölgyem / Uram,

szeretnék érdeklődni a felől, hogy lehetséges-e egy örökösnek az örökség visszautasítása abban az esetben, ha már, - még a hagyatéki tárgyalás megkezdése előtt-, az örökhagyó temetését követő napon bement az ingatlanba és kiárusította az ingóságok nagy részét (a másik örökös tudta nélkül). Az illető hölgy szeretne most kiszállni az örökösödésből, de nem vagyok benne biztos, hogy megtehetni, hiszen birtokba vette az ingatlant. Pontosabban, ez azt jelenti,hogy birtokba vette az ingatlant?

A fent említett behatolás és kiárusítás óta viszont nem tartózkodott az ingatlanban, és nem is kíván ott tartózkodni.

Köszönöm szépen a segítséget.

Minyu03 # 2019.07.26. 09:26

Elnézést, ha nem voltam elég részletes. Ádesapám 2003-ban kötött egy határozatlan tartamú életbiztosítást (élethossziglan) és hozzá több kiegésítő biztosítást, baleseti halálra,baleseti rokkantságra. Belföldi kötvény eszközalapba helyezték a pénzt. Van alapbiztosítás és kockázati is.Köszönöm.

Massat # 2019.07.26. 09:20

Ezt értem, de apámtól földterületet örököltem, amin banki jelzálog volt. Azóta a bank eladta egy magánszemélynek a tartozást. Jelenleg végrehajtás alatt van. Azt szeretném elkerülni, hogy a végrehajtó rátegye a kezét az anyai örökségemre is.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.07.26. 09:05

Az örökös csak az örökség tárgyaival vagy annak erejéig felel az örökhagyó tartozásaiért. Gyakorlatilag tehát tartozást örökölni nem lehet.

Massat # 2019.07.26. 08:55

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Sajnos az adósságot is örököltem apai ágon. Nem voltam elég figyelmes. Nem szeretném, hogy most az anyai örökségem arra menjen el, hogy apám tartozásait rendezzem!

Kovács_Béla_Sándor # 2019.07.26. 08:24

Lehet próbálkozni, Massat. De egy határozott és figyelmes hitelezővel szemben ezzel semmire nem mész. Csak kiteszed a gyerekeket egy vesztes pernek.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.07.26. 08:23

Nem ismerjük a kötvényt. Még azt sem árultad el, hogy kockázati vagy nem kockázati életbiztosításról beszélsz.

Massat # 2019.07.26. 08:21

Szomorú örökös

Értem amit ír. De ha visszautasítom az örökséget, akkor a gyerekeim kapják?

Minyu03 # 2019.07.26. 07:53

Tisztelt Ügyvéd úr,
segítséget szeretnék kérni.
Édesapám kötött egy életbiztosítást ahol ő volt a szerződő édesanyám a biztosított. Öcsém és én lennénk a kedvezményezettek édesanyám halála esetén.Édesapám elhunyt. A biztosító nem akarja megszüntetni a biztosítást, mert azt csak a szerződő azaz édesapám teheti meg. Azt az információt adták, hogy édesanyám vállalja át a szerződést és mint az új szerződő visszavásárolhatja a likviditási összeget, de a teljes összeget nem kaphatja meg. Édesanyám nem szeretné ezt a biztosítást, mert a havi díja nagyon magas és a nyugdíjából nem tudná fizetni.Helyes ez az eljárás? Kötelezhetnek arra, hogy átvállaljuk a szerződést? Nem lehet megszüntetni csak a fenti feltételekkel?Válaszát köszönöm.

Szomorú örökös # 2019.07.26. 05:56

Massat

Visszautasíthatom az örökséget, ha tartozásom van?

Ennek akkor van csak értelme, ha a tartozás is az örökség része. Amennyiben csak szimplán van egy tartozásod és nem akarod, hogy az örökséged arra menjen rá, az az örökség visszautasítása után is marad és örökséged se lesz.

Massat # 2019.07.25. 23:20

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Visszautasíthatom az örökséget, ha tartozásom van?