Eos Faktor?


Donco # 2013.03.06. 20:25

Üdvözletem!
Segítségre illetve tanácsra lenne szükségem!
Az EOS Faktor megtalált engem is egy jogtalan követeléssel, amit most az Invitel adott ki nekik.
A történet, hogy 2007-ben az Intelecom szolgáltatóval voltam szerződéses viszonyban, amit az akkori ügyintéző tájékoztatása szerint e-mail formában lemondtam. Jogutódlás történt Dunaweb vette át az ügyfeleket 2009-ben és akkor megkeresett egy behajtó, hogy tartozok a Dunawebnek, a Dunawebet felhívtam és ők azt látták a rendszerben, hogy lemondottam a szerződésem 2007-ben. Levél ide-oda és csend senki nem kért semmit a tavalyi év végéig, amikor jött az EOS nekik is vázoltam mi a helyzet, de fülük botját sem mozgatták, hogy kivizsgálják, pedig minden papírt felmondó e-mailt is elküldtem, amit még anno az Intelecom-os kolléga nyomtatott ki, hogy a felmondás beérkezett hozzájuk. De semmi válasz! Levél, hogy mennyivel tartozom érkezett, 2007.09.30-al felmondtam a szerződést és ők 2009-es tartozást követelnek rajtam. SMS-ek, amik már csak egyeztetés miatt keressem őket szöveggel jöttek.
A levelükre írásban tértivevénnyel válaszoltam, hogy nem ismerem el a követelésüket és ezekkel kapcsolatban semmilyen számlát nem kaptam nem láttam, de erre sem jött reakció.
Most kaptam egy levelet "Tájékoztatás az Önnel szembeni fizetési meghagyásos eljárás kezdeményezésének lehetőségéről" amiben az áll, hogy közjegyzőnek kiadja és bírósági végrehajtó fog eljárni az ügyben. Ezt megtehetik? Bármilyen bírósági eljárás nélkül? Mit tudok tenni ebben az esetben?
Előre is köszönöm a választ!

ferenc2012 (törölt felhasználó) # 2013.03.06. 12:57

Tisztelt Jogi Fórum!

Nem én vagyok az egyetlen, akit az EOS factor ükdözőbe vett, de talán az egyetlen aki már azon gondolkodik, hogy véget vet az életének mert azt is elveszik tőle amiért megdolgozott.

Engem 2009-ben hívtak fel egy állítólagos Magyar telekom tartozás miatt.
Az utca ismerős volt, de sohasem laktam ott.

Ezt elmondtam a hölgynek.
A Magyar Telekom nem tudott "értelmes" magyarázattal szolgálni, hogy miért is került a nevem a tartozók listájára.

Közben persze 2-3 naponta hívtak telefonon, küldtek levelet, SMS-t.

Többször kértem szóban, majd írásban is, a szeződés másolatát.
Ezt 2012-ben kaptam meg.

Valóban az én nevem szerepel rajta.
De semmiféle aláírás sincs, még a Magyar Telekem-nak is csak egy pecsétje van a szerződés végén.

Egy hete kapta egy levelet egy Közjegyzőtől, aki tőlem 200 km-re lakik, amely egy fizetési meghagyás.

Mit tegyek?

Már elfogyott az erőm.

Biróságra járjak? 50 éves vagyok, de még nem voltam bíróságon.

ferenc

Dr.Attika # 2013.03.04. 19:07
negyszog # 2013.03.04. 18:20

sanyirobi EOS-t nem igazán szokta érdekelni, hogy a szabályok mit mondanak!!!
Amit mi kaptunk nemrégiben egy még folyamatban levő ügyben a Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségétől (E.ON-nal van egy vitatott ügyünk, melyben kaptunk egy 6 oldalas határozatot, ennek egy mondatát idézem):
A Vet. 63. § (3) bekezdése értelmében a villamosenergia-kereskedő és felhasználó közötti villamosenergia-vásárlási szerződésből eredő polgári jogi igények két év alatt évülnek el. Az elévülés a követelés esedékességének napján kezdődik.

sanyirobi # 2013.03.03. 09:29

Udvözlök mindenkit!

Kérdésem lenne önök felé , kérem.
Az EDF DÉMÁSZ Zrt. Engedményezési Nyilatkozatot adott a EOS Faktor Zrt-nek.
Melyben a Démásznak xy Forinttal tartozok , de egyéb költségekkel "sookal Több" Forinttal már a EOS Faktornak.
A kérdésem az lenne , hogy egy 2005 évi 8.havi tartozást kérnek rajtam számon.
Én ezt ugy gondolom már nagyon régi dolog. Viszont nem tudom a szabályok mint mondanak ki ebben a dologban ilyenkor.

Válaszukra számítok.
Köszönöm , előre is.

XY

marika177 # 2013.03.02. 16:54

jo napot mindenkinek nekem is eos-OS ÜGYEM VAN RÉGEBBEN VETTÜNK FEL HITELT HSBC KREDITŐL EGY IDEIG TUDTUK FIZETNI UTÁNNA NEM MÁR EGY ÉVE AZ ÜGYEM AZ EOSNÁL VAN ÉS 900 EZER FT A TARTOZÁSOM DE MÁR 210 EZRET BEFIZETTEM DE NEM CSÖKKENT SEMMIT
ÉN AZT AJÁNLOTTAM NEKIK FIZETEM HA KÜLDENEK EGY MEGFELELŐ SZERZŐDÉST SZÁMOMRA DE EZ NEM TÖRTÉNT MEG MÁR TISZTÁRA KI VAGYOK IDEGILEG HOGY MIT CSINÁLJAK KÉT GYEREKEM VAN VÉGRETUDNAK HAJTANI VAGY LETILTANI KÉREM VALAKI SEGITSEN VAGY ADJON TANÁCSOT
ELŐRE IS KÖSZÖNÖM MINDENKINEK

Kakov # 2013.02.28. 18:56

Sajnos a lányomat nem lehetett meggyőzni arról, hogy ne álljon szóba az eossal. Egyezkedni kezdtek telefonon, engem zaklattak, de mivel a lányom befolyásolhatóbb, anyagiakban vele beszéltek. Havi kétszázezret követeltek, plussz egy milliót azért, hogy ne tegyenek a pénzére öt milió kamatot. Én felhívtam őket, mint meghatalmazott, s közöltem, hogy havi ötvenezertől többet nem tud a lányom fizetni. Ekkor ismét a lányomat kérték, aki skypen felhívta őket és már lehet, hogy ezzel azt is megtudták, melyik országban tartózkodik jelenleg, s megállapodtak hetvenezer forintban. Én a múlt héten utaltam a hetvenezret. Tegnapelőtt igazoltatásom után megkérdezte az eos képviselője, utaltunk-e további összeget azóta? Mondtam, hogy egy hónapban egyszer van fizetés, többet nem tud, így sem marad szinte semmi pénze, mert más felé is vannak tartozásai, azokat is törleszteni kell. Ma kiküldték a sima levelet a tízmilió valamennyi csekkel, hogy öt napon belül fizesse be, különben végrehajtják, felsorolva a végrehajtási procedúrát, hogy például egy kabátot, két garnitúra ágyneműt hagynak meg neki stb. Mondtam a lányomnak, hogy ne fizessünk, mert nincs értelme. Egyébként a reiffeisen bank csúnyán becsapta, mert fedezet nélkül adta neki a hitelt, behúzva, hogy van ingatlana, nem kért róla igazolást, aláíratta vele a devizával emelt több, mint duplája költséget, s még rátettek két milliót, azt követelik a lányomon. Így, hogy aláírta a Reifesennél a devizával emelt összeget, elismerte a tartozását, nem lehet a reiffesent beperelni szerződés érvénytelensége miatt. Velük kellett volna egyezkedni, de csak az aláírására vártak, nem érdekelte őket, hogy hajlandó fizetni, egyből eladták az eosnak a hatalmasra emelkedett köetelést. én nem bírom idegileg a zaklatást, súlyos betegségen estem át, most is az vagyok, nem tudom, mitévő legyek, mert engem zaklatnak és ez még csak az eleje.

Dr.Attika # 2013.02.28. 13:42

Semmit ne csináljon. Egy év az elévülési idő. A UPC-t meg főleg ne keresse. Egyrészt nem az a megsajnálós cég, másrészt, lehet, hogy így szakítja meg az elévülést. Ha legközelebb keresi az EOS mondja azt, hogy Londonban él . A leveleiket küldjék a Downing street. 10. sz. alá.( Miniszterelnöki rezidencia). Lehet, hogy el is mennek és behajtják Őfelsége kormányán a tartozást.

negyszog # 2013.02.28. 13:41

Csokye Ezeknél olyan fogalom nem ismert, hogy megsajnálnak, belátnak, sőt az eszközökben sem válogatnak. Elállásra alapeset, hogy nincs kin behajtani, meg esetleg olyan is, hogy nincs mit behajtani... Nem írtál alá semmit, nyugodtan cserélj számot és vigyázz, ne kerüljön rossz kezekbe :)

Csokye # 2013.02.28. 12:24

Sziasztok!
Egy kis segítségre lenne szükségem,hogy mit csináljak.
Tegnap felhívott az eostól egy hölgy,hogy hol lakom a xy utcában? Mondom: Nem,sosem laktam ott,egyáltalán miért hív? Azt mondta a upc megbízásából. Természetesn nem mondtam meg neki hol lakom és kértem h emailon tájékoztasson. Erre ma jött már az sms...
Eszembe jutott ,h két éve megkért a barátom aki az adott lakásban lakott,hogy kössük be az internetet, telefonon meg is igényeltem neki, de még mielőtt bekötötték volna szétmentünk, ezért én semmilyen szerződést nem láttam és nem is írhattam alá,ha aláíra helyettem, meghamisítva a nevem akkor az már bűncselekmény nem, és akkor állítsák elő őt...
Pár hónapra rá ő is elköltözött onnan, de addig tudomásom szerint fizette, ahogy elment a rutert bedobta a postaládámba (ezáltal tényleges internethasználat nem maradhatott a lakásban).
Gondolom szépen göngyölődött a havidíj és kiadták az eosnak. Felháborítónak találom,hogy a UPC nem tájékotatott semmilyen formában sem a tartozásról sem az eos-os dologról. 2év után ilyen hívást kapni, nem csak meglepő, hanem felháborító is.
Szerintetek mit csináljak? megszerezhetik a címem máshonnan? írjak esetleg a upc-nek levelet, amiben elmesélem nekik ezt és talán megsajnálnak és elálnak a behajtástól? kétlem... vagy váltsak telefonszámot,h ne zaklassanak többet? esetleg bíróság? nem tudom mit csináljak, annyira váratlanul ért. köszönöm

negyszog # 2013.02.28. 09:29

Idézném a PSZÁF levelét, hogy mikoris van keresnivalója az ügyfélnek:
Tájékoztatom, hogy a Felügyelet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény 4. §-ában felsorolt pénzügyi tárgyú törvények hatálya alá tartozó szervezetek, személyek és tevékenységek felügyeletét látja el.

Az EOS Faktor Magyarország Zrt. kintlévőségkezelő cég akkor minősülne pénzügyi közvetítőnek és így felügyelt intézménynek, ha pénzügyi intézmény megbízásából hajtana be kintlévőséget.

mzsolt73 # 2013.02.28. 09:22

Hali!
Itt nem az a lényeg hogy kapok-e valamilyen papirt,vagy nem.
Hanem az hogy egy év után a bárlistának meg kellet volna szünie,mivel rendezve van a tartozásom.
Nem tudom hogy a KHR-t KINEK KELL TÖRÖLNIE,az EOS-nak vagy a Credigen banknak.
KHR adatok szerint amit kiküldtek személyesen nekem,
azon az eos szerepel.S én tudom igazolni hogy az eos részére az összeget befizettem

Dr.Attika # 2013.02.28. 08:54

A PSZÁF-nak nincs erre hatásköre. Felesleges ezt a kört megfutni.Ez polgári bíróságra tartozik. Van erre egy kereset fajta, mégpedig számadás elkészítése, az elkészített számadás helyességének megállapítására vonatkozó kereset.
Igaz perilletékes a történet, de ítélt dolgot eredményez. Ebben a perben az alperes köteles a bíróság elé tárni a befizetés tényét igazoló okiratokat. Világosan ki fog derülni, hogy van-e tartozás vagy nincs.

mzsolt73 # 2013.02.28. 08:48

Üdv!
Akkor marad a PSZÁF

pappcs # 2013.02.27. 15:19

Déryné: eszetekbe ne jusson megadni az új címet... Pont ezért nem fordultak még közjegyzőhöz, mert nem tudják hol az adós...

Déryné # 2013.02.27. 14:04

Köszönöm, közben már megkaptam a választ is.

negyszog # 2013.02.27. 13:08

Ez az (az adósság megvásárlása nélkül) kitétel nagyon érdekes. Methogy E.on azért nem akar érdemben válaszolni, mert aláírt egy „Engedményezési nyilatkozatot”, mely szerint a tartozást eladták EOS-nek. (Csak a sztorim egy apró részletét kiemelve...)

Déryné # 2013.02.27. 12:25

Üdv Mindenkinek!
Pár nappal ezelőtt az EOS elkezdte hivogatni a férjemet. Ma beszélt velük, és azt mondták, hogy van egy adóssága, de persze adatvédelmi okok miatt nem mondhatja meg, hogy kinek tartozik (?!!???). De mivel elköltöztünk már lassan 5 éve a régi lakásunkból, és nem tudják az új címet, adja meg nekik azt. Persze ezt ő elutasította.
Amit nem értünk, ha az összes adatát tudják, akkor hogyhogy nem tudják a címét....
Az előző hozzászólásokból arra következtetek, hogy nem kell velük foglalkozni ..
Ráadásul nem is tudjuk, hogy milyen adósággunk lehet,nincs hitelünk, nem vettünk fel kölcsönt, maximum bkv-s, de annak is már kb 5 éve....

Mit tegyünk?

Dr.Attika # 2013.02.27. 10:07

Na nézzük mi ennek a cégnek a tevékenységi köre 2013.02.08-tól:

Forrás: cégjegyzék

A cég tevékenysége
9/3.
6492 '08 Egyéb hitelnyújtás
Főtevékenység.
Bejegyzés kelte: 2013/02/08
Hatályos: 2013/02/08 ...
9/4.
8291 '08 Követelésbehajtás
Bejegyzés kelte: 2013/02/08
Hatályos: 2013/02/08 ...
9/5.
8299 '08 M.n.s. egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás
Bejegyzés kelte: 2013/02/08
Hatályos: 2013/02/08 ...

Mit is takar a követelés behajtás:

8291 - Követelésbehajtás

Ebbe a szakágazatba tartozik:

  • a fizetendő követelések összegyűjtése (az adósság megvásárlása nélkül) és utalványozása az ügyfelek számára, mint pl. számla, csekk, szerződés vagy pénz vagy egyéb követelés gyűjtése, kezelése, pénz átutalása.
  • a magánszemélyek hitelminősítésével és foglalkoztatás történetével, valamint a vállalkozások hitelminősítésével összefüggő jelentés összeállítása, illetve információszolgáltatás pénzintézetek, kiskereskedők és mások számára, akiknek szükségük van e személyek vagy cégek hitelképességének vizsgálatára.

Hol van itt a telefonálgatás, sms-zés, végrehajtás , lefoglalás stb ?

negyszog # 2013.02.27. 09:52

az eosos hölgy személyes adatok szerint hogy-hogy nem talál(vagy nem is akart)
A mondat végén megfogatad a sajnálatos lényeget - EOS-t semmi más nem érdekli, csak a bevétel. Tehát az sem, hogy valós vagy nem valós tartozásról van szó, hogy jogszerűen vagy nem jogszerűen történnek a dolgok. Az érdeklődésük is csak addig terjed, amíg a követeléshez hozzájutnak - onnantól részükről a harmat, ők egy szalmaszálat nem mozgatnak meg senkinek az érdekében.

mzsolt73 # 2013.02.26. 17:26

Ha én még a KHR szerin aktiv vagyok a eosnál ,akkor az eosos hölgy személyes adatok szerint hogy-hogy nem talál(vagy nem is akart)

Dr.Attika # 2013.02.26. 16:57

Van valaki. Ha az EOS-nak fizette és nem a Credigen banknak, akkor nem a tartozását fizette ki. Adományt nyújtott az EOS-nak. Majd megjelenik a mérlegükben, mint rendkívüli bevétel, beazonosíthatatlan befizetés miatt.

mzsolt73 # 2013.02.26. 16:50

Ha-hó!
Van valaki?

Dr.Attika # 2013.02.26. 16:40

Kedves Szylvy!
Úgy kezdjen neki ennek az egésznek, hogy ne kezdjen neki. Ne válaszoljon, ne beszéljen velük. Ha már zaklatják tegyen feljelentést a rendőrségen zaklatás és személyes adattal visszaélés miatt.

mzsolt73 # 2013.02.26. 16:15

üDVÖZLETEM.
Az előzőek folytatása
Ma sikerült végre az eost felhivnom,s szó szerint elhajtottak a busba.
Nincs meg a szerződés számom.
A hölgy azt mondta (megadtam minden adatot:név stb...)
Hogy a rendszerükbe név és adatok szerint nem találja.
Lehetséges ez?
Nekem a szerződés szám már nincs meg,mivel ez már lassan 2 éves dolg.
Mi tévő legyek?