Egyesület alapítás, létrehozás


juhyajka # 2013.01.12. 14:38

Kedves Fórumozók!

Egyesületünket kezdőként csináltuk, többször jött vissza hiánypótlással az alapítás fázisában a levél. Majd 2011 májusának végén kaptunk egy papírt, hogy a bíróság rendben találta, és továbbküldi az ítélőtáblának vizsgálásra. Nem tudtuk, hogy ez volt a hivatalos bejegyzési értesítő, vártuk az ítélőtábla levelét.

2012 őszén érkezett egy levél a KSH részéről, hogy számoljunk be egyesületi tevékenységeinkről: ekkor tudtuk meg, hogy hiába várjuk a bejegyzésről szóló papírt az ítélőtábla részéről, az első papír ami arról érkezett, hogy a bíróság elfogadta, és tovább küldte vizsgálatra lehetett a hivatalos bejegyzésről való értesítés.

Most tehát másfél éve pihen az egyesület, nem csináltuk meg a banki, adózási bejelentéseket, regisztrációkat. A kötelező évi közgyűlést sem hívtuk össze tavaly, mert nem tudtuk, hogy bejegyzésre került az egyesület.

Szeretnénk belekezdeni az egyesületbe végül, vezetőség váltással. Tartsunk egy közgyűlést, amiben elfogadjuk a vezetőségváltást? Illetve tartsuk meg a tavaly elmaradt közgyűlésünket is formailag? El lehet kezdeni a banki, adózási dolgokat másfél évvel azután, hogy pihent az egyesület?

Köszönöm segítségüket!

ObudaFan # 2013.01.11. 09:16

1996. évi CXXVI. törvény
a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról
4. § (1) E törvény alkalmazásában kedvezményezett

  1. a magánszemély rendelkező nyilatkozata évének első napja előtt legalább

aa) két évvel korábban bíróság által nyilvántartásba vett - az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban Civil tv.) szerinti - egyesület (kivéve a pártot, biztosító egyesületet, munkaadói és munkavállalói érdek-képviseleti szervezetet),

Kisgomb # 2013.01.11. 08:12

Üdv.

Egy tavaly évvégén bejegyzet egyesület mikor jogosult az adó 1%-nák felajánlásaira?

dipo # 2013.01.07. 15:25

Köszönöm!

ObudaFan # 2013.01.07. 12:45

Nem kötelező.
Nem kell.

dipo # 2013.01.07. 11:54

Üdv!

Segítségükeet szeretném kérni.
Egyesület alapításakor felügyelőbizottság létrehozása kötelező?
Valamint összeférhetetlenségi nyilatkozatot minden alapítónak ki kell tölteni vagy csak ha lenne felügyelőbizottság annak a tagjainak?

ObudaFan # 2013.01.07. 11:45

Lovarda

Interneten sehogy. Fogtok kapni végzést, vagy menj be a bíróságra.

ObudaFan # 2013.01.07. 11:44

Az elektronikus ügyintézés még nem indult el, papíralapon lehet a kérelmet előterjeszteni.

Lovarda # 2013.01.05. 20:25

Üdv!
Nyáron módosítottuk egyesületünk alapszabályát, ősszel kaptunk egy felszólítást az illetékes bíróságtól hiánypótlásra.. ezt benyújtottuk. Azóta nem jött semmi. Interneten hogy tudnám ellenőrizni, hogy most rendben van-e az alapszabály?
Köszönöm!

ObudaFan # 2013.01.04. 18:37

Igaz, az új szabályok szerint a bíróságon megtekinthető.

2011. évi CLXXXI. törvény

a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról

86. § (1) A nyilvántartás közhiteles.

(2) A nyilvántartás fennálló, illetve törölt adatai nyilvánosak, azok az országos névjegyzék útján az interneten azonosítás nélkül megtekinthetőek.

(3) Az alapítvány és az egyesület bírósághoz benyújtott iratai - a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel - nyilvánosak, ideértve a még el nem bírált kérelmet és mellékleteit is, azokat bárki megtekintheti, azokról feljegyzést készíthet.

(4) Az egyesület szerve ülésének jelenléti íve, valamint az egyesület tagjairól készült nyilvántartás nem nyilvános.

(5)50

87. § (1) A szervezetek nyilvános - a bíróságon rendelkezésre álló - iratai a nyilvántartást vezető bíróságnál tekinthetőek meg.

(2) A nyilvántartást vezető bíróság a szervezetek nyilvános iratainak megtekintését

a)51

  1. a papír alapon rendelkezésre álló iratok esetében papír alapon

biztosítja.

HÜPI # 2013.01.04. 17:54

Köszönöm a választ. Az alapszabályt egyéb módon nem lehet megtekinteni? Úgy tudtam, hogy az nyilvános, viszont ha mondjuk nincs honlap, ahonnan letölthető, akkor honnan ismerhető meg?

ObudaFan # 2013.01.04. 16:06
  1. Elveszíti két év alatt.
  2. Meghatalmazással.
HÜPI # 2013.01.04. 11:55

1.Érdeklődnék, hogy pár éve közhasznúságot megszerzett, de már nem aktív (azaz létezik, de nincs tényleges tevékenysége) egyesület közhasznú mivoltát elveszítheti-e idővel, vagy amennyiben újra "életre keltjük", úgy továbbra is közhasznú marad?

2. Van-e mód meglévő egyesület alapszabályát kikérni a Bíróságtól "idegenként"?

ObudaFan # 2012.12.18. 17:23

Az "átvételnek" egyesület esetén nem sok értelme van.
Az alapszabályt a közgyűlés módosítja az alapszabályban foglaltak szerint.

HÜPI # 2012.12.18. 10:37

Tisztelt Cím!

Már meglévő egyesület átvétele (azaz névváltoztatás, alapszabály mód.) hogyan történik technikailag? (közgyűlés, alapszabálymódosítás?)

köszönettel

Kisgomb # 2012.12.18. 07:00

Még egy kérdésem is lenne. a következőt olvasom egy honlapon (www.nonprofit.hu):
Az adószám megszerzése után 8 napon belül az elektronikus hatósági ügyintézéshez (Ügyfélkapu) szükséges regisztrációt el kell végezni az okmányirodában.
Ezt kötelezően kell elvégezni? Miért jó nekem, ha van ilyen?

Köszönettel

G.Zs.

Kisgomb # 2012.12.12. 09:16

Lenne egy kérdésem. Megtörtént az egyesületünk bírósági bejegyzése, jogerőre is emelkedett már, megvan a jogerős végzés. Most adószámot kell kérnem, melyhez kitöltöttem a szükséges dokumentumokat. Viszont azt is olvastam, hogy a KSH felé is van valamilyen bejelentési kötelezettségem. Ez pontosan mi, és hol találok ehhez nyomtatványt?
Köszönettel

G.Zs.

dipo # 2012.12.05. 13:51

Köszönöm!

ObudaFan # 2012.12.05. 12:58

Ez nem állja meg a helyét.

dipo # 2012.12.05. 12:38

Még egy kérdés lenne.

Sehol nem találtunk rá utalást, azonban tavaly egy ügyvéd olyan tájékoztatást nyújtott, hogy az alapító 10 tag közül senkinél nem állhat fenn, egymást közt rokoni viszony. Ez megállja a helyét?

dipo # 2012.12.05. 12:28

Köszönöm. Átnézzük.

ObudaFan # 2012.12.05. 12:00

A sportról szóló 2004. évi I. törvény, a 2011. évi CLXXXI. törvény a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról és a 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról a legfontosabbak.
Nem kötelező az ügyvédi ellenjegyzés.

dipo # 2012.12.05. 11:45

Üdv!

Segítséget szeretnék kérni. Pontosan melyik jogszabály mentén lehet sportegyesületet megalapítani? Ügyvédi ellenjegyzés szükséges-e?

ObudaFan # 2012.10.27. 08:48

Ha nem akartok sportági szakszövetség által rendezett versenyrendszerben indulni, akkor elég felesleges lenne sportegyesületként létrejönni.

cini4 # 2012.10.26. 14:57

Alapvetően rekreációs célból jönne létre az egyesület. "Szabadidő hasznos eltöltésére", ami tartalmazza pl a most divatos egészségmegörzési terápiákat, testi-lelki megújulás céljából. mint pl: torna, hangterápia, relacáxió, meditáció stb.
köszönöm