Minden második bírósági épületet fel kellene újítani, de van olyan székház, amelyik alkalmatlan az ítélkezésre – mondja a Legfelsőbb Bíróság elnöke. A nehézségek ellenére, és az ítélőtáblák felállításával sikerült ledolgozni az ügyhátralék zömét, ami az év végéig teljesen eltűnhet.

A magyar bíróságokra tavaly összesen 1,1 millió ügy érkezett, s azok 87 százalékát egy éven belül be is fejezték – mondta a Legfelsőbb Bíróság elnöke hétfőn Veszprémben, a megyei összbírói értekezlet utáni sajtótájékoztatón. Az Európai Unió novemberi országjelentésében pozitívan értékelték a magyar igazságszolgáltatást, külön is kiemelve a bíróságok gyors eljárását – tette hozzá Lomnici Zoltán. Rámutatott arra is, hogy a múlt év közepétől működő ítélőtáblák az ügyhátralék nyolcvan-kilencven százalékát már feldolgozták, és az év végéig teljesen eltűnhet a hátralék.

Lomnici Zoltán elmondta: a magyar bírói karnak csupán öt százaléka rendelkezik 20 évnél több bírói gyakorlattal. A magyar bírák 82 százaléka nő, míg az EU-ban ez az arány 30-40 százalékos. A magyar bírák a bérezés tekintetében egy évvel ezelőtt még az utolsó előtti helyen álltak Európában, ám a tavaly júliusi és novemberi – összességében ötven százalékos – béremeléssel jelentősen javult a pozíciójuk.

Lomnici Zoltán szólt arról is, hogy az ország 116 bírósági épületének a fele felújításra szorul, de van olyan székház is – például a kazincbarcikai -, amelyik teljesen alkalmatlan az ítélkezésre. Régóta fel kellene újítani a Pest Megyei Bíróság épületét is. Idén négymilliárd forint áll rendelkezésre a rekonstrukciós munkákra.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke az épületek és a bírák biztonságával kapcsolatosan megemlítette, hogy tavaly a biztonsági szolgálatok száz lőfegyvert és közel 1 500 szúró- és vágóeszközt vettek el az épületek bejáratánál.