Örökölt ingatlan eladása


Rehorovszki # 2014.03.06. 10:27

A következő a történet.

Egy szülő elhúnyt, két gyermek örökölte a lakást. Hagyatéki per is volt, minek soránd az egyik testvér kivásárolta a másikat.
Ha az 1/1-es tulajdonos a tárgyalás után 1-2 évvel el akarná adni az ingatlant, mennyit adózna?
Eddig egyébként mennyit adózhatott a teljes ügy során?

Köszönöm előre is a válaszokat!

ObudaFan # 2014.03.06. 21:47

Az után az 50% után, amit megörökölt, az eladási ár és a hagyatéki eljárásban megállapított ár különbözetének 16%-át, illetve az öröklést követő 2. évben már csak ez utóbbinak a 90%-át, a 3. évben 60%-át, a 4. évben 30%-át, az 5. évtől semmit.
A kivásárolt 50% után pedig az eladási és a vételár különbözetére áll ugyanez és a határidőket a vásárlástól kell számítani.

Rehorovszki # 2014.03.07. 07:55

Kedves ObudaFan!

Köszönöm a választ! Számokkal leírva hoznék egy példát, csak hogy jól értettem-e.

Az illető mondjuk 10 millióra becsült ingatlant örökölt 2010 januárban. Kivásárolja a testvért 1 év után (2011 febr) 5,5 millióért, majd pedig eladja 2014 márciusban a teljes ingatlant 11,5 millióért.

Ekkor adózik:
Kivásárolt rész után
500.000 * 0,16 * 0,9= 80.000 Ft
illetve az eladáskor további
(11.500.000 - 5.500.000) * 0,16 * 0,3 = 288 000 Ft.

Jól számoltam?
Akkor is így adózik, ha mindkét eladás ráfizetéses?

Köszönettel: Rehorovszki

Kovács_Béla_Sándor # 2014.03.07. 10:52

Jól számoltam?
Nem.

Rehorovszki # 2014.03.07. 10:55

Kovács Úr, hol rontottam el?

ObudaFan # 2014.03.08. 07:31

A kivásárolt rész után a kivásárláskor a testvér adózik, akitől kivásároltad.
Az eladáskor pedig nem csak a kivásárlási összeget kell levonni, hanem a másik felének a hagyatéki eljárásban megállapított értékét is.
És mindkét felénél külön kell figyelembe venni, hogy az öröklés/kivásárlás után hány év telt el.

Rehorovszki # 2014.03.08. 09:51

Kedves ObudaFan!

Megmutatná, hogy nézne ki ez a példa számaival?

Kovács_Béla_Sándor # 2014.03.08. 13:03

11,5M/2=5,75M
5,75M-5M=750K; 750K0,30,16=36K

5,75M-5,5M=500K; 500K0,60,16=48K

36K+48K=84K

De kár fáradni, az adóhatóság úgyis kiszámolja; neked már csak fizetni kell.

Rehorovszki # 2014.03.08. 14:56

Attól tartok, hogy Ön sem számolt jól.

5,75M-5,5M=500K ???

Kovács_Béla_Sándor # 2014.03.08. 16:03

De a metódus jó.

Dóra61 # 2014.11.18. 17:36

Érdeklődni szeretnék, hogy az alábbiak szerint, mennyit kellene fizetni édesanyáméknak?
2010-ben örököltek egy házat akkor 17M-ra értékelték hagyatékihoz.
Most lenne rá vevő 11M-ért. Tehát 4 év telt el. Fenn áll-e még az a metódus, hogy negatív értéke után is kell eladáskor adót fizetni? Illetve a számítási módot szeretnék az idősek tudni. Köszönöm előre is a segítséget!

Köszönettel:

Bárczi Dóra

ObudaFan # 2014.11.19. 19:19

Sosem kellett szja-t fizetni, ha kevesebbért adod el, mint a szerzési érték.

Árvácska17 # 2015.02.11. 17:27

Sziasztok, tulajdonrészt örököltem mamám után, aki tavaly év végén hunyt el. Az örökös társ -élve elővásárlási jogával- kivásárolna engem (azaz átvenné a tulajdonrészemet).

Az lenne a kérdésem, hogy csak a hagyatéki tárgyaláson fizetheti ki és veheti át a tulajdonrészt az ingatlanból vagy előtte is lehetséges?

Hol találhatok erre valami törvényt vagy utalást?

Köszönöm

Kovács_Béla_Sándor # 2015.02.11. 19:15

Előtte, közben, utána. Tökmindegy.

Árvácska17 # 2015.02.11. 19:31

Az oké, hogy szerinted tök mindegy, hogy mikor adom el a részemet, illetve veszik meg tőlem. De van erre valami konkrét utalás a jogban, hogy ezt valóban bármikor lehet?
Mert az örökös társ azt mondta, hogy a hagyatéki után fizetheti csak ki a jog szerint. Fontos lenne.... köszönöm

Kovács_Béla_Sándor # 2015.02.11. 19:33

Ha nem akarja korábban kifizetni, akkor úgyse fizeti ki korábban. (Megjegyzem, a szerződéskötés és a vételár kifizetése két különböző dolog.)

Árvácska17 # 2015.02.11. 19:44

Ő ajánlotta fel, hogy kifizet és megveszi a tulajdon részem. Abban maradtunk, hogy megkérdezi az ügyvédet, hogy lehetséges e a hagyatéki eljárás, tárgyalás előtt ezt kifizetni. És az ügyvéd állítólag azt mondta hogy csak a hagyatékin fizetheti ki.

Csak nem tudom, hogy ez tényleg így van e, ennek próbálok utána járni. Hogy mit mond a jog....csak arra vagyok kíváncsi. Nyilván ő dönti el, hogy mikor fizet ki, én csupán ettől függetlenül tájékozódni szeretnék.

Van valami utalás erre a jogban??? Ami konkrétan meghatározza, hogy az átvenni kívánt tulajdonrész mikor vásárolható ki?

ObudaFan # 2015.02.11. 21:29

Jogi akadlya nincs annak, hogy előbb fizesse ki.

Lyz84 # 2015.02.25. 16:08

Tisztelt Szakértő!

2014 év elején örököltem egy ingatlan 1/2 tulajdon részét, mely tulajdon rész értéke a hagyatéki végzésben 4,5 M ft-ban került megjelölésre. A tulajdon részemet 2014 év végén a másik tulajdonos 3 M ft-ért megvásárolta.
Mivel alacsonyabb áron adtam el a tulajdon részem, mint a hagyatékiban megjelölt összeg, igy kell a NAV felé illetéket és Szja-t fizetnem?
Eddigi utána olvasás után szerintem nem, de szeretnék hozzáértő személytől is információt kapni.

Válaszát elöre is köszönöm!

Üdvözlettel, Lyz

ObudaFan # 2015.02.26. 14:28

Nem kell.

Kimber # 2015.07.20. 16:10

Tisztelt Szakértők!

Örököltem egy ingatlan fél tulajdonjogát. Mint kiderült az ingatlant a másik fél rokonai lakják akik halogatják - és kifogások hadával jönnek - már az általam kért találkozást is (hogy a ház sorsáról egyeztethessünk). Amennyiben továbbra sem reagálnak a megkereséseimre milyen lehetőségeim vannak? Én nem szeretnék beköltözni, az lenne a legjobb ha megvennék vagy lakbért fizetnének, de mint fentebb írtam erre nem sok hajlandóságot látok tőlük.

Előre is köszönöm a segítségüket!
Üdv: Kimber

Kovács_Béla_Sándor # 2015.07.20. 16:22

Miért fizetnének neked lakbért? Kötöttél velük érvényes bérleti szerződést?

bokros # 2015.07.20. 17:04

szerintem többlethasználtai díjra gondol


Dr. Bokros Gábor
ügyvéd

Dr. Bokros Ügyvédi Iroda
8961 Lenti Pf: 51
www.drbokros.hu
Tel/fax: (36 92) 551 270, 551-271
Mobil: (36 30) 3398 000

Kovács_Béla_Sándor # 2015.07.20. 17:07

Ahhoz először ki kellene nyilvánítani az igényt a természetbeni használatra, és ha ezt megtagadják, akkor nyílhat meg a lehetőség a pénzkövetelésre. És akkor sem biztos, hogy a birtokossal szemben.

Gamer07 # 2015.07.20. 20:10

Szép estét!

Az alábbi üggyel kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni:

Egy idős házaspár női tagja meghal. Utána a két gyermeke örökli a házaspár tulajdonában lévő ingatlan elhunytra eső részét.
Az idős férj kora és egészségi állapota miatt idősek otthonában kerül elhelyezésre.
A gyermekek közül az egyik nem szeretné eladni az ingatlant, ehhez nem kíván hozzájárulni. Így a férj és az egyik gyermek igénye (a lakás eladására vonatkozóan) áll szemben a másik gyerekével.
A kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben jogilag milyen lehetőségek vannak arra vonatkozóan, hogy az említett ingatlan mégis csak eladásra kerüljön.

Köszönöm a segítséget.