Intrum Justitia


nonolet # 2018.05.03. 17:27

Karesz63

"Természetesen ellentmondtam azonnal,"

Kinél?!
Remélem egy közjegyzőnél... mert annál kellett.

HA NEM a közjegyzőnél mondtál ellent, akkor nem csoda, hogy végrehajtás lett belőle.
Mert akkor elhibáztad és jogerős azaz végrehajtható lett.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.05.03. 16:45

Az ilyesmit csak egyszer lehet elszúrni. Ha szerencséd van, nem szúrtad el.

Karesz63 # 2018.05.03. 16:05

Az esetem dióhéjban. Intrum egyszer csak felszólít, hogy T-home-os tartozásom van és fizessem ki. Válaszomban közöltem, hogy sosem volt. Ezt bizonylatokkal is igazoltam. Kértem, hogy ők is támasszák ál bizonylattal a követelésüket. Ezt nem tették meg arra hivatkozva, hogy az engedményezőjük nem adott át adatokat. Pár hónapig levelezgettünk. Valahogy nem értették meg, hogy minimum egy befizetetlen számlát szeretnék látni. Majd továbbnyomták az ügyet a Baltáséknak. Őket tájékoztattam arról, hogy minden befizetésről bizonylattal rendelkezem, egyetlen számlámon sincs feltüntetve tatozás. De, ha lenne is az összeg már a követelésük első felszólításának a pillanatában is el volt évülve. Kértem, hogy ne zaklassanak tovább, ha valamit akarnak pereljenek be. Megint eltelt egy év és jött egy közjegyzői felszólítás is. Természetesen ellentmondtam azonnal, jeleztem, hogy nincs és nem is volt tartozásom és amit követel az is elévült már több éve. Erre ma kapok egy végrehajtási okiratot, amiben már a végrehajtó keresett meg. Ez így valóban normális? Persze még ma válaszoltam, és közel 20 oldalnyi levelezés anyagát, illetve egyéb bizonylatokat is mellékeltem, amiből egyértelmű, hogy valaki valamit valahol nagyon benézett és téves adatokkal dolgozott. Ellentmondtam és kifogásoltam az eljárást ismét. Hát nem tudom ilyenkor mi lesz a következő lépés. Mindenesetre most már én nem szeretném annyiban hagyni, mert sérelem és kártérítési díjra is mindenképpen igényt tartanék. Van erre esélyem? Ha van mekkora összeget igényelhetek? Illetve hova fordulhatok és a végrehajtó előbb végrehajt vagy előbb gondolkodik és intézkedik?

gerbera317 # 2018.05.02. 20:57

Már igazolta. Tartsuk meg a fórum komolyságát.

Julika65 # 2018.05.02. 13:14

Kedves Pawel!
Miből keletkezett a tartozás?.Szerintem először is vitatnod kell a kamat és egyébb költségek mértékét.Nem biztos, hogy jogos a százalékos mérték.Kérdd ,hogy igazolja jogalapját.

gerbera317 # 2018.05.02. 09:32

Hogy tudnék megalkudni az instrummal?

Előbb ha megtanulod a tárgyalópartner nevét, az semmiképp nem lenne hátrány: Intrum Justitia (e: intrum jusztícia). És nemcsak leírni kell megtanulni, hanem a kimondását is gyakorolni kell.

nonolet # 2018.05.02. 08:21

Pawel

Számold össze az Intrum ÖSSZES követelését.
(tőke+kamat+ügyvéd)
Aztán kínáld fel a felét neki egyösszegben.

Plusz még a végrehajtó költségeit is persze.

Burn Out # 2018.05.02. 03:59

erre csak az intrum tud neked válaszolni. tegyél nekik egy egyösszegű befizetésre ajánlatot és kérd, hogy a többit engedjék el.

Pawel # 2018.05.02. 02:17

Tisztelet fórumozók!

Végrehajtás alatt álló ügyemben kérnék segitséget.
Ahogy azt a végrehajtó honlapján olvastam meg lehet egyezni a követelést kérővel (istrum).

1, Tudom ki kell fiezetnem a végrehajtó összes költségét kb 38,000Ft

A kérdés ezen kívül mit kell még?

Fölkövetelés
150.000FT - ezt tuti kell fizetnem.

Kamat
39.000FT - ezt nem szeretném!

Költség (nem végrehajtót megillető) 53.100Ft - ezt sem szeretném!

Hogy tudnék megalkudni az instrummal?
Hogy van arra a legjobb esélyem? (személyesen mailban, telefonon, ügyvéddel...?
Van e erre esélyem?

Köszönettel

nonolet # 2018.04.26. 20:27

Miért ne írhatnának...?!

A végrehajtási eljárás célja a GYORS/MIELŐBBI megtérülés.

Az állami erőszak útján, mivel önkéntes teljesítés NEMVOLT/NINCS.

HA a letiltás csak sokára ér célt, akkor jön az árverés IS.
Ennyi.

timcsi1203 # 2018.04.26. 18:35

Tisztelt fórumozó

Ha a fizetésemből megy az Intrum felé a bírósági letiltás akkor írhatnak ki új árverést?

oligaliga # 2018.04.19. 09:10

Jól tudod, a bekapcsolódással indult végrehajtási eljárás az alapeljárás befejezésével megszűnik, feltéve, hogy az volt az egyetlen.

Ha a 2016-os bejegyzés alapjául szolgáló végrehajtás kezdő időpontjában még nem fejeződött be az alapeljárás, akkor a bekapcsolódás kiterjed a második végrehajtási eljárásra is.

Magyarul: ha az első végrehajtási eljárásba bekapcsolódás történt, akkor a bekapcsolódás érvényes a második végrehajtásban is, ha annak kezdetekor az első végrehajtás még nem szűnt meg.

Ezt érdemes lenne tisztázni, mielőtt további lépéseket tesztek.

ringasd # 2018.04.19. 07:54

Tisztelt Fórumozók!

Egy ingatlan vásárlása előtt állunk és a tulajdoni lapon az látható, hogy jelzálogjog van bejegyezve engedményezés útján az Intrum Justitia részére, 2017. január 11-ei dátummal (Erste Banktól). Van egy végrehajtási jog bejegyzés is a lapon, dr. Zoltán Levente ö.b.v. megkeresése alapján, kölcsön jogcímen, 2016.11.22-ei dátummal. Ezzel tisztában voltunk, a tulajdonos/adós kikérte az Intrumtól és a végrehajtótól is a náluk lévő költségek jelenlegi összegét.
Azonban van egy másik végrehajtási jog bejegyzés is a tulajdoni lapon, 2013.02.28-ai dátummal, Némethyné dr. Erdősi Krisztina ö.b.v. megkeresése alapján, bekapcsolódás jogcímen. A tulajdonos felkereste ezt a végrehajtó irodát is és annyit sikerült megtudnia, hogy eredetileg az Erste Bank egy már meglévő végrehajtási ügybe kapcsolódott be, zálogjogosultként. Egészen pontosan az történt, hogy egy magánszemély végrehajtási eljárást indított a tulajdonossal szemben egy magánkölcsön miatt. A zálogjogosult pedig (Erste Bank) kielégítési joga - az általa nyújtott kölcsönben szereplő összegek vonatkozásában - megnyílt és bekapcsolódhatott ebbe az eljárásba. Ez a korábban indított végrehajtás azonban megszűnt, ez látszik is a teljes tulajdoni lapon. Ennek ellenére a végrehajtási jog bejegyzés még mindig szerepel rajta.
A kérdésem az lenne, hogy jól tudom, hogy az eredeti végrehajtási ügy megszűnésével a bekapcsolódási ügy is megszűnik? Miért nem került akkor még törlésre ez a bejegyzés? Van esetleg valamilyen kezelési költség/illeték ezzel kapcsolatban, amire még az Erste igényt tart? Kinél lehetne ezzel kapcsolatban érdeklődni (mert a végrehajtó iroda erről nem kapott tájékoztatást az Erstétől)?
A kölcsön azóta az Intrumhoz került, de ők sem tudnak erről semmit, egyedül a dr. Zoltán Leventét jelölték meg, akivel a költségekről tájékozódni kell, de ez megtörtént.

Köszönöm a válaszokat

wers # 2018.04.04. 14:33

Dehogy. Minek nekem a te fejed :)
Én mindenképpen egyetértek a többiekkel. Csak arra céloztam, próbáld kerülni a végrehajtót. És itt senki sem tudja, miről szól a végzés.

BLeila # 2018.04.04. 14:22

Jajj, azért ne harapd le a fejem. Nyilván átjelentettem, ahol-ami eszembe jutott. Aztán, ha jött valami, amiről megfeledkeztem azt később. De több szolgáltatóval is úgy jártam, hogy többször rájuk kellett szólnom, ugyan írják már át a címet.
Egyedül az Intrum nem jutott eszembe, talán érthető okokból, nekik nem kalimpáltam, hogy ide küldhetitek a zaklató leveleket :) Bírósági levélre meg nem is számítottam. Így el tudod fogadni, hogy nem vagyok link, sunyi, nemtörődöm, idióta?

wers # 2018.04.04. 14:10

Milyen kis átfutási idő? Bemész egy szolgáltatóhoz azonnal bejegyzi a változást. Vagy arra gondolsz, hogy a kormányablaknál történt bejelentésedet mindenki látja? Felejtős.
És miért gondolod, hogy veled együtt az Intrum is lezárta az ügyet? Senki sem mondott itt ilyent.

BLeila # 2018.04.04. 13:38

Persze, jogos. Bankok, szolgáltatók, akikkel kapcsolatban vagyok, nyilván tudnak már róla, csak volt egy kis átfutási idő. Az Intrummal utoljára kb fél éve léptem kapcsolatba és azt gondoltam, le is zárhatom most már az ügyet.

nonolet # 2018.04.04. 12:14

Bleila

HA változik a címed, akkor
azt NEM CSAK az államnak kell bejelenteni.

Hanem CÉLSZERŰ MINDENKINEK !!!
akivel
MÉG van élő szerződésed.
Szolgáltatók, bankok, biztosítók, stb.

Egyrészt, mert így nem mennek rossz címre a neked szánt levelek-iratok-számlák-felszólítások.

Másrészt, mert ezt vállaltad is a szerződéseidben...
Éppen a rossz helyre küldött dolgok elkerülése érdekében

BLeila # 2018.04.04. 12:10

Értem, köszönöm. Fura is lenne, ha nem találna meg a bíróság, azért el nem vesztem. És tényleg lelkiismeretesen befotózott nekem eddig mindent a volt főbérlőm, főleg ajánlott levélcetlivel. Azzal még fel is hívott, nehogy ne tudjam átvenni.
Azért írok a bíróságnak a biztonság kedvéért.

drbjozsef # 2018.04.04. 12:06

Ha a régi címe(i)dről általában megkaptad a leveleket, akkor valószínűbb, hogy megszüntették a pert, mint hogy nem, mert ha befizette volna az illetéket az Intrum, és keresett volna a bíróság, akkor minden bizonnyal eljutott volna hozzád legalább az ajánlott küldemény cetlije. Ha nem indult a per, akkor nem keresnek, csak megszüntetik. Jó eséllyel ez lesz az.

BLeila # 2018.04.04. 11:59

Köszönöm szépen nektek! Akkor még talán nincs minden veszve.

oligaliga # 2018.04.04. 11:54

BLeila

Először is kérd ki a végzést, és olvasd el. Ha a sejtésem nem csal, akkor a bíróság a pert megszüntette, mert "a jogosult az illetékfizetési, továbbá tényállás-előadási és bizonyíték-előterjesztési kötelezettségét nem teljesítette". (Pp. 318.§ (1) bek.)

Ebben az esetben nincs teendőd, megvárod, hogy az Intrum újra próbálkozik-e.

Ha valami más van benne, akkor megkérdezel egy jogászt, hogy mi a következő lépés.

BLeila # 2018.04.04. 11:29

Mindkettőtöknek köszönöm.

Tényleg nem gondolom, hogy kerestek volna. Ennyi levél nem maradhatott a postán. Eddig mindenről értesített a régi tulaj, édesanyám is azonnal hív, ha kapok valamit. Egyébként oda, az állandó lakcímemre is kaptam már tőlük levelet, nem vagyok elérhetetlen számukra. És ha kiküldik az eredeti végzést, mit csináljak?
Biztonság kedvéért vegyem fel a kapcsolatot az Intrummal is? E-mailben is konzultáltunk már ezerszer egyébként.

Gondolom, látjátok, hogy nem igazán ismerem a dolgok menetét. Ez a papír most tulajdonképpen akkor azt jelenti, hogy bármelyik pillanatban elkezdhetik vonni a fizetésem vagy jöhet egy csekk, vagy mire számítsak? Innentől kezdve már biztos, hogy fizetnem kell? Meg se próbálhatok "fellebbezni"? Hálás köszi

wers # 2018.04.04. 11:20

Ez nekem is eszembe jutott, de..... én tartanék attól, hogy az Intrum ha keresi is, régi címrn teszi, és megunván az elérhetetlen ügyfelet végrehajtóhoz megy. Azt meg jó lenne kihagyni (mármint az adós szempontjaból). De lehet a kettőt egy időben.

oligaliga # 2018.04.04. 11:06

BLeila

Mielőtt rohannál az Intrumhoz fizetni, javaslom, kérd ki az eredeti, 16. P. 55.491/2017/2. számú végzést, ami jogerőre emelkedett. Erős a gyanúm, hogy ez a végzés a pert megszüntető végzés, ami a fizetési meghagyás perré alakulását követően lett kiadva. Írj a bíróságnak, hogy az eredeti végzést nem kaptad meg, kéred, hogy postázzák ki a címedre.