A két nagy országos kereskedelmi csatorna közül a TV2-vel már megállapodott, az RTL Klubbal még tárgyal a médiahatóság a műsorszolgáltatási szerződés e televíziók által kezdeményezett módosításáról.

Dirk Gerkens, a Magyar RTL Televízió Rt. vezérigazgatója – arra hivatkozva, hogy az ezzel kapcsolatos tárgyalások még nem zárultak le – nem kívánt nyilatkozni a témában.

Nem vagyunk a közszolgálati műsorok ellen mindaddig, amíg ezek a műsorok jól működnek és teljesítik a nézettségi követelményeket” – közölte.

Pintér Dezső, a TV2 elnöke e hétre ígért nyilatkozatot a témában. A társaság több vezetője és sajtópiaci források is megerősítették azonban az MTI azon értesülését, hogy az egyezség már írásban is megköttetett az év elején a felek között.

A médiahatóság egyik tagjától az MTI úgy értesült, az ORTT – amelynek az idén jár le a mandátuma – úgy döntött: a parlament által megválasztandó új testületre hagyja annak eldöntését, helyt ad-e a két médium koncessziós díj csökkentéssel és a szerződés időtartamának meghosszabbításával kapcsolatos igényeinek. Az ORTT a módosításkor ugyanakkor közelítette egymáshoz a két országos kereskedelmi csatornát működtető társaságok vállalásait például a közszolgálati műsorok arányát illetően. (E téren a TV2 vállalt többet a frekvenciapályázat során.)