Kérlek adj tanácsot!


Kovács_Béla_Sándor # 2010.10.28. 13:57

Mondjuk érdeklődik a bankoknál, no meg az APEH is tudja. (Az állami támogatás miatt.)

végrehajtó1 # 2010.10.28. 11:56

amennyiben végrehajtási eljárás indul ellenem, a végrehajtó hozzányúlhat-e ezen megtakarításhoz?

A végrehajtó honnan tudná meg hogy van önnek ilyen?

MileyC # 2010.10.28. 11:45

Tisztelt Uram!

1.) Akkor is fedezetelvonásnak minősül a Fundamenta megtakarítás, ha a bank még a jogi utat nem vette igénybe semmilyen formában? Felmondta ugyan a szerződést, de végrehajtásról még egyenlőre szó sincs. Csak azért érdekel ennyire, mert eredetileg is a gyermekemnek gyűjtögettem. Akivel megkötöttem az azt mondta,hogy nem szükséges a kedvezményezett megjelölése, úgyis a törvényes örökösöm kapja majd meg,ha velem történne valami. Ha viszont fedezetelvonásnak minősülne az, hogy most mégis kedvezményezettként szeretném megjelölni, akkor úgy látom, hogy felesleges havonta az a 10.000 ft-os megtakarítás is. Tulajdonképpen úgy látom,hogy így is, úgy is lefoglalható. Az első esetben azért, mert nem jelöltem meg már eleve kedvezményezettnek, a második esetben pedig azért, mert ha most utólag megnevezem, akkor fedezetelvonásnak minősülne. Akkor most mit csináljak? Hagyjam veszni az eddig befizetett összeget? Vagy kössön egy másik családtagom egy új szerződést, amiben már eleve kedvezményezettként jelölje meg? Ennyi erővel akkor az önkéntes nyugdíjpénztárba befizetett megtakarítások is végrehajtás alá vonhatók?

2.) A másik kérdésem pedig nem a vagyon elvonására irányult,csak pont itt a fórumon találtam egy olyan tanácsot, hogy ha valaki nem szerepel a szerződésben sem kezesként, sem adósként, sem adóstársként, tehát semmilyen formában, sőt azt alá sem írta, akkor a bank nem követelhet rajta semmit. Ezért nem is értem a bank logikáját, hiszen a személyi kölcsön adósa én vagyok egy szál magam. Azt nem értem, hogy az én állandó lakcímemre egyszerre mindkettőnk részére megküldött, (feltételezem ugyanazon) ajánlott küldeményekkel mit szeretne elérni a bank, hiszen van jövedelmem, ha nagyon akarja le is tilthatja a tartozásom. Ezt eddig nem tette. Az élettársam erre a címre soha nem is volt bejelentve, nem is akartam, hiszen az édesanyám ingatlana, aki ebbe soha nem egyezne bele.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.10.28. 06:53

Ha már eleve a gyermek lenne a kedvezményezett, akkor az a követelés nem lenne foglalható az ön tartozása miatt. A kedvezményezett utólagos megjelölése azonban már fedezetelvonó jellegű lenne, és azzal járna, hogy az új jogosultnak adott esetben tűrnie kellene, hogy a hitelezőt kielégítsék.

OFF
Megtisztelő, hogy külön megszólít, de ez fölösleges. Mert esetleg ez visszatarthat másokat - akik nálam jobban értenek a kérdéshez - a válaszadástól. Ráadásul ilyen kérdésekben nagyon konzervatív vagyok, az "adós fizess" elvet vallom, nem szívesen adok tanácsot ahhoz, hogyan lehet kibújni a kötelezettség alól, hogyan lehet a hitelező elől elvonni a vagyont.
ON

MileyC # 2010.10.28. 04:59

Tisztelt Kovács Béla Sándor!

Elég sok fórumot elolvastam, de az én problémámra még nem találtam választ. Elég sok hitelem van, amit sajnos nem tudok fizetni. Kb. 1,5 évvel ezelőtt kötöttem egy szerződést a Fundamentával, akkor kedvezményezettet nem jelöltem meg. Most, hogy a hiteleimet nem tudom fizetni, arra gondoltam, hogy a kiskorú gyermekemet jelölöm meg kedvezményezettként. Arra szeretnék választ kapni, hogy amennyiben végrehajtási eljárás indul ellenem, a végrehajtó hozzányúlhat-e ezen megtakarításhoz? Ha igen, mi lesz az évente az állam által nyújtott hozzájárulás összegével? Csak jövedelemmel rendelkezem, ingatlanom nincs.

Ezen felül még egy kérdésem lenne. Az egyik bank a hitel igénylésekor egy úgynevezett adatlap kitöltését kérte, amin kérdezte, az élettársam nevét, címét. Ezt megadtam, de ezen a lapon az ő állandó lakcímét jelöltem meg, ami nem azonos az én lakcímemmel. Most pedig a bank két ajánlott küldeményt küldött nekem, és neki is az én címemre. Azt hozzáteszem, hogy a kölcsönben az élettársam (nem bejegyzett)nem szerepel semmilyen formában, nem is írt alá semmit, sőt nem is tudott róla. A kérdésem az lenne, hogy ehhez a banknak joga van? Mit akarnak elérni ezzel? Netalán ha az én lakcímemre küldött ajánlott küldeményeket átveszi, azzal azt bizonyítaná, hogy még élettársak vagyunk? Ha igen, akkor mit tehet, hiszen az élettársam nem írt alá semmit. Mi van ha nem veszi át?