Nonprofit egyesület alapíthat céget?


ObudaFan # 2014.07.23. 06:19

Jól értelmezed. Ez egyébként éppen a sportban bevett gyakorlat, mert a nagyobb sportegyesületek egyes szakosztályaikat gyakran szervezik ki gazdasági társaságba.

HorvMiki # 2014.07.22. 13:36

Köszönöm a rövid, és lényegre törő segítséget!

Mivel a válasz nem tér ki arra a kérdésre, hogy az egyesület egyéb céljai, versenyzési jogai ezzel a megoldással sérülnek-e, azaz attól még az egyesület megmarad és versenyeztetheti tovább az utánpótlás korosztályokat, anélkül, hogy ahhoz az új cégnek "köze" lenne, felteszem a NEM a helyes válasz erre.

Azaz az egyesület is működik tovább a maga tevékenységével és adószámával, míg az új cégnek is lesz majd egy adószáma, és benne az egyesület valamilyen százalékos tulajdonosként részt vesz. (Más jogosultság bevitele tehát nem kötelező.) Ugye jól értelmezem?

Köszönöm a segítséget,
Horváth Miklós

Kovács_Béla_Sándor # 2014.07.21. 18:06

Alapíthat.

HorvMiki # 2014.07.21. 09:52

Tisztelt Hozzáértők,

Sajnos én magam sok jogi ismerettel nem rendelkezem, ezért kérnék egy kis segítséget/véleményt.

A helyzet az, hogy van egy nonprofit sport egyesületünk, amely különböző bajnoki osztályokban és korosztályokban rendelkezik nevezési/versenyzési jogosultsággal. Ezek közül az egyiket, de csak és kizárólag az egyiket szeretné az egyesület néhány potenciális támogató és esetleg önkormányzat bevonásával egy cégbe (kft-be) bevinni. Pontosabban egy teljesen új kft-t alapítani erre a célra. Tudom, hogy a sporttörvény ezt megengedi, azaz az indulási jog átvitelének ez egy lehetséges módja. (Eladni nem lehet.) A terv az, hogy az új cég végzi majd a kiválasztott bajnoki osztály versenyeztetését (üzleti alapon, lsd. sok példa van a labdarúgásban hasonló konstrukcióra) az eredeti egyesület pedig végezné továbbra is a nonprofit utánpótlás nevelést, és egyéb tevékenységeit.

A kérdésem az, hogy alapíthat-e céget egy nonprofit társadalmi szervezet anélkül, hogy az eredeti egyesület egyéb céljai vagy tevékenysége sérüljenek? Ugye ez esetben nem kell megszüntetni az eredeti egyesületet és minden egyéb meglévő jogosultságot és felszerelést az új cégbe bevinni?

Segítséget előre is köszönöm.
Horváth Miklós