Hivatali vesztegetés és más bűncselekmények gyanújával őrizetbe vették a Fővárosi Kerületek Földhivatalának vezetőjét. Pálfalvi István mellett további négy személy, köztük egy ügyvédnő is gyanúsítottja az ügynek.

Dobos Gabriella, az ügyészség szóvivője azt mondta, hogy a gyanú szerint Pálfalvi pénzért, soron kívüli ügyintézést tett lehetővé ismerősei számára. Az eljárás a Nemzetbiztonsági Hivatal feljelentése alapján indult.

A FigyelőNet által megkérdezett – nevük elhallgatását kérő – ingatlanpiaci szereplők felhívták arra a figyelmet, hogy a mostani eset jelentősen lelassíthatja az ügyintézést a földhivataloknál. Már eddig sem volt túlzottan gyors a működése ezeknek az intézményeknek, ezért változtatásokra lenne szükség a földhivatalok működésében.

Egy szakértő például azt javasolja, hogy az eddigi heti egy “ügyvédi nap” mellett újabb napot vezessenek be a hivatalokban, hogy meg lehessen gyorsítani az ügyintézést. A lassú lebonyolítás ugyanis nemcsak késleltetheti az egyes ingatlanügyek elintézését, hanem konkrét szerződéseket is meghiúsíthat – vélekedik a szakértő.