szerződés felmondás érvényessége?


ObudaFan # 2018.11.20. 11:23

És jogvita esetén könnyen lehet, hogy igaza is lenne. Mindenesetre látni kellene a szerződést.

zitta109 # 2018.11.17. 08:22

Értem, de ő nekem 30 napos felmondsát adott válaszul erre a levélre, amit meg én nem fogadok el és szeretném akkor a szerződésünk szerint folytatni a megrendelt szolgáltatást. Ezt meg ő nem fogadja el, és a 30napos felmondásnál és a kiszámlázott számla mellett kardoskodik.

ObudaFan # 2018.11.16. 12:16

November közepére szóló felmondásnak elmehet ez szerintem, mert egyértelműen kijelentetted, hogy innentől nem kívánod igénybe venni.

zitta109 # 2018.11.16. 06:19

Kedves fórumozók, ügyvédek!

Kötöttem egy szerződést egy szolgáltatóval (ev.), ami 1 évre szól. Ennek a lejárati időnek a vége előtt írtam neki egy levelet, amelyet ő egyértelmű felmondásnak és azonnal hatályosnak tekintette, amellyel én nem értek egyet.
Ezt írtam neki:
"Lehetne kérnem, hogy idő előtt felmondjami a szerződésemet? November közepétől már nem szeretném igénybe venni a szolgáltatásodat. Az addig fenn álló tartozásaimat pedig hó közepén vagy december elején, legkésőbb, kifizetem"
Amelyre Ő egyébként 30napos felmondást adott, mondván, hogy jognyilatkozatott tettem, ezzel az idézett levelemmel.

Az én értelmezésem szerint egy kérdést fogalmaztam meg, amely után vázoltam a feltételeimet, amelyeket Ő a 30napos kiszabott felmondásával gyakorlatilag elutasított. A felmondástól nem hajlandó elállni, a különbözeti számlát kiállította nekem és a szerződésben vállaltak szerinti munkát nem folytatja.

Mi a helyes eljárás, amit követhetek?
(van egyéb kifogásolni valóm is- ha perre menne a dolog)
Tanácsok között eddig azt kaptam, hogy

  1. vitassam a számlát - ennek értelmét nem ismerem, ez mire jó?
  2. forduljak a békéltető testülethez
  3. pereljek

Az a nagy kérdésem, hogy az idézett levelem tekinthető egyértelmű hatályos jognyilatkozatnak, érvényesíthető a szerződés felmondására?

Válaszukat, tanácsokat, észrevételeket előre is nagyon szépen köszönöm!

Üdvözlettel,
zitta109