MOKK fizetési meghagyás


krisztina900218 # 2019.02.20. 13:04

Jó napot mindenkinek!Volt néhány pótdíjazásom a BKK Zrt ill. a BÖKK Kft.felé.Nos a nagy részét tavaly júnuius elején rendeztem átutalással.Kértem a BÖKK Kft-t értesítsenek ha van még fennálló tartozásom.Nos jelentkeztek,de még mindig felvoltak tüntetve,olyan összegek,amelyeket rendeztem,így júliusban bementem a BKK központba,ott egy tartozás volt függőben,amit helyben rendeztem is.Közben rákérdeztem,nem volt semmilyen tartozás már.(Megnyugtattaj,hogy beérkezett,illetve a számlaszám sem változott,azt még hozzátenném,hogy közleményben az ügyszámokat+személyi ig.számot,lakcímet is feltüntettem.)Érdekes módon kerestek a BÖKK-től,hogy lenne még egy pótdijazàst,mondom rendben,küldjenek róla,részletfizetèst,mert egyben nem tudom rendezni.Nem kaptam meg azóta sem egyébként(igaz,ami a postán folyik,itt a XI.kerületben az botrányos,pár hete kaptam meg a Múlt-kor magazintól a csomagot,amit decemberben rendeltem),így ha változott az ügyszám,arról se volt tudomásom.Decemberben,hogy végre lezárjam ezt is,rendeztem utalással a megszokott közleményekkel.A héten kaptam egy fizetési meghagyást azzal az összeggel,amelyet decemberben rendeztem.Irtam mindkét cégnek,de válaszra sem méltattak.Most mégis kikell fizetnem ezt az összeget megint?Vagy ellentmondással élhetek?Ha igen megéri?Köszönöm előre is.

Cabron_ # 2019.02.18. 11:07

Hú, nagyon szépen köszönöm az infót, ez jó hír lesz neki.

gerbera317 # 2019.02.18. 11:04

Nem. A követelés 35 százalékát le kell tenni az asztalra, és sírni-ríni, hogy csak ennyit sikerült összespórolni, de ezt feltétel nélkül megfizeti az adós, és tisztelettel kéri, hogy a többit méltányosságból engedjék el. Ha siker, akkor siker. Ha nem, akkor az adós "véletlenül" találjon még valamit másik zsebében is.

Cabron_ # 2019.02.18. 10:52

Köszönöm. A 35%-ot úgy tudom értelmezni, hogy lerak az illető másfél milliót, a többit elengedi az MKK. Fordítva nem hinném. Mármint, hogy a 800 ezer azonnali kifizetése lenne az ajánlat. Jól gondolom?

gerbera317 # 2019.02.18. 10:41

35 %, de azt az ajánlattal együtt, minden feltétel nélkül adja át az adós.

Cabron_ # 2019.02.18. 10:36

Nyilván konkrét összeg lesz majd felajánlva, csak érdeklődtem, hogy van-e erre esély, meg úgy egyáltalán érdekelt, hogy a gyakorlat mit mond. Már csak az a kérdés, hogy egy 2.300 eFt-os követelésnél mi legyen az ajánlat. :)
Örülnék, ha lenne valakinek tapasztalata.

gerbera317 # 2019.02.18. 10:27

Naja. Nem Google, hanem 1/2012. Kr. 19. § (7)-(7d) bek. Való igaz, 2018. januárja óta működik ez.
Nos, mivel nem behajtási megbízásról van szó, hanem egyértelműen engedményezésről, ezért ezekkel a követelésekkel az MKK azt csinál amit akar. Meg kell próbálni.
Azt már több helyen és többször leírtam, hogy nem érdemes az ilyesmit üres zsebbel tapogatózva elkezdeni, hanem konkrét összeget felajánlva és azonnal megfizetve működik csak.

Cabron_ # 2019.02.18. 10:15

gerbera137

Igen, teljesen biztos. Láttam a levelet is, ez egy zsír új valami, ha ráguglizol, olvashatsz róla.

Köszönöm a tájékoztatást, örülni fog az illető, hogy lehet egyezkedni. :)

gerbera317 # 2019.02.18. 10:09

@Cabron
Biztos, hogy az van, amit írsz? A DHK nem szokta követeléskezelőre engedményezni a lejárt követelést, mivel az adók módjára behajtandó köztartozás, és szükség esetén a NAV hajtja be.
De fogadjuk el, hogy a követelés jogosultja az MKK. A követeléskezelőkre jellemző, hogy a nagyobb összegű azonnali megtérülést jelentős elengedéssel honorálják.

rigoz # 2019.02.18. 10:05

@gerbera317: A postázott, visszakézbesített irat félfogadási időben átvehető továbbá akár meghatalmazott útján is a küldő bíróság polgári ügyszakos/vagyonjogi kezelőirodáján, az elektronikusan kapcsolatot tartó pedig kérheti a küldött irat nem hiteles másolatának díjtalan megküldését elektronikus úton, illetve papír alapon postázott irathoz hasonlóan, de 100Ft/oldal összegű igazgatási szolgáltatási díj - mely illetékbélyeg formájában rovandó le, illetve az elektronikus kapcsolattartónak banki átutalással vagy az illetéknek a másolatkiadási kérelem előterjesztésére használt OBHGEPI_P23 űrlapon való, megfelelő feltüntetését követően érkezett érkeztetési igazolásban szereplő hivatkozás (mely 72 óráig érvényes) követésével, bankkártyás fizetéssel való megfizetésével - ellenében nem hiteles másolatot kérhet az iratról.

@Cabron_: Bankoknál jellemző ez például, meg kell kérdezni az engedményezéssel jogosulttá vált Társaságot írásban, hogy belemennének-e esetleg.

Szerintem amúgy járható út lehet, ha van egy kis sütnivalójuk, akkor így hagyják nyugton az illetőt békében a továbbiakban.

Cabron_ # 2019.02.18. 09:49

Kedves Fórumozók!

Nem teljesen végrehajtás ügy, de nem tudom máshová írni a kérdésem.

Adott egy nem fizetés miatt felmondott Diákhitel szerződés. Megállapodás szerint havi részletfizetéssel törleszt az illető. Ez a követelés most átkerült az MKK Zrt.-hez, ahol továbbra is érvényes a részletfizetési kedvezmény.

Az illető most egy összegben szeretné visszafizetni a tartozást. A kérdésem, hogy van-e gyakorlat arra nézve, hogy esetleg egy egyösszegű fizetés miatt valamennyit elengednek a tartozásból. Mondjuk azt mondom, hogy a tartozás 2.300 eFt, az illető lerak egybe 2 milliót. Elengedik-e a 300 ezret, vagy valamennyit az össz. tartozásból? Szoktak ilyesmit csinálni, vagy felejtse el?

gerbera317 # 2019.02.18. 09:20

Ha fmh-ellentmondás után a bíórságtól jön "papír", az vagy pert megszüntető végzés, vagy idézés. Aki ilyet vár (márpedig aki ellentmond, az ilyet vár), annak gondoskodnia kell arról, hogy azt meg is kapja: utánküldés, kézbesítési megbízott etc. Illetve be is jelentheti az új címét, de nem a jogosultnak, hanem a fizetési meghagyást kibocsátó közjegyzőnek!

turbo71 # 2019.02.16. 06:57

Azt ne mondja senki hogy azért nem lehetett volna megegyezni velük valahogy külföldön a hazaihoz képest igencsak jol keresnek.mert ha hazai minimálbérért vagy közmunkásként dolgozik valaki az egy más kérdés de külföldröl ne játszuk már a szegény emebert.

drbjozsef # 2019.02.15. 22:00

Mivel semmi konkrétumot nem írtál, csak általánosságban:

Ha a fizetési meghagyás szabályszerűen lett kiállítva (az akkor még érvényes lakcímedre, vagy a jogosultnál utoljára bejelentett címedre), és te teszetoszáskodtál telefonálgatással és levelezéssel, akkor jól behúztak a csőbe, mert a kibocsátás után 15 nappal jogerőssé vált.

Innentől nem kérdés, hogy kinek, miért, és mennyivel tartoztál, jogerős végrehajtható okirat van ellened. Már nem vitathatsz semmit.

Vagy csak igen szűk körben, nagyon kivételes esetben, például pont akkor, ha mégis rossz címre küldték az FMH-t. De itt sincs sok időd, hogy megtámadd a kézbesítési fikciót, a tudomásodra jutástól 15 napod van.

Nem világos, mi van most nálad, jó címre küldték vagy sem, és az sem mi az a "bírósági" papír. A fizetési meghagyás akkor megy bíróságra, ha ellentmondasz neki, és nem válik jogerőssé. Ha ezt nem tetted, és jogerőre futott, akkor lehet, hogy most egy önálló BÍRÓSÁGI végrehajtótól kaptad a levelet.

Szóval itt senki nem fog okosabbat mondani neked annál, hogy menj utána ki miért mikor mit küldött.

Ha itthon tartozol, akkor senkit nem fog érdekelni hol vagy most. Vagy fizesd ki, és akkor nem kell kérdezősködnöd, vagy repkedhetsz ide oda.

Egyébként, megjegyzem, az Intrumnak nem kell küldenie neked semmit, és nem is fog. Nem szokott. Ha jogerőre futottak az ügyek, indítja a végrehajtást, és ha valami nagyon kivételes esetben bíróságra jutna az ügy, akkor majd ott bemutatja a követelését igazoló iratokat a bírónak. De addig te kénytelen leszel dönteni, hogy hiszel-e neki és fizetsz, vagy sem és keresel valami jogi utat. Nagyon nagy eséllyel lekéstél már erről - de ki tudja, hátha mégse.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.02.05. 17:16

??

Dr.GL # 2019.02.05. 14:11

Maresz75! Az előttem hozzászólót annyiban egészíteném ki, hogy a monilszolgáltató átfogja adni egy faktorcégnek az ügyet. És az nem évül el miután átadta. Intrum, vagy eos.

rigoz # 2019.02.04. 21:09

Tisztelt maresz75!

Attól függ, hogy pontosan mi a ténybeli/jogi alapja a követelésnek:

Amennyiben például készülékvételár törlesztőrészlete, akkor az 5 éves, ha viszont például előfizetési (havi)díj elmaradás, illetve azzal összefüggő kötbértartozás, akkor azonban az 1 éves határidő irányadó az elévülésre.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.02.04. 20:59

Is???

maresz75 # 2019.02.04. 19:02

Tisztelt fórumozók,

Az alábbi kérdéssel kérnék tanácsot:

Telefon tartozásból eredő jogerős fizetési meghagyásnak 5 év az elévülési ideje,
vagy ebben az esetben is az 1 év elévülési idő van.

Köszönöm: Marianna

Kovács_Béla_Sándor # 2019.01.10. 12:47

Ahogy a közjegyző kézhez veszi az ellentmondásodat, már perré is alakult az eljárás.

Sherlock # 2019.01.09. 15:41

Az nem elektronikus aláírás, amivel pár éve adtál be adóbevallást. Ha új típusú személyid lenne, akkor lehetne.

Szerintem AVDH-val sem tudsz benyújtani, hiába is lenne meg az azonosítás.

Csináld papír alapon az ott leírtak szerint, az a legbiztosabb. (Az meg még biztosabb, ha ügyvédet bízol meg vele)

Kovács_Béla_Sándor # 2019.01.08. 16:02

Elektronikus aláírásod van?

Vadsuhanc # 2018.12.14. 16:43

Adam96

Az alaptartozást kifizetted vagy sem ?
A tartozás mikor keletkezett?
A tartozás keletkezésétől kaptál-e tértivevényes levelet a követeléssel kapcsolatban ? ( akár Telekomm akár Intrum )
Volt-e készülék vásárlás?

Csak igen és nem válasz.

Adam96 # 2018.12.14. 16:27

még egy kicsit nézegettem a papírokat és ahogy elévült,a telekom random rádobott egy nagyobb összeget arról nem is beszélve hogy miután szerződést bontottak velem még azután is minden féle összeget bele írtak úgy hogy már rég nem használtam a szolgáltatásokat egyszerűen értelmezhetetlen az fmh

drbjozsef # 2018.12.14. 10:32

Hogy mennyire fogom megszívni

Ha nem csinálsz semmit, akkor nagyon.
Vagy fizesd most ki amit kérnek, vagy pereskedj vele, hátha igazad van - ezt neked kell tudni melyik a jobb. Ha vársz, csak többszöröződni fog a fizetendő...