alapítvány


musztang # 2010.09.16. 11:07

Tisztelt Ügyvéd Úr! Kérdezem, hogy az általam két társammal alapított Alapítványból, mely időközben lehetetlenné vált, célját nem érte el stb. hogyan lehet kilépnem? Tisztelettel musztang.

ObudaFan # 2010.09.16. 08:10

Ezt a tényt be kell jelenteni a változásbejegyzési kérelemmel együtt a bíróságnak.

Cathy27 # 2010.09.15. 20:20

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Ezúton is ismét köszönöm eddigi segítségét!
Azzal a kérdéssel fordulnék még Önhöz, hogy ha az alapítványunknál az alapítók közül két személy a közelmúltban elhalálozott.
Mivel a kuratóriumi elnöki posztban most következik be változás, lehetséges-e az, hogy a bírósághoz beadandó elnöki poszt módosítására irányuló kérelemmel együtt az alapító okiratban az alapítók felsorolás is módosuljon a halálozás szerint?
Ugyanis ezek az alapítók nem is tudják már aláírni pl. a nyilatkozatot az új elnök elfogadásáról sem..vagy mi ilyenkor a teendő, ha elhalálozás történik?

köszönettel!
Cathy

ObudaFan # 2010.09.13. 09:49

Az alapítvány nevére kell kötni a számlát, és a banki igazolást becsatolni. Lehetséges ez a felállás.

k.m. # 2010.09.13. 07:17

ha alapítványt létrehozunk, az alapító okirathoz mellékelni kell, hogy letétbe van helyezve az alapításhoz szükséges pénzösszeg. ez mit takar? Az alapító nevére létrehozunk egy számlát és kész, vagy van valami extra, amit meg kell tenni?

És ha jól értelmeztem, akkor ugye lehetséges az alábbi fennállás?
alapító személy (teljesen független személyí)
kuratóriumi elnök (én)
kuratóriumi tag (egyenes ági rokonom)

Köszönöm!

ObudaFan # 2010.09.08. 19:35

A többi alapító nyilatkozatát, hogy kit szeretne kuratóriumi tagnak, a kilépő kuratóriumi tag lemondó nyilatkozatát, a belépőnek az összeférhetetlenségre és az alapítóktól való függetlenségére is kiterjedő elfogadó nyilatkozatát és a formanyomtatványt, ami a bíróságon, vagy a www.birosag.hu oldalon beszerezhető.

Cathy27 # 2010.09.08. 19:25

Tisztelt Szekértő(k)!

A következő kérdésben szeretnék segítséget kapni:
iskolánkban működő alapítványunknak képviselője, aki az aláírási joggal rendelkezett, kilépett. Az új képviselő nyilvántartásba vételéhez milyen iratokat kell a bíróság felé benyújtani? Létezik ehhez nyomtatvány?
Valamint még egy ide kapcsolódó kérdésem lenne: ha az alapító tagok közül valaki meghalt, ilyenkor mi a teendő?

köszönettel:
Cathy

ObudaFan # 2010.09.08. 11:46

cukiborsi

Mindhárom: igen.

Roni123

Lehet.

Mariann777

Ezt hogy is szeretnéd?

Mariann777 # 2010.09.08. 08:56

Tisztelt ObudaFan,

létezik-e az alapítványoknál olyan lehetőség, hogy az alapítványon belül külön alalpítványok léteznek egymástól gazdaságilag, tevékenységileg függetlenül? Van-e erre működő példa?

Köszönettel és üdv: Mariann

Roni123 # 2010.09.08. 08:24

Kedves Hozzáértők, Tisztelt ObudaFan!

Az alapító okiratot a jövő héten szeretném beadni. Már érdeklődtem a bíróságnál telefonon, hogy van-e lehetőség arra, hogy mielőtt beadom, ott valaki átnézze, hogy rendben van-e. Sajnos erre nincs lehetőség.

Ezt olvastam egy nonprofit segítő oldalon:
Tagja lehet-e az alapító a kuratóriumnak?
A kuratóriumnak tagja lehet az alapító, de abban döntő befolyást sem közvetlenül, sem közvetve nem gyakorolhat. Tehát az alapító nem lehet a kuratórium elnöke, ha az elnök egyben az alapítvány képviselője is. Az alapító közeli hozzátartozói vagy tőle más módon nem független személyek nem lehetnek a kuratóriumban többségben. Az alapítónak nincs többletjogosítványa a többi kuratóriumi taggal szemben, ha ő is kuratóriumi tag. Az alapító a kuratórium döntéseit nem vétózhatja meg, nem semmisítheti meg. A kurátoroknak a tisztség elfogadásáról és az előbb említett összeférhetetlenségről nyilatkozniuk kell.

Én daganatos beteg voltam, az alapítvány, amit szeretnék létrehozni, a daganatos hölgyek rehabilitációja táncterápiával. Ez nekem sokat segít a gyógyulásban, és hiszem, hogy segítene másnak is.

Ahhoz, hogy ez jól működjön úgy gondoltuk néhány gyógyultnak mondható és még beteg társammal, hogy a legjobb, ha én vagyok az elnök, és az alapítvány képviselője is. Banki vonatkozásban természetesen nem egyedül.

Most akkor van erre törvényes lehetőség? Mit tudnátok javasolni?

Előre is köszönöm, hogy foglalkoztok az ügyemmel.

cukiborsi # 2010.09.07. 14:07

Alapítványt alapító lehet a kuratórium tagja? Illetve a kuratórium tagjai számát az alapító okirat határozza meg? És a tagoknak lehet fizetése?

ObudaFan # 2010.09.05. 12:38

Nem egy alapítvány létrehozatalában segédkeztem, ahol a kuratóriumban kisebbségben voltak az alapítótól nem független tagok. Hogy az alapító bankszámlához hozzáférhessen, az esetleg tényleg lehet vitás, de szerintem még ez is beleférhet.

Thetys # 2010.09.04. 11:59

ObudaFan én nem kötekedem veled, csak szimpla gyakorlat, és hiánypótoltatás + telefonok a bíróságra, hogy mégis mi alapján nem fogadja be, tapasztalata az általad is írt kisebbségi "befolyás" mellett.
Roni123 esetében fogadnék is rá, hogy alapító, aki kur. elnök (bankszámla feletti rendelkezés etc.) 99,9%, hogy bukó lesz...

ObudaFan # 2010.09.02. 17:00

Ez tévedés. Alapító lehet kuratóriumi tag. Pusztán annyi a szabály, hogy az alapító, és a vele függőségi, vagy rokoni kapcsolatban lévő személyeknek a kuratóriumban kisebbségben kell lenniük.

Thetys # 2010.09.02. 11:42

Kedves Roni123!
Ha ebben a formában beadod a kérelmet, a bíróság csípőből, gondolkozás nélkül visszalövi, hogy ütközik a Ptk. 74/C § (3) bek.be. Sőt, ha kötekedős bírót/titkárt fogsz ki, akkor még külön megnyilatkoztat azzal, hogy "csatolja a kur.tagok nyilatkozatát", hogy áll-e fenn valamelyik alapítóval érdekeltségi kapcsolat.
Egyszerűbben: Alapító NEM LEHET kuratóriumi tag (sőt alapító hozzátartozója, képviselője, tisztségviselője, alkalmazotta, egyéb szerződéses jvsz-ban álló, stb. sem)

ObudaFan # 2010.09.02. 10:44

Nincs mit.

Roni123 # 2010.09.02. 10:11

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Köszönöm szépen a válaszát.

ObudaFan # 2010.09.02. 09:26

Szerintem igen.

Roni123 # 2010.09.01. 19:08

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Alapítványnál én lennék az alapító, valamit a kuratórium elnöke is.

Azt szeretném kérdezni, hogy a banki számla felett rendelkezhetek-e egy másik kuratórium taggal együtt.

Köszönöm válaszát.

k.m. # 2010.07.18. 12:25

Köszönöm a gyors választ! Nem is számítottam ilyen szélsebesen segítségre :)

Kovács_Béla_Sándor # 2010.07.18. 11:15
  1. Nem.
  2. Nem.
  3. Igen, nem lehet.
  4. Nincs konkrét lista.
  5. Igen, igen, ez nem egyszerűség kérdése.
k.m. # 2010.07.18. 11:09

Kedves hozzáértők!

Szeretnék alapítványt létrehozni, ezzel kapcsolatban lenne jópár kérdésem:

  1. Jól értelmeztem, hogy az indításhoz szükséges (minimum) 1 alapító plusz (minimum) 2 kuratóriumi tag, aki nincs az alapítóval rokoni kapcsolatban?
  2. Az alapításhoz Bp-en minimum 100e forint indulótőke szükséges? Vagy elegendő kevesebb is? Ezt a pénzösszeget a későbbiekben fel lehet használni, vagy ez maradt úgymond „letétben”?
  3. Az alapítóokiratban feltüntetett célokat a későbbiekben nem lehet módosítani, jól tudom? Ez esetben lehetséges az, hogy most több célt is belefoglalunk, holott tudom, hogy akár 2-3 éves átfutási időre is szükség van azok teljesítésére az anyagiak és emberi erőforrások miatt? Azonban az alapítást nem halogatnánk, mert ha „kicsiben is”, de el lehetne kezdeni a tevékenyéget.
  4. Hol találok listát arról, hogy pontosan mik a közhasznú ill. a kiemelten közhasznú célok? Vagy ezeket paragrafus szerint nem kell belefoglalni az alapítóokiratba?
  5. Közhasznúvá tételt a bíróságon kell? A későbbiekben lehet kiemelten közhasznúvá alakítani? Vagy egyszerűbb inkább azonnal ezt kérvényezni (egészségmegőrzéssel kapcsolatos lenne az alapítvány)?

Egyelőre ennyi kérdés merült fel bennem. Köszönöm előre is a segítséget!

ObudaFan # 2010.06.24. 12:17

Nincs mit.

tejivó # 2010.06.24. 10:09

Tisztelt ObudaFan,
késve, de nagyon köszönöm a választ.

ObudaFan # 2010.06.23. 08:35

Igen.