A rendőrségen is vizsgálódna az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese. Az általános vizsgálat kiterjedne az eszközökre, az állomány képzettségére és a jogalkalmazási, hatósági joggyakorlatra is – ezt maga Takács Albert ombudsman jelentette be szerdán.

Minden olyan nagy szervezetnél, amelynek működése az emberi jogokat érinti, mint a tűzoltóság vagy a rendőrség, célszerű időnként átfogó vizsgálatot tartani – mondta Takács Albert.

Ismertetése szerint a vizsgálatot nem panasz alapján, hanem hivatalbéli kötelezettségként végzi majd személyesen és munkatársai közreműködésével. Takács Albert hangsúlyozta: egy ilyen jellegű vizsgálatnak elsősorban a segítségnyújtás a célja. Ha feltárnak valamit – legyen az akár hiányosság vagy hiba – az azért történik, hogy amin lehet, azon közös erőfeszítéssel javítsanak – mondta. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, tudnak a vizsgálatról és természetesen állnak az ombudsman rendelkezésére.