Végrehajtási jogi fórum


eurosolar # 2013.09.30. 15:09

porcmistrec

Igazad van, szégyellném is magam, de tényleg nem én kezdtem. Ráadásul nem vagyunk haragosok, csak ez a hülye azt hiszi, hogy kiszúrtam vele. Közben téved, mert nem is tudtam róla, hogy őneki is tartozik az illető aki a lakását rám írta az adósság fejében.
Feljelentőm meg azt hiszi, hogy csak papíron átjátszottam előle a "fedezetet" a nevemre baráti szívességből.
Alaposan kib*szott velem a navval, de nem járt sikerrel. Aztán meg (végeredményt nyilván nem ismeri) kaján vigyorral közölte múltkor egy bírósági folyosón, hogy ő volt a feljelentőm.
Persze, hogy én is ki akarok szúrni vele már, és ha uzsorás, akkor álljon a NAV elé vizsgálat céljából...

ius latratus # 2013.09.30. 13:40

gerbera317

Benyújtottam az adós nevében a mai napon a kifogást az értékbecslés megállapításával szemben. A vh-jelölt hölgy már ott elakadt, hogy furcsa az indoklásunk. (emlékszel: éppen azért nyújtottuk be, mert olyan magas az összeg, hogy nehezen talál vevőre)
Mondtam neki, hogy nincs is indoklási kötelezettség, az csak a bónusz a papíron...
Erre a következő az volt, hogy ő mit kezdjen a befizetést (az 56.500-ról szóló befizetés) igazoló dokumentummal, az úgysem annyi, az csak egy általános tájékoztató, a rendszerük miatt annyi. (mi vaaan??) S azt -amúgy is- nem neki kell bemutatnom, hanem a bíróságon.
Hosszas huzavona után volt csak hajlandó hozzácsatolni a kifogáshoz, de így is láttam, hogy valami nem kerek neki.
Vagy én nem jártam jól el, s a szakértő díját nem is kellett volna előre befizetni? Csakhogy a tájékoztatóban egyértelműen le volt írva, hogy a kifogást azzal együtt nyújtsam be.
Még én éreztem magam hülyén. Vagy ennyire elnéztem?

porcmistrec # 2013.09.30. 12:51

Eurosolar

Igazad van, minek koltson a nav draga kockazatelemzo programokra, eleg ha csak ul es varja olbe tett kezzel egymas haragosai bejelenteset.

gerbera317 # 2013.09.30. 11:38

Nem igazán vagy tisztában a hatáskörökkel. Természetesen a bankot kell rávenned, hogy engedje el a hátralékot. Istenhez közbenjárásért kell folyamodnod a siker érdekében. A "behajtó"-ról pedig azt kell kiderítened, hogy behajtó vagy végrehajtó, mert nagyon nem mindegy.

Linnax # 2013.09.29. 15:35

Szeretnék tanácsot kapni az alábbi ügyben:
Van egy Opel Corsám, 7 éve lízingeltem. Ez évig rendesen tudtam fizetni, de idén már csak részösszegeket tudtam utalni. Próbáltam a Bankkal egyezségre jutni, de - már nem először - visszautasítottak, inkább átadták az ügyemet egy behajtócégnek. Tíz évre szól a szerződésem.
Néhány napja itt járt a behajtó és bedobott egy levelet csekkel együtt, hogy fizessek.
Az autó 2,5 MFt-ba került, a hét év alatt már kifizettem 3,5 MFt-ot. Van-e arra valami mód, hogy a bankot vagy a behajtót vagy a Jóistent arra rávegyem, hogy ne kobozzák el az autót, hiszen lényegében már rég kifizettem, ráadásul egy ennyi idős gépjármű már nem sokba kerül. Ezt nekik nem kötelező számításba venni?
Nagyon várom mielőbbi válaszukat, kérem adjanak valami tanácsot!
Köszönettel: Linnax

eurosolar # 2013.09.29. 12:49

Nézd, az ócska alakokat is fel lehet ismerni. Sőt még csőbe is lehet húzni egy ügyes tanáccsal. ;)
De ez megint egy kiragadott példa, és nem az, amiről beszéltem.
Példák mindenre vannak...
Én például soha senkit nem jelentettem fel eddigi 41 életévem alatt, de pár hónapja megtettem.
Eldicsekedett vele, hogy ő nyomott fel vagyonosodásira. Kisakkoztam, de 1 évembe telt.
Most őt vizsgálják. :)

gerbera317 # 2013.09.29. 11:45

OFF
Hehe. Néhány topikkal odébb valaki azt kérdezi - én legalábbis, a visszakérdezést és a kiegészítést követően ezt silabizálom ki belőle -, hogy ha ő valakit fel akar jelenteni, nem gáz-e, hogy azt is elárulja a hatóságnak, kit jelent fel. Szerinted az ilyenre lehet ingelligens választ adni?
ON

eurosolar # 2013.09.29. 10:45

Ha ezt olvastad ki belőle, akkor kár volt neked érettségit, és főleg diplomát adni.

Segítek: arról szóltam, hogy intelligens ember nem cikizi ki az eccerűbbet, ha segítségért fordul hozzá.
Nem köt bele az értetlenül megfogalmazott kérdésbe, hanem megpróbálja kisilabizálni belőle a lényeget.
Sőt! Célirányos kérdéssel még pontosítani is lehet a történet kerekségén!

És ez nem jelenti azt, hogy tanult ember ne fordulhatott volna másik tanult társához ezen a fórumon...

ius latratus # 2013.09.28. 16:26

"Mert lássuk be, hogy akik itt kérnek segítséget, azok bizony nem jogvégzett emberek, de lehet hogy az érettségit sem ütik meg. "

Én már többször kértem itt segítséget/eligazítást. Pedig -ezek szerint- nemhogy jogi diplomám, de érettségim sincs...

eurosolar # 2013.09.28. 13:09

Az értelmesebbnek, ha kedve tartja, nem esik nehezére a "furán" megfogalmazott kérdést is feldolgozni.
Mert lássuk be, hogy akik itt kérnek segítséget, azok bizony nem jogvégzett emberek, de lehet hogy az érettségit sem ütik meg. Ráadásul pénzük sincs, hogy egy húsvér jogászt felkeressenek.

Persze értem én, hogy jogvégzett szakértőknek ez derogál, mert ennyi tanulás után nyilván drága a szabadidejük a "hülyékkel" való ingyen foglalkozáshoz, de kérdem én, akkor miért teszik ezt mégis szombat délután? Unatkoznak EGYEDÜL?
Tényleg a jó szándék vezérli őket, vagy a magamutogatás?

gerbera317 # 2013.09.28. 12:50

Én ugyanaz vagyok, mint három héttel ezelőtt. Egész' egyszerűen az történt, hogy érthető kérdésre értelmes válasz érkezett. Mellesleg, a kérdés 3 sorban is elfért volna, ebben a formájában kész csoda, hogy egyáltalán elolvastam. :-x

eurosolar # 2013.09.28. 12:42

Gerbera stílusa, és mondandója javul.

Kovács Béla Sándor (KBS) stílusa, és mondandója továbbra is felsőbbrendű, buta, és sz*rt sem ér.

eladosodott # 2013.09.26. 14:18

Kedves Fórumozók,
Kaptam végrehajtótól egy levelet miszerint az autómat egy tartózás miatt lefoglaljak. Azonnal felvettem kapcsolatot a végrehajtó irodával, ahol készséges ügyintézők tájékoztattak engem a lehetőségekről. Felajánlottam egy összeget, hogy még aznap befizetek és kértem részletfizetést is. A részletfizetési megállapodás aláírásra került. Az első részlet befizetésre is került. Közben, kaptam is egy levelet az okmányirodától, hogy az autó forgalomkivonása megkezdődött. A végrehajtó javaslatára a levelet nem kellett volna átvenni, mert így az ügy hamarabb lezajlik. Sajnos a lakótársam a levelet átvette. A végrehajtót értesítettem, aki azt mondta, hogy még ma intézkedik a lefoglalás feloldásáról. Kérdésem: az okmányiroda levele az autó azonnali kivonását jelenti? Közlekedhetek-e autómmal gond nélkül (a végrehajtó munkatársa megnyugtatott engem, hogy igen, mert az ügy még nem emelkedett jogerőre)?
Szíves válaszukat előre is köszönöm.

gerbera317 # 2013.09.26. 11:24

Fizetési meghagyás az öcskös ellen, jogerő után pedig végrehajtás. Ha a végrehajtó szorosan tartja a határidőket, decemberben már kitűzhető az ingatlanárverés, azt követő 60 nap után pedig tiéd lehet az öcskös egykettede is, ha megveszed árverésen. Itt minden fejben - a te fejedben(!) - dől el.

chris727 # 2013.09.26. 09:47

Az öcsémmel közösen örököltünk a szüleinktől egy lakást 50-50%-os arányban. Az elvált 2009-ben majd ezek után 2011-ben volt egy élettársa, vele lakott a nevezett lakásban...a nőnek leadta a fizetését, aki a számlákat elfelejtette befizetni belőle (nyilván öcsém hanyagsága, hogy nem ellenőrizte ezt, mivel övé volt a lakás fele..., nem a csajé.A csajt kitette, ezek után 2012 elején kiderült egy véletlen folytán, hogy van közel 1,3 milliós adósságuk (gáz, villany év végi elszámolószámlák, kábeltévé, hitelkártya és sorolhatnám)...azért, hogy maradjon tető a feje felett, a mama és én kifizettük...Ezek után 2012 márciusában a gyerektartás tartozását is mi fizettük ki a volt nejének...120 ezer ..majd 2013októberében jött egy újabb elszámolószámla...88 ezer...ezúttal...Megint kifizettem...Én...Fél évig nem volt munkahelye, fizettem a hiteles kocsiját, a rezsijét, hogy legyen hol laknia és a bank ne vegye el a kocsiját...az mama 500 ezre bánja, nekem 1,3 millió 2012 januártól 2013.márciusig...Ezek után megnősült...a jelenlegi neje normális...született egy gyereke...de már rettegünk az évi végi gáz és villany elszámoló számláktól...elegem van...közel kétmilliónk ugrott el azért, hogy neki fizessünk...valahol van egy határa ennek. Mi lesz a következő? Öt milla? Nem vagyok hajlandó a továbbiakban eltartani sem őt sem a családját, a nőit vagy mit tudom én kit...Megjegyzem, a lakásban ő lakik most is a családjával, apám halála óta jóformán be sem tettem oda a lábam...Kérdésem: gondolom, ha megint eltrehánykodik egy számlát gondatlanság miatt vagy mert nincs elég pénze vagy mit tudom is én, akkor csak az ő tulajdonrészét terhelik ugye? Mi van, ha nem tudja fizetni? Extrém esetben ha árverés van, akkor mi történik az én részemmel? Bevonhatják azt bármibe is, vagy rákényszeríthetnek engem egy árverésre, ahol is az én részemet is mélyen ár alatt kell eladni például? Kérdezem, Ti mit tennétek vele? (a megverésen kívül....) Már arra is gondoltam, hogy elegem van ebből a "közös lóból", átiratom rá a részemet, ajándékozással, de nyilván megint csak egy adósságot fogok vele generálni, mert nincs több százezer forintja arra, hogy az ajándékozási illetéket kifizesse, akkor ezt is be fogják rajta hajtani...HOgyan tudnék ettől a "közös lótól" végre megszabadulni és mi történhet az én részemmel, ha pl. újabb hülyeséget művelnek és eljut az ügy a végrehajtásig...Egyszer kivakartam már, de nincsenek erre élete végéig millióink egy-két évente, ők meg élnek, mint hal a vízben és fel sem fogják...

ius latratus # 2013.09.25. 16:21

"Ritkán, de igen. Ha érdeke fűződik ahhoz, hogy elkeljen az ingatlan. Nyilvánvaló, hogy csókosnak vagy rokonnak kell lennie a vevőjelöltnek, hiszen miért lenne érdekelt az adós, hogy idegen szerezze meg az ingatlant? És jelentős értékkülönbséget kell kihoznia a szakértői eljárásnak, hogy egyáltalán megérje 75 ezret rááldozni."

Milyen jó, ha valaki azt is érti, amit le sem írtam.
:)
Egy igazságügyi szakértő már volt megnézni(!) az ingatlant, a becsérték szerinte -bár még kalkulál majd ezt-azt-, legalább 20-25%-kal magasabb a jelenlegi piaci áraknál.
Ez a kiindulópont.
S köszönöm a kimerítő választ, megnyugodtam, nem példa nélküli akkor a holnap-holnaputáni intézkedés-sorozat...

gerbera317 # 2013.09.25. 15:55

Létezik olyan adós, aki azért nyújt be kifogást, mert magasnak találja a megállapított értéket?

Ritkán, de igen. Ha érdeke fűződik ahhoz, hogy elkeljen az ingatlan. Nyilvánvaló, hogy csókosnak vagy rokonnak kell lennie a vevőjelöltnek, hiszen miért lenne érdekelt az adós, hogy idegen szerezze meg az ingatlant? És jelentős értékkülönbséget kell kihoznia a szakértői eljárásnak, hogy egyáltalán megérje 75 ezret rááldozni.

A végrehajtást kérőt egészen más motiválja. Őneki vagy magasabb a követelése, mint a várható vételár, és lát az ingatlanban annyi fantáziát, hogy megérje neki feljebb vitetni a becsértéket. Vagy pedig éppen ellenkezőleg: a követelése bőven alatta marad a becsértéknek, és nem érdekli mennyiért, csak vigyék az ingatlant, ő pedig jusson végre a pénzéhez.

ius latratus # 2013.09.25. 15:18

Lemaradt:

Köszönöm mindenkinek a választ, előre is.

ius latratus # 2013.09.25. 15:17

Sziasztok!

Kicsit furcsa lesz.
Elkészült egy értékbecslés, mivel a végrehajtást kérő kifejezetten kérte a végrehajtót az árverezés kitűzésére. (hagyjuk, hogy miért)
Az önkormányzat meg is állapított egy értéket -talán egy 2007-2008-as NAV -akkor még APEH- statisztika alapján.
Létezik ezen a bolygón olyan adós, aki azért nyújt be kifogást, mert magasnak találja a megállapított értéket? Konkrétan: van arra példa, hogy egy adós maga alatt vágja a fát?
Abból indulok ki, hogy a végrehajtó közlése szerint van arra példa, hogy a végrehajtást kérő -bármilyen furcsa- azért nyújt be kifogást, mert magas az érték, s így nehezen, vagy egyáltalán nem jelentkezik vevő. Ebből kiindulva merem azt megkockáztatni, hogy ez az adós oldaláról sem lehet annyira ördögtől való.
Vagy az?
Nem kellene kidobni az ablakon kb. 75 ezret, ha eleve hamvában holt a kísérlet, ezért furakodom ide a kérdésemmel.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.09.25. 08:43

A tartozás már csak ilyen. Ha nem fizetsz, végrehajtanak.

edica # 2013.09.25. 08:39

Tisztelt Fórumozók!
Tanácsot (útmutatást)szeretnék kérni!
Az élettársam 11éve az édesanyjáékon szeretett volna segíteni mégpedig oly módon,hogy hitelt(3m ft) vett fel nekik az ő lakásukra miután átíratták a párom nevére az ingatlant.Ezt a hitelt anyósomék fizették egy darabig,de sajnos bedőltek vele így lefoglalták a házat és elárverezték (3m ft-ért,3szoba összkomfortos ház).Úgy tudjuk a végrehajtó embere vette meg de sajnos bizonyítékunk nincs rá(tovább adta 7.5m-ért).Maradt fenn 2.8M ft tartozás ennek ellenére is.
Most kaptunk egy levelet 10 év után,hogy a párom nevén lévő gépjárművet lefoglalták és elidegenítik.Erre is úgy jöttünk rá,hogy anyósom (akivel nem tartottuk a kapcsolatot a hitel felvétele óta 2002)kegyeskedett szólni számítsunk az eljárásra,mert hozzájuk ment a levél.Azt se tudtuk,hogy a ház elveszett(most meg az autónk),mert egy sort nem kaptunk semilyen közszervtől.
Apósomnak ugyan az a neve,mint a páromnak és gondolom ezért oda küldözgették a papírokat(amin se szül.dátum se anyja neve nem szerepel).Teljesen más városban laknak más országrészen és a párom állandó lakcíme 7 éve a mi városunkba szól nem pedig abba a faluba amibe szülei laknak.Ráadásul arra a címre megy ahol ők jelenleg élnek és oda a párom soha nem volt bejelentve.Fizetéséből sem vontak semmit.
Ebben az estben mit tudnánk tenni az ügyben?Hajtsuk le a fejünket és törődjünk bele a sorsunkba?
Előre is köszönöm a válaszokat!

gerbera317 # 2013.09.15. 18:55

De miért fizessem ki...?

Mert az erről szóló határozat jogerős. És nem mellesleg, végrehajtható is. Keménykedj még egy kicsit, ha nem hiszed...

gerbera317 # 2013.09.09. 21:15

Most látom, az 1. kérdést elértettem. A válasz: 1. Nem.

gerbera317 # 2013.09.09. 14:00

1. Igen.
2. Igen.
3. Igen.
4. De hát az.
5. Munkabér-letiltással, még mielőtt a számlára érkezne.
6. A 79/C. § szerint.
7. Ez munkajogi kérdés.
8. Nem jogtanlan, és főleg nem bűncselekmény.
9. A közelmúltban a jogiforum.hu főoldalról volt elérhető egy tanulmány, a szerzője bírósági titkár, amelyik tételesen levezeti, miért nem aggályos a munkabér-letiltás és a hatósági átutalási megbízás egyidejű alkalmazása. A publikációk között most is megtalálod, csak most már keresni kell. De a tanulmány ismerete nélkül is teljesen jogszerű, és kiválóan védhető intézkedés.
10. A hagyaték erejéig felel az örökös a hagyatéki tartozásokért.

halman # 2013.09.09. 06:42

Tisztelt Jogi fórum!

Az alábbi kérdésekre szeretnék választ kapni.

  1. Ha van letiltható fizetés,az inkasszó a folyószámláról levetethető-e?
  2. Ha kettőnél több a hitelező,azok jogosan inkasszózhatnak-e?
  3. A nem adóköteles jövedelem,ami egyébként nem letiltható (pl.napidíj,költség térítés,stb)deviza kártyán jogosan inkasszózható-e?
  4. Ha nem,hogyan lehet az inkasszót levetetni,ill.az inkasszózott összeget vissza szerezni?
  5. Ha nem az adós a számlatulajdonos,de az adós jövedelme annak a számlájára megy,hogyan lehet azt letiltani?
  6. Ha nem az adós a számlatulajdonos,de az adós jövedelme annak a számlájára megy,viszont az adós társkártyával rendelkezik,akkor az inkasszó hogyan lehetséges ?
  7. A munkáltató kötelezhető-e a letiltás feletti részt és a nem adóköteles jövedelmet,ami egyébként nem esik a letiltás hatálya alá,a dolgozó kérésére készpénzben kifizetni,vagy postai úton kézbesíteni?
  8. A törvény a letiltást a jövedelem 50%-ig teszi lehetővé,így elvileg a folyószámlára érkező munkabér inkasszálása jogtalan,így annak elidegenítése nem esik-e büntetőjogi kategóriába?
  9. Ha nem miért nem?
  10. Az adós halála után az adósság annak gyermekére áthárítható-e,milyen mértékig,és milyen esetben,ha az rendelkezik ingatlannal,bár annak tulajdonjoga évekkel az adósság létrejötte előttről származik.

    Válaszaikat előre is köszönöm!