Temetés költségei kit terhelnek ?


Szilvia86 # 2015.10.20. 06:05

T. Fórumozók!

Egy imserősőm édesanyja meghalt. A csavar a történetben, hogy az "édesanya" elhagyta a gyerekeit, tehát több mint húsz éve nem is látták, semmit nem tudtak róla. Nem rég elhunyt. Az Önkormányzat szerint a gyerekeinek kell eltemettetni, ami valahol érthető, DE a gyerekek nem éreznek rá kötelesseéget, az előbbiekből kifolyólag! Valóban kötelezhetők az ismeretlen "édesanyjuk" temettetésére??? Mi ennek a jogi alapja???
Köszönöm a választ!!!

Mazsi23 # 2015.10.12. 11:11

Üdvözlöm, temetkezéssel kapcsolatban kérem a segítségüket. Az anyánk meghalt, mindhárman állami gondozottként nőttünk fel, jómagam 5 éves koromtól - akkor vettek el tőle, ő pedig otthagyott, később sem keresett és nem vett ki bennünket. Most, hogy meghalt, felmerült bennem a kérdés, hogy ilyenkor ki temetteti el? Számomra olyan mint egy idegen, nem tudok, és nem is akarok hozzájárulni ennek költségeihez. A testvéreim álláspontját nem ismerem. Tudni kell róla, hogy az utóbbi években kórházban, előtte munkásszállón, hajléktalanszállón élt. Ez esetben kinek kell finanszíroznia a temetést és az állam kit kötelezhet rá? Mert igaz, hogy hozzátartozója vagyok biológiailag, de amikor állami gondozott lettem és maradtam akkor jogilag nem szünt meg a családi kapcsolatunk? Előre is köszönöm a választ.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.08.08. 06:34

Egyedi túlkapás. :)
Mert ezek szerint akinek nincs közeli hozzátartozója, azért nem tartanak misét? Akkor se, ha lenne, aki fizesse?

Dr.Attika # 2015.08.08. 04:16

"Misét viszont tudtommal bárki rendelhet."
Az nem így van a gyakorlatban Kollégám.
Elhunyt nővérem esetében kívántam misét rendelni. Be kellett mutatni a személyimet, hogy bizonyítsam, hogy egy az édesanyánk,édesapánk , tehát testvérek vagyunk. Azon kívül be kellett fizetnem x összeget visszamenőlegesen egyházi adóként. Viszont tény, hogy kaptam nyugtát mindenről.

hathorankh # 2015.08.07. 19:17

Nagyon szépen köszönöm a gyors és korrekt választ!

Kovács_Béla_Sándor # 2015.08.07. 19:00

Ha nincs túlélő házastárs, akkor a gyerekek intézkedhetnek a temetés iránt.
Misét viszont tudtommal bárki rendelhet.

hathorankh # 2015.08.07. 18:48

Tisztelt Ügyvédek!
Édesapám elhunyt, a testvéremmel döntöttünk a temetés mikéntjéről,vita köztünk nem volt, ki is fizettük már, már megvolt a hamvasztás is.

Most megjelent apám féltestvére, közös apukájuk volt az én nagyapám, hogy az úgy nem jó, ő máshova akarja és misét is akar meg búcsúztatót.

Hozzáteszem apám sosem volt hívő vagy templomba járó, de a kórházba a tudtunk nélkül papot hivatott a testvér,amikor már apánk öntudatlan volt, ami miatt csak azért nem volt családi vita,mert utólag értelmetlen lett volna veszekedni, hogy miért erőszakolta rá az öntudatlan apánkra a saját világnézetét.

Kérdésem, eldönthettük-e mi,apám gyermekei,hogy hova és hogyan temettetjük apánkat, én eddig abban a hitben éltem, hogy erről mi dönthetünk,
vagy mivel közeli rokon, így a féltestvér is beleszólhat.
Nem tudom számít-e, ők sosem laktak egy fedél alatt egy percre sem apámmal, már majdnem felnőtt volt apám,amikor a féltestvére az apja új házasságából megszületett.

Köszönöm előre is a választ!

alekszej89 # 2015.05.04. 15:42

Tisztelt Jogi Fórum!

A múlt héten meghalt az édesapám.10 éve nem tartom vele a kapcsolatot, mert alkoholista, és az utolsó éveiben hajléktalan életmódot folytatott. A kérdésem az lenne, hogy kinek a kötelessége a temetés költségeinek finanszírozása? (Nem tudom mennyire fontos információ, de anyai nagyszüleim voltak a gyámszüleim is.) Ha nem szeretném kifizetni az összeget, milyen módon tehetem ezt meg? Létezik olyan hogy az önkormányzat fizesse ki?

Kovács_Béla_Sándor # 2014.07.21. 18:14

Az örökösöknek.

Tomi2014 # 2014.07.21. 11:58

Biztos unalmas de szeretném ha segítene valaki aki ért is hozzá.
Tehát:
Apukám anyukájának a testvére meghalt.Apukám is és apukám testvére is.Maradtam én illetve apukám testvérének a 2 lánya.
A temetést kinek kell állnia mert a megkérdezésem nélkül kiválasztottak 180 ezres temetést.
A temetési költség rám eső részét kifizethetem később,gondolok a hagyatéki tárgyalás után mikor kiderül ki mennyit örököl vagy most kell nekem is fizetni.
A 2 lány tud engem kötelezni,hogy most fizessem ki vagy nem?
Kötelezni tud valaki hivatalból?

scott84 # 2014.05.12. 17:17

Értem a választ,de úgy olvastam,hogy csak egyenesági rokon köteles a temettetésre.
Vagy aki a tartást vállalta.
idézem:
Az elhunyt személy utolsó lakóhelye szerinti települési önkormányzat
a, a költségeket hagyatéki teherként a területileg illetékes közjegyzőnél
bejelenti, vagy
b, az eltemettetésre köteles személyt a köztemetés költségeinek megtérítésére
kötelezi.".
A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. tv. 20. paragrafus
/1/ bekezdése szerint a temetésről sorrendben a következők kötelesek
gondoskodni:
"a, aki a temetést szerződésben vállalta;
b, akit arra az elhunyt végrendelete kötelez;
c, végintézkedés hiányában az elhunyt temetéséről az elhalálozása előtt vele együtt élő
házastársa, vagy élettársa;
d, az elhunyt egyéb közeli hozzátartozója ( Ptk. 685. par. /b/. pontja ) a törvényes öröklés rendje szerint."
A Ptk. 685. /b/. pontja alkalmazásában közeli hozzátartozóknak minősülnek:
" a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és
neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelő szülő, valamint
a testvér, hozzátartozó továbbá : az élettárs, az egyeneságbeli rokon házas-
társa, a jegyes, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a
testvér házastársa.".

Én úgy értelmeztem hogy ebbe én sehogysem esem bele

Kelvin (törölt felhasználó) # 2014.05.12. 16:56

Igen, kötelezhetnek. A Szoctv. úgy rendelkezik, hogy az elhunyt személy utolsó lakóhelye szerinti önkormányzat a köztemetés költségeinek a megtérítését kétféleképpen érvényesítheti: 1. hagyatéki teherként érvényesíti, vagy 2. a költségek megtérítésére kötelez.
Általában a 2. szokott lenni. Az önkormányzat rendelete szabályozza, hogy méltányosságból elengedhetik-e az összeget vagy annak egy részét.

scott84 # 2014.05.12. 15:09

Tisztelt válaszadók!
Nagybátyám elhunyt egy ápoló intézményben,értelmi fogyatékos volt.
A gondnoka helyeztette el itt.(cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt volt.)
Rajtam és nővéremen kívül rokona nincs.
A temetkezési vállalkozó értesített a haláláról.
Azt mondta hogy köztemetést kért a gondnok.
Kérdésem az,hogy ebben az esetben engem anyagilag a temetés költségeinek viselésére kötelezhetnek-e?
Az elhunytnak sem ingósága sem ingatlanvagyona nem volt, csak kb 50 ezer forint nyugdíja,amit a gondnoka kezelt.
Én sajnos anyagilag nagyon rosszul állok,és félek attól,hogy a költségeket nekem kell állnom.
Köszönöm válaszukat!
Zsolt

enterprise # 2013.12.06. 09:26

Köszönöm a választ! (Remélem nekem szólt)

Kovács_Béla_Sándor # 2013.12.05. 18:33

Tényleg nincs tennivalód. Az unokáknak szólhatsz, de az is csak illendő, nem kötelező.

enterprise # 2013.12.05. 16:44

Tisztelt Jogi Fórum!
A mostohaapám elhunyt egy kórházban.
Én jártam be hozzá, mivel a testvérei már mind meghaltak, csak az egyik testvérnek van nagykorú gyermeke, de nem tartották a kapcsolatot. Én sem tartottam Vele a kapcsolatot, de mikor kórházba került Én voltam az egyetlen elérhetőség.
A kórházba bejártam ugyan hozzá, de a temetés költségeit nem tudom fizetni. Köztemetésre lenne szükség.
A temetkezési vállalatnál azt mondták, ebben az esetben ne vegyek át semmilyen dokumentumot, majd a kórház intézi a temetést a szociális osztállyal.
A kérdésem az, hogy nekem van-e valamilyen kötelezettségem ezzel kapcsolatban?
A közjegyzőt, a kórház fogja értesíteni?
A nyugdíját le kell-e mondani, vagy elég, ha visszaviszi a postás?
Az elhunytnak nincs ingatlana, haszonélvezeti joga volt csak. Ingóságainak értéke kb. 10000 Ft.
Az utolsó havi nyugdíj maradékából a közüzemi számlákat, és egyéb tartozásokat fizettem ki.
Én nem kívánok örökölni sem, hiszen nincs mit, az összes nyugdíját felélte.
Köszönöm a segítő válaszokat!

:):) # 2010.08.29. 12:24

Üdv.!
Apósom ma reggel hunyt el.
Három gyermeke van .
A temetési költséggel kapcsolatban érdeklődnék,mivel sógornőmnek semmiféle jövedelme,vagyona nincs sógorom kijelentette hogy nem fogja rendezni a ráeső részt Férjem és én külön élünk,válni szeretnénk.Neki sincs semmilyen jövedelme ill. vagyona .Apósom után örökölni sem fognak mivel hajléktalan volt .Csak nekem van ingatlan a nevemen az a lakás ahol közösen laktunk a férjemmel és olyan amit én örököltem. Amit tudni szeretnék az,hogy terhelhetik-e erre a lakásra vagy bármelyik ingatlanra ami az én nevem van a temetési költséget?

derill # 2005.09.16. 14:04

Ez nem az a szabály. Amikor a Ptk. kötelező tartalmi elemként ir elő valamit, attól nem lehet eltérni, mert a szerződési szabadság arra nem terjed ki. Ez pedig az.

Ugyanaz, mint a szerződés kötelező tartalmi elemei, itt a tartási szerződés kötelező tartalmi elemeiről van szó. A szerződési szabadságod arra terjed, hogy a mértéket meghatározd a gondozásnál, gyógyittatásnál, illetve meghatározhatod, hogy a temetés milyen formájára terjed ki a kötelezettség, de ettől a három kötelező elemtől nem térhetsz el, mert a jogszabály előirja, hogy a tartási kötelezettség erre mindenképpen kiterjed.

586. § (1) Tartási szerződés alapján az egyik fél köteles a másik felet megfelelően eltartani. Tartási szerződést kötelezettként jogi személy is köthet.
(2) A tartási szerződést írásban kell megkötni.
(3) A tartás kötelezettsége a gondozásra, a gyógyíttatásra, az ápolásra és az eltemettetésre is kiterjed.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

alorinc # 2005.09.16. 11:45

Khm...

Létezik olyan, hogy szerződési szabadság, ez azt jelenti, hogy bármiben - persze jogszabályba nem ütközhet - megegyezhetenk.

Azaz, ha az életjáradéki szerződés tartalmazza, vagy esetleg hallgatólagosan benne van (gondolok itt arra, hogy a végén, egyebekben a PTk vonatkozó szabályai érvényesek mondatra) akkor az eltartót terheli, egyébként az örökösöket.

derill # 2005.09.16. 08:21

A temettetés alól nem tudja magát kihuzni sem tartási, sem öröklési, sem életjáradéki szerződésnél, mivel a Ptk. kimondja, hogy a tartási szerződés szabályait kell alkalmazni, és azt is kimondja, hogy tartási szerződésnél a temettetés költségei is az eltartót terhelik.

Ez a Ptk-nak olyan szabálya, amitől véleményem szerint eltérni sem lehet, ha a kérdés vitás, és nem fizeti ki valaki önként, mivel a szerződés kötelező eleméről van szó, ami akkor is vonatkozik minden ilyen szerződésre, ha a Ptk-t nem másolták bele.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

ObudaFan # 2005.09.15. 18:20

Az életjáradéki szerződés nem "tartalmazza" a tartási szerződést, viszont azokat a szabályokat, amelyeket a Ptk. a tartási szerződés szabályozása során előír, az életjáradékira is alkalmazni kell. A tartási szerződésnél pedig - ha a szerződés ezt ki nem zárja - a Ptk. kifejezetten előírja az eltartó számára a temetés megtérítését. Ettől persze még a szerződésben lehet ettől eltérően is rendelkezni. Amennyiben azonban valóban az életjáradékot fizető személy az eltartott helyzetét kihasználva, az eltartott számára rendkívül előnytelen szerződést kötött, meg lehet próbálni keresetet indítani a jó erkölcsbe ütközés címén a szerződés semmisségének megállapítása iránt.

A települési önkormányzat a rendeletében meghatározott feltételek szerint temetési segélyt állapíthat meg annak, aki a meghalt személy eltemettetésérôl gondoskodott annak ellenére, hogy arra nem volt köteles, vagy tartására köteles hozzátartozó volt ugyan, de a temetési költségek viselése a saját, illetve családja létfenntartását veszélyezteti. A jogosultság megállapítása szempontjából figyelembe vehetô egy fôre számított havi családi jövedelemhatárt az önkormányzat rendeletében úgy kell szabályozni, hogy az az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegénél, egyedül élô esetén annak 150%-ánál alacsonyabb nem lehet.
Temetési segély nem állapítható meg annak a személynek, aki a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény alapján temetési hozzájárulásban részesül.
A temetési segély összege nem lehet kevesebb a helyben szokásos, legolcsóbb temetés költségének 10%-ánál, de elérheti annak teljes összegét, ha a temetési költségek viselése a kérelmezônek vagy családjának a létfenntartását veszélyezteti.

Borg # 2005.09.15. 16:07

Sajnos nem olvastam ezt a bizonyos szerződést amit kötöttek, de szinte biztos vagyok benne, hogy a legalapvetőbb dolgok vannak benne megfogalmazva és ami alól csak ki tudta húzni magát ez a magánszemély az biztosan meg is tette.

Borg # 2005.09.15. 16:02

Ezt most nem teljesen értem. Az életjáradéki szerződés magában tartalmazza a tartási szerződést? Ez tudtommal két különböző dolog. Hogy érti, hogy a megfelelő szabályokat kell alkalmazni? Örökség a rokon részére nincs abszolute semmi. Minden a magánszemély tulajdonába száll.

ObudaFan # 2005.09.15. 15:51

Tartási szerződés esetén a tartás kötelezettsége a gondozásra, a gyógyíttatásra, az ápolásra és az eltemettetésre is kiterjed. Az életjáradéki szerzôdésre a tartási szerzôdés szabályait kell megfelelôen alkalmazni.

Ezzel együtt ha ez nem jönne be, a temetés költségeit egyébként is az örökségből kell elsősorban fedezni - már ha az életjáradéki szerződés ellenére maradt örökség.

Rexor # 2005.09.15. 15:31

Talán 6 testvér össze tudja dobni ezt a díjat... Egyébként attól függ, hogy mit tartalmaz az életjáradéki szerződés, annak ismeretében lehetne ezt eldönteni. Temetési segély igénylehető, szociális helyzet alapján dönetenek.