gyerektartásdíj


ispan29 # 2018.09.03. 13:30

Tisztelt Fórum!

A következő témában kérném a segítségüket:
Bírósági jogerős ítélet által kötelezett vagyok gyermektartásdíj fizetésére és az iskolakezdéshez szükséges dolgok ( másik szülő által számlával igazolt költségek ) felének a fizetésére.
Az édesanya nem akarja átadni a számlamásolatot, sms-ben leírja, hogy mennyiért vásárolt, hogy annak a felét álljam.
Elmondás alapján nem igazán szeretném rendezni a dolgokat, viszont tartok attól, hogy ezen tétel kifizetésének elmulasztása hasonló megítélés alá esik, mint a gyermektartás elmulasztása ( Btk.)
Mit lehet tenni ilyen esetben?
Utaljam át amit kér vagy ne? Viszont ha nem utalok, akkor egy későbbi esetleges hivatalos eljárásban biztosan én jönnék ki belőle rosszul, akármi is volt.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.09.02. 20:37

A te számodra ítélte meg a bíróság a tartást? Úgy értem, te voltál a felperes?

(A háborgást meg hanyagold. Képzeld csak el, akkor hogy háborogtál volna, ha 18 éves korodban apád bemondására abbahagyta volna a munkáltatója a tartásdíj levonását.)

Palcsi24 # 2018.09.02. 18:52

De az ügyészség azt nem tudta hogy mimár polgári perbe megeggyeztünk a feljelentés után pár hónapra...
Mondtam volt páromnak jelezze feléjük hogy megeggyeztünk,de ez nem történt meg...

Palcsi24 # 2018.09.02. 18:48

Igen feljelentés után pár hónapra jött egy papir,amibe kaptam 1év pártfogót,
Mikor lejárt a pártfogó,rá pár hónapra kaptam a levelet hogy az ügyészség bűnösnek talál,és továbitotta a bíróságnak az ügyet.Közmunkát itélne

Kovács_Béla_Sándor # 2018.09.02. 18:44

1év halasztást kaptam pártfogó mellet.N

Ezt nem te írtad?

Palcsi24 # 2018.09.02. 18:42

Szeptember 25-én lesz a tárgyalás(elökészítő ülés).
A polgári perbe megkérdezték tölle van e elmaradásom,mondtam hogy nincs,őtis megkérdezték és elmondta hogy nincs feléje tartozásom.2015 óta most lesz tárgyalás csak..

Kovács_Béla_Sándor # 2018.09.02. 15:00

Most akkor el vagy már ítélve vagy még nem? (Mondjuk, eléggé mindegy; célszerűbb lett volna azt mondani a polgári perben, hogy megfizetted a hátralékot.)

Palcsi24 # 2018.09.02. 14:05

Tisztelt forumozók!
Kérdésem röviden;
2015 Júnisba lett elmaradásom gyermektartásdíj kb 100eft.Volt párom feljelentett a rendőrségen,1év halasztást kaptam pártfogó mellet.Na most, de én ugyanakkor 2015be kértem a gyt csökkentését,polgári perbe.Ebből 2016Februárba lett tárgyalás amin megeggyeztünk gyt. Összegéröl,és lemondott az elmaradásról is.Van bírósági végzés is rólla.A büntető ügy nem lett visszamonda,és én hiába mondtam a pártfogónak a megeggyezésünket,továbitotta az ügyésznek,de ők büntetést akarnak kiszabni rám.Most lesz a tárgyalás,volt párom azt mondta azt fogja mondani megeggyeztünk,én nem tartozom neki.Mivel van egy polgári peres határozat is a kezembe,amivel bizonyithatom hogy nincs tartozásom,meg azóta is fizetem a Gyt dijt igy mire számíthatok?
Közmunkát akarnak kiszabni.
Nagyon köszönöm a segitséget.

ObudaFan # 2018.08.30. 14:37

Vagy az anya megy be a bíróságra, bejelenti, hogy már nem jogosult és kéri a letiltás leállítását, vagy a férjed indít pert.

galaxia # 2018.08.29. 09:14

Kedves Mindenki! A következő kérdéssel fordulok hozzátok. Férjemnek lánya után gyerektartás letiltása van, ami %-os meghatározással ill. minimális összeg megjelölésével lett megállapítva. Így havonta változó összeget vonnak le tőle 40000-80000 Ft között változó összegben. A lány ez év februárban nagykorú lett, nyáron leérettségizett és szeptembertől nappali tagozaton folytatja egyetemi tanulmányait. Viszont kb. 2 éve a barátjával, annak szüleinél él de ez papíron sehol nem szerepel, tehát lakcím átjelentés sem történt. Ennek ellenére anyja kapta illetve kapja mai napig is a gyerektartás összegét, amit csak minimális részben fordított a gyerekre. A nagykorú gyerek kollégiumban fog lakni, így merült fel az a kérdés, hogy nem lehet-e neki, saját bankszámlájára utalni a gyerektartást. Első verzió az volt, hogy anyja a számlájára utalt gyerektartást majd továbbutalja a gyerek számlájára. Úgy tudom egyrészt neki már nem is járna gyerektartás, hanem rokontartás járna saját jogcímén a gyereknek, de ezt csak bíróságnál lehet kezdeményezni. Így eleve fix összeget kapna, ami lehet alacsonyabb is lenne mint a jelenlegi összegek. Férjem miután elmondtam neki, hogy ennek ez a módja hallani sem akar arról, hogy bíróságra menjen, azt mondta marad akkor minden így hogy van. Nekem is van egy lányom, aki még bőven kiskorú, velünk él de mi semmiféle gyerektartást nem kapunk, apja egyszerűen eltűnt az életünkből és mi házasok sem voltunk. Megjegyzem még, a lány nálunk évek óta nem járt miattam, mert én mindenféle kapcsolatot megszakítottam vele. Apja a nagymamánál tartja vele a kapcsolatot, a kétheti láthatás ott történik. Kérdésem elég sok van ezzel a helyzettel kapcsolatban. Ha férjem bíróságon nem kéri a letiltás megváltoztatását akkor bármeddig ez lesz? Ha ő nem szól, akármeddig vonják tőle a letiltást? Az anyának nem kell ilyenkor ugyanúgy hozzájárulni a nagykorú költségeihez? A gyerek eddig sem hozzá ment haza, ezután is így lesz, életvitelszerűen nem vele lakik...csak éppen ennek papíron sehol nincs nyoma. Mert ígéret ugyan volt az anya részéről, hogy majd ő is hozzájárul a lánya kiadásaihoz anyagilag, de az azért mégsem ugyanaz, mint a férjemmel szemben élő bírósági letiltás. Nagyon el vagyok keseredve és felháborodva, mert attól tartok a férjem lehúzása a végtelenségig fog tartani.

istván100 # 2018.08.29. 06:53

Köszönöm szépen! ????

istván100 # 2018.08.29. 05:07

Üdv!

2 éve váltunk el az exemmel és szóban megegyeztünk egymással a tartásdíj csökkentésében akkor muszáj ügyvédhez fordulni? Vagy elég ha csak ketten elmegyünk a bíróságra és elmondjuk Mit szeretnénk.

Tisztelettel :István

Kovács_Béla_Sándor # 2018.08.17. 17:09

A különélő szülő a tartási kötelezettségét a tartásdíj pénzben megfizetésével teljesíti. Ezen túli fizetés csak kivételesen, rendkívüli esetekben követelhető tőle.

eszesroli39 # 2018.08.17. 16:57

Üdvözlet!
Az lenne a kérdésem, hogy a gyerektartásdíj-ba beletartozik-e pl a iskolakezdési dolgok vásárlása?
Előre is köszönöm a válaszukat!

ObudaFan # 2018.08.16. 18:04

Marmint mind a ketten alairtak, vagy csak az anyuka irta ala, hogy ennyit szeretne? Nem mindegy.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.08.15. 19:35

Ezt jogász jelenlétében is aláírták.

Ez a lényeg. A többi szöveg lényegében fölösleges.

Gábor123abcd # 2018.08.15. 19:23

Sziasztok!

A kérdésem összegezve: Hogy állapítják meg egy amerikában élő és dolgozó kettős állampolgárságú magyar férfi kötelező gyermektartásdíját? - Magyarországon született és jelenleg is itt élő gyermekre nézve.

Hosszabban kifejetve

Egy közeli ismerősöm 9 éve állt össze egy hölggyel és házasságon kívül született egy gyermekük. A kapcsolat rosszra fordult, a férfi alig találkozhatott a gyermekkel, a gyermektartásdíjat természetesen pontosan és mindig fizette.

Pár évvel később kiköltözött Amerikába, ahol összeismerkedett egy amerikai hölggyel, megházasodtak és lett két gyermekük. Az ismerősöm kint bejelentve dolgozik, immár kettős állampolgárként.

Az előzetesen megegyezett gyermektartásdíjat természetesen azóta is rendszeresen fizeti, ellenben a magyarországi hölgy már teljesen elszállt az árakkal és erősen megkérdőjelezhető összeget vár el az ismerősömtől. (jelenleg: 200 000 Ft feletti összeget.) - Ezt jogász jelenlétében is aláírták.

Az indok az, hogy már nem a magyarországi fizetésekhez, hanem az amerikai fizetésekhez méri az összeget. Azt mondja, ennél jóval többet is kérhetne, ugyanis amerikában a házastársak fizetését összevonva állapítanak meg gyermektartásdíjakat.

Az ismerősöm szereti a magyarországi gyermekét, esze ágában sincs sajnálni tőle pénzt. Ugyanakkor kint él egy boldog családban, ahol ismételten született 2 gyermeke, akikre már annyi pénzt sem tud áldozni, amennyit elméletileg gyermektartásdíj gyanánt fizet itthonra.

Azt olvastam különböző fórumokon, hogy Magyarországon van egy felső limit és irreális összeg nem várható el fizetésként egyik féltől sem. Szerintem 200.000 Ft már bőven ebbe a kategóriába tartozik. A hatalmas probléma az, hogy ez az összeg idővel nőni fog (minden évben emeli a hölgy) és nem látjuk, hol a vége. Ennyi pénz egy évre átszámítva 2.5 millió forint.

Kérlek, ha tudtok adjatok tanácsot, hova és kihez lehetne ilyen ügyben fordulni, egyszerűen van-e értelme. Vagy jogos a kérelem és a 200.000 Ft-nak a többszöröse is elkérhető lenne-e.

A lényeg, hogy egyik fél se sérüljön és a gyermeknek jó legyen.

  • Mivel a témában egyáltalán nem vagyok benne, csak távolról figyelem, ezért előfordulhat, hogy amiket leírtam nem tökéletesen pontosak. -

Előre is köszönöma segítséget.

Üdvözlettel,
Juhász Gábor

Immaculata # 2018.05.15. 04:31

Amíg nem érettségizik le, vagy valamilyen szakmát nem szerez, addig jogosult a tartásdíjra.

George04 # 2018.05.14. 16:33

T.Fórum !Nagykorú gyerek gyerektartás díjával kapcsolatban szeretnék érdeklődni. 18. életévét betöltötte ezután beiratkozott egy felnőtt oktatást biztosító esti levelezői tanrendű Gimnáziumi tanintézménybe.De ez már a 4. iskola sorozatban ahova magántanulóként járt, az elmúlt években. Mostani érettségi vizsgákra sem ment el mert valószínű hogy megbukott. Most lesz 20 éves nemsokára. Velem az apjával már 6. éve semmilyen kapcsolatba nincs sőt az anyja még az ügyvédi ill a bírósági leveleket sem veszi át.De végrehajtást kértek ellenem mert csak 18 éves koráig fizettem a tartás díjat.A bíróság annyit mond hogy mivel van biztosítása a Tb-nél igy fizetnem kell min egy évre visszamenőleg. De a legfelsőbb Bíróság BH2003.416 -os számú döntésében pl. kimondja hogy már többszörös iskola váltás mellett sem jogosult a gyerek a tartás díjra.Igazolni tudom az iskola váltásokat. Az is felmerül hogy tanulás helyett csak pénz felvétel van, mert nappali munkát sem végez. Mit tudok kezdeni a végrehajtással ill ha bebizonyosodna hogy nem jogosult a támogatásra és már fizettem a végrehajtónak akkor kaphatok-e kártéritést az esetleges jogtalan pénz felvételért!? Összességében mit lehet tenni? Előre is köszönöm a válaszukat!

ObudaFan # 2018.05.14. 04:57

Átlagosan 20% körül szokott lenni a tartásdíj, de ezt nagyban befolyásolják a gyermek szükségletei. Mondjuk egy gyermekenként 40e Ft, ha az eltartott jövedelméből futja rá, nem tűnik indokolatlanul soknak.

Petra13 # 2018.05.13. 12:03

Akkor nem úgy van, hogy keres 200 ezret, és annak a 20%-a 40 ezer 1 gyerekre?
Hivatkozhatok + kiadásokra? Pl. most fogszabályzó kell, azt mondják 60-70 ezer. Logopédushoz hordom minden héten, az is 12 ezer havonta.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.05.13. 11:33

Nem százalékosan határozzák meg a tartásdíjat, hanem havonta és gyermekenként fizetendő fix összegben. (Esetleg hozzátéve, hogy az inflációval emelkedik.)

Az összeg meghatározásakor első sorban a gyermekek szükségleteit veszik figyelembe, továbbá a szülők jövedelmi, vagyoni helyzetét. (Ha az egyik szülő jelentősen többet keres, akkor annak éppen az a következménye, hogy nagyobb részt kell vállalnia a gyerekek eltartásából.)

Petra13 # 2018.05.13. 11:22

Kedves Fórumozók!
Az lenne a kérdésem, hogy a gyermektartás hány %-a a fizetésnek, és a nettó, vagy a bruttó bérből számolják.
Én minimálbért kapok, az apa meg kb a dupláját.
Mondhatja-e azt, hogy ő engem nem tart el, és csak minimálbér után fizet?

Palcsi24 # 2018.04.29. 12:32

Tisztelt fórumozok!!
Segitséget kérnék.
Leirom röviden gondom,bajom;

Kérdésem a következő lenne;2015-be volt gyerektartás hátralékom,volt élettársam feljelentett rendőrségen.A lényeg utánna megeggyeztünk,fizetem 3éve,de van 90ezer elmaradás,amiről ő lemondot miután mi megeggyeztünk(polgári perbe)azaz elmondta ott, nincs tartozásom felé.A büntetőügy nem lett visszamondva,tavaly 2017be lett volna egy előkészitő ülés(így van az idézésbe)de elmaradt.Álítólag beteg lett a bíró.Azt mondták akkor 2-3hónap múlva várható a köv.bíró.tárgyalás.Felhívom 3hónap múlva öket mert papír nemjött,aztmondták idén 2018 Szeptember 10. van a gépbe!Ma kíváncsiságból felhivom őket,mostmeg már ez a Szeptember 10. dátum is törölve van,semmi nyoma hogy lesz e valamikor valami.Csak azt mondta a hölgy látja a csekkeket amit küldtem,meg hogy megeggyeztünk,de lehet kapok egy megszüntetö végzést azért is lehet ez.Vagy majd egy idézést.Akkor most mi lehet szerintettek??Az összes csekket beküldtem rendszeresen fizetek,csak idegesít ez az egész..kicsit hosszú lett bocsi,köszönöm a válaszokat..

ObudaFan # 2018.02.16. 08:58

Azért ha anyuka nem nyilatkozik nagyon gyorsan, akkor pert indithattok és kerhetitek már a keresetlevélben a vegrehajtas felfüggesztését. Akkor nem, vagy csak kis összeg tekintetében kell a penzetek után futni.