Vevő Jogai - Ingatlan Végrehajtás


kissjulia75 # 2018.06.19. 07:51

Kedves Fórumozók!

Sikeresen megvásároltam egy házat az árverési licittel, jövő héten kell mennem aláírni az árverési jegyzőkönyvet illetve a vételárat is kifizetni.

Azt szeretném kérdezni tőletek, hogy már a jövő héten kérjem a végrehajtótól azt, hogy az ingatlant a végrehajtási eljárás keretében adja át nekem? (Természetesen írásban)

Vagy pedig ezt majd később kell, amikor eltelt a 30 nap és nem költözött ki a tulajdonos.

Előre is köszönöm a válaszaitokat.

Grave7 # 2018.06.18. 19:40

@kobor6: Iratok részletes ismerete nélkül nem lehet biztosat mondani, mert a lényeges körülményeket nem ismered pontosan.
Nem mindegy, hogy a végrehajtást kérőnek fizette ki a tartozást az adós, vagy a végrehajtónak - ha a ugyanis a végrehajtási költségeket nem fizette megs, akkor folytatni kell az eljárást.
Szintén, nem csak "az adósságot, amire indult (mint kezdésnek) a végrehajtás" kell kifizetni, hanem az árverési hirdetményben szereplő összes tartozást (végrehajtási költségekkel együtt).
A zálogjogosult bankkal való állítólagos megállapodás állítólagosan jó, ha állítólagosan a végrehajtó is megkapja időben a bejelentést. Érted mire célzok, ugye?

Szerintem ezeket kell megvizsgálnia a bíróságnak, az iratok alapján.

kobor6 # 2018.06.18. 14:45

kedves Fórum.

egy éve lesz h egy lakás árverésen én ajánottam a legtöbbet.

bementem a végrehajtóhoz, aki már más mint aki volt még az árverés idején és kértem tle tájékoztatást.

első fokon ugyan elutasították az adósok végrehajtás iránti megszüntetési, ill. felfüggesztési kérelmét, de most másodfokon van az ügy.

az alábbiakról kaptam tájékoztatást.
1., az adós az árverés lejárta előtti nap kifizette azt az adósságot, amire indult (mint kezdésnek) a végrehajtás.

2., a bankkal (aki csak bekapcsolódott a végreehajtásba) állítólag volt egy megállaposádása az adóssal.

most ugy kinéz hogy a bíróság ezt kell mérlegelje.

kérdésem:
1., ha az adós megállapodik a bankkal, mint bekapcsolódott végrehajtást kérővel, és egyúttal az árverés ideje lezártáig kifizeti a végrehajtást kérő felé a tartozást az komoly eljárásjogi hiba a végrehajtó részéről ugye?
2., amennyiben kb jövőre megszületik a döntés, és nem nekem ítélik meg az ingatlant, a korábbi végrehajtó, aki állítólag iratilag még volt ideje megvezetni az elsőfokú bíróságot, felel-e bármiylen módon ezért?

köszönettel.

nonolet # 2018.06.16. 23:27

VicKing73

"vagy én, mint új tulajdonos beköltözhetek mellé?"

HA enged beköltözni... akkor beköltözhetsz.

Egyelőre ő van birtokon belül!
Így az az ő magánlakása jelenleg.

gerbera317 # 2018.06.16. 19:15

@viking
Nem fogja megkapni a halasztást.

VicKing73 # 2018.06.16. 19:06

Tisztelt Fórumtársak!
Árverésen beköltözhetően vett lakásból a lakó nem akar kiköltözni, halasztást kért. Amennyiben ezt megkapja az a lakás kizárólagos használatára jogosítja? Tehát maradhat egyedül egy háromszobás lakásban, vagy én, mint új tulajdonos beköltözhetek mellé?

nonolet # 2018.06.16. 12:31

Birtokháborítás, betörés.

Bodzafu # 2018.06.16. 12:22

Illetve még egy kérdés: Nem pont ilyen, de hasonló felvetésnél Gerbera javasolta a VHT 154 (nem 154/A) alapján, hogy kérni kell az ingatlan átadását. Az ingatlan átadása alatt konkrétan mit kell érteni?

Bodzafu # 2018.06.16. 12:17

Konkrétan milyen jellegű gondra gondolsz?

nonolet # 2018.06.16. 11:43

A jogszerű ámde lassú út
1.
Felszólítás írásban, határidővel, használati díj közléssel

2.
HA nem megy ki, akkor a birtokper megindítása.

-

A nem jogszerű a javaslat szerinti erővel történő birtokba vétel.
Amiből gond is lehet, ha tökös a másik fél.

Bodzafu # 2018.06.16. 10:54

Sziasztok!

Visszaolvastam pár hónapot, illetve az ajánlott pdf-et is megnéztem, de nem leltem választ.

Árverésen vettem egy tárolót, abban a hiszemben voltam (tévesen), hogy a hatályos jegyzőkönyv kézhezvételétől van 15 napom a birtokba adás kérésére.

Milyen módon juthatok birtokba? Vh javaslata az volt, hogy várjam meg a tulajdon jog bejegyzést, majd utána két tanúval vegyem birtokba, esetleges cuccokat 30 napig őrizzem.

Mi a javaslatotok?

Köszi, Bodzafu

Grave7 # 2018.06.14. 21:07

@gerbera317:
3-4. Egyetértek.
2. Elfogadom.

1. A kifogással kapcsolatos okfejtés röviden (amennyire emlékszem, már pár éve volt az előadás) arról szólt, hogy a Vht. 217. § (3) bek. szerint a kifogásra a Pp. keresetindításra vonatkozó egyes rendelkezéseit alkalmazni kell, így a régiPp. 130. § (1) bek. h) pont alapján a keresetindítási határidő elmulasztása esetén el kell azt utasítani, ugyanis ez anyagi jogi határidő (lásd 4/2003. PJE).
Nekem úgy tűnik, ez az újPp. hatálybalépésével sem változott.

gerbera317 # 2018.06.14. 06:48

@Grave
1. A Vht. mint eljárási tv. határidői eljárásjogi határidők. Persze, vita esetén másként is lehet a határidőket értelmezni, állást foglalni, de csakis vita esetén. egyébként eljárásjogi határidők. Az itt tárgyalt határidő mindenképpen az.
3. Igazából ez is nyelvtani értelmezés.
4. Detto.
2. Ez is nyelvtani értelmezés tárgya. Az 1/2002. IMr. 40. § szerint felvilágosítás valóban nem kifejezetten az ügyfélnek adható, hanem annak, aki a jogi érdekét az ügyben igazolta. Ugyanitt, az 1. § szerint a jogszabály hatálya a bíróságra is kiterjed, tehát aki az ügyben a jogi érdekét igazolta, annak a szükséges mértékig felvilágosítás adható. Álláspontom szerint a szükséges mértékbe belefér, hogy az árverési vevő a kifogásba betekinthessen. Ha ezt a végrehajtó tagadja meg tőle, vh-kifogással lehet támadni, ha a bíróság, akkor elnöki panasszal. Utóbbit nem javaslom, a vevő ne is kereskedjen a bíróságnál, mert a vevőt gyakorlatilag csak a kifogás tartalma érdekelheti, az pedig a végrehajtónál is elérhető.

gerbera317 # 2018.06.13. 09:44

Itt valami árulás van, a fórummotor csak öt sort engedélyez. Majd ha rendbejön, elküldöm a hozzászólásom többi részét is.

gerbera317 # 2018.06.13. 09:42

@Grave
1. A Vht. mint eljárási tv. határidői eljárásjogi határidők. Persze, vita esetén másként is lehet a határidőket értelmezni, állást foglalni, de csakis vita esetén. egyébként eljárásjogi határidők. Az itt tárgyalt határidő mindenképpen az.
3. Igazából ez is nyelvtani értelmezés.

colle # 2018.06.12. 20:50

Gerbera 317, Grave7

1. Tapasztalatbol irom, hogy vh. ugyben a birosag elnoke irta le, hogy nem vagyok fel (arveresi vevo voltam - vh. kifogas erkezett) ezert nem adnak felvilagositast, hogy mit tartalmazott az ados fellebezese az elsofok dontese ellen. Azonban vilagosan le van irva, hogy az eljarasrol felvilagositas annak adhato, akinek az eljaras lefolytatasahoz illetve annak eredmenyehez jogi erdeke fuzodik.

Konyorgom valaki magyarazza mar el, hogy barmilyen vh. kifogas eseten miert allitja tobb vegrehajto es mar a birosag is, hogy az arveresi vevonek nem adhato info??? Pont az erveresi vevonek fuzodik jogi erdeke az eljaras lefolytatasahoz, nem?

2. Vh. kifogas 15. nap... Szinten tapasztalat, hogy maga a birosag irta le, hogy az ados kifogasat elfogadtak volna (nem lett volna elkesett), ha a 15. napon ejfelig postara adja. (Ados arra hivatkozott, hogy a birosag a 15. napon mar nem volt nyitva, ezert nem tudta beadni...) Erre valaszolta a birosag a fentieket. Tehat ezek alapjan baromira nem ertem azt a vegrehajtot, aki azt a kifogast fogadja el, ami 15. napon belul beerkezik hozza...

3. A jegyzot ha mar a jegyzokony alairasanak masnapjatol ertesiti, ez a vevonek nagyon jo. De a Vht-ban az van leirva, ha az ados a vetelar megfizeteseig nem hagyja el az ingatlant, akkor az arveresi vevo 15 napon belul kerheti a vh-tol az ingatlan birtokba adasat, aki ekkor a jegyzot ertesiti. De a birtokbaadas csak akkor tortenhet meg, ha a jegyzo ertesitesetol szamitott 60 nap eltelt. Az egyik vegrehajto kivarta, hogy leteljen a fizetesi hatarido, majd akkor ertesitette a jegyzot. Szerintem a Vht-ban egyertelmuen le van irva, hogy hivatalosan hamarabb nem lehetne.

4. A Vht. szinten leirja, ha az arveresi vevo reszere fizetesi haladekot ad a vh, akkor azutan a Pt. alapjan az esedekesseg napjatol kesedelmi kamatot kell szamitani (eloleggel csokkentett ar utan). Itt szinten nem ertem a vegrehajtot, hogy O sajat szakallara nem szamit fel kesedelmi kamatot (ami az arveresi vevonek jo), csak nem ez van a Vht-ban.

5. Ha kifogas erkezik, O arrol az arveresi vevot nem fogja ertesiteni, sot azt sem mondja meg mi a kifogas... Mondom, ok, de a vevonek a vetelar kulonbozetet csak akkor kell kifizetni, ha nem erkezett kifogas. Erre a valasza az volt, hogy erdeklodjon a vevo, O ezt nem figyeli es a vevo csak szemelyesen vagy levelben erdeklodhet.

6. Az utolso kedvenc, hogy emailen nem ad tejakoztatast (erkezett -e kifogas pl.), de emailt sem lehet neki irni, csak levelet, mert abbol tudja beazonositani, hogy az arveresi vevo az aki... Konyorgom, ha az emailhez csatolom a kezzel irt levelem, akkor ez miert nem eleg neki??? Nyilvan nem vh. kifogasra gondolok, hanem arra, hogy erkezett -e kifogas pl. Valaszoljon ra emailben, meg kuldje meg postan is a valaszt. Az email cimem termeszetesen elso alkalommal rogzithetne... A Vh-k tobbsege emailcim beazonositas utan elfogadtak.

Osszessegeben erdekes lesz, hogy egy ilyen vh eseten mire lehet szamitani majd az ugy folyaman.

Grave7 # 2018.06.12. 09:44
  1. Ez jogértelmezési kérdés, hogy a 15 nap eljárásjogi vagy anyagi jogi határidő. Hallottam már mindkettő mellett jó érveket - de végül úgyis a bíróság dönt, hogy határidőben került-e benyújtásra a kifogás.
  2. Szintén több féle értelmezés van, hogy milyen mélységben lehet tájékoztatást adni a nyertes árverezőnek.
  3. Bármilyen meglepő, erre is hallottam már indokot, ami nem is volt hülyeség. Egyébként ilyenkor szerintem is kell kamatot felszámítani.
  4. Ez meg elsődlegesen nyelvtani kérdés, hogy a Vht. a kérelem előterjesztésére csak véghatáridőt szab, vagy a kezdő időpont előtt nem is lehet ilyen kérelmet joghatályosan előterjeszteni (mert a jegyzőt a joghatályos kérelem átvétele után 8 napon belül kell értesíteni).
nonolet # 2018.06.12. 07:18

colle

"akkor 15 napon belul kell kerni"

De előbb megírni és beadni a kérelmet sem tilos ... Gondolom.

gerbera317 # 2018.06.12. 07:10

1. Ez nem jó. A 15. nap postazárásáig postára kell adni. A bíróság is először a postabélyegzőt vizsgálja a borítékon, és csak utána minden mást. Egyébként ez a vevőnek kedvez.
2. Ezt a mulasztását kifogással lehet támadni.
3. Az csak neked jó, ha nem szed kamatot. Egyébként az árverési vételárat az árveréstől számított 15. napig kell megfizetni, innentől késedelmi kamat felszámításának van helye.
4. Ez valóban a vevőnek kedvez, az adós pedig nemigen tud ilyen kunsztokat.

colle # 2018.06.12. 06:49

Gerbera317

Errol mi a velemenyed? Friss sztori, uj arveres.

Vegrehajto:

  1. O azt veszi arveresi kifogasnak, ami 15 napon belul be is erkezik hozza, tehat ha vki postan adja fel a 15. napon akkor az mar elkesett.
  2. Vh kifogas eseten, mint arveresi vevonek (nekem) nem fogja megmondani mit tartalmaz a kifogas, mert nem vagyok fel az ugyben. Ezert, O tuti nem mondja el ki es milyen kifogast nyujtott be.
  3. Ad 60 napos fizetesi haladekot, de erre nem szamol kamatot... Vht eloirja, hogy kamatot kell szamolni.
  4. A jegyzot mar a jegyzokonyv alairasanak masnapjan ertesiti, hogy kerem a birtokba adasat. Ez az arveresi vevonek kedvezo, de erosen tamadhato majd az ados reszerol, hiszen a Vht. azt mondja, ha nem koltozik ki idoben, akkor 15 napon belul kell kerni, majd 60 nap a jegyzo es utana birtokaadas.

Hogy lehet az, hogy jogot vegzett a vegrehajto es kapasbol 4 dolgot benez? Ilyenkor mit lehet tenni?

gerbera317 # 2018.06.11. 21:11

Ezt fejezd be, jó? Itt csak letétbe helyezel egy összeget, ami visszajár. Azt pedig, hogy befizetted, tudod bizonyítani. Ennél nem kell több. A sarki zöldségesed ezzel szemben bevételhez jut, ami alapján adóznia kell, és ő köteles írásban elismerni, hogy pénzt adtál neki.
Vannak emberek, akik keverik a szezont a fazonnal. Eeez Magyarország...

gaba1966 # 2018.06.11. 19:48

Ja "a befektetett pénzem visszakapom 100%" ezt módosítom 90%-ra. Csekély 12,3 MFt vételár különbözetet befizettem és erröl nincs átvételi elimervényem,semmi nyoma papiron. Telefonos érdeklődesre megnyugtattak a pénz megérekezett, de ők egy hivatalos szerv nem kell ezt igazolniuk. De, ha a sarkizöldséges 100ft-ról nem ad számlát.... Ez Magyarország.

gaba1966 # 2018.06.11. 19:11

Köszönöm a fórum három legjobb válaszadójának a válaszát.
Többször írtátok, hogy az árverési vétel nem egyszerű. most már én is így látom, itt nincs fekete-fehér csak talán és lehet. A befektetett pénzem visszakapom 100%, a 10 milliós nyereségre is van 90% esélyem, én most így látom. Itt fogom naplózni az eseményeket, hogy lássátok ti is.

gerbera317 # 2018.06.11. 11:20

Az, hogy benézi, előfordulhat. A szándékosságnak már igencsak kicsi a valószínűsége. Egyébként pedig, ha valakinek nem tetszik az árverési hirdetmény, felszólalhat ellene.

nonolet # 2018.06.11. 08:53

Megeshet ám az is... hogy

  • elszámolja véletlenül

netán

  • direkt rosszul számolja, érdekből

Mert

"Több dolgok vannak földön és égen,
Horatio, mintsem bölcselmetek
Álmodni képes."